alapító mn-i ign, mn és fn 1A

I. mn-i ign → alapít.

II. mn

1. ’vminek az alapításában, létrehozásában részt vevő, ahhoz (anyagi) segítséget nyújtó 〈személy, közösség〉’ ❖ az alapitó város jó czélu zsenge intézetét tovább is fentarthatni nem tudván (1855 Benkő Dániel 8045001, 329) | Az alapító királyné és unokája I. Ferenc tartózkodtak mélyebben meríteni azon forrásból, mely […] a tanügy mezejének termékenyítésére használható volt (1871 Toldy Ferenc 8481033, 403) | Az első keresztény közösségek igazi feje és vezére az alapító apostol volt (1972 Gyürki László 2057020, 298) alapító atya a) (tbsz-ban v. számnévi jelzővel) ’az 1787-es ún. philadelphiai konvención az USA alkotmányát kidolgozó és elfogadó személy’ ❖ [a Philadelphiában] egybegyült 55 Alapító Atya újrafogalmazta a központi és helyi hatalom viszonyát (1992 Magyarics Tamás CD17) | az emberi élet, szabadság és függetlenség – valamint a vagyon – védelmében az Egyesült Államok alapító atyái minden állampolgárnak biztosították a fegyverhez való jogot (1997 Magyar Hírlap CD09) b) ’vminek a létrehozásában részt vevő, abban fontos szerepet játszó férfi’ ❖ [Hunfalvy Pál] elnökletével ültek össze az Akadémia földszinti saroktermében az „alapító atyák(1986 Paládi-Kovács Attila CD30) | Minél több olyan polgárt kívánok a magam országának is, Amerikának is, aki egy életre szóló elszántság derűjével alapító atyának érzi magát (1989 Konrád György 9351007, 624) | A Graphisoft [cég] központi figurája, alapító atyja, tulajdonos vezetője, a 46 éves Bojár Gábor a honi számítógépes ipar egyik legismertebb guruja (1995 Figyelő CD2601) alapító tag ’vminek a megalapításában, létrehozásában közreműködő személy’ ❖ [a közgyűlés] az intézetből kilépett növendékek helyébe ujakat venne fel, előlegesen az alapitó tagok beküldéseik vagy ajánlásaik után (1846 Életképek 8614001, 579) | Alapitó tagoknak tekintetnek, kik az egyesület czéljainak előmozditására 25 frt tőke összegnél nem kisebb alapitványok vagy ingatlanok adományozásával emléköket megörökitik (1896 Szatmár Megyei Közlöny 8662001, 4) | [Mezei Árpád,] a szakmában ismert és megbecsült kutató egyben az Európai Iskola egyik alapító tagja és vezető képviselője volt (1976 Magyar Műhely 2030022, 63).

2. ’vminek az alapításához tartozó, avval kapcs.’ ❖ Ezek valának a nevezetes egyesület alapító gyűlésének főbb vonásai (1837 Kossuth Lajos ford.–Wilderspin CD32) | Figyelmen kívül hagyja a később általa annyira szeretett „csodaregényeket”, pedig a műfaj alapító műve, Garnett A rókaasszonya már évek óta napvilágot látott (1973 Poszler György 1124003, 250).

2a. alapító okirat (hiv) ’alapítvány, intézmény, szervezet stb. felállítását, alapvető működési szabályait rögzítő hivatalos irat’ ❖ ezen sírkő a harmadik alapítóra, az előbbiek testvére, Mórnak fiára, Istvánra vonatkozik, kit az alapítóokirat a két előbbivel nevez (1884 Ipolyi Arnold 8197003, 185) | A tanács mai ülésén az alapítványt elfogadta és fölhívta a tiszti főügyészt, hogy az alapító-okiratot szerkessze meg (1902 Budapesti Hírlap febr. 28. C4690, 10) | Az alapító okirat értelmében az rt. operatív irányítását a kisebbségben lévő […] francia fél végzi (1994 Magyar Hírlap CD09) alapító oklevél ’ua.’ ❖ Ez volt a klauzula [= záradék] Szalárdi […] alapitó oklevelében (1882 Kazár Emil C2511, 262) | [a kolostori] alapító oklevelekből természetesen sugárzik a jámborság és istenfélelem (1957 Ráth-Végh István 9556004, 333).

III. fn

’vmely intézmény, szervezet stb. alapításában kezdeményezőként részt vevő, ahhoz jelentős segítséget nyújtó személy’ ❖ I-ső Ferencz Császár az alapitója [a holicsi porcelángyárnak] (1829 Döbrentei Gábor 8112017, 226) | a számszerint 202 alapítvány közt, alig van négy, mely bekeblezés által biztosítva volna, bár ezt az alapítók egy része a kiállított okmányban maga is ohajtotta (1870 Rónay Jácint 8396010, 318) | Fáy András például, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár alapítója, tervezetében a takarékpénztár létesítését egy sorba helyezte vakok, siketnémák, tébolyodottak házának és árvaintézeteknek felállításával, fogházak javításával (1952 Pach Zsigmond Pál 9504001, 236).

a. ’vmely szellemi mű, rendszer alkotója, létrehozója’ ❖ Gróf Ráday Gedeon […] egy új iskola alapítója volt költészetünkben (1808 Kazinczy Ferenc C2532, 161) | A klasszikus politikai gazdaságtan – alapítói minden éleselméjűségnek ellenére – sem tudott eljutni a szocializmusig (1959 Valóság ford. 2056026, 20) | A kultúrkörök elméletét biologisztikus társadalomfölfogással kötötte össze a fajelmélet. Alapítója a francia arisztokrata Joseph Arthur Gobineau (1981 Lendvai L. Ferenc 1092004, 215).

Ö: hon~, ország~, vallás~.

ÖU: cég~, család~, egyház~, lap~, templom~.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.

alapító melléknévi igenév, melléknév és főnév 1A
I. melléknévi igenévalapít
II. melléknév
1.
vminek az alapításában, létrehozásában részt vevő, ahhoz (anyagi) segítséget nyújtó 〈személy, közösség〉
az alapitó város jó czélu zsenge intézetét tovább is fentarthatni nem tudván
(1855 Benkő Dániel)
Az alapító királyné és unokája I. Ferenc tartózkodtak mélyebben meríteni azon forrásból, mely […] a tanügy mezejének termékenyítésére használható volt
(1871 Toldy Ferenc)
Az első keresztény közösségek igazi feje és vezére az alapító apostol volt
(1972 Gyürki László)
alapító atya
a) (tbsz-ban v. számnévi jelzővel)
az 1787-es ún. philadelphiai konvención az USA alkotmányát kidolgozó és elfogadó személy
[a Philadelphiában] egybegyült 55 Alapító Atya újrafogalmazta a központi és helyi hatalom viszonyát
(1992 Magyarics Tamás)
az emberi élet, szabadság és függetlenség – valamint a vagyon – védelmében az Egyesült Államok alapító atyái minden állampolgárnak biztosították a fegyverhez való jogot
(1997 Magyar Hírlap)
b)
vminek a létrehozásában részt vevő, abban fontos szerepet játszó férfi
[Hunfalvy Pál] elnökletével ültek össze az Akadémia földszinti saroktermében az „alapító atyák
(1986 Paládi-Kovács Attila)
Minél több olyan polgárt kívánok a magam országának is, Amerikának is, aki egy életre szóló elszántság derűjével alapító atyának érzi magát
(1989 Konrád György)
A Graphisoft [cég] központi figurája, alapító atyja, tulajdonos vezetője, a 46 éves Bojár Gábor a honi számítógépes ipar egyik legismertebb guruja
(1995 Figyelő)
alapító tag
vminek a megalapításában, létrehozásában közreműködő személy
[a közgyűlés] az intézetből kilépett növendékek helyébe ujakat venne fel, előlegesen az alapitó tagok beküldéseik vagy ajánlásaik után
(1846 Életképek)
Alapitó tagoknak tekintetnek, kik az egyesület czéljainak előmozditására 25 frtforint tőke összegnél nem kisebb alapitványok vagy ingatlanok adományozásával emléköket megörökitik
(1896 Szatmár Megyei Közlöny)
[Mezei Árpád,] a szakmában ismert és megbecsült kutató egyben az Európai Iskola egyik alapító tagja és vezető képviselője volt
(1976 Magyar Műhely)
2.
vminek az alapításához tartozó, avval kapcs.
Ezek valának a nevezetes egyesület alapító gyűlésének főbb vonásai
(1837 Kossuth Lajos ford.Wilderspin)
Figyelmen kívül hagyja a később általa annyira szeretett „csodaregényeket”, pedig a műfaj alapító műve, Garnett A rókaasszonya már évek óta napvilágot látott
(1973 Poszler György)
2a.
(csak az alábbi szókapcsolatokban)
alapító okirat (hiv)
alapítvány, intézmény, szervezet stb. felállítását, alapvető működési szabályait rögzítő hivatalos irat
ezen sírkő a harmadik alapítóra, az előbbiek testvére, Mórnak fiára, Istvánra vonatkozik, kit az alapítóokirat a két előbbivel nevez
(1884 Ipolyi Arnold)
A tanács mai ülésén az alapítványt elfogadta és fölhívta a tiszti főügyészt, hogy az alapító-okiratot szerkessze meg
(1902 Budapesti Hírlap febr. 28.)
Az alapító okirat értelmében az rt.részvénytársaság operatív irányítását a kisebbségben lévő […] francia fél végzi
(1994 Magyar Hírlap)
alapító oklevél
ua.
Ez volt a klauzula [= záradék] Szalárdi […] alapitó oklevelében
(1882 Kazár Emil)
[a kolostori] alapító oklevelekből természetesen sugárzik a jámborság és istenfélelem
(1957 Ráth-Végh István)
III. főnév
vmely intézmény, szervezet stb. alapításában kezdeményezőként részt vevő, ahhoz jelentős segítséget nyújtó személy
I-ső Ferencz Császár az alapitója [a holicsi porcelángyárnak]
(1829 Döbrentei Gábor)
a számszerint 202 alapítvány közt, alig van négy, mely bekeblezés által biztosítva volna, bár ezt az alapítók egy része a kiállított okmányban maga is ohajtotta
(1870 Rónay Jácint)
Fáy András például, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár alapítója, tervezetében a takarékpénztár létesítését egy sorba helyezte vakok, siketnémák, tébolyodottak házának és árvaintézeteknek felállításával, fogházak javításával
(1952 Pach Zsigmond Pál)
a.
vmely szellemi mű, rendszer alkotója, létrehozója
Gróf Ráday Gedeon […] egy új iskola alapítója volt költészetünkben
(1808 Kazinczy Ferenc)
A klasszikus politikai gazdaságtan – alapítói minden éleselméjűségnek ellenére – sem tudott eljutni a szocializmusig
(1959 Valóság ford.)
A kultúrkörök elméletét biologisztikus társadalomfölfogással kötötte össze a fajelmélet. Alapítója a francia arisztokrata Joseph Arthur Gobineau
(1981 Lendvai L. Ferenc)
ÖU: cégalapító, családalapító, egyházalapító, lapalapító, templomalapító
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások