csupál ts ige 1a (tárgy n. is) (nyj)

’〈növényt, növényi részt, ill. hajat, szőrt〉(le)tép v. (ki)tép, (ki)cibál, ill. ilyen módon csupasszá tesz vmit’ ❖ csupál: tép (1904 Magyar Nyelvőr C5962, 530) | Nem visz ez a borotfa hanëm csupál (1928 Magyar Nyelv C5869, 117) | a szél csupálta már az ágakat (1931 Erdélyi József CD10) | Csupȧolta ȧ lënt, ȧ tüvit së hȧttȧ ben (1968 Szlavóniai szótár C6859, 85) | egy nő, ha kicsit is ad magára, buzgón szőrtelenít. Igyekszik olyan üdévé csupálni magát, mint amilyen boldogult lánykorában volt (2000 Magyar Hírlap CD09).

ÖU: ki~, le~, meg~.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

csupál tárgyas ige 1a (tárgy n. is) (nyj)
〈növényt, növényi részt, ill. hajat, szőrt〉 (le)tép v. (ki)tép, (ki)cibál, ill. ilyen módon csupasszá tesz vmit
csupál: tép
(1904 Magyar Nyelvőr)
Nem visz ez a borotfa hanëm csupál
(1928 Magyar Nyelv)
a szél csupálta már az ágakat
(1931 Erdélyi József)
Csupȧolta ȧ lënt, ȧ tüvit së hȧttȧ ben
(1968 Szlavóniai szótár)
egy nő, ha kicsit is ad magára, buzgón szőrtelenít. Igyekszik olyan üdévé csupálni magát, mint amilyen boldogult lánykorában volt
(2000 Magyar Hírlap)
ÖU: kicsupál, lecsupál, megcsupál
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások