csimpánz fn 3A3 (Áll is)simpánz (rég)

’Nyugat- és Közép-Afrikában honos, feketés színű, elsősorban növényekkel táplálkozó, hordákban élő majom, amelynek arca, füle csupasz, farka nincs, és mellső végtagja kéz, kül. a Pan troglodytes fajba tartozó, akár 1,7 méter magasra és 60 kilogrammosra megnövő főemlős’ ❖ az igy cselekvőt medvének vagy csimpanznak fogjuk tartani, melyek teli legjobb akarattal, midőn igen udvariasak akarnak lenni, csupa szeretetből, aus lauter Zärtlichkeit [= csupa gyengédségből] néha rútúl megharapják kedvezésük objectumait, sőt néha csontjaikat is törik (1857 Széchenyi István CD1501) | Müller János német tanár nemrég igen érdekes tanulmányt tett közzé a simpánz és az ember agyvelejéről; a tudós ebben a tanulmányban […] többek közt azt bizonyítgatja, hogy az ember értelmisége és agyvelejének sulya között nincs kölcsönös vonatkozás (1893 Budapesti Hírlap szept. 27. C4740, 2) | A csimpánz a gorillához hasonlóan a gólyáéval azonos fészket épít kicsinyei számára, azzal a különbséggel persze, hogy nagyobb, erősebb fákra, magasabbra és kisebbre rakja. A hím csimpánz az éjszakát a faágak villaszerű elágazódásai között, közvetlenül családjának fészke alatt tölti (1929 Az állatok világa ford. CD46) | A csimpánzoknak két faja van: a közönséges csimpánz és a kisebb törpe csimpánz (1987 Tények könyve CD37) | Valamikor azt hittük, hogy mi vagyunk az egyedüli szerszámkészítő lények. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van: a csimpánz is készít eszközöket, a Galápagos-sziget pintyei pedig levágják és méretre szabják a hosszú tüskéket, hogy kipiszkálják velük a fák üregeiben lévő lárvákat (1988 Szilágyi Tibor ford.–Attenborough 1146006, 310).

a. (egysz-ban, kötött szókapcsolat részeként is) ’〈ilyen majmok fajainak elnevezésében nemi névi elemként〉’ ❖ A mai rendszerezők két faját különböztetik meg, jelesen a fehérarcú (Anthropopithecus troglodytes L.) és a feketearcú csimpanzt (Anthropopithecus tshego Duvern.) (1912 RévaiNagyLex. C5701, 106) | Csimpánz, Troglodytes (Anthropopithecus), az emberszabású majmok (Anthropomorpha) egyik neme, amelybe két faj tartozik (1926 TolnaiÚjLex. C5720, 231) | Egyes rendszerezők a csimpánz két faját különböztetik meg: a nagyobb termetű közönséges csimpánzt (Pan troglodytes) és a törpe csimpánzt v. bonobót (Pan paniscus v. Pan satyrus paniscus) (1998 MagyarNagyLex. C5819, 110).

Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz. 1994.

csimpánz főnév 3A3 (Áll is)
simpánz (rég)
Nyugat- és Közép-Afrikában honos, feketés színű, elsősorban növényekkel táplálkozó, hordákban élő majom, amelynek arca, füle csupasz, farka nincs, és mellső végtagja kéz, kül. a Pan troglodytes fajba tartozó, akár 1,7 méter magasra és 60 kilogrammosra megnövő főemlős
az igy cselekvőt medvének vagy csimpanznak fogjuk tartani, melyek teli legjobb akarattal, midőn igen udvariasak akarnak lenni, csupa szeretetből, aus lauter Zärtlichkeit [= csupa gyengédségből] néha rútúl megharapják kedvezésük objectumait, sőt néha csontjaikat is törik
(1857 Széchenyi István)
Müller János német tanár nemrég igen érdekes tanulmányt tett közzé a simpánz és az ember agyvelejéről; a tudós ebben a tanulmányban […] többek közt azt bizonyítgatja, hogy az ember értelmisége és agyvelejének sulya között nincs kölcsönös vonatkozás
(1893 Budapesti Hírlap szept. 27.)
A csimpánz a gorillához hasonlóan a gólyáéval azonos fészket épít kicsinyei számára, azzal a különbséggel persze, hogy nagyobb, erősebb fákra, magasabbra és kisebbre rakja. A hím csimpánz az éjszakát a faágak villaszerű elágazódásai között, közvetlenül családjának fészke alatt tölti
(1929 Az állatok világa ford.)
A csimpánzoknak két faja van: a közönséges csimpánz és a kisebb törpe csimpánz
(1987 Tények könyve)
Valamikor azt hittük, hogy mi vagyunk az egyedüli szerszámkészítő lények. Ma már tudjuk, hogy ez nem így van: a csimpánz is készít eszközöket, a Galápagos-sziget pintyei pedig levágják és méretre szabják a hosszú tüskéket, hogy kipiszkálják velük a fák üregeiben lévő lárvákat
(1988 Szilágyi Tibor ford.Attenborough)
a. (egysz-ban, kötött szókapcsolat részeként is)
〈ilyen majmok fajainak elnevezésében nemi névi elemként〉
A mai rendszerezők két faját különböztetik meg, jelesen a fehérarcú (Anthropopithecus troglodytes L.Linnaeus) és a feketearcú csimpanzt (Anthropopithecus tshego Duvern.Duvernoy)
(1912 RévaiNagyLex.)
Csimpánz, Troglodytes (Anthropopithecus), az emberszabású majmok (Anthropomorpha) egyik neme, amelybe két faj tartozik
(1926 TolnaiÚjLex.)
Egyes rendszerezők a csimpánz két faját különböztetik meg: a nagyobb termetű közönséges csimpánzt (Pan troglodytes) és a törpe csimpánzt v.vagy bonobót (Pan paniscus v.vagy Pan satyrus paniscus)
(1998 MagyarNagyLex.)
Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz. 1994

Beállítások