elbeszélő múlt l. szókapcsolatként az alábbi szócikkben

elbeszélő mn-i ign, mn és fn 

I. mn-i ign → elbeszél.

II. mn 1C

1. (Irodt is) ’személyek cselekedeteinek v. eseményeknek történetként való elmesélését, bemutatását szolgáló 〈művészet, (irodalmi) közlésforma〉, ill. ilyen közlésformában írt 〈(irodalmi) mű〉’ ❖ Az elbeszélő nemben […] első a francia [nyelv] (1814–1815 Kölcsey Ferenc 8253047, 885) | A plastikai stilnek leginkább elbeszélő művekben van helye (1870 Névy László 8334007, 113) | [Arany János Szent László füve című versének az] elbeszélő részében mesterien eltalálja a népmonda elbeszélőjének hittel teljes, egyszerü hangját (1907 Benedek Marcell 9042005, 143) | [Domenico Ghirlandaio] a XV. sz. második felében a monumentális elbeszélő festészet csúcspontját képviseli (1925 MűvészetiLex. C6812, 277) | [Ottlik Géza] elbeszélő művészete tartalmi és formai vonatkozásban egyaránt újszerű karakterű a magyar polgári irodalomban (1966 B. Nagy László CD53) | Műfajváltást jelez, hogy ez az ironikus színekkel telítődő elbeszélő költészet a próza felé hajlik? (2001 Magyar Hírlap CD09) • elbeszélő költemény (Irodt) ’nagyobb lélegzetű, de a verses regénynél, az eposznál kisebb terjedelmű, versben írt epikus mű’ ❖ a’ charaktereket minden elbeszélő költemények’ fő alapjának tettem (1826–1827 Toldy Ferenc C4168, 17) | Meg van tehát, nagyon meg van népünknél a forma iránti érzék elbeszélő költeményeknél is (1860 Arany János 8014013, 269) | Berzsenyi, aki leggyakrabban használta, még elbeszélő költeményt is írt tiszta asklepiadési sorokban (1959 Hegedüs Géza 9233027, 99) | Az 1848–1849-es harcok során a határőrök ajkán számos, a délszláv népi epika hagyományait követő elbeszélő költemény született (1999 Sokcsevits Dénes CD17).

2. ’〈gyakr. a lírikussal szemben:〉 epikai műveket alkotó 〈író, költő〉’ ❖ Tompa [Mihály] lyricus és elbeszélő költőink sorában az elsők közt foglal helyet (1847 Pesti Divatlap C5841, 865) | Arrom Cecília, a legkiválóbb spanyol elbeszélő irónő Fernan Caballero név alatt (1893 PallasLex. CD02) | a Timár Virgil fia végéhez csapott novellák legnemesebb oldaláról mutatják az elbeszélő Babitsot (1924 Benedek Marcell 9042004, 78) | Shirer tehát nem szaktudományos munkát írt, hanem ún. elbeszélő történetírói alkotást (1994 Új Könyvek CD29).

3. ’a történetmesélés során v. az epikai művekben jellemzően haszn., szokásos 〈stílus, hangvétel stb.〉’ ❖ A következő vers (Kisfaludy Sándortól) elbeszélő modorban van tartva, mégis alanyi (1852–1859 Arany János C6504, 545) | [Jókai Mór] tiszta elbeszélő stíljét sohasem rontja meg lélektani fejtegetésekkel (1869 Gyulai Pál 8173010, 374) | [a görögöknél az elégia] az inkább leiró és elbeszélő hexameterrel és az inkább alanyi zenei pentameterrel szerencsésen kifejezte a szemlélkedés jellemét, a külvilág és belvilág egymásra hatását (1893 PallasLex. CD02) | Teréz most száraz, elbeszélő hangba csapott át (1961 Benedek Marcell 9042001, 63) | [Kemény Zsigmond] komoly kísérleteket tesz a regények elbeszélő technikájának megújítására (1993 A magyarság kézikönyve CD06).

4. (Nyelvt) • elbeszélő múlt ’a múltban végbement eseményt, történést – mint egy múltbeli eseménysor láncszemét – kifejező igeidő, ill. ilyen igeidejű alak(ok rendszere)’ ❖ Az igék hajlítása [= ragozása] nem egy ó formát megőrzött, így a többes számú harmadik személy „nt”-jét: pl. „sö brauchnt”; az elbeszélő-múlt erős conjunctivuság: pl. „i gab” (gäbe) (1889 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | Az ikes igék elbeszélő múltjában (1896 Simonyi Zsigmond CD44) | a történeti v. elbeszélő mult, melyet az élő nyelv már alig használ: írék, olvasál, jára (1927 TolnaiÚjLex. C5724, 122) | [a székely és csángó nyelvjárásban] megvan az elbeszélő múlt (vára, kére) és a régmúlt is (járt vala) (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13) | [Berzsenyi Dániel Barátimhoz című versében] az ötödik versszaktól az elbeszélő múltat jelen idejű igék váltják fel (1999 Magyar Hírlap CD09).

4a. (kissé rég) ’ilyen idejű 〈igealak〉’ ❖ [A Jókai-kódexben] az igeragozásban sajátságos, hogy az ikes igék elbeszélő alakjában s föltételes módjában az egyes 3. személy csak magashangu igékben végződik ék-en, mélyhanguakban ák-on (1893 PallasLex. CD02) | Félmult idő (v. féligmult idő), elavult nyelvtani műszó, a német Halbvergangenheit fordítása. A történeti mult vagyis elbeszélő igealak neve volt (1894 PallasLex. CD02) | [A régi írók] a multban történt egyes események elbeszélésére mindig az egyszerű elbeszélő alakot használták (1914 RévaiNagyLex. C5706, 485).

5. ’történetmesélésre késztető 〈kedv, hangulat stb.〉’ ❖ Apostol e stoikus felsóhajtása nem zökkentette ki Kanutot az elbeszélő hangulatból (1889 Iványi Ödön 8201001, 40) | Éppen így egyesül [Giotto di Bondone] művészetében az elbeszélő hajlandóság sok drámai kifejező erővel (1928 TolnaiÚjLex. C5730, 209) | Heltai [Gáspár], elbeszélő kedvének növekedésével párhuzamosan, a mesék mondanivalóját, társadalmi irányzatosságát is egyre jobban elmélyíti (1964 Varjas Béla CD53).

6. ’olyan 〈adottság, képesség〉, hogy vki jól, érdekfeszítően tud történetet mondani, mesélni’ ❖ négy versbe [ti. versszakba] annyi minden befér, hogy a legjobb véleményt költi szerzőnk [ti. Szász Károly] elbeszélő ügyessége iránt (1861 Arany János C6505, 88) | [Richard Doddridge Blackmore] regényeit gondos, művészi koncepció, kiváló elbeszélő tehetség, drámai jellemzés és igazi humor jellemzik (1893 PallasLex. CD02) | [Mikszáth Kálmánban] megvolt egy nagy író csodálatos elbeszélő készsége (1924 Schöpflin Aladár CD10) | [Somogyi Tóth Sándor Próféta voltál, szívem című regényében] teljesebben bontakoztatja ki lélekábrázoló, szerkesztő és elbeszélő képességeit (1990 Pomogáts Béla CD53).

III. fn 1C

(átv is) ’az a személy, aki vmely eseményt, történetet írásban v. szóban vkinek (képes érdekfeszítően, szemléletesen) elmond(ani), elmesél(ni)’ ❖ Nem távol tőle három prókátor, a történet elbeszélőji (1831 Kazinczy Ferenc 7163032, 575) | A szenvedélyes elbeszélő olyan, mint a katona az ütközet hevében, nem is veszi észre, hogy kartács érte (1900 Mikszáth Kálmán 8312013, 41) | [Papp Gábor filmjében] az elbeszélők jelentős részének mosolyog a szeme, ami igazán árulkodó, amikor kedves kollégiumuk [ti. az Eötvös Kollégium] hagyományairól, szokásairól, szerkezetéről beszélnek (1997 Magyar Hírlap CD09).

a. ’epikus művek alkotásával (hivatásszerűen) foglalkozó személy’ ❖ Minden kötet 10, s igy a kettő összesen 20 novellát hoz, mellyekben közkedvességü elbeszélőnk [ti. Jókai Mór] régi szépségeivel s fényes tehetségének egész erejével találkozunk (1857 Vasárnapi Újság CD56) | az 1920-as években aláaknázták a belénk rögzített, mechanikus időérzetet s a múlt századi klasszikus elbeszélőktől örökölt, merev időkategóriákat (1984 Cs. Szabó László 9093006, 541).

b. (Irodt) ’〈epikai műben:〉 a történetet a befogadóhoz közvetítő, azt elmesélő fiktív személy, narrátor’ ❖ Regényben a költő, mint elbeszélő nem vonul annyira háttérbe, mint az eposznál; tehát a regény alanyibb, mint az eposz (1852–1859 Arany János C6504, 554) | A regény hőse, s elbeszélője – vagy inkább emlékezője – Pórtelky Magda (1947 Rónay György 9573091, 267) | Az avantgardizmus érzelmi beállítódása az elbeszélői nézőpontban és a szereplők magatartásában tükröződik. Az elbeszélő, noha jelenléte igen diszkrét, nem szenvtelen szemlélő (1982 Fehér Erzsébet 2028008, 286).

Sz: elbeszélői.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.