🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.

gólyatábor fn 

1. (Isk)(leendő) elsőéveseknek szervezett felkészítő, ill. ismerkedési iskolai tábor’ ❖ Szeptember 16-án tartottuk az alakulóülést [ti. a Bajai Tanítóképző Főiskola és Diákegyesületnél]. Erre a dátumra mindannyian mindig emlékezni fogunk. Persze, azt sem fogom elfelejteni, hogy a gólyatáborban, szeptember 4-én volt a táncház (1986 Népszabadság márc. 22. C7836, [17]) | 1990-ben indult meg a képzés negyven hallgatóval a Pécsi Egészségügyi Főiskola Szombathelyi Tagozatán. A létszám azóta négyszázra nőtt, saját évnyitót mégsem tarthattak; az elsősök a gólyatábor ideje alatt szervezetten mehettek Pécsre, a „központi” ünnepségre (1994 Magyar Hírlap CD09) | A másik kilencedikes osztályban a lányok nagyon jó fejek, a gólyatáborban is végig velük voltam, kár, hogy nem jöttél, egészen jó volt… (2010 Leiner Laura 3208001, 25).

2. (ritk, irod) ’gólyákból álló nagyobb madárcsoport’ ❖ Régi dalok lágy akkordja Zengi be a völgyet, bérczet, S elmúlt idők derűs képét Festi elém itt az élet. Méla, nyugvó gólya-tábort Vadvirágos, eres réten (1894 Vasárnapi Újság C7408, 330) | Mint egy nagy sötét viharfelhő, úgy gomolygott Gálszécs felett az itt rekedt gólyatábor s kelepelésük ugy hallatszott, mintha ezer meg ezer castagnettát csattogtattak volna (1909 Pesti Hírlap nov. 21. C5657, 40).

Vö. ÉKsz.².

🚧 Figyelem! A szócikk főszerkesztés alatt áll.
gólyatábor főnév
1. (Isk)
(leendő) elsőéveseknek szervezett felkészítő, ill. ismerkedési iskolai tábor
Szeptember 16-án tartottuk az alakulóülést [ti. a Bajai Tanítóképző Főiskola és Diákegyesületnél]. Erre a dátumra mindannyian mindig emlékezni fogunk. Persze, azt sem fogom elfelejteni, hogy a gólyatáborban, szeptember 4-én volt a táncház
(1986 Népszabadság márc. 22.)
1990-ben indult meg a képzés negyven hallgatóval a Pécsi Egészségügyi Főiskola Szombathelyi Tagozatán. A létszám azóta négyszázra nőtt, saját évnyitót mégsem tarthattak; az elsősök a gólyatábor ideje alatt szervezetten mehettek Pécsre, a „központi” ünnepségre
(1994 Magyar Hírlap)
A másik kilencedikes osztályban a lányok nagyon jó fejek, a gólyatáborban is végig velük voltam, kár, hogy nem jöttél, egészen jó volt…
(2010 Leiner Laura)
2. (ritk, irod)
gólyákból álló nagyobb madárcsoport
Régi dalok lágy akkordja Zengi be a völgyet, bérczet, S elmúlt idők derűs képét Festi elém itt az élet. Méla, nyugvó gólya-tábort Vadvirágos, eres réten
(1894 Vasárnapi Újság)
Mint egy nagy sötét viharfelhő, úgy gomolygott Gálszécs felett az itt rekedt gólyatábor s kelepelésük ugy hallatszott, mintha ezer meg ezer castagnettát csattogtattak volna
(1909 Pesti Hírlap nov. 21.)
Vö. ÉKsz.²

Beállítások