alkony fn 4A (irod)
1. (a nap›nappal‹ jelzővel birtokszóként is: ritk) ’a naplemente előtt kezdődő, besötétedésig tartó napszak, a nappal utolsó szakasza; alkonyat’ ❖ eggy nyári napnak alkonyánn (1790–1799 Verseghy Ferenc C4441, 106) | elmegy a nap, Megjön az alkony, Utána az éj, Elülnek a csirkék És ludak és verebek (1844 Petőfi Sándor 8366067, 131) | A téli alkony nesztelen leszállott (1907 Kosztolányi Dezső 9359455, 89) | itt van az alkony, csittul a zaj: elhallgat a fény (1911 Babits Mihály 9014028, 14) | az alkony dalosa a feketerigó, a hűvös estéé pedig a fülemüle (1956 Fekete István 9142002, 102).
1a. (a nap›égitest, a Nap‹ jelzővel birtokszóként is: rég) ’a nap lenyugvása, közeledése a látóhatárhoz, ill. naplemente, napnyugta’ ❖ rablásra megy éppen a’ nap’ alkonyával (1804 Verseghy Ferenc C4438, 169) | [a Hold] újulásától fogva, midőn t. i. alkonykor nyúgoton feltetszik, minden nap jó darabot halad kelet felé, míg meg nem telik (1826 Fazekas Mihály 8138075, 51) | [a Magas-Tátrában] a hajnal s az alkony szikrázó színekkel virít (1930 Móricz Zsigmond CD10) | a nápolyi alkony és beesteledés leírása ez [a Toldi szerelmében], Arany tollából, aki nemhogy Nápolyban, de még Itáliában sem járt soha (1987–1988 Barta János¹ 2019008, 672).
1b. (kissé rég) ’lenyugvó nap, ill. ennek vöröses fénye’ ❖ Az est’ homállyán Ált-törve vissza-Sír, a’ lenyugvó Nap’ alkonya (1829 Uránia C0422, 154) | Túl a réten néma méltóságban Magas erdő; benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére (1847 Petőfi Sándor 8366330, 151) | az alkony felé fordítva szemeit (1859 Eötvös József C1597, 400) | a láda felső nyílásán beszűrődő alkony fénypászmáját (1938 Tersánszky Józsi Jenő 9706013, 82).
1c. (birtokszóként) (rég) ’homály, sötétség, árnyék’ ❖ Szent fáim’ alkonyában (1822 Kölcsey Ferenc C0030, 79) | a’ völgy alkonyában (1825 Bajza József C0724, 20) | a homályos háttért a hegyoldalban tölgyek, gesztenyék, figék és platánok sötét alkonya képezi (1862 e. Szemere Bertalan C3938, 76).
2. (birtokszóként) ’vmely folyamat, jelenség, időszak stb. utolsó(, hanyatló) szakasza’ ❖ életünknek alkonyátúl meg sem borzadunk (1790–1799 Verseghy Ferenc CD01) | Ifjúság és remény örökre veszve van Az évek’ tengerén Remélni olly nehéz A’ kornak alkonyán (1839 Vörösmarty Mihály 8524269, 253) | a román műidom az Árpád-házi királyok […] fiágának kihunytával a XIII-dik század alkonyán érte nálunk végét (1884 Ipolyi Arnold 8197004, 240) | az általános kulturális krízis, a Nyugat alkonya (1978 Baránszky-Jób László 9027001, 206).
2a. (ritk) ’vkinek az utolsó életszakasza’ ❖ Alkonyom közelg (1842 Pécsi Aurora C1508, 53) | ennek a nagy embernek [ti. Jókainak] az alkonya végtelenül szomorú volt (1906 Mikszáth Kálmán CD04) | Ady alkonya a „Nótázó, vén bakák” fölött vöröslik, Tóth Árpád pályája a honfoglaló lovast idéző „Aquincumi Korcsmában” végződik, Babits a „Hazám”-ban a földgömböt megkerülve visszaszáll az apai házra (1937 Cs. Szabó László 9093012, 105).
2b. (birtokszóként) ’romlás, pusztulás, bukás’ ❖ Mohács- s Budánál vérezél Magyar! – hazádnak alkonyára (1839 Eötvös József 8126034, 40) | [Thort, a mennydörgés istenét] ellenségeinek mérges lehellete ölte meg, amikor a többi istenek meghaltak, az istenek alkonyánál (1931 Kosztolányi Dezső 9359258, 220) | Sztálingrád volt a német fasiszta hadsereg alkonya (1949 Zsigmond László et al. C5117, 233).
ÖU: élet~, est~.
ÖE: ~bíbor, ~csend, ~piros, ~szürkület, ~tájban, ~tájt.
Sz: alkonyos.
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. alkonyodik; ÉKsz.