előhangzó fn 1A (Nyelvt)

1. ’az a (rövid,) toldalékkezdő magánhangzó, amely a toldaléknak a tőhöz, ill. a szóalakba illeszkedő egyik alakváltozatát hozza létre’ ❖ [Simonyi Zsigmond tervezett nyelvtana a] tővégi magánhangzót […] némely esetben a tő és rag vagy képző közé járúló kötőhangzónak, más esetben pedig a rag és képző mássalhangzójához tapadó előhangzónak fogja venni (1882 Komáromy Lajos C5949, 22) | Az Ézsau-ot alakot tehát csak avval lehet megmagyarázni, hogy voltak előtte és vele együtt olyan u végű szók, amelyek az egyszerű -t ragot o előhangzóval vették föl (1933 Mészöly Gedeon C5874, 216) | [Apáczai Csere János nyelvhasználatában] az -ó, -ő végű és képzős melléknevekhez a többesjel előhangzó nélkül járul: savanyok ’savanyúak’ (1960 Deme László C5900, 26) | Az előhangzó nem morféma, hiszen nincsen jelentése, esetenként jelentésmegkülönböztető szerepe lehet csak (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13).

2. ’vmely szó elejére betoldott hang’ ❖ az arab írók az oγuz-t előhangzó nélkül nyilván az ejtést követve ghuz-nak írják (1895 Munkácsi Bernát C5330, 381) | az eszesebb vogul gyermek rájöhet, hogy az utóhangzónak ejtése nem azonos az előhangzóéval, mert a[z apa] szó valódi ejtése: āpȧ (1935 Munkácsi Bernát C5992, 29) | Az Anna név sajátos hangulatú becézőneveit (Ancsa, Ancsur) ikerítette p előhangzóval a költő [ti. Bella István] Ancsa, Pancsa, Ancsur, Pancsur alakban (1991 Szikszainé Nagy Irma C5931, 203).

előhangzó főnév 1A (Nyelvt)
1.
az a (rövid,) toldalékkezdő magánhangzó, amely a toldaléknak a tőhöz, ill. a szóalakba illeszkedő egyik alakváltozatát hozza létre
[Simonyi Zsigmond tervezett nyelvtana a] tővégi magánhangzót […] némely esetben a tő és rag vagy képző közé járúló kötőhangzónak, más esetben pedig a rag és képző mássalhangzójához tapadó előhangzónak fogja venni
(1882 Komáromy Lajos)
Az Ézsau-ot alakot tehát csak avval lehet megmagyarázni, hogy voltak előtte és vele együtt olyan u végű szók, amelyek az egyszerű -t ragot o előhangzóval vették föl
(1933 Mészöly Gedeon)
[Apáczai Csere János nyelvhasználatában] az -ó, -ő végű és képzős melléknevekhez a többesjel előhangzó nélkül járul: savanyok ’savanyúak’
(1960 Deme László)
Az előhangzó nem morféma, hiszen nincsen jelentése, esetenként jelentésmegkülönböztető szerepe lehet csak
(1997 Magyar nyelv és irodalom)
2.
vmely szó elejére betoldott hang
az arab írók az oγuz-t előhangzó nélkül nyilván az ejtést követve ghuz-nak írják
(1895 Munkácsi Bernát)
az eszesebb vogul gyermek rájöhet, hogy az utóhangzónak ejtése nem azonos az előhangzóéval, mert a[z apa] szó valódi ejtése: āpȧ
(1935 Munkácsi Bernát)
Az Anna név sajátos hangulatú becézőneveit (Ancsa, Ancsur) ikerítette p előhangzóval a költő [ti. Bella István] Ancsa, Pancsa, Ancsur, Pancsur alakban
(1991 Szikszainé Nagy Irma)

Beállítások