csempe² mn és fn  csömpe

I. mn 16B5

1. (irod) ’törött szélű, csorba 〈tárgy, kül. (cserép)edény〉’ ❖ csömpe: csorba (1875 Marmarosi F. C5942, 284) | A pincér hozta a sakkot, eléjük terítette a repedezett viaszosvásznat, s a tintapecsétes zöld zsákból lassan szedegette a csempe, szomorú sakkfigurákat (1908 Kosztolányi Dezső C2753, 38) | Ó, hogy nem úntat A régi kútat Elnézni csendbe… Kávája csempe, Vén fala süppedt (1917 Tóth Árpád C4230, 68) | [az utolsó vizespohár] csempén és csorbán a fürdőszobapolcra került fogkefetartónak (1969 Abody Béla ford.–Fitzgerald 9001003, 5) | kezet mostam a csömpe kagylójú, rozsdás mosdónál (1975 Kertész Imre² CD41).

2. (/nyj) ’ferde, ferdén álló, es. görbe’ ❖ Csempe szádat, jól ha nézem, És vitorla két fülednek Lebve lógó szárnyait, És ha nézem görbe lábad Lőcsnek épült csontozatját, Óh te, messze földi vendég, Úgy hiszem, hogy ösmerélek (1830 Vörösmarty Mihály C4535, 360) | csempe sarkú csizma (1913 Laczkó Géza CD10) | De csemfén irtam! (1939 Szenna és vidéke nyelvjárása C6379, 89) | [az ünnepi fekete selyem főkötőt] nehéz volt szépen megkötni úgy, hogy ne legyen csempe (1957 Néprajzi Értesítő C6985, 132) | [a fényképen nem] állhat el a füled, a szád nem lehet csempe, az orrod görbe (2000 Magyar Hírlap CD09).

3. (rég) ’csaló, fortélyos, álnok 〈személy〉’ ❖ tsempe [=] tsalárd, ravaſz, hazug (1784 Baróti Szabó Dávid C0815, 81) | Tſempe, tſempés; ravaſz, róka, tſalóka, tzinkos, tſelt vet, tſalárd ravaſz hazug (1795 k. Takáts Rafael C4082, t8).

II. fn 6B (rég)

’vminek letört, kicsorbult része’ ❖ A bögre csempéjét tedd a szádhoz (1888 Magyar Nyelvőr C5953, 417) | a töröttüvegű ívlámpa, csempéjén keresztül szemtelen köpte fényét a porba (1915 Babits Mihály CD10).

Sz: csempés.

Vö. CzF. csempe; ÉrtSz. csempe²; TESz. csempe²; ÉKsz. csempe²; ÚMTsz. csempe²

csempe² melléknév és főnév
csömpe I. 16B5 II. 6B
I. melléknév 16B5
1. (irod)
törött szélű, csorba 〈tárgy, kül. (cserép)edény〉
csömpe: csorba
(1875 Marmarosi F.)
A pincér hozta a sakkot, eléjük terítette a repedezett viaszosvásznat, s a tintapecsétes zöld zsákból lassan szedegette a csempe, szomorú sakkfigurákat
(1908 Kosztolányi Dezső)
Ó, hogy nem úntat A régi kútat Elnézni csendbe… Kávája csempe, Vén fala süppedt
(1917 Tóth Árpád)
[az utolsó vizespohár] csempén és csorbán a fürdőszobapolcra került fogkefetartónak
(1969 Abody Béla ford.Fitzgerald)
kezet mostam a csömpe kagylójú, rozsdás mosdónál
(1975 Kertész Imre²)
2. (/nyj)
ferde, ferdén álló, es. görbe
Csempe szádat, jól ha nézem, És vitorla két fülednek Lebve lógó szárnyait, És ha nézem görbe lábad Lőcsnek épült csontozatját, Óh te, messze földi vendég, Úgy hiszem, hogy ösmerélek
(1830 Vörösmarty Mihály)
csempe sarkú csizma
(1913 Laczkó Géza)
De csemfén irtam!
(1939 Szenna és vidéke nyelvjárása)
[az ünnepi fekete selyem főkötőt] nehéz volt szépen megkötni úgy, hogy ne legyen csempe
(1957 Néprajzi Értesítő)
[a fényképen nem] állhat el a füled, a szád nem lehet csempe, az orrod görbe
(2000 Magyar Hírlap)
3. (rég)
csaló, fortélyos, álnok 〈személy〉
tsempe [=] tsalárd, ravaſz, hazug
(1784 Baróti Szabó Dávid)
Tſempe, tſempés; ravaſz, róka, tſalóka, tzinkos, tſelt vet, tſalárd ravaſz hazug
(1795 k. Takáts Rafael)
II. főnév 6B (rég)
vminek letört, kicsorbult része
A bögre csempéjét tedd a szádhoz
(1888 Magyar Nyelvőr)
a töröttüvegű ívlámpa, csempéjén keresztül szemtelen köpte fényét a porba
(1915 Babits Mihály)
Sz: csempés
Vö. CzF. csempe; ÉrtSz. csempe²; TESz. csempe²; ÉKsz. csempe²; ÚMTsz. csempe²

Beállítások