ef¹ (-3B1) l. f¹

f¹ fn -3B1 (kiejtve eff, fö, jelzőként is)  ef (írva: ritk), eff (írva: ritk)

1. ’a felső fogsor és az alsó ajak között képzett zöngétlen réshang’ ❖ f keményebben hangzik, hogy ſem v, p. o. f, v (1779 Révai Miklós 7283025, 25) | A kiejtésbeli rokonság példái a következők is: v-f, l-r, m-n (1870 Névy László 8334006, 100) | Ha a fogad elvásik s leleffed az ajkad, Hova lesznek majd akkor szavaidból az eff-ek? (1932 Gellért Oszkár 9180036, 8) | a németben a v betű leggyakrabban f hangot jelöl (2003 Fodor István 3105001, 14).

2. ’az ezt jelölő írásjegy (f, F)’ ❖ Magyar nyelvbenn a’ Deákoktól költsönözött bet 22, úgy mint: a, b, d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, r, s, t, u, v, y, z (1779 Révai Miklós 7283025, 22) | Félhangzók v. folyók, melyek előre tett hangzó segélyével mondatnak ki, mint: f, l, m, n, r, s, sz, – kiejtésök: ef, el, em, en, er, esz (1864 Szvorényi József 8458002, 25) | egy kacskaringós F-et pingálván ki előbb kezdőbetűnek (1901 Mikszáth Kálmán CD04) | Ph, a görög Φ betü latinos átírása. A Ph-val kezdődő, itt nem talált szók F betü alatt keresendők (1922 RévaiNagyLex. C5711, 420) | Mátéffy, két effel és ipszilonnal (1999 Magyar Hírlap CD09).

2a. (összetételek előtagjaként) (Zene) ’〈a vonóshangszerek előlapján levő két nyílásra vonatkoztatva:〉 ennek az írásjegynek írott kisbetűjéhez hasonló alakú’ ❖ [A hegedűn] a felső födélzet, a vonó használatára szánt nyereg és hangfogó közti szabad téren jobbról és balról az u. n. F-hangnyilás [...] van, melynek szabatos s ugyszólván geometrikus elhelyezése a legnagyobb befolyással van a hegedühangszer hangvibrációjára (1894 PallasLex. CD02) | Hegedűláb a hegedű f-lyukai között álló keresztléc, melynek az a feladata, hogy a húrokat emelje s rezgésüket a hangszekrényhez közvetítse (1930 ZeneiLex. CD49) | [a Stradivari-féle hegedűn] az f-lyukak erőteljesen hajlítottak (2003 MagyarNagyLex. C7365, 290).

3. ’〈Vmely dolog (sorrendiségével összefüggő) jelölésére.〉’

3a. ’〈felsorolásban, rendszerezésben, ábrán:〉 ezzel a betűvel jelölt(, sorrendileg hatodik) dolog’ ❖ A’ ſzókötéſeknek külömböztetéſekre ſzükséges. a. (?) a’ kérdésjel [...] b. (!) felkiáltásjel [...] d. („) idézésjel [...] e. (*) mutatójel, mutatótſillag [...] f. (–) nyugvásjel (1779 Révai Miklós 7283025, 19) | A. megyében minden colonicalis telek birtokosa 15, B-ben 3 forintot fizet; [...] E-ben s F-ben egy ötödik s hatodik adókivetési rendszer divatozik (1846 Eötvös József 8126039, 361) | Az OF rúd egyik vége F-nél a fűrészszel, O-nál pedig egy, tengelye körűl forogható hengerrel van összekötve (1861 Petzval Ottó 8368009, 513) | Alkotmány ünnepére be akarják fejezni az F- és G-épületet, november 7-re meg mind a tizenkettőt (1952 Molnár Zoltán 2051012, 43) | a periódusos rendszerben a csoportok (s-, p-, d-, f-mező) határainál a tulajdonságok hirtelen változnak, a szabályszerűségek érvényessége tehát hirtelen megszakad (2002 Tőkés Béla–Dónáth-Nagy Gabriella 3326001, 188).

3b. (Irodt) ’〈rímképletben: az első öt rímre nem rímelő, egyszersmind rímhívó helyzetben levő sor rímének, ill. az erre rímelő sor(ok) rímének jeleként〉’ ❖ [Somló Hedvig szonettjében] a rímelhelyezés is túlságosan szabad, az utolsó sor egyhelyütt a szonett első rímére csap vissza, mely tíz soron át fel sem bukkan (abab-cdcd-efe-fba) (1938 Radnóti Miklós CD10) | Kisfaludy Sándor kedvenc szakaszmértéke, a Himfy-strófa pedig ilyen szerkezetű: 8a, 7b, 8a, 7b, 8c, 7d, 8c, 7d, 8e, 8e, 7f, 7f (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13).

Vö. CzF.; ÉrtSz. f¹; ÉKsz. f¹; IdSz.

ef² (-3B1) l. f²

f² -3B1 fn (jelzőként is) (Zene)  ef (írva: ritk)

’〈oktávonként változó hangmagassággal:〉 a mai törzshangsor negyedik hangja, ill. az ezt jelölő hangjegy v. 〈hangszeren:〉 ennek megszólaltatási helye, eszköze, módja’ ❖ az ollyan Klávirban, mellyben öt Oktáva van, a’ leg-alsó négy Hangot, t. i. az F, G, A és H-t nevezik Kontra hangoknak (1802 Gáthy István C1857, 21) | az egész létrának két hasonló fele van, melyekben c, d, e, f képzi az egyik, g, a, h, c pedig a másik felet: mindkettőben egyenlő menetét észelelhetjük [!] a nagy és kis lépcsőknek (1867 Bartalus István 8030002, 4) | Az alsó c-től a felső f-ig énekel egész könnyüséggel (1869–1872 Déryné Széppataki Róza C1411, 46) | A jobbkéz mutatóujjának segítségével az f hangot szólaltatjuk meg [a furulyán] (1952 Rajeczky Benjamin 9549001, 7) | A magas F fölötti hangok képzése nem természetes, nehézkes és olykor síróssá csuklik (1997 Magyar Hírlap CD09).

a. (rendsz. összetételek előtagjaként) ’erre a hangra mint alaphangra épülő 〈hangsor, hangnem v. hangzat〉’ ❖ [kottában skála felirataként:] F dur (1802 Gáthy István C1857, 90) | Negyed (quart), a diatonikus hangsorban az alapzöngétől számítva a negyedik természetes fok. p. a C-skálában a G, az F-skálában a B stb. (1896 PallasLex. CD02) | F-dur [...]. Mint skála: f, g, a, b, c, d, e. Előjegyzése egy b. Mint akkord: f, a, c (1913 RévaiNagyLex. C5703, 227) | Weber életművét a zenetörténészek általában romantikusnak tekintik, s ezt erősítené a klarinétverseny hangneme, a drámai f-moll is (1996 Magyar Hírlap CD09).

b. (összetétel előtagjaként) ’〈ötvonalas kottaírásban:〉 a vonalrendszer élén álló, a hangjegyek magassági értékét e hang azon változatának elhelyezésével meghatározó 〈zenei kulcs〉, amely az ún. kis oktávba esik’ ❖ [a basszuskulcsot] másképpen nevezik F Kultsnak-is (1802 Gáthy István C1857, 19) | az F-kulcs vonalán az f hang állott; ezt a vonalat rendesen vörös szinnel emelték ki, míg a c-vonal szine a sárga volt. [...] Az u. n. basszuskulcs, vagyis a ma használatos f-kulcs alakja az F betü jelöléséből ered (1930 ZeneiLex. CD49) | F-kulcs: zenei jel. Az ötvonalas hangjegyírásban a kis F (f) hang helyét jelöli ki. Három fajtája ismert: a harmadik vonalon baritonkulcsnak, a negyediken basszuskulcsnak, az ötödiken szubbasszuskulcsnak nevezik. Jelenleg már csak a basszuskulcsot használják (1999 MagyarNagyLex. C5821, 70).

c. (összetételek előtagjaként) ’ilyen alaphangú 〈fúvós hangszer〉, amely szólamát transzponálva, a kottában lejegyzett hangmagasságnál kvinttel mélyebben v. kvarttal magasabban szólaltatja meg’ ❖ Riedl uj vadászkürtjének trombitaszerü alakja van s billentyűkkel van ellátva, a hangok általa olvadóbbak s a zenészek sok ohajtásának teljesen megfelel. Készitője e hangszernek „angol F-kürt” nevet adott (1854 Vasárnapi Újság CD56) | F klarinét (1860 Vasárnapi Újság CD56) | a c¹-nek irt hangot az F-kürt f-nek, az F-trombita f¹-nek s hasonlóan a B-trombita b-nek, a D-trombita d¹-nek játssza (1931 ZeneiLex. CD49) | f, F: [...]. – Transzponáló hangszereknél a hangolás jelzése (pl. F-kürt, F-oboa (angolkürt), F-trombita) (1998 MagyarNagyLex. C5820, 639).

Vö. ÉrtSz. f²; ÉKsz. f²