elfúl tn ige 1a1

’〈ember, állat kül. testi megerőltetéstől, erős felindultságtól〉 nem jutva elég levegőhöz nehezen, akadozva lélegzik’ ❖ Csak egy kis tűredelmet! csak hogy igazán lélekzetet vehessek, mindent elbeszélek. Ugy elfúltam (1833 Vörösmarty Mihály C4536, 60) | Elfulva mindenik már, nem bőg csak nyöszörög [a bika] (1846 Tompa Mihály 8484078, 54) | Mihályban borzasztóan feldühödött a harag. Úgy elfúlt, hogy még szólani sem birt (1915 Móricz Zsigmond C3225, 94) | Menjen innen, mondta az asszony később elfúlva (2000 Magyar Hírlap CD09).

a. ’〈lélegzet, hang, szó stb. kül. erőlködés, erős felindultság miatt〉 elakad v. akadozni kezd’ ❖ Bámult a hős; s elfúlt a szó És lélekzet torkában (1836 Kisfaludy Sándor CD01) | szinte elfúlt a lélegzete, amint az utcaajtó kilincséhez nyúlt (1860 Jókai Mór CD18) | Hacsak már látlak, elalélok, Torkomon a szavak elfulnak (1910 Ady Endre CD0802) | Keszei úr hangja remeg, elfúl (2000 Magyar Hírlap CD09).

b. (irod) ’〈torok, mell, szív stb.〉 levegő hiányának következtében mozgásában megakad’ ❖ a’ ſzívem már el-fúl (1772 Bessenyei György¹ C1076, 124) | minden kebel elfúl, Minden fül a kürtszót lesi már, innen, túl (1863–1879 Arany János CD01) | a torka elfúlt a hirteleni vérlobbanástól (1922 Móricz Zsigmond 9462003, 177).

c. (rég) ’〈elme〉 működésében elakad’ ❖ A rekedt Elme ha oktattatik, el indúl képzelödni, álmodozik, erölteti magát, de onnön maga tévelygéſei alat, tſak el fúl (1779 Bessenyei György¹ C1082, 11) | A vadember a képzéstől és az indulatoktól úgy elragadtatik, hogy eszének már zsengéjében el kell fúlni (1815 k. Verseghy Ferenc 7373014, 100).

d. (rég v. nyj) ’megfullad (vmiben), ill. belefullad vmibe vki’ ❖ Midön e’ nyavalya [ti. a tüdőgyulladás] igen el-hatalmazot, a’ beteg hanyattá ſemmiképen nem fekhetik, hanem hogy el ne fúljon ſzüntelen fel ülni kénſzeriti (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 66) | A’ vizi hartznak tsak é lett vége, hogy a’ Törökök el-ſüjjedeztek hajostúl, honnan ſokan eléb’ ki-ſzökdösvén, el-fúltak (1778 Bessenyei György¹ C1094, 69) | száz meg száz ember fult el [az árvízben] (1857 Széchenyi István CD1501).

e. (rég, átv is) ’〈láng, tűz〉 levegő hiányában elfojtódik, kialszik’ ❖ Az erötelenül, és bután ſzármazot Elme, oly mint a magát vizzel tele ivot reves fa; ha ezt égetni akarod, s’ tüzet vetel alá, tſak ſterékel, keſerü füſtöt tnál, de a maga nyers göze alat mindenkor el fúlván, lángokat nem vethet (1779 Bessenyei György¹ C1082, 11) | ismét Kigyulladt az elfult jókedv (1863 Jókai Mór C2274, 91) | Látni már a szárnyékbul egy darabot. Azt a sarkot, ahol a vigályos nádfalon átszivárog a főzőtűz el-elfúló, föl-föléledő lángja (1898 Móra István C3208, 142).

f. (kissé rég)(mértékében, erejében) csökken(, és megszűnik) vmi’ ❖ Vérem ébrenttebben Szkdétsel mellyemben, Gondom el-fúl! Fel-éleſzt ez a’ nap, artzám vídúl (1788 Orpheus C1505, 266) | Elfúltak lelkem működő erői, Vérem szivemben elfagyott, s vonagló Haldoklásban tüntek le napjaim (1840 Ney Ferenc 8335001, 19) | senki sem hosszabbítja [...] a lármát, a zúgolódás így aztán lassankint elfúl magába (1860 Jókai Mór CD18) | a közöny csöndjében elfúló taps (1910 Soproni Szemle CD52).

g. (Bánya) ’〈bánya〉 vízzel megtelve használhatatlanná válik’ ❖ Elful, elfulad a bánya, melybe több viz tódul, mint amennyit belőle kihuzni lehet (1894 PallasLex. CD02).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

elfúl tárgyatlan ige 1a1
〈ember, állat kül. testi megerőltetéstől, erős felindultságtól〉 nem jutva elég levegőhöz nehezen, akadozva lélegzik
Csak egy kis tűredelmet! csak hogy igazán lélekzetet vehessek, mindent elbeszélek. Ugy elfúltam
(1833 Vörösmarty Mihály)
Elfulva mindenik már, nem bőg csak nyöszörög [a bika]
(1846 Tompa Mihály)
Mihályban borzasztóan feldühödött a harag. Úgy elfúlt, hogy még szólani sem birt
(1915 Móricz Zsigmond)
Menjen innen, mondta az asszony később elfúlva
(2000 Magyar Hírlap)
a.
〈lélegzet, hang, szó stb. kül. erőlködés, erős felindultság miatt〉 elakad v. akadozni kezd
Bámult a hős; s elfúlt a szó És lélekzet torkában
(1836 Kisfaludy Sándor)
szinte elfúlt a lélegzete, amint az utcaajtó kilincséhez nyúlt
(1860 Jókai Mór)
Hacsak már látlak, elalélok, Torkomon a szavak elfulnak
(1910 Ady Endre)
Keszei úr hangja remeg, elfúl
(2000 Magyar Hírlap)
b. (irod)
〈torok, mell, szív stb.〉 levegő hiányának következtében mozgásában megakad
a’ ſzívem már el-fúl
(1772 Bessenyei György¹)
minden kebel elfúl, Minden fül a kürtszót lesi már, innen, túl
(1863–1879 Arany János)
a torka elfúlt a hirteleni vérlobbanástól
(1922 Móricz Zsigmond)
c. (rég)
〈elme〉 működésében elakad
A rekedt Elme ha oktattatik, el indúl képzelödni, álmodozik, erölteti magát, de onnön maga tévelygéſei alat, tſak el fúl
(1779 Bessenyei György¹)
A vadember a képzéstől és az indulatoktól úgy elragadtatik, hogy eszének már zsengéjében el kell fúlni
(1815 k. Verseghy Ferenc)
d. (rég v. nyj)
megfullad (vmiben), ill. belefullad vmibe vki
Midön e’ nyavalya [ti. a tüdőgyulladás] igen el-hatalmazot, a’ beteg hanyattá ſemmiképen nem fekhetik, hanem hogy el ne fúljon ſzüntelen fel ülni kénſzeriti
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
A’ vizi hartznak tsak é lett vége, hogy a’ Törökök el-ſüjjedeztek hajostúl, honnan ſokan eléb’ ki-ſzökdösvén, el-fúltak
(1778 Bessenyei György¹)
száz meg száz ember fult el [az árvízben]
(1857 Széchenyi István)
e. (rég, átv is)
〈láng, tűz〉 levegő hiányában elfojtódik, kialszik
Az erötelenül, és bután ſzármazot Elme, oly mint a magát vizzel tele ivot reves fa; ha ezt égetni akarod, s’ tüzet vetel alá, tſak ſterékel, keſerü füſtöt tnál, de a maga nyers göze alat mindenkor el fúlván, lángokat nem vethet
(1779 Bessenyei György¹)
ismét Kigyulladt az elfult jókedv
(1863 Jókai Mór)
Látni már a szárnyékbul egy darabot. Azt a sarkot, ahol a vigályos nádfalon átszivárog a főzőtűz el-elfúló, föl-föléledő lángja
(1898 Móra István)
f. (kissé rég)
(mértékében, erejében) csökken(, és megszűnik) vmi
Vérem ébrenttebben Szkdétsel mellyemben, Gondom el-fúl! Fel-éleſzt ez a’ nap, artzám vídúl
(1788 Orpheus)
Elfúltak lelkem működő erői, Vérem szivemben elfagyott, s vonagló Haldoklásban tüntek le napjaim
(1840 Ney Ferenc)
senki sem hosszabbítja [...] a lármát, a zúgolódás így aztán lassankint elfúl magába
(1860 Jókai Mór)
a közöny csöndjében elfúló taps
(1910 Soproni Szemle)
g. (Bánya)
〈bánya〉 vízzel megtelve használhatatlanná válik
Elful, elfulad a bánya, melybe több viz tódul, mint amennyit belőle kihuzni lehet
(1894 PallasLex.)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások