duhaj mn és fn 

I. mn 14A8

1. ’féktelenül, hangoskodva mulat(oz)ó (és randalírozó) v. így viselkedő, nagyhangú, kötekedő természetű 〈személy〉, ill. ilyen személyekből álló 〈csoport〉’ ❖ Duhaj gyerek: a ki még a Krisztustól se fél (1873 Magyar Nyelvőr C5940, 93) | eszem-iszomra ép annyi a gondjuk, mint a jó Zajtaynak, unalomból és változatosságból nem egyszer oly duhajok és hetvenkedők, mint Rontó Pál (1894 Széchy Károly CD55) | mámoros kedvvel táncoló duhaj párokra (1908 Bálint Aladár CD10) | A duhaj legények […] kivették a koporsóból, és az ajtónak támasztották a halottat, s amikor valaki kilépett a másik szobából, az ráesett (1978 Jung Károly 1073002, 143).

2. ’ilyen személyre jellemző, rá valló 〈tulajdonság, megnyilvánulás stb.〉’ ❖ a duhaj életet csak hirből ismerte (1878 Kristóffy József C2825, 9) | A falusi parasztnépben rejlő duhaj szellem (1894 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | Lendülj ki duhajúl, csattantsd a poharat A pallóhoz! (1911 Tóth Árpád CD10) | A pásztorok szerelmi dalai eléggé tartózkodók […]. Annál duhajabbak a különféle mulatónóták (1981 NéprajziLex. CD47) | duhaj jókedv (1999 Magyar Hírlap CD09).

2a. ’olyan 〈összejövetel, időszak〉, amikor gyakran féktelenül, hangoskodva v. kötekedve mulat(oz)nak, randalíroznak’ ❖ a legduhajabb murik (1898 Ady Endre C0534, 38) | A középkortól kezdve tiltották a temetőben való táncolás szokását és a duhaj halotti torokat (1981 Dömötör Tekla 1039008, 216) | részeg, kétségbeesett, duhaj éjszakában (1985 Radnóti Sándor 1127002, 278).

3. (irod) ’féktelen(ül heves), vad, energikus 〈dolog, jelenség〉’ ❖ a kis korcsmákból duhaj zene hangzott (mert temérdek cigánybanda volt a városban) (1905 Mikszáth Kálmán CD04) | már duhajon kicsap a hordóból [a kénsav] (1931 Gelléri Andor Endre 9179008, 168) | duhaj viharok (1999 Új Könyvek CD29).

4. (rég, ritk) ’betyárkodó, garázda, rabló életmódot folytató 〈személy〉’ ❖ a korlátozást nem ismerő duhaj legények, a földesúri hatalom visszaéléseinek boszúlói sokszor találtak tanyát e rengetegben, ha Veszprém és Zalamegyék pandurhadnagyai más vidékről elzavarták őket (1896 Az Osztrák–Magyar Monarchia CD21) | az istentelen duhaj rabló maga magát egy pisztolylyal agyonlőtte (1897 Eötvös Károly emlékezései 8127001, 50).

II. fn 4A

1. ’féktelenül, hangoskodva mulat(oz)ó v. randalírozó, ill. gyakran így viselkedő, nagyhangú, kötekedő természetű személy, rendsz. férfi’ ❖ dologkerülő duhaj (1869 Jókai Mór C2231, 51) | még a béreseim is kizárnák maguk közül azt, amelyik olyan korcsmába belépne, ahol a duhajok isznak (1875 Jókai Mór CD18) | örökös duhaj, ki korlátlan hejehujában tombolja életét (1921 Szabó Dezső 9623002, 104) | kissé csendesebb lesz a somogyszentpáli kocsma, és halkabban dalolnak a duhajok (1997 Magyar Hírlap CD09).

2. (rég v. nyj) ’garázda, tolvaj ember, ill. (útonálló) haramia, betyár’ ❖ Duhaj: dologkerülő, lopásból élő ember, nagyobb rablást azonban csak a legnagyobb szükségben visz véghez (1872 Ferenczi János C0358, 136) | Jaj de sziélës, jaj de hosszi e za zut, Amëllikën kilenc duhaj elindut (1895–1905 Göcsej népköltészete C6513, 274) | Mind a három balatoni vármegye tele volt egykor duhajjal, szegény legénynyel (1901 Eötvös Károly C1611, 104) | [a rajzoló herceg] egy képen csoportosította az ő korában hírhedt haramiákat, akik között van a kép hátán levő jegyzete szerint Angyal Bandi, Becskereki és Zöld Marci is. […] A viseletek és a sallangos lószerszámok rajza […] megfelel a valóságnak; így öltözött duhajokat bizonyosan látott [alföldi tartózkodása során] (1942 Magyar művelődéstörténet CD43).

Fr: óvatos.

Sz: duhajos.

Vö. ÉrtSz.; SzólKm.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz.