falábú mn
1. ’fából készült alsó művégtagot használó, azzal járó 〈ember, es. állat〉’ ❖ Fa-lábú Kóldus (1794 Magyar nyelvmester C1947, 223) | Arles vidékén egy falábu kutya van. Oly ügyesen jár rajta, hogy legkisebbet sem sántit (1864 Vasárnapi Újság C7378, 395) | Érdekes alak volt ez a falábú hős, ki miután végigharcolta a magyar szabadságharcot, hat évi várfogságot ült Josefstadtban (1911 Halász Imre CD10) | Kiléptem az utcára. A szemközti oldalon a falábú rokkant bicegett, hangosan kopogott a lába meg a botja (1989 Páll Erna ford.–Harmsz 2024011, 33).
1a. ’ügyetlen v. nehézkes 〈mozgás〉, ill. ilyen mozgású 〈személy〉’ ❖ Nálunk sokáig az úgynevezett „dummer August”– német fajankó – volt az ideális clown. Falábú járása […] tömérdek vidám percet szerzett a közönségnek (1926 TolnaiÚjLex. C5720, 127) | [a kispadon ülő cserejátékosok] néha úgy érzik, hogy a pályán levő falábúakkal ellentétben ők berúgták volna a gólt (1995 Magyar Hírlap CD09) | Várjuk hát fahangú énekesek, falábú táncosok, fűzfapoéták, szellentőművészek jelentkezését (2001 Magyar Hírlap CD09).
2. (rég, ritk) ’〈mutatványként:〉 gólyalábon járó 〈személy〉’ ❖ a luxemburgi kertben, Párisban találtak egy [római kori cserép]töredéket, melyen egy fa-lábú ember ábrázoltatik; egy Ó-Szőnyön kiásott másik cserépen […] kötéltánczos mutatványt látunk (1868 Rómer Flóris CD57) | ha egy hosszu falábu komédiás sippal, dobbal végig megy utczáinkon, szintoly fényes kiséretre fog szert tehetni, mint N. I. [= Nagy Ignác] ur (1872 Pesti Napló jún. 1. C8654, [2]).
3. ’fából készült oszlopszerű lábakon v. alátámasztáson, lábazaton álló 〈tárgy, építmény, bútor stb.〉’ ❖ [az ókori Rómában] a falábu hidon, ponte ſublicio, leg-több marha vezettetett az áldozatra (1783 Molnár János C0293, 115) | A falábu, koporsóformáju agyagkemencében, mely az egyik szegletben állott, vigan lobogott a tüz (1909 Népszava márc. 3. C7477, 11) | A Borharapó valódi pincesort idéz, az udvart benépesítették a falábú asztalok (1990 Magyar Nemzet júl. 2. C8365, melléklet 3).
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.