bá² msz és fn 

I. msz 0

1. ’〈szájtátó, bárgyú csodálkozás gúnyolására〉’ ❖ Bá! – – – mitsoda dolog az tehát (1791 Szaitz Leó C3790, 16) | Hát mit ülsz ott mint egy csuma [= maskara, madárijesztő]? Nem tudsz egy szót szólni a szomszédhoz, hogy ne unja nálunk magát, mikor nekem dolgom van? He? Csak bá! bá! mindig (1921 Tersánszky Józsi Jenő CD10).

2. ’〈vmely személy megijesztésére〉’ ❖ Összevicsorította fogait és felrántotta szemöldökét. „Bá!” mondta és rémülten érezte, hogy csakugyan megijedtek (1912 Karinthy Frigyes CD10) | Valami idegen bútor, amit sose láttam, félni kellett tőlük, hogy az asztal a hegyes kemény lábával egyszer csak rámtoppant, a sifon a kalapját rámhajítja, a tükörke nyelvet nyujt s a kályhacső meglő. Bá! […] Ilyen volt az egész (1939 Móricz Zsigmond C5087, 157).

II. fn 1A

1. (a bű¹ szó párjaként) ’〈(pontosan meg nem határozott,) gyakr. ellentétes választói lehetőségek egyikének kif-ére〉’ ❖ bü vagy bá (1794 Gyarmathi Sámuel C1946, 357) | Belőle ugyan bajos kivenni, bü e vagy bá, mit levelező ur tulajdonkép akar? (1843 Pesti Hírlap CD61) | Bű-e, vagy bá? – senki nem tudja megmondani a mai szavazás után sem (1882 Mikszáth Kálmán CD04) | Ott a saját környezetben rögvest kiderült, hogy bű-e vagy bá (1964 Cseres Tibor 9088001, 143) | Ismerek pártelnököt is, aki remekül megtanulta saját pókerarcát. Ő már tökéletesen egyforma önmagával, akár bűt, akár bát mond (1996 Magyar Hírlap CD09).

2. (tagadó szerkezetben) ’〈minimális megnyilatkozás kif-ére〉’ ❖ Itt a bolond kimegyen a furkos bottal s ugy ütötte főbe a papot, hogy az még a kis-körmét se mozditotta meg, hogy még azt se mondhatta, hogy: bá! (1861 Eredeti népmesék 8306007, 226) | Itt van a drága, hazajött és mégcsak azt sem mondta, hogy bá. Egy szó köszönés se. A te lányod! (1932 Hamvas H. Sándor CD10).

Vö. CzF. bá¹; ÉrtSz. bá²; TESz. bá²; ÉKsz. bá²

bá² ❖ mondatszó és főnév
I. mondatszó ◦ 0
1.
〈szájtátó, bárgyú csodálkozás gúnyolására〉
Bá! – – – mitsoda dolog az tehát
(1791 Szaitz Leó)
Hát mit ülsz ott mint egy csuma [= maskara, madárijesztő]? Nem tudsz egy szót szólni a szomszédhoz, hogy ne unja nálunk magát, mikor nekem dolgom van? He? Csak bá! bá! mindig
(1921 Tersánszky Józsi Jenő)
2.
〈vmely személy megijesztésére〉
Összevicsorította fogait és felrántotta szemöldökét. „Bá!” mondta és rémülten érezte, hogy csakugyan megijedtek
(1912 Karinthy Frigyes)
Valami idegen bútor, amit sose láttam, félni kellett tőlük, hogy az asztal a hegyes kemény lábával egyszer csak rámtoppant, a sifon a kalapját rámhajítja, a tükörke nyelvet nyujt s a kályhacső meglő. Bá! […] Ilyen volt az egész
(1939 Móricz Zsigmond)
II. főnév ◦ 1A
1. (a bű¹ szó párjaként)
〈(pontosan meg nem határozott,) gyakr. ellentétes választói lehetőségek egyikének kif-ére〉
bü vagy bá
(1794 Gyarmathi Sámuel)
Belőle ugyan bajos kivenni, bü e vagy bá, mit levelező ur tulajdonkép akar?
(1843 Pesti Hírlap)
Bű-e, vagy bá? – senki nem tudja megmondani a mai szavazás után sem
(1882 Mikszáth Kálmán)
Ott a saját környezetben rögvest kiderült, hogy bű-e vagy bá
(1964 Cseres Tibor)
Ismerek pártelnököt is, aki remekül megtanulta saját pókerarcát. Ő már tökéletesen egyforma önmagával, akár bűt, akár bát mond
(1996 Magyar Hírlap)
2. (tagadó szerkezetben)
〈minimális megnyilatkozás kif-ére〉
Itt a bolond kimegyen a furkos bottal s ugy ütötte főbe a papot, hogy az még a kis-körmét se mozditotta meg, hogy még azt se mondhatta, hogy: bá!
(1861 Eredeti népmesék)
Itt van a drága, hazajött és mégcsak azt sem mondta, hogy bá. Egy szó köszönés se. A te lányod!
(1932 Hamvas H. Sándor)
Vö. CzF. bá¹; ÉrtSz. bá²; TESz. bá²; ÉKsz. bá²

Beállítások