arcul hsz 0 (gyakr. ik-szerűen)

1. (rendsz. ütést jelentő igékkel) (átv is)(a két test részeinek érintkezésével) az arc felületén, arcon(, pofon)’ ❖ Kit az ördög artzúl tsapván: Háláadatlan Fráter, ugy mond, miért nem hajtaſz térdet? (1774 Vajda Sámuel 7365003, 108) | [Balator] indúlt, Mint szakadó felleg, ’s arczúl támadta Preheszkát. Szinte fejét ketté vághatta (1825 Vörösmarty Mihály 8524378, 227) | [A nemességet] akkor fogjuk-e arcul verni, midőn koszorút érdemel? (1848 Jókai Mór CD18) | Hogy lehessen azonban igazságról szó oly állapotok közepette, melyek lényegükben és nyilvánulásaikban az igazságosság legegyszerűbb követelményeit arczul csapják? (1878 Külföldi Viktor 8262001, 9) | arcul teremtette az árulkodó fiut (1884 Mikszáth Kálmán C3126, 61) | egy bolognai csapszékben egy ember arcul vágott egy másikat (1908 Herczeg Ferenc 9241007, 9) | A vásárlással megbízott béres arculütötte a testvéröccsét, mire az őt egyre leszúrta (1936 Illyés Gyula 9274057, 107) | Itt a jó öreg mami! – kiáltotta s mikor beljebb kerültek, két oldalt arcul csókolta (1943 Füsi József 9160001, 108) | megvetően, gúnyosan, lefitymálón vágták arcul a szavak (1954 Vidor Miklós 9778002, 229) | ha arcul köpsz majd, tudni fogom, hogy szíved megtelt hittel, és nem kisebbért, de az egész emberiségért érzel felelősséget (1966 Sánta Ferenc 9585005, 88).

2. (rég) ’szemközti irányba, szembe, szemközt’ ❖ artzúl viaskodni: szembe-szállani (1792 Kisded szótár C0816, 13) |  kezdett legelször is a’ Gyléshelyén a’ néphez artzúl fordúlva beszélni (1802 Virág Benedek ford.–Cicero C4505, 90) | Hátra tehát, arczúl-nézvén a’ Trójai népre (1820 e. Vályi Nagy Ferenc ford.–Homérosz C4346, 142) | Damjanics a III. hadtesttel Veresegyháza felől Váczot a Duna mentében arczúl megtámadná (1885 Görgey István 8160003, 148).

3. arcul fekszik (rég) ’hason fekszik’ ❖ Meg-járassam-e akkor veled, arczúl-fekve a’ deresen, a’ lapoczkás tánczot? (1786 Dugonics András C1471, 184).

ÖE: ~verés.

Vö. CzF.; ÉrtSz. arc; ÉKsz. arc; SzT.

arcul határozószó 0 (gyakr. ik-szerűen)
1. (rendsz. ütést jelentő igékkel) (átv is)
(a két test részeinek érintkezésével) az arc felületén, arcon(, pofon)
Kit az ördög artzúl tsapván: Háláadatlan Fráter, ugy mond, miért nem hajtaſz térdet?
(1774 Vajda Sámuel)
[Balator] indúlt, Mint szakadó felleg, ’s arczúl támadta Preheszkát. Szinte fejét ketté vághatta
(1825 Vörösmarty Mihály)
[A nemességet] akkor fogjuk-e arcul verni, midőn koszorút érdemel?
(1848 Jókai Mór)
Hogy lehessen azonban igazságról szó oly állapotok közepette, melyek lényegükben és nyilvánulásaikban az igazságosság legegyszerűbb követelményeit arczul csapják?
(1878 Külföldi Viktor)
arcul teremtette az árulkodó fiut
(1884 Mikszáth Kálmán)
egy bolognai csapszékben egy ember arcul vágott egy másikat
(1908 Herczeg Ferenc)
A vásárlással megbízott béres arculütötte a testvéröccsét, mire az őt egyre leszúrta
(1936 Illyés Gyula)
Itt a jó öreg mami! – kiáltotta s mikor beljebb kerültek, két oldalt arcul csókolta
(1943 Füsi József)
megvetően, gúnyosan, lefitymálón vágták arcul a szavak
(1954 Vidor Miklós)
ha arcul köpsz majd, tudni fogom, hogy szíved megtelt hittel, és nem kisebbért, de az egész emberiségért érzel felelősséget
(1966 Sánta Ferenc)
2. (rég)
szemközti irányba, szembe, szemközt
artzúl viaskodni: szembe-szállani
(1792 Kisded szótár)
 kezdett legelször is a’ Gyléshelyén a’ néphez artzúl fordúlva beszélni
(1802 Virág Benedek ford.Cicero)
Hátra tehát, arczúl-nézvén a’ Trójai népre
(1820 e. Vályi Nagy Ferenc ford.Homérosz)
Damjanics a III. hadtesttel Veresegyháza felől Váczot a Duna mentében arczúl megtámadná
(1885 Görgey István)
3.
(csak az alábbi szókapcsolatokban)
arcul fekszik (rég)
hason fekszik
Meg-járassam-e akkor veled, arczúl-fekve a’ deresen, a’ lapoczkás tánczot?
(1786 Dugonics András)
ÖE: arculverés
Vö. CzF.; ÉrtSz. arc; ÉKsz. arc; SzT.

Beállítások