beálló mn-i ign, mn és fn 

I. mn-i ign → beáll.

II. mn 1A

1. (Közl) ’olyan 〈közúti menetrendszerű jármű, szerelvény〉, amely a kocsiszínbe, garázsba tart’ ❖ Beálló kocsi! A remizbe megyünk! – kiáltja a kalauz (1926 Vadász Tibor CD10).

2. (Nyelvt) ’a beszéd idejéhez v. egy másik eseményhez képest utóidejű’ ❖ a beálló cselekvés igeneve: a lehullandó, elhervadandó virágok, az elmulandó idő (1879 Simonyi Zsigmond C6534, 50) | beálló történésű melléknévi igenév (participium instans) (1961 Temesi Mihály C6233, 232) | beálló melléknévi igenév képzője (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13).

III. fn 1A

1. ’(gép)kocsik számára kialakított (fedetlen) várakozóhely’ ❖ [a fuvarosok gyakran vittek magukkal összetekerhető szélfogót, hogy] alkalomadtán a rakományt vagy az állatokat védjék vele, kivált ha valami ok miatt nem érhették el estére valamelyik csárda ún. beállóját (1977 NéprajziLex. CD47) | A kisebb sorházi lakásokhoz egy garázs, valamint egy gépkocsibeálló, a nagyobb lakásokhoz dupla garázs és beálló tartozik (2000 Magyar Hírlap CD09).

2. (Sp) ’〈kézilabdában:〉 az a támadójátékos, aki a kapu előterében a védők között mozog; beállós’ ❖ Az emberfogással védekező csapat ellen is eredményes a beállóval való támadás (1956 Kolozs Ferenc–Mayer Miklós C6608, 156) | Pádár Ildikó, az FTC beállója gólt dob Csapó Erika mellett (1996 Magyar Hírlap CD09) | A Fradi-játékos a beálló posztján óriási csatát vívott az osztrákokkal, keményen meggyötörték, de azt mondta, a norvég meccsre elfelejti kisebb sérüléseit (2000 Magyar Hírlap CD09).

ÖU: kocsi~.

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

beálló ❖ melléknévi igenév, melléknév és főnév
I. melléknévi igenév → beáll
II. melléknév ◦ 1A
1. (Közl)
olyan 〈közúti menetrendszerű jármű, szerelvény〉, amely a kocsiszínbe, garázsba tart
Beálló kocsi! A remizbe megyünk! – kiáltja a kalauz
(1926 Vadász Tibor)
2. (Nyelvt)
a beszéd idejéhez v. egy másik eseményhez képest utóidejű
a beálló cselekvés igeneve: a lehullandó, elhervadandó virágok, az elmulandó idő
(1879 Simonyi Zsigmond)
beálló történésű melléknévi igenév (participium instans)
(1961 Temesi Mihály)
beálló melléknévi igenév képzője
(1997 Magyar nyelv és irodalom)
III. főnév ◦ 1A
1.
(gép)kocsik számára kialakított (fedetlen) várakozóhely
[a fuvarosok gyakran vittek magukkal összetekerhető szélfogót, hogy] alkalomadtán a rakományt vagy az állatokat védjék vele, kivált ha valami ok miatt nem érhették el estére valamelyik csárda ún. beállóját
(1977 NéprajziLex.)
A kisebb sorházi lakásokhoz egy garázs, valamint egy gépkocsibeálló, a nagyobb lakásokhoz dupla garázs és beálló tartozik
(2000 Magyar Hírlap)
2. (Sp)
〈kézilabdában:〉 az a támadójátékos, aki a kapu előterében a védők között mozog; beállós
Az emberfogással védekező csapat ellen is eredményes a beállóval való támadás
(1956 Kolozs Ferenc–Mayer Miklós)
Pádár Ildikó, az FTCFerencvárosi Tornaklub beállója gólt dob Csapó Erika mellett
(1996 Magyar Hírlap)
A Fradi-játékos a beálló posztján óriási csatát vívott az osztrákokkal, keményen meggyötörték, de azt mondta, a norvég meccsre elfelejti kisebb sérüléseit
(2000 Magyar Hírlap)
ÖU: kocsibeálló
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.

Beállítások