evokáció fn 1A 

1. (Tört) ’〈az ókori Rómában:〉 mágikus szertartás, amellyel a rómaiak az ostromlott városból annak védőistenét kihívják, azt távozásra felszólítják’ ❖ A hadvezér ellenséges városokat és seregeket is devoválhatott [= áldozatul felajánlhatott] az alvilágiaknak. Ilyen esetekben előbb az evokációnak (evocatio) kellett megtörténni, t. i. fel kellett szólítani az illető város védő isteneit, hogy hagyják el a várost. Ilyen evokáció és Devotio történt p. Gabii, Veji, Korinthus és Karthago városoknál (1893 PallasLex. CD02) | evokáció (lat.): […] mágikus római szertartás, amellyel az ellenség ostromlott városából kiszólították annak védőistenét, hogy így ellenfelüket megfosszák az emberfeletti pártfogástól, és saját maguknak nyerjék meg azt (1998 MagyarNagyLex. C5820, 609).

2. (kissé rég, Jog) ’perbe hívás, idézés, ill. a (királyi) főhatalomnak az a joga, hogy a bíróságtól a peres ügyet magához rendelje’ ❖ az illyetén Evocationak alkalmatoſságával pedig a’ kznséges Juditiarius Ordonak [= törvényszéki rendtartásnak] 7-dik ſzakaſzſza ſzerént kelletik proaedálni [!] (1788 Harmincadi rendtartás C2813, r[1r]) | A múlt században kiadott királyi rendeletek és tanácsi határozatok között igen keveset találunk, amelyben ki ne mondatnék, hogy minden azokból támadható pör kizárólag az intendans vagy királyi tanács előtt indíttassék meg. Azon pörökre nézve, melyek régiebb törvényeken vagy szokásokon alapulnak, a királyi tanács az úgynevezett evocatiók által biztosította befolyását (1857 Eötvös József C1598, 168) | benne van e törvényben az evokáció, vagyis a kormányhatalomnak az a joga, hogy a folyamatban levő pert is bármikor elveheti a biróságtól (1895 Budapesti Hírlap febr. 8. C4742, 2) | a nagy [francia] forradalom előtt rendes szokás volt az, hogy a kormány bizonyos ügyeket betekintés végett elvett a biróságtól s azokat vagy végleg magánál tartotta, vagy irányadó utasitással küldte vissza. Ez volt az ugynevezett evokáció, a melynek kiküszöbölése az uj rendezés első föladata volt (1906 Budapesti Hírlap febr. 8. C4694, 2) | Evokatio (lat.) a. m. kihívás, a régi magyar jogban perbehivás, idézés; a germán jogban a királynak az a joga, hogy a rendes biróságtól egyes ügyeket magához vonhasson; az alperes külföldi biróság elé idézése; a pápa biráskodási joga (1913 RévaiNagyLex. C5703, 63).

3. (vál) ’múltbeli esemény, helyzet stb. vmely műalkotáson keresztül való felidézése, ill. annak képessége’ ❖ George antik síkja keskenyebb mint a Goethéé, nem olyan mély mint a Hölderliné, de evokációja (Nietzschéével, Spittelerével együtt) a mi Hellászunkat varázsolja valósággá, közellétté (1921 Turóczi-Trostler József CD10) | Király György tehát tudta volna életre kelteni a multat: és akiben él az evokáció nagy adománya, az kisebb feladatot old meg és könnyebb munkát végez, mint amilyen rendeltetett neki, ha kortársait magyarázza, és nem a távozottakat ébreszti fel (1922 Feleky Géza 9143002, 638) | a középkor evokációiból, illúzióból és utópiából megszületik az új történeti regény (1935 Turóczi-Trostler József CD10) | Az életút-összefoglalás természetes gesztusa élteti őket [ti. Kassák Lajos verseit]; a felmért és megértett sors, a bejárt utak részletekben való evokációi (1972 Fülöp László 2018001, 280) | az előadások közös témája az „evokáció” lesz, amely jelentheti az emlékezés technikáját, az álmokat, illetve e világi és túlvilági szellemek megidézését (1995 Magyar Hírlap CD09) | Az elemi erejű líra megnyilvánulása mellett a kötet [ti. Du Bellay Panaszok című műve] a 16. századi Róma életének is kitűnő evokációját nyújtja (2000 Új Könyvek CD29).

3a. (Irodt) ’〈vmely szövegben:〉 más műre utaló rájátszás, motívum mint költői eszköz’ ❖ [Gozzano versének] egy-egy versszaka száz évvel visszaviszi az embert az időben […]. De már a következő versszak széjjeltépi az illúziót. Egy-egy könyörtelenül beledobott sorral egyszeriben kijózanítja az olvasót Gozzano: a finom álmodozóból kiütközik a bíráló, a hitetlen, a gúnyolódó. Hangulatrajzai azért nem evocatiók, hanem csak pastiche-ok [= stílusutánzatok] (1912 Elek Artúr CD10) | [Ratkó József költészetében] József Attilára utal gyengéd, empatikus hangja, a természet, a táj, az emberek végtelenül finom, hangulatos, az apróságokra is ügyelő rajza, a falusi világ, a cseléd (és kiscseléd, gyerekcseléd) belső világának evokációja (1995 Új Könyvek CD29) | kulcsfontosságú a versben a következő evokáció, mely Tompa Mihály: A gólyához című versének utolsó szakaszát idézi fel (1999 Magyar Hírlap CD09) | A mű fő költői eszköze és egyben szervezőeleme az evokáció – azaz a megidézés, irodalmi utalás (1999 Magyar Hírlap CD09) | A honvágy és az evokáció szerepe Márai Sándor Halotti beszéd című költeményében (2001 Magyar Hírlap CD09).

Sz: evokációs.

Vö. SzT.; IdSz.