e-ző¹ mn 1C (Nyelvt)
1. ’olyan 〈nyelvváltozat〉, amelynek fonémakészletében kizárólag nyílt e hang van, zárt ë nincs, ill. olyan 〈terület〉, amelyen jellemzően ilyen nyelvváltozatot beszélnek’ ❖ A kalotaszegi magyarság ev. ref. vallású, inkább csak a határokon vegyülnek egy kissé a katolikusokkal […], a kik e-ző nyelvjárást beszélnek (1891 Balassa József C5956, 465) | Az északkeleti nyelvjárás-terület e-ző és í-ző (1916 RévaiNagyLex. C5710, 585) | ező nyelvjárások: a Felső-Tisza vidéke, Erdély nyugati része (1937 Zsirai Miklós 9805002, 26) | Az egyes nyelvjárásokat leginkább a hangállományuk és a hangok (főként a magánhangzók) használati aránya szerint lehet jellemezni. Ismerünk ë-ző (sër, vëdër), e-ző (lehet, tenger), ö-ző (embör, könyér) nyelvjárásokat (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13).
1a. ’ilyen nyelvváltozatú 〈szöveg〉, ill. ilyen nyelvváltozatú 〈szóalak〉’ ❖ A század második felében az irodalom hatása elsősorban abban mutatkozik, hogy az írók nyelvjárása hangtanilag megromlik, az ö-ző szövegekbe ë-ző és e-ző, ë-ző szövegekbe ö-ző alakok keverednek (1918 Trócsányi Zoltán C5860, 58) | Minden olyan é- tövű szó, amelynek nem volt világos kapcsolata nyílt e-ző alakpárokkal, könnyen sodródhatott az í-ző csoportba nemcsak a legújabb időben, hanem akár a XVI. században is (1954 Kálmán Béla C5894, 162).
1b. ’ilyen nyelvváltozatot beszélő személyre jellemző 〈ejtésmód〉’ ❖ vannak az Alföldön más nyelvjárások is, amelyek nem ö-zők. Ilyenek […] a felső-pestmegyei és jászsági palócos dialektusok, melyek mind ë-zők, tehát azt mondják: embër, mëntëk; továbbá a felső-tiszai (debrecen-nagyváradi) e-ző kiejtés: ember, mentek (1893 PallasLex. CD02) | [a Somogyjád környéki református lakosságú községekben] több idegen eredetű szóban a zárt ë helyett nyílt e-t ejtenek. […] A reformátusoknál nyilván a Debrecen környékéről származó vagy ott tanult lelkészeik, mestereik nyílt e-ző beszéde járult hozzá az említett sajátossághoz (1984 Király Lajos C6035, 167).
2. ’olyan 〈nyelvváltozat〉, amelyben az ajakkerekítéses ö hang helyett annak ajakréses ë párját v. nyílt e-t használnak’ ❖ a mi irodalmi nyelvünk alapvetően e-ző (azaz nem ö-ző) (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13) | Bálint Sándor egyik adatközlőjénél figyelte meg, hogy kívülállóval az e-ző irodalmi nyelven beszélt, a családban viszont a régi tájnyelven (2001 Jároli József CD36).
2a. ’ilyen nyelvváltozatú szöveget rögzítő 〈kézirat, kül. kódex〉, ill. ilyen nyelvváltozatú 〈szó(alak)〉’ ❖ nem adhatunk feleletet arra a kérdésre: mikor tűnik fel az első ilyen vegyes e-ző – ö-ző szóalak a kéziratokban, illetőleg a kiadásokban (1943 Pais Károly C5884, 214) | Érdemes azonban megjegyezni, hogy a hangjelölés típusa és a fonémák megterheltsége között összefüggés van: kimutatható, hogy egy erősen ö-ző nyelvjárású kódex általában a kevésbé fáradságos, „gazdaságosabb” o̧-féle jelölést használja, míg az ún. e-ző kéziratokban az ew-féle hangjelölés uralkodik (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13) | A következő számban […] a betű vagy bötű típusú e-ző és ö-ző alakok különböző arányú elfogadottságáról van szó, továbbá arról, hogy kevés ember tesz különbséget betű és hang között (2004 Elekfi László C7194, 361).
2b. ’ilyen nyelvváltozatot beszélő 〈személy〉’ ❖ e-ző írók közül […] néhányan tudatosan kiutat kerestek az egyhangúságból, s ezt többé-kevésbé határozottan az ö-zés erősítésében vélték feltalálni (1956 Benkő Loránd C5896, 274).
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.