elhív ts ige 9a8

1. ’〈embert, es. állatot〉(meg)hív (vhonnan, vhova v. vkihez), ill. elszólít (vhonnan) vki’ ❖ Rohán főherceget elhívja magához: Biztató szókat tőn szerelmes fijához (1772 Bessenyei György¹ CD01) | A’ menyekzőre mind ketten elhivatánk (1845 Kis János¹ 8240003, 147) | Mikor aztán kifogytak a tudományukból, akkor végre elhívták Párizsból azt a világhírű orvost (1898 Jókai Mór CD18) | Nem volt olyan lakodalom, disznótor, hogy őtet [ti. Kis Mihályt] el ne hívták volna a gazdák (1954 Darvas József 9101013, 67) | Magát mindig elhívják, ha velem akar beszélgetni (1960 Kamondy László 9300003, 179) | [a kölyökkutya] örvendezve jön felénk még akkor is, ha az ételtől vagy játszótársaitól hívjuk el, mert tudja, hogy viszonzásként kedves szót, szerető simogatást, egy jó falatot kap majd (1996 Szinák János–Veress István CD59).

1a. (gyakr. a maga nm -val ragos alakjával) ’arra kér, szólít fel vkit, hogy menjen vele (vhova)’ ❖ ma pedig valamennyen elmenénk Gróf Caracciolinak innen egy órányira lévő Wartenstein nevezetű várába, a’ Grófnak Bétsben tett önnön ajánlása szerént; a’ honnan osztán elhiván magunkkal a’ vadászokat, őzekre menénk (1796 Kisfaludy Sándor 8243053, 221) | Meg kell keresni [Harcsa bácsit]. Hátha valami baja történt. Útközben elhívjuk Attilát is (1871 Mikszáth Kálmán 8312027, 91) | Erzsi hirtelen összebarátkozott velük és este elhívta őket sétálni (1916 Kaffka Margit 9290041, 40) | Közben Kingáért megint bejött a másik osztály lánybandája, és elhívták magukkal a büfébe (2010 Leiner Laura 3208001, 29).

1b. ’〈állás, tisztség, szerep betöltésére〉 hív vhova v. vhonnan vkit’ ❖ Most a’ Káplánom is elhivattatott Predikátornak (1806 Kis János¹ C2557, 230) | A vándor legényeket a czéhmester osztotta szét, s a ki a legényt vagy inast ideje kitelte előtt elhívta gazdájától, vagy a ki társát gyalázta, azok is a czéh büntetése alá estek (1876 Szilágyi Sándor CD57) | 1885-ben a nagyszombati három nyelvű gyülekezetbe hívták el lelkészül [Farkas Géjzát] (1894 Szinnyei József CD27) | [Horthy Miklóst] egy megcsonkított és kifosztott, háboruban legyőzött és forradalmaktól széttépett, guzsbakötött és általános rosszakarattól körülvett kis ország hívta el élére (1940 Joó Tibor CD10) | Nem minden esetben a közszolgálati televízió nem felelt meg ezeknek a[z onnan távozó] kollégáknak, inkább elhívták őket sokkal jobb feltétekkel [a kereskedelmi tévékhez] (1999 Magyar Hírlap CD09).

1c. (/vál) ’〈annak kif-ére, hogy vmely transzcendens hatalom vki életének véget vet〉’ ❖ Kéntelenek vagyunk titeket a’ felöll a’ keserves kár-vallás felöll tudositani, a’ mellyet nékünk a’ mi Atyánknak a’ Királynak halála okozott, kit is az Iſteni-gondviselés ma reggel a’ maga uraságahoz el-hivott (1796 Bécsi Magyar Merkurius 7396039, 1389) | Csak késn hivjon-el az élet’ Istene, Ezer tetted trucczol a’ rontó idnek (1815 e. Kis János¹ C2650, 195) | E gyermek Anglia Üdvére késő kort ér. [...] De halnia Meg kell: a szentek elhívják; de ő Szűzen haland mint tiszta, szennytelen Liljom, s egész világ siratja majd! (1867 Szász Károly² ford.–Shakespeare CD11) | Akit szeret, azt elhívja az ég. Előbb, semminthogy kis szárnya leég, Kis angyalszárnya Az élet perzselő tüzében (1925 Reményik Sándor CD01).

2. ’arra késztet, ösztönöz vkit vmi, hogy elmenjen (vhonnan v. vhova)’ ❖ A’ ſzürkület el-hivú engemet. [...] A’ jövö éjtſzaka tsepegee réád, leg-tsendeſebb Bal’samját (1794 Araspes és Pánthéa ford. C3378, 117) | Esküszünk! A merre sorsod elhív, mindütt veled leszünk (1841–1847 Garay János CD01) | Már tudom, hogy el fogsz hagyni éngem! Elhív tőlem valami új igézet. Csak azt ne hidd, hogy elfelejtelek! (1902 Kaffka Margit CD01) | Elhív a kötelesség (1969 Konrád György 9351003, 181) | A történet végén Marci visszaér oda, ahonnan a kalandvágy elhívta: a Maros és a Tisza partjai várják – a szülőföldje és szerettei (1995 Új Könyvek CD29).

2a. (ritk) ’〈vmely tevékenységre〉 csábít, késztet vkit vmi’ ❖ Vagyon apadatlan öröme ſzívemnek. Tántzra-is el-hívná ez öröm lábamat, Ha e’ gyermekségre adhatnám magamat (1787 Bécsi Magyar Múzsa C0349, 527) | A jognak a kényszer, a művészetnek a csábítás az eszköze. Minden mondatnak el kell hívnia az olvasót a következő mondat elolvasására (1989 Konrád György 9351007, 610).

2b. (rég) ’〈annak kif-ére, hogy vmi arra késztet, ösztönöz vkit, hogy vmely foglalkozással, tevékenységgel felhagyjon〉’ ❖ elhagyván egy-két napig a’ Cato szerint szabad emberhez olly igen illő foglalatosságot, mellytől Cincinnatust a’ nép bizodalma elhivta, hogy dictatorrá emelje (1841 Pesti Hírlap CD61) | Ha pedig a tettdús férfikor elhíván A lanttól, komolyabb munkásságot kíván: Ne feledd, mily gyönge ama virág bokra, Van szüksége közös ápoló karokra (1851 Arany János CD01) | A pénzkeresésre ajánlkozó gyakori alkalmak, a magas munkabér, a jó napszám elhivja a házi aprólékos munkától az erős dologtehetőt (1858 Vasárnapi Újság CD56).

3. ’〈isten(ség) vmely szolgálatra, tisztségre〉 kiválasztva elszólít (vhonnan)’ ❖ Ki tudja, kiket hívott el magának [Jupiter], avagy büntet örökre (1804 Bessenyei György¹ C1097, 44) | Izrael Istene, ki Dávidot a juhok őrzésétől hívta el a királyi székre (1851 Jókai Mór CD18) | Isten őt [ti. Romualdot] amaz egy célra hívta el, melyben most buzgólkodik (1925 Berde Mária 9047017, 148) | azért jelenik meg az Úr, hogy Ezékielt elhívja prófétának (1995 Jubileumi kommentár CD1206).

3a. (vál) ’〈vmely feladatra〉 rendel, kijelöl vkit vmi’ ❖ Látta a keményszívű főurat kíntól vonaglani nehéz láncai közt, látta szelíd gyermekét összeroskadni a pokoli némber érintése alatt, s azután – végezte, amire el volt hivatva (1848–1856 Jókai Mór CD18) | Én mondom neked: most nyitva van a börtönöd ajtaja! Csak egy napra! Fuss innen! És aztán végezd el, amire a sors elhívott. Szabadítsd fel a hazádat! (1891 Jókai Mór CD18) | [Az északi embert] ez a lelki alkata egyenesen elhívta a nagyvonalú alkotó munkára, hadseregek és hatalmas államok szervezésére, gyarmatosításra és kereskedésre, a gyakorlati tudományok eredményes művelésére és az ismeretek rendszerezésére (1943–1944 Hóman Bálint CD42).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT. ~, elhívat, elhívattat, elhívhat; ÚMTsz.

elhív tárgyas ige 9a8
1.
〈embert, es. állatot〉 (meg)hív (vhonnan, vhova v. vkihez), ill. elszólít (vhonnan) vki
Rohán főherceget elhívja magához: Biztató szókat tőn szerelmes fijához
(1772 Bessenyei György¹)
A’ menyekzőre mind ketten elhivatánk
(1845 Kis János¹)
Mikor aztán kifogytak a tudományukból, akkor végre elhívták Párizsból azt a világhírű orvost
(1898 Jókai Mór)
Nem volt olyan lakodalom, disznótor, hogy őtet [ti. Kis Mihályt] el ne hívták volna a gazdák
(1954 Darvas József)
Magát mindig elhívják, ha velem akar beszélgetni
(1960 Kamondy László)
[a kölyökkutya] örvendezve jön felénk még akkor is, ha az ételtől vagy játszótársaitól hívjuk el, mert tudja, hogy viszonzásként kedves szót, szerető simogatást, egy jó falatot kap majd
(1996 Szinák János–Veress István)
1a. (gyakr. a maga nm -val ragos alakjával)
arra kér, szólít fel vkit, hogy menjen vele (vhova)
ma pedig valamennyen elmenénk Gróf Caracciolinak innen egy órányira lévő Wartenstein nevezetű várába, a’ Grófnak Bétsben tett önnön ajánlása szerént; a’ honnan osztán elhiván magunkkal a’ vadászokat, őzekre menénk
(1796 Kisfaludy Sándor)
Meg kell keresni [Harcsa bácsit]. Hátha valami baja történt. Útközben elhívjuk Attilát is
(1871 Mikszáth Kálmán)
Erzsi hirtelen összebarátkozott velük és este elhívta őket sétálni
(1916 Kaffka Margit)
Közben Kingáért megint bejött a másik osztály lánybandája, és elhívták magukkal a büfébe
(2010 Leiner Laura)
1b.
〈állás, tisztség, szerep betöltésére〉 hív vhova v. vhonnan vkit
Most a’ Káplánom is elhivattatott Predikátornak
(1806 Kis János¹)
A vándor legényeket a czéhmester osztotta szét, s a ki a legényt vagy inast ideje kitelte előtt elhívta gazdájától, vagy a ki társát gyalázta, azok is a czéh büntetése alá estek
(1876 Szilágyi Sándor)
1885-ben a nagyszombati három nyelvű gyülekezetbe hívták el lelkészül [Farkas Géjzát]
(1894 Szinnyei József)
[Horthy Miklóst] egy megcsonkított és kifosztott, háboruban legyőzött és forradalmaktól széttépett, guzsbakötött és általános rosszakarattól körülvett kis ország hívta el élére
(1940 Joó Tibor)
Nem minden esetben a közszolgálati televízió nem felelt meg ezeknek a[z onnan távozó] kollégáknak, inkább elhívták őket sokkal jobb feltétekkel [a kereskedelmi tévékhez]
(1999 Magyar Hírlap)
1c. (/vál)
〈annak kif-ére, hogy vmely transzcendens hatalom vki életének véget vet〉
Kéntelenek vagyunk titeket a’ felöll a’ keserves kár-vallás felöll tudositani, a’ mellyet nékünk a’ mi Atyánknak a’ Királynak halála okozott, kit is az Iſteni-gondviselés ma reggel a’ maga uraságahoz el-hivott
(1796 Bécsi Magyar Merkurius)
Csak késn hivjon-el az élet’ Istene, Ezer tetted trucczol a’ rontó idnek
(1815 e. Kis János¹)
E gyermek Anglia Üdvére késő kort ér. [...] De halnia Meg kell: a szentek elhívják; de ő Szűzen haland mint tiszta, szennytelen Liljom, s egész világ siratja majd!
(1867 Szász Károly² ford.Shakespeare)
Akit szeret, azt elhívja az ég. Előbb, semminthogy kis szárnya leég, Kis angyalszárnya Az élet perzselő tüzében
(1925 Reményik Sándor)
2.
arra késztet, ösztönöz vkit vmi, hogy elmenjen (vhonnan v. vhova)
A’ ſzürkület el-hivú engemet. [...] A’ jövö éjtſzaka tsepegee réád, leg-tsendeſebb Bal’samját
(1794 Araspes és Pánthéa ford.)
Esküszünk! A merre sorsod elhív, mindütt veled leszünk
(1841–1847 Garay János)
Már tudom, hogy el fogsz hagyni éngem! Elhív tőlem valami új igézet. Csak azt ne hidd, hogy elfelejtelek!
(1902 Kaffka Margit)
Elhív a kötelesség
(1969 Konrád György)
A történet végén Marci visszaér oda, ahonnan a kalandvágy elhívta: a Maros és a Tisza partjai várják – a szülőföldje és szerettei
(1995 Új Könyvek)
2a. (ritk)
〈vmely tevékenységre〉 csábít, késztet vkit vmi
Vagyon apadatlan öröme ſzívemnek. Tántzra-is el-hívná ez öröm lábamat, Ha e’ gyermekségre adhatnám magamat
(1787 Bécsi Magyar Múzsa)
A jognak a kényszer, a művészetnek a csábítás az eszköze. Minden mondatnak el kell hívnia az olvasót a következő mondat elolvasására
(1989 Konrád György)
2b. (rég)
〈annak kif-ére, hogy vmi arra késztet, ösztönöz vkit, hogy vmely foglalkozással, tevékenységgel felhagyjon〉
elhagyván egy-két napig a’ Cato szerint szabad emberhez olly igen illő foglalatosságot, mellytől Cincinnatust a’ nép bizodalma elhivta, hogy dictatorrá emelje
(1841 Pesti Hírlap)
Ha pedig a tettdús férfikor elhíván A lanttól, komolyabb munkásságot kíván: Ne feledd, mily gyönge ama virág bokra, Van szüksége közös ápoló karokra
(1851 Arany János)
A pénzkeresésre ajánlkozó gyakori alkalmak, a magas munkabér, a jó napszám elhivja a házi aprólékos munkától az erős dologtehetőt
(1858 Vasárnapi Újság)
3.
〈isten(ség) vmely szolgálatra, tisztségre〉 kiválasztva elszólít (vhonnan)
Ki tudja, kiket hívott el magának [Jupiter], avagy büntet örökre
(1804 Bessenyei György¹)
Izrael Istene, ki Dávidot a juhok őrzésétől hívta el a királyi székre
(1851 Jókai Mór)
Isten őt [ti. Romualdot] amaz egy célra hívta el, melyben most buzgólkodik
(1925 Berde Mária)
azért jelenik meg az Úr, hogy Ezékielt elhívja prófétának
(1995 Jubileumi kommentár)
3a. (vál)
〈vmely feladatra〉 rendel, kijelöl vkit vmi
Látta a keményszívű főurat kíntól vonaglani nehéz láncai közt, látta szelíd gyermekét összeroskadni a pokoli némber érintése alatt, s azután – végezte, amire el volt hivatva
(1848–1856 Jókai Mór)
Én mondom neked: most nyitva van a börtönöd ajtaja! Csak egy napra! Fuss innen! És aztán végezd el, amire a sors elhívott. Szabadítsd fel a hazádat!
(1891 Jókai Mór)
[Az északi embert] ez a lelki alkata egyenesen elhívta a nagyvonalú alkotó munkára, hadseregek és hatalmas államok szervezésére, gyarmatosításra és kereskedésre, a gyakorlati tudományok eredményes művelésére és az ismeretek rendszerezésére
(1943–1944 Hóman Bálint)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT. ~, elhívat, elhívattat, elhívhat; ÚMTsz.

Beállítások