akcentus fn 4A
1. (kissé rég) ’hangsúly, nyomaték’ ❖ A’ Magyar nyelv’ mivoltához sem szabja prosodiáját: mert a’ positió és accentus nélkül való syllabát is meghúzza (1803 Csokonai Vitéz Mihály C2556, 20) | Vannak […] a mondatban egymásra vonatkozó két vagy több szóból álló csoportok, […] bennök az accentus csak egy szóra (ennek első tagjára) esik és uralma kiterjed az egész szócsoportra (1898 Arany László 8015005, 322) | A stilisztikával és retorikával felszerelt ifjú elpirul, ha az akcentust helytelenül ejti ki, és Iphigénia helyett Iphigeníát mond (1912 Nyugat CD10).
1a. (rég, Nyelvt) ’a hangsúly jele, ékezet’ ❖ az is pedig, hogy soraink közei a’ sok accentusokkal tele vagynak, és így a’ Deák nyomtatástúl a’ magyar nagyon láttatik külömbözni, furtsa észre vevés (1789 Kazinczy Ferenc C2554, 386) | tedd, hogy az accentusok ne apostrophok hanem accentusok, ne görbülő, hanem egyenes vonások legyenek (1813 Kazinczy Ferenc C2563, 498) | igen ékesitné irataink- ’s könyveinket, ha egészen kihagynók az accentusokat; a’ mi könnyen megeshetnék, ha az egyik rendű, talán a’ hoszszúk helyébe mást helyheztetnénk (1834 Fogarasi János 8144001, 53).
1b. (Zene) ’bizonyos hang(zat)oknak (dinamikai erősítéssel v. nagyobb hangerővel való) kiemelése’ ❖ Itt-ott mégis egy-egy vezető hang tenorja csendíti bele a komor együttesbe a maga élesebb akcentusát (1918 Szomory Dezső 9683002, 110) | Szép volt a II. tétel imaszerű főtémájának fátyolos árnyaltsága, ami után annál meggyőzőbben domborodnak ki az erősebb akcentusok (1957 Műsorfüzet máj. 27. C0372, 20).
2. ’vmely nyelvre v. nyelvváltozatra jellemző kiejtési sajátosság, ill. ez mint vmely más nyelv használata során megnyilvánuló idegenes, szokatlan ejtésmód’ ❖ magyarúl beszélnek, de székely accentussal (1790 Kultsár István C2850, 259) | akik közülünk németül beszélhettenek, abból olyan felsőséget csináltanak, hogy […] mikor magyarul szólottanak is, […] német szókat elegyítettenek a magyar közé, vagy az igaz magyar szólás formáit elrontván, azokat német rámára vonták: legalább német hangot, akcentust adtanak néki (1791 Aranka György 7010004, 2) | Az olaszt a lombardi, a franciát a párizsi, az angolt a londoni akcentussal beszéli (1888 Jókai Mór CD18) | [a 15. életév után] már nem is igen lehet idegen nyelveket akcentus nélkül megtanulni (1973 Antal László–Lotz János ford.–Lotz 1096001, 37) | Ha valaki öt éve tanul már Bukarestben, akkor is csak töri a románt, akcentussal beszél, nem ilyen hibátlanul és folyékonyan! (1989 Börtön volt a hazám 1024003, 101).
3. (vál) ’érzelmi, indulati, hangulati mozzanat, tényező, ill. vminek érzelmi, indulati, hangulati jellege, színezete’ ❖ nem tsak a’ grammatikai interpunctiókat tudod, hanem a’ szívnek minden leg kissebb accentusait is tökélletesen isméred (1809 Kazinczy Ferenc C2559, 356) | A saját birtokomból?! – kiálta fel Abellino dölyfös akcentussal (1854 Jókai Mór CD18) | [a megállapítás] híjával van a tragikus akcentusnak (1910 Feleky Géza CD10) | [az álomban a sejtett] gondolatanyag alkotórészei összevonatnak, pszichikus akcentusai eltolatnak (1925 Ignotus ford. CD10) | [Leopardi] sötétlátása, valami kétségbeesett akcentus már sejtetik a Schopenhauer kedves költőjét… (1935 Babits Mihály CD10) | Rösler Endre a kín és fájdalom akcentusait juttatta szívbemarkoló kifejezésre és ezzel feledtette súlyos indiszponáltságát (1956 Műsorfüzet aug. 11. C5299, 11).
4. ’vminek vmi máshoz való viszonyulásában, ill. beállítottságában megnyilvánuló sajátossága’ ❖ Szegény emberekről szól a regény, de nincs lázító akcentusa (1937 Németh Andor 9480020, 280) | Lukács etikája […] a kanti etika színvonalán mozgott, legfeljebb plebejus forradalmi akcentusa különböztette meg attól (1974 Hermann István 9243001, 111) | a világnézet értékelő akcentusának (1976–1979 Szilágyi Ákos 9670004, 168).
Sz: akcentusos, akcentusú.
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; IdSz.