egyhangú mn és fn 

I. mn 18A2

1. ’Egy hangot tartalmazó, ill. megszólaltató.’

1a. (rég, Zene) ’egyszólamú 〈ének(lés)〉 v. egyetlen hangszeren előadott 〈zene〉, ill. olyan 〈hangszer〉, amely több különböző magasságú hang egyidejű megszólaltatására ált. nem alkalmas’ ❖ Az két els rendbéli Mukákat [ti. a fuvolát és a többi fúvós hangszert] Egyhangú, az utólsó rendbélieket [ti. a hegedűt, hárfát, orgonát stb.] pedig Sokhangú Mukáknak lehet nevezni (1802 Gáti István C1857, 16) | az egyhangú füz-sipocskánál (1824 Tudományos Gyűjtemény C5576, 91) | Az első ker. századokban az egyházi éneklés csak egyhangu volt. A többszólamuság (Polifonia) első megalapítója Hucbald flandriai barát volt a X. sz.-ban (1893 PallasLex. CD02) | egyhangú zene, valamely zenedarabnak egy hangszerre aIkalmazott része (1922 RévaiNagyLex. C5711, 220).

1b. (rég, Nyelvt) ’olyan 〈szó〉, amely egyetlen magánhangzót tartalmaz, tehát egy szótagból áll’ ❖ Egyhangu ſzó: Monoſyllaba vox (1794 Gyarmathi Sámuel C1947, 26) | E’ gyökszók ismét részint a) egyhanguak, a’ hogy imént láttuk: fő, szép, kék, zöld; részint b) több hanguak, mint: ember, gyermek, ország (1842 Táncsics Mihály C4629, 4).

1c. (rég)(vmivel) rímelő, összecsengő 〈szó(tag)〉’ ❖ sokkal könnyebb két szavat egy hanguakat találni, mint négyet, tehát ez a valóságos oka, hogy kegyelmetek metamorfosis módijok kétsoros versekkel ír (1788 Gvadányi József C1936, 76) | E’ szót is: Meggy: Cerasum nigrum, így írják közönségesen: Medgy. melly eggyhangú ezzel: eggy (1789 Főldi János C2554, 445).

1d. ’olyan 〈hangjelenség, zaj〉, amely csupán egy v. néhány hangból áll, ill. amely időbeli előrehaladásában is változatosság nélküli, monoton’ ❖ Egy hangú. Monotonus (1803 Sándor István C3667, 53) | [a tücsök] feleselt egyhangu dalokban (1831 Vörösmarty Mihály 8524387, 205) | a falon egyhangú zajával Az örök idő halk lépte kopog (1889 Vajda János CD01) | Az eső sűrűsödött: egyhangú zúgása elkábította a fáradt, álmos embereket, lovakat (1934 Pap Károly CD10) | [mesemondóink] teljesen egyhangúan, mondókaszerűen pergetik a szavakat (1979 NéprajziLex. CD47).

2. ’minden változatosság nélküli, fárasztóan egysíkú, jellegtelen, unalmas 〈folyamat, állapot, élet(mód) stb.〉, ill. olyan 〈időszak〉, amelyre ilyen állapot, élet(mód) jellemző’ ❖ Itt éli egyhangu napjait egy öreg úr (1842 e. Szentiváni Mihály 8442001, 4) | [Heine] 1829-ben egy időre Berlinbe tette át lakását, hol élete igen egyhangulag folyt (1866 Szana Tamás 8421002, 149) | Lassan és egyhangún teltek a napok (1924 Déry Tibor CD10) | egyhangú munka (1942 Hajnal István CD43) | A nyelvtanulás legalapvetőbb, ám bizonyosan legegyhangúbb és legfárasztóbb része a szókincs megtanulása (1999 Új Könyvek CD29) | Rá kellett jönnie, hogy kissé nyomasztja a családja, egyhangú élete, hiszen számára a mindennapok nem kínálnak semmi színes, derűs változatosságot (2008 Benedek István Gábor 3151005, 900).

3. ’egyetértést, összhangot tükröző 〈megnyilvánulás, megnyilatkozás〉, ill. megegyezést, megállapodást, közös állásfoglalást jelző 〈(hivatalos) döntés, határozat stb.〉’ ❖ Ezen Tudósíttásokkal egy hanguak a’ többi-is (1799 Molnár János C0301, 265) | mindnyájunk egyhangú szavazata (1862 Arany János 8014015, 371) | egyhangú volt az igenlő válasz (1904 Nagy képes világtörténet CD03) | A Központi Vezetőség egyhangú határozatot hozott; elvetette a Gerő-Friss tervet (1977 Méray Tibor 9434001, 71) | A legszabadabb társadalmak a legegyhangúbbak világszemléletükben és ízlésükben (1994 Magyar Hírlap CD09) | A javaslatot a közgyűlés egyhangúlag elfogadta (2003 Századok CD58).

II. fn 1A4

1. (rég, Nyelvt) ’magánhangzó’ ❖ egy-hangun (vocalis-on) kezdődő szó következik utána (1791 Andrád Sámuel C0615, 10) | a’ mással hangzó betket (consonantes) egy hangúakkal (vocales) lágyitották (1806 Cházár András C1219, 8).

2. (rég, Nyelvt) ’rövid mássalhangzó’ ❖ mi lesz úgy Nyelvünkből, ha a’ három betűs két hangúkat a’ pronunciátiónak [= kiejtésnek] ellenére eggyhangúakká olvasztjuk? (1830 Kazinczy Ferenc C4938, 238).

Vö. CzF. egyhangú · egyhangu, egyhangúlag · egyhangulag; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.

egyhangú melléknév és főnév
I. melléknév 18A2
1.
Egy hangot tartalmazó, ill. megszólaltató.
1a. (rég, Zene)
egyszólamú 〈ének(lés) v. egyetlen hangszeren előadott 〈zene〉, ill. olyan 〈hangszer〉, amely több különböző magasságú hang egyidejű megszólaltatására ált. nem alkalmas
Az két els rendbéli Mukákat [ti. a fuvolát és a többi fúvós hangszert] Egyhangú, az utólsó rendbélieket [ti. a hegedűt, hárfát, orgonát stb.] pedig Sokhangú Mukáknak lehet nevezni
(1802 Gáti István)
az egyhangú füz-sipocskánál
(1824 Tudományos Gyűjtemény)
Az első ker.keresztény századokban az egyházi éneklés csak egyhangu volt. A többszólamuság (Polifonia) első megalapítója Hucbald flandriai barát volt a X. sz.század-ban
(1893 PallasLex.)
egyhangú zene, valamely zenedarabnak egy hangszerre aIkalmazott része
(1922 RévaiNagyLex.)
1b. (rég, Nyelvt)
olyan 〈szó〉, amely egyetlen magánhangzót tartalmaz, tehát egy szótagból áll
Egyhangu ſzó: Monoſyllaba vox
(1794 Gyarmathi Sámuel)
E’ gyökszók ismét részint a) egyhanguak, a’ hogy imént láttuk: fő, szép, kék, zöld; részint b) több hanguak, mint: ember, gyermek, ország
(1842 Táncsics Mihály)
1c. (rég)
(vmivel) rímelő, összecsengő 〈szó(tag)
sokkal könnyebb két szavat egy hanguakat találni, mint négyet, tehát ez a valóságos oka, hogy kegyelmetek metamorfosis módijok kétsoros versekkel ír
(1788 Gvadányi József)
E’ szót is: Meggy: Cerasum nigrum, így írják közönségesen: Medgy. melly eggyhangú ezzel: eggy
(1789 Főldi János)
1d.
olyan 〈hangjelenség, zaj〉, amely csupán egy v. néhány hangból áll, ill. amely időbeli előrehaladásában is változatosság nélküli, monoton
Egy hangú. Monotonus
(1803 Sándor István)
[a tücsök] feleselt egyhangu dalokban
(1831 Vörösmarty Mihály)
a falon egyhangú zajával Az örök idő halk lépte kopog
(1889 Vajda János)
Az eső sűrűsödött: egyhangú zúgása elkábította a fáradt, álmos embereket, lovakat
(1934 Pap Károly)
[mesemondóink] teljesen egyhangúan, mondókaszerűen pergetik a szavakat
(1979 NéprajziLex.)
2.
minden változatosság nélküli, fárasztóan egysíkú, jellegtelen, unalmas 〈folyamat, állapot, élet(mód) stb.〉, ill. olyan 〈időszak〉, amelyre ilyen állapot, élet(mód) jellemző
Itt éli egyhangu napjait egy öreg úr
(1842 e. Szentiváni Mihály)
[Heine] 1829-ben egy időre Berlinbe tette át lakását, hol élete igen egyhangulag folyt
(1866 Szana Tamás)
Lassan és egyhangún teltek a napok
(1924 Déry Tibor)
egyhangú munka
(1942 Hajnal István)
A nyelvtanulás legalapvetőbb, ám bizonyosan legegyhangúbb és legfárasztóbb része a szókincs megtanulása
(1999 Új Könyvek)
Rá kellett jönnie, hogy kissé nyomasztja a családja, egyhangú élete, hiszen számára a mindennapok nem kínálnak semmi színes, derűs változatosságot
(2008 Benedek István Gábor)
3.
egyetértést, összhangot tükröző 〈megnyilvánulás, megnyilatkozás〉, ill. megegyezést, megállapodást, közös állásfoglalást jelző (hivatalos) döntés, határozat stb.〉
Ezen Tudósíttásokkal egy hanguak a’ többi-is
(1799 Molnár János)
mindnyájunk egyhangú szavazata
(1862 Arany János)
egyhangú volt az igenlő válasz
(1904 Nagy képes világtörténet)
A Központi Vezetőség egyhangú határozatot hozott; elvetette a Gerő-Friss tervet
(1977 Méray Tibor)
A legszabadabb társadalmak a legegyhangúbbak világszemléletükben és ízlésükben
(1994 Magyar Hírlap)
A javaslatot a közgyűlés egyhangúlag elfogadta
(2003 Századok)
II. főnév 1A4
1. (rég, Nyelvt)
egy-hangun (vocalis-on) kezdődő szó következik utána
(1791 Andrád Sámuel)
a’ mással hangzó betket (consonantes) egy hangúakkal (vocales) lágyitották
(1806 Cházár András)
2. (rég, Nyelvt)
rövid mássalhangzó
mi lesz úgy Nyelvünkből, ha a’ három betűs két hangúkat a’ pronunciátiónak [= kiejtésnek] ellenére eggyhangúakká olvasztjuk?
(1830 Kazinczy Ferenc)
Vö. CzF. egyhangú · egyhangu, egyhangúlag · egyhangulag; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.

Beállítások