falzifikáció l. falszifikáció

falszifikáció fn  falzifikáció

1. (kissé rég, vál)(megtévesztés céljából) vmely dolog, jelenség, kül. szöveg (tartalmának) az elferdítése, meghamisítása, ill. 〈kül. vmely szövegre, iratra v. annak tartalmára vonatkoztatva:〉 valótlan v. kitalált, ritk. hamisított dolog’ ❖ Egyébiránt illy falsificatiónak most némileg elejét akarom venni, ’s azt nyilatkoztatom ki: hogy én mindenkit törvénybe fogok idézni, ki e’ mostani munkámat fordítván, mást mond mint a’ mit én állítok (1831 Széchenyi István CD1501) | A történelmi kutatás tett-e uj fölfedezéseket, melyek azt bizonyitják, hogy a mit eddig az egész müvelt világ cseh történelemnek hitt, az nem egyéb, mint hallatlan falsificatió? (1871 Pesti Napló okt. 26. C8653, [1]) | Somogyi Antal nevű úri egyéntől „Régi magyar énekek” czím alatt két füzetnyi verses koholmány jelent meg, melyek noha át meg át vannak szőve ó magyar szavakkal és formákkal: de az újdon modorú verselés, rímképzés, a nem ritka germanizmusok és némely csak a jelen század elején alkotott új magyar szavak használata azonnal, úgy szólván, minden lapon elárúlják, hogy az egész – tisztára humbug és falsificatio (1873 Századok CD57) | [Szentkirályi Albert] megtagadja a jóhiszemüséget, mert gyanusitja az országos statiszkai hivatalt öntudatos falsificatióval (1883 Nemzet jan. 11. C0382, [5]) | az eredeti szöveg hiteles sokszorosítása-e a testamentum vagy mesteri falzifikáció (1946 Magyar Nemzet nov. 2. C4786, [1]).

2. (Fil)(általános érvényű) tudományos igényű állításnak, hipotézisnek vmely igazolható ellenpéldával, vele ellentétes v. összeegyeztethetetlen állítással való cáfolása mint gondolati művelet v. tudományos módszer’ ❖ valamely ismertebb filozófiai-logikai eljáráshoz kell folyamodnom, hogy megállapítsam a kifejezés értelmét. Mondjuk a popperi „falszifikációhoz”, mely egy fogalom ellentétének értelméből próbálja kihüvelyezni a fogalom megbízhatóságát, értékét (1983 Ungvári Tamás 9741001, 231) | a verifikáció, ill. a falszifikáció eljárása: az előbbi egy tétel helyességét, az utóbbi a helytelenségét mutathatja ki, legalábbis elvileg, a tapasztalati tényekkel való összevetés során (1997 PedagógiaiLex. C6811, 203) | Mostanában rengeteg Don Quijote-i lovagi torna zajlott a naiv pozitivizmus szélmalmánál – de sokkal kevesebb komoly kísérlet történt annak bemutatására, hogy van magasabb alternatíva a [Karl] Popper (1968) és a Lakatos [Imre] (1970) által nyújtott kifinomult falszifikációnál (2003 Holló István ford.–Keohane 3119001, 444).

Sz: falszifikációs.

Vö. IdSz. falzifikáció

falzifikáció lásd falszifikáció
falszifikáció főnév
falzifikáció
1. (kissé rég, vál)
(megtévesztés céljából) vmely dolog, jelenség, kül. szöveg (tartalmának) az elferdítése, meghamisítása, ill. 〈kül. vmely szövegre, iratra v. annak tartalmára vonatkoztatva:〉 valótlan v. kitalált, ritk. hamisított dolog
Egyébiránt illy falsificatiónak most némileg elejét akarom venni, ’s azt nyilatkoztatom ki: hogy én mindenkit törvénybe fogok idézni, ki e’ mostani munkámat fordítván, mást mond mint a’ mit én állítok
(1831 Széchenyi István)
A történelmi kutatás tett-e uj fölfedezéseket, melyek azt bizonyitják, hogy a mit eddig az egész müvelt világ cseh történelemnek hitt, az nem egyéb, mint hallatlan falsificatió?
(1871 Pesti Napló okt. 26. )
Somogyi Antal nevű úri egyéntől „Régi magyar énekek” czím alatt két füzetnyi verses koholmány jelent meg, melyek noha át meg át vannak szőve ó magyar szavakkal és formákkal: de az újdon modorú verselés, rímképzés, a nem ritka germanizmusok és némely csak a jelen század elején alkotott új magyar szavak használata azonnal, úgy szólván, minden lapon elárúlják, hogy az egész – tisztára humbug és falsificatio
(1873 Századok)
[Szentkirályi Albert] megtagadja a jóhiszemüséget, mert gyanusitja az országos statiszkai hivatalt öntudatos falsificatióval
(1883 Nemzet jan. 11. )
az eredeti szöveg hiteles sokszorosítása-e a testamentum vagy mesteri falzifikáció
(1946 Magyar Nemzet nov. 2.)
2. (Fil)
(általános érvényű) tudományos igényű állításnak, hipotézisnek vmely igazolható ellenpéldával, vele ellentétes v. összeegyeztethetetlen állítással való cáfolása mint gondolati művelet v. tudományos módszer
valamely ismertebb filozófiai-logikai eljáráshoz kell folyamodnom, hogy megállapítsam a kifejezés értelmét. Mondjuk a popperi „falszifikációhoz”, mely egy fogalom ellentétének értelméből próbálja kihüvelyezni a fogalom megbízhatóságát, értékét
(1983 Ungvári Tamás)
a verifikáció, ill.illetve a falszifikáció eljárása: az előbbi egy tétel helyességét, az utóbbi a helytelenségét mutathatja ki, legalábbis elvileg, a tapasztalati tényekkel való összevetés során
(1997 PedagógiaiLex.)
Mostanában rengeteg Don Quijote-i lovagi torna zajlott a naiv pozitivizmus szélmalmánál – de sokkal kevesebb komoly kísérlet történt annak bemutatására, hogy van magasabb alternatíva a [Karl] Popper (1968) és a Lakatos [Imre] (1970) által nyújtott kifinomult falszifikációnál
(2003 Holló István ford.Keohane)
Sz: falszifikációs
Vö. IdSz. falzifikáció

Beállítások