átcsap ige 2a6

1. ts (ritk) ’egy csapással átüt vmit vmin v. vhova’ ❖ Amint a dara a felöntő garat fenéknyilásából az I. osztályba ömlik, megcsapja a szél, mely a könnyebb részeket átcsapja a II. osztályba, a szállókorpát pedig a szekrényből a K [jelű garat] felé fujja (1893 PallasLex. CD02) | Mint egy teniszlabdát, keményen, egyenes, süvítő ütéssel átcsapta hozzá a kérdést (1943 Illés Endre 9273008, 221).

1a. (ritk) ’az eddigivel ellentétes (irányban levő) helyre v. helyzetbe nagy lendülettel átdob, átvet’ ❖ [A ló] egész testén megrázta a bőrt, sörényét egyik oldalról a másikra átcsapta (1858 Jókai Mór C2249, 170) | köpönyegét fél vállán átcsapva, valóságos dandy-léptekkel méri végig az utcát (1887 Jókai Mór CD18) | Miközben leült, átcsapta gunyos mosolylyal egyik lábát a másikon (1898 Abonyi Árpád C0475, 74).

1b. átcsapja magát ’〈egyik oldaláról a másikra〉 gyors mozdulattal átfordul; átdobja magát’ ❖ négy legény szorosan egymás mellett előre hajol s hátuk egy lappá válik […] E csoport felé futnak […] a többi […] játszók, s neki lódúlva egy darabig tótágast állanak kalimpázó lábbal […] a csoport közepén, aztán bukfenczezve átcsapják magukat (1890 Az Osztrák–Magyar Monarchia CD21) | A fiú, nyilván nem aludt eddig, megmozdult, hirtelen átcsapta magát a másik oldalra (1922 Sándor Imre CD10).

1c. (ritk, biz) ’gyors elhatározással, hirtelen intézkedéssel egyik helyről a másik helyre v. másik csoporthoz csatol, sorol’ ❖ Harmadik nap, szept. 3-dikán ismét tartalékba voltunk, sőt hogy ebben a semmittevésben erősödjünk, átcsapták hozzánk még az ellenséges honvéd-féldandárt is (1886 Győri Közlöny 8627001, 2).

2. tn ’〈tűz, víz, levegő〉 hirtelen(, nagy erővel) áthatol vmin, ill. átterjed vhova’ ❖ A’ hullámok átcsaptak a talpon (1836 Vajda Péter ford.–Campe C4672, 235) | A kórházról átcsapott a tűz a megyeházára! (1862 Jókai Mór C2256, 102) | A paloták közt csendes éjjelen Oly kedves, ismerős szellő csap át (1888 Kisteleki Ede C2708, 111) | A férfi lehellete átcsapott az asztalon s Misi rémülten és iszonyodva érezte meg a bor szagát… (1920 Móricz Zsigmond C3223, 102) | a Narova sárga vize, amelyet a nyugati szél földagasztott, átcsapott a korláton (1953 Németh László² ford.–Tolsztoj¹ 9485068, 521) | az üres állomáson átcsapott a pinceszagú szél (1986 Nádas Péter 9466005, 520).

2a. ’〈forradalom, harc stb.〉 átterjed vhova’ ❖ Pozsonyban tört ki [a lázadás], azután átcsapott a fővárosba (1881 Boross Mihály C1152, 20) | a nagy francia forradalom azért bukott meg, mert nem tudott átcsapni Angliába, Oroszországba (1919 Világ 2115001, 3) | az 1848-as februári forradalom Franciaországból Galíciába is átcsapott (1957 Hatvany Lajos 9229005, 449) | a thaiföldi hadsereget riadókészültségbe helyezték, mert attól tartanak, hogy a harcok átcsapnak az ország területére is (1997 Magyar Hírlap CD09).

2b. ’〈gondolat, eszme〉 hirtelen átterjed, eljut vhova’ ❖ az eszmék már hozzánk is átcsaptak (1865 Vas Gereben C4384, 203) | A vallás eszmeköréből […] az abszolutizáció könnyen átcsaphat más kultúrterületre is, így például a gazdaságéra (1946 Prohászka Lajos 9537001, 32) | A Kreml mindenáron elejét akarja venni, hogy az iszlám fundamentalizmus Afganisztánból átcsapjon Tádzsikisztánba (1997 Magyar Hírlap CD09).

3. tn (rég) ’〈ember, állat〉(vmely határon keresztül) szomszédos területre harcolva, pusztítva hirtelen behatol’ ❖ gyakran átcsaptak az ozmánok Europába zsákmányozva (1852 Teleki József² 8471001, 8) | tekintetes uram, vaddisznó jár a kukoriczában, átcsaptak a báró ur erdejéből (1897 Vértesi Arnold C4449, 62) | Egyszer mégis csak átcsap a határon valamely ellenséges sereg (1906 Krúdy Gyula C2831, 10) | A marokkói sáska ekkor [ti. 1903-ban] különösen a Hajdúságban: Hortobágyon s a környékén fekvő községek határában pusztított hihetetlen nagy számban, de átcsapott a szomszédos Borsod, Heves, Szolnok, Békés, Bihar és Szabolcs vármegyék területére is (1933 Az állatok világa ford. CD46) | A germán kvádok ellen harcoltak a rómaiak, átcsapva a Duna bal partjára is (1980 Szombathy Viktor 1149001, 17).

4. tn átcsap vmin ’〈ember, állat〉 sietve átmegy, keresztülvág vhol’ ❖ Éjjel csapott ált’ a dagadt folyón, Utat töretni […] a magyarhoz (1826 Szemere Pál ford.–Körner C3948, 178) | azon tartományon csapék át, melly […] a’ vogulok és osztjákok határát képezi (1850 Hunfalvy Pál C2147, 62) | A ló […] még az éren is átcsapott (1862 Vas Gereben C4383, 23) | A téren, melyen átcsapott, hogy idejekorán érkezzék az ebédhez, valami nyugtalanság vibrált (1925 Kosztolányi Dezső 9359017, 402).

5. tn átcsap vmin (ritk) ’〈villám〉 átfut, átcikázik vmin’ ❖ habon villám úgy nem csap át (1845 Beöthy Zsigmond C1011, 177).

5a. átcsap vkin, vmin (ritk) ’〈érzés, gondolat〉 futólag felötlik vkiben, hirtelen végigfut vkin’ ❖ becsületes vonásain a harag lángja csapott át (1853 Jósika Miklós C2360, 194) | Ahogy a jáger arcát nézte, hirtelen rémület csapott át rajta (1937 Móricz Zsigmond 9462030, 125) | Egy túlélő teste, csapott át őrajta a gondolat, azé, aki visszajött a fogságból (1978 Lengyel Péter 9397003, 356).

6. tn (rég) ’hirtelen irányt változtatva másfelé megy, másfelé kanyarodik’ ❖ Bokor gazda átcsapott a túlsó oldalra (1864 Kazár Emil C2508, 128) | A Rákospatak a Torda völgyületének inkább nyugati oldalán halad lefelé; Ó-Torda alsó részében azonban egy merész kanyarulattal keletre fordul és átcsap a völgytorkolat keleti részére (1889 Orbán Balázs CD22) | az országút megtartja irányát egész Pécsváradig; ott éjszaknak fordúlva, egy gyönyörű hágón kígyó-kanyargással hegyről-hegyre siklik s a palotás Nádasd völgyein Tolnába csap át (1896 Osztrák–Magyar Monarchia CD21) | Mimi […] átcsapott az elhanyagolt gyalogútra, mely a kápolnához visz (1901 Mikszáth Kálmán C3106, 136) | Kázmér [lengyel herceg] sietve Nyitra felé csapott át, melyet neki Vitéz érsek megnyittatott és ahol őt Czezinge pécsi püspök fogadta (1937 Bánlaky József CD16).

6a. (rég, átv is) ’hirtelen átpártol vkihez, vhova’ ❖ Az okoskodó emberek végképen elültek, vagy átcsaptak a győzedelmes párthoz (1853 Jókai Mór C2241, 85) | ön át fog csapni a kormánypárthoz (1872 Toldy István 8482001, 22) | Most […] a szerencse amoda csapott át [a kártyában] (1884 Vajda János C4645, 72).

6b. (rég) ’〈beszéd közben〉 hirtelen vmely más témára, ill. más nyelvre tér át’ ❖ más térre csaptunk át beszédünkkel (1876 Táncsics Mihály 8463016, 139) | Myzer bácsi ezalatt ujra a politikára csapott át (1890 Mikszáth Kálmán C3151, 135) | Majd átcsapott legott a magyar nyelvre (1891 Mikszáth Kálmán C3134, 157) | minden átmenet nélkül csap át egy más tárgynak […] magyarázatába (1898 Budapesti Szemle C0061, 399).

6c. átcsap vminek (rég, ritk) ’hirtelen elhatározással más foglalkozásba kezd, felcsap vminek’ ❖ nem hiba az Gyulaitól, hogy mikor ő olyan jó poéta lehetne, átcsap kritikusnak? (1865 Jókai Mór CD18) | csapj át szinésznek, operistának (1885 Tolnai Lajos C4211, 121).

7. tn átcsap vmibe vmi ’vmi átmenet nélkül hirtelen mássá, ill. másmilyenné válik, átváltozik vmivé’ ❖ Ezen helyeztetés mód áltcsap a’ körbeszéd alkotásba, hol a’ kerekdedség igen keresett erény gyanánt áll (1835 Vajda Péter C4667, 149) | a határozott drámai styl az utolsó felvonásban bohózatba csap át (1873 Athenaeum C0028, 495) | Az idő a szigorú téli napok után egyszerre […] átcsapott a tavaszi melegbe (1880 Jókai Mór C2301, 150) | a barátság […] nyilt ellenségeskedésbe csapott át (1902 Irodalomtörténeti Közlemények C0219, 6) | [Dani] tehetetlen haragja gyötrő szomoruságba csapott át (1911 Móricz Zsigmond C3228, 53) | [a] kopár mező önnön ellentétébe, egy fiatal fenyvesbe csap át (1979 Oravecz Imre 9490049, 58) | A barátságosság, közvetlenség viszont nem csaphat át haverkodásba, tolakodásba (1983 Bíróné Nagy Edit 1018002, 84) | A személyeskedésekbe átcsapó szópárbaj órákon át tartott (1999 Magyar Hírlap CD09).

7a. átcsap vmibe vki ’vki viselkedését v. tevékenységét hirtelen megváltoztatva vmi más(féle) tevékenységbe kezd v. viselkedést választ’ ❖ A korcsmáros látva, hogy nagyon köztudomású kezd lenni a tréfa, átcsapott a nagylelkűségbe (1862 Jókai Mór C2256, 140) | művésznői ügyességgel átcsapott a megkezdett markotányosnői henczegésből a gyöngéd turbékolásba (1890–1894 Jókai Mór C2315, 204) | a mulató magyar a dúdolgatásból átcsapott a vidám danolásba (1908 Ambrus Zoltán C0600, 89) | Körbementem az erdei tisztáson, először nyargalva, majd vágtába csaptam át, aztán hirtelen megállottam (1972 Bartalis János 9035029, 146).

8. tn (ritk, átv is) ’erősen átüt, áthat vmin’ ❖ ruhádon átcsap az izmok játszva rezgő, domboru duzzadása (1931 Dsida Jenő CD01) | a sztereotípnak szánt mondatokon átcsap egy hangsúly, ami arra vall, hogy ezek igazi indulatok (1942 Németh László² 9485034, 288) | a figuratív nyelv, legyen az akár az irodalomé, akár a kritikáé, szükségszerűen átcsap a neki szánt jelentésen (1990 Dávidházi Péter 2004012, 479).

8a. ts (ritk) ’〈heves eső〉 úgy ver vmit, hogy az átázik’ ❖ kartonruhájukat mindjárt átcsapja az eső, s igen hamar dideregni kezdenek (1941 Veres Péter 9771013, 95).

Sz: átcsapódik.

Vö. CzF. általcsap vagy átcsap; ÉrtSz.; ÉKsz.

átcsap ige 2a6
1. tárgyas (ritk)
egy csapással átüt vmit vmin v. vhova
Amint a dara a felöntő garat fenéknyilásából az I. osztályba ömlik, megcsapja a szél, mely a könnyebb részeket átcsapja a II. osztályba, a szállókorpát pedig a szekrényből a K [jelű garat] felé fujja
(1893 PallasLex.)
Mint egy teniszlabdát, keményen, egyenes, süvítő ütéssel átcsapta hozzá a kérdést
(1943 Illés Endre)
1a. (ritk)
az eddigivel ellentétes (irányban levő) helyre v. helyzetbe nagy lendülettel átdob, átvet
[A ló] egész testén megrázta a bőrt, sörényét egyik oldalról a másikra átcsapta
(1858 Jókai Mór)
köpönyegét fél vállán átcsapva, valóságos dandy-léptekkel méri végig az utcát
(1887 Jókai Mór)
Miközben leült, átcsapta gunyos mosolylyal egyik lábát a másikon
(1898 Abonyi Árpád)
1b. átcsapja magát
〈egyik oldaláról a másikra〉 gyors mozdulattal átfordul; átdobja magát
négy legény szorosan egymás mellett előre hajol s hátuk egy lappá válik […] E csoport felé futnak […] a többi […] játszók, s neki lódúlva egy darabig tótágast állanak kalimpázó lábbal […] a csoport közepén, aztán bukfenczezve átcsapják magukat
(1890 Az Osztrák–Magyar Monarchia)
A fiú, nyilván nem aludt eddig, megmozdult, hirtelen átcsapta magát a másik oldalra
(1922 Sándor Imre)
1c. (ritk, biz)
gyors elhatározással, hirtelen intézkedéssel egyik helyről a másik helyre v. másik csoporthoz csatol, sorol
Harmadik nap, szept. 3-dikán ismét tartalékba voltunk, sőt hogy ebben a semmittevésben erősödjünk, átcsapták hozzánk még az ellenséges honvéd-féldandárt is
(1886 Győri Közlöny)
2. tárgyatlan
〈tűz, víz, levegő〉 hirtelen(, nagy erővel) áthatol vmin, ill. átterjed vhova
A’ hullámok átcsaptak a talpon
(1836 Vajda Péter ford.Campe)
A kórházról átcsapott a tűz a megyeházára!
(1862 Jókai Mór)
A paloták közt csendes éjjelen Oly kedves, ismerős szellő csap át
(1888 Kisteleki Ede)
A férfi lehellete átcsapott az asztalon s Misi rémülten és iszonyodva érezte meg a bor szagát…
(1920 Móricz Zsigmond)
a Narova sárga vize, amelyet a nyugati szél földagasztott, átcsapott a korláton
(1953 Németh László² ford.Tolsztoj¹)
az üres állomáson átcsapott a pinceszagú szél
(1986 Nádas Péter)
2a.
〈forradalom, harc stb.〉 átterjed vhova
Pozsonyban tört ki [a lázadás], azután átcsapott a fővárosba
(1881 Boross Mihály)
a nagy francia forradalom azért bukott meg, mert nem tudott átcsapni Angliába, Oroszországba
(1919 Világ)
az 1848-as februári forradalom Franciaországból Galíciába is átcsapott
(1957 Hatvany Lajos)
a thaiföldi hadsereget riadókészültségbe helyezték, mert attól tartanak, hogy a harcok átcsapnak az ország területére is
(1997 Magyar Hírlap)
2b.
〈gondolat, eszme〉 hirtelen átterjed, eljut vhova
az eszmék már hozzánk is átcsaptak
(1865 Vas Gereben)
A vallás eszmeköréből […] az abszolutizáció könnyen átcsaphat más kultúrterületre is, így például a gazdaságéra
(1946 Prohászka Lajos)
A Kreml mindenáron elejét akarja venni, hogy az iszlám fundamentalizmus Afganisztánból átcsapjon Tádzsikisztánba
(1997 Magyar Hírlap)
3. tárgyatlan (rég)
〈ember, állat〉 (vmely határon keresztül) szomszédos területre harcolva, pusztítva hirtelen behatol
gyakran átcsaptak az ozmánok Europába zsákmányozva
(1852 Teleki József²)
tekintetes uram, vaddisznó jár a kukoriczában, átcsaptak a báró ur erdejéből
(1897 Vértesi Arnold)
Egyszer mégis csak átcsap a határon valamely ellenséges sereg
(1906 Krúdy Gyula)
A marokkói sáska ekkor [ti. 1903-ban] különösen a Hajdúságban: Hortobágyon s a környékén fekvő községek határában pusztított hihetetlen nagy számban, de átcsapott a szomszédos Borsod, Heves, Szolnok, Békés, Bihar és Szabolcs vármegyék területére is
(1933 Az állatok világa ford.)
A germán kvádok ellen harcoltak a rómaiak, átcsapva a Duna bal partjára is
(1980 Szombathy Viktor)
4. tárgyatlan átcsap vmin
〈ember, állat〉 sietve átmegy, keresztülvág vhol
Éjjel csapott ált’ a dagadt folyón, Utat töretni […] a magyarhoz
(1826 Szemere Pál ford.Körner)
azon tartományon csapék át, melly […] a’ vogulok és osztjákok határát képezi
(1850 Hunfalvy Pál)
A ló […] még az éren is átcsapott
(1862 Vas Gereben)
A téren, melyen átcsapott, hogy idejekorán érkezzék az ebédhez, valami nyugtalanság vibrált
(1925 Kosztolányi Dezső)
5. tárgyatlan átcsap vmin (ritk)
〈villám〉 átfut, átcikázik vmin
habon villám úgy nem csap át
(1845 Beöthy Zsigmond)
5a. átcsap vkin, vmin (ritk)
〈érzés, gondolat〉 futólag felötlik vkiben, hirtelen végigfut vkin
becsületes vonásain a harag lángja csapott át
(1853 Jósika Miklós)
Ahogy a jáger arcát nézte, hirtelen rémület csapott át rajta
(1937 Móricz Zsigmond)
Egy túlélő teste, csapott át őrajta a gondolat, azé, aki visszajött a fogságból
(1978 Lengyel Péter)
6. tárgyatlan (rég)
hirtelen irányt változtatva másfelé megy, másfelé kanyarodik
Bokor gazda átcsapott a túlsó oldalra
(1864 Kazár Emil)
A Rákospatak a Torda völgyületének inkább nyugati oldalán halad lefelé; Ó-Torda alsó részében azonban egy merész kanyarulattal keletre fordul és átcsap a völgytorkolat keleti részére
(1889 Orbán Balázs)
az országút megtartja irányát egész Pécsváradig; ott éjszaknak fordúlva, egy gyönyörű hágón kígyó-kanyargással hegyről-hegyre siklik s a palotás Nádasd völgyein Tolnába csap át
(1896 Osztrák–Magyar Monarchia)
Mimi […] átcsapott az elhanyagolt gyalogútra, mely a kápolnához visz
(1901 Mikszáth Kálmán)
Kázmér [lengyel herceg] sietve Nyitra felé csapott át, melyet neki Vitéz érsek megnyittatott és ahol őt Czezinge pécsi püspök fogadta
(1937 Bánlaky József)
6a. (rég, átv is)
hirtelen átpártol vkihez, vhova
Az okoskodó emberek végképen elültek, vagy átcsaptak a győzedelmes párthoz
(1853 Jókai Mór)
ön át fog csapni a kormánypárthoz
(1872 Toldy István)
Most […] a szerencse amoda csapott át [a kártyában]
(1884 Vajda János)
6b. (rég)
〈beszéd közben〉 hirtelen vmely más témára, ill. más nyelvre tér át
más térre csaptunk át beszédünkkel
(1876 Táncsics Mihály)
Myzer bácsi ezalatt ujra a politikára csapott át
(1890 Mikszáth Kálmán)
Majd átcsapott legott a magyar nyelvre
(1891 Mikszáth Kálmán)
minden átmenet nélkül csap át egy más tárgynak […] magyarázatába
(1898 Budapesti Szemle)
6c. átcsap vminek (rég, ritk)
hirtelen elhatározással más foglalkozásba kezd, felcsap vminek
nem hiba az Gyulaitól, hogy mikor ő olyan jó poéta lehetne, átcsap kritikusnak?
(1865 Jókai Mór)
csapj át szinésznek, operistának
(1885 Tolnai Lajos)
7. tárgyatlan átcsap vmibe vmi
vmi átmenet nélkül hirtelen mássá, ill. másmilyenné válik, átváltozik vmivé
Ezen helyeztetés mód áltcsap a’ körbeszéd alkotásba, hol a’ kerekdedség igen keresett erény gyanánt áll
(1835 Vajda Péter)
a határozott drámai styl az utolsó felvonásban bohózatba csap át
(1873 Athenaeum)
Az idő a szigorú téli napok után egyszerre […] átcsapott a tavaszi melegbe
(1880 Jókai Mór)
a barátság […] nyilt ellenségeskedésbe csapott át
(1902 Irodalomtörténeti Közlemények)
[Dani] tehetetlen haragja gyötrő szomoruságba csapott át
(1911 Móricz Zsigmond)
[a] kopár mező önnön ellentétébe, egy fiatal fenyvesbe csap át
(1979 Oravecz Imre)
A barátságosság, közvetlenség viszont nem csaphat át haverkodásba, tolakodásba
(1983 Bíróné Nagy Edit)
A személyeskedésekbe átcsapó szópárbaj órákon át tartott
(1999 Magyar Hírlap)
7a. átcsap vmibe vki
vki viselkedését v. tevékenységét hirtelen megváltoztatva vmi más(féle) tevékenységbe kezd v. viselkedést választ
A korcsmáros látva, hogy nagyon köztudomású kezd lenni a tréfa, átcsapott a nagylelkűségbe
(1862 Jókai Mór)
művésznői ügyességgel átcsapott a megkezdett markotányosnői henczegésből a gyöngéd turbékolásba
(1890–1894 Jókai Mór)
a mulató magyar a dúdolgatásból átcsapott a vidám danolásba
(1908 Ambrus Zoltán)
Körbementem az erdei tisztáson, először nyargalva, majd vágtába csaptam át, aztán hirtelen megállottam
(1972 Bartalis János)
8. tárgyatlan (ritk, átv is)
erősen átüt, áthat vmin
ruhádon átcsap az izmok játszva rezgő, domboru duzzadása
(1931 Dsida Jenő)
a sztereotípnak szánt mondatokon átcsap egy hangsúly, ami arra vall, hogy ezek igazi indulatok
(1942 Németh László²)
a figuratív nyelv, legyen az akár az irodalomé, akár a kritikáé, szükségszerűen átcsap a neki szánt jelentésen
(1990 Dávidházi Péter)
8a. tárgyas (ritk)
〈heves eső〉 úgy ver vmit, hogy az átázik
kartonruhájukat mindjárt átcsapja az eső, s igen hamar dideregni kezdenek
(1941 Veres Péter)
Sz: átcsapódik
Vö. CzF. általcsap vagy átcsap; ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások