inasiskola fn (kissé rég)

1. ’vmely (kézmű)ipari v. szolgáltatói szakmát tanulók oktatására szervezett iskola, ill. annak épülete’ ❖ Gy. városában nem rég egy 18 tagból álló czéh folyamodott a ns tanácshoz a végett, hogy hathatós közbenjárása által egy a czéhek költségén alapulandó inasiskola felállitását mozditná elő, s e végre nagy nemzeti iskola, melly ünnep- s vasárnapokon ugy is üresen áll, akkor engedhetnék át. A többi czéh a folyamodást nem pártolta – és igy az inasiskola elmaradt (1844 Pesti Hírlap CD61) | [Klement Alajost] az elemi iskola elvégeztével atyja czipészmesterségre fogta s az inasiskolába járt két évig (1899 Magyar írók élete CD27) | Az inasiskolákat 1898/99-ben összesen 4665 mesterinas látogatta; a tanítók száma 306, a költség pedig 59.988 forint volt (1901 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | az utcabeli inasiskolából verekedve tódultak ki a gyerekek (1907 Pesti Hírlap ápr. 21. C5655, 2) | [Pécs szerb megszállása idején] csak a városi iskolákra tudta kiterjeszteni szellemét a kommunista városi vezetőség. Igy elsősorban az inasiskolára, a hová Magyarországról menekült tanitókat neveztek ki, azután mindennemü tekintély tiszteletét lerombolták a könnyen befolyásolható ifjuságban (1921 Budapesti Hírlap aug. 28. C4709, 4) | Ipari és kereskedelmi inasiskolák (1994 Kelemen Elemér CD58).

1a. ’ilyen intézményben folyó oktatás, ill. az ott folytatott tanulmányok összessége’ ❖ az inasiskolát már végzett iparostanulók, legények és mesterek (1899 Budapesti Hírlap okt. 23. C4746, 6) | este 7-től 9-ig volt az inasiskola (1949 Feuer Klára C5117, 142) | Alig-alig fejeztem be az inasiskolát is, hiszen nem érdekelt engem a villanyszerelés (1989 Keresztury Tibor 2001011, 57).

2. (gyakr. minőségjelzővel v. birtokszóként) ’〈olyan dolog, helyzet jelölésére, amely a jelzőben v. a szövegkörnyezetben jelölt tevékenység elsajátítására, megtanulására lehetőséget, alkalmat biztosít〉’ ❖ [Sinkó Ervin és August Cesarec] az 1910-es években mind a ketten a szociáldemokratáknál járják ki a politikai inasiskolát (1982 Bori Imre C6898, 1131) | [Madarász Emil a Népszava] belső munkatársa lett. Itt járta ki az akkori újságírás „inasiskoláját”, rendőri riporterként (1984 Népszava nov. 11. C7449, 6).

Sz: inasiskolai.

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

inasiskola főnév (kissé rég)
1.
vmely (kézmű)ipari v. szolgáltatói szakmát tanulók oktatására szervezett iskola, ill. annak épülete
Gy. városában nem rég egy 18 tagból álló czéh folyamodott a nsnemes tanácshoz a végett, hogy hathatós közbenjárása által egy a czéhek költségén alapulandó inasiskola felállitását mozditná elő, s e végre nagy nemzeti iskola, melly ünnep- s vasárnapokon ugy is üresen áll, akkor engedhetnék át. A többi czéh a folyamodást nem pártolta – és igy az inasiskola elmaradt
(1844 Pesti Hírlap)
[Klement Alajost] az elemi iskola elvégeztével atyja czipészmesterségre fogta s az inasiskolába járt két évig
(1899 Magyar írók élete)
Az inasiskolákat 1898/99-ben összesen 4665 mesterinas látogatta; a tanítók száma 306, a költség pedig 59.988 forint volt
(1901 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
az utcabeli inasiskolából verekedve tódultak ki a gyerekek
(1907 Pesti Hírlap ápr. 21.)
[Pécs szerb megszállása idején] csak a városi iskolákra tudta kiterjeszteni szellemét a kommunista városi vezetőség. Igy elsősorban az inasiskolára, a hová Magyarországról menekült tanitókat neveztek ki, azután mindennemü tekintély tiszteletét lerombolták a könnyen befolyásolható ifjuságban
(1921 Budapesti Hírlap aug. 28.)
Ipari és kereskedelmi inasiskolák
(1994 Kelemen Elemér)
1a.
ilyen intézményben folyó oktatás, ill. az ott folytatott tanulmányok összessége
az inasiskolát már végzett iparostanulók, legények és mesterek
(1899 Budapesti Hírlap okt. 23.)
este 7-től 9-ig volt az inasiskola
(1949 Feuer Klára)
Alig-alig fejeztem be az inasiskolát is, hiszen nem érdekelt engem a villanyszerelés
(1989 Keresztury Tibor)
2. (gyakr. minőségjelzővel v. birtokszóként)
〈olyan dolog, helyzet jelölésére, amely a jelzőben v. a szövegkörnyezetben jelölt tevékenység elsajátítására, megtanulására lehetőséget, alkalmat biztosít〉
[Sinkó Ervin és August Cesarec] az 1910-es években mind a ketten a szociáldemokratáknál járják ki a politikai inasiskolát
(1982 Bori Imre)
[Madarász Emil a Népszava] belső munkatársa lett. Itt járta ki az akkori újságírás „inasiskoláját”, rendőri riporterként
(1984 Népszava nov. 11.)
Sz: inasiskolai
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások