érvényesség fn 3B8

1. ’törvénynek, rendeletnek, szerződésnek stb. az a jellege v. állapota, hogy hatályban van, hatályos, kötelező erejű, ill. vminek ilyen volta’ ❖ [Szászország a szellemi tulajdonra vonatkozóan] első vala, melly e’ nemét a’ tulajdonnak [ti. a szellemi tulajdont] törvény által ismerte el, t. i. már 1620 óta indirecte, az utánnyomás’ megtiltása által; ’s egy 1773-ki mandátumban világosan kimondva a’ tulajdonjog’ elvét, és pedig örök érvényességgel (1840 Budapesti Szemle C0058, 192) | Vádlott azt állitja, hogy e szerződés sohsem lépett hatályba, mert annak érvényessége egy rokona által vállalandó jótállástól tétetett függővé, mely jótállás azonban be nem következett (1880 Pesti Hírlap nov. 28. C5628, 6) | [az osztrák kormány irata] az 1848-i törvények érvényességét tagadta (1911 Halász Imre CD10) | a szerződés további érvényességét meghosszabbítottuk újabb határidő nélkül (1962 Gellért Oszkár 9180002, 341) | a 2004-es szabályok érvényessége idején 95 ezer 333 forintot kap az adózó, a 2005-ös szabályok esetében majd’ 100 ezer forintot [150 ezer forintos jövedelem esetén] (2004 Országgyűlési Napló CD62).

1a. (Jog is) ’törvénynek, rendeletnek, szerződésnek stb. az a jellege, állapota, hogy a szabályszerűségeknek, előírásoknak, követelményeknek megfelel, ill. vminek ilyen volta’ ❖ a’ nagyherczegség’ határai között megjelent legcsekélyebb irat is teljes érvényességgel igényelhetne [jogi védelmet] (1840 Budapesti Szemle C0058, 206) | Franciaországban okvetlenül megkívántatik a házasság érvényességére a polgári szerződés (1870 Jókai Mór CD18) | Érvényes minden alkotmányosan létrejött törvény. Az érvényesség azonban nem mindig jelenti azt, hogy hatályos (1907 Budapesti Hírlap febr. 6. C4695, [1]) | [a kormány] 1848 őszén-telén három kiáltványban is elismerte és megerősítette a jobbágyfelszabadítás érvényességét (1998 Fónagy Zoltán CD51) | A népszavazás érvényességéhez a Szarvaskőn élő 289 szavazó korú állampolgár több mint felének voksolni kell (2001 Magyar Hírlap CD09).

2. ’okiratnak, (bank)jegynek stb. az a tulajdonsága v. állapota, hogy használati, forgalmi értéke van, ezáltal jogosan használható, ill. az az időtartam, ameddig ez az állapot fennáll’ ❖ A’ váltónak törvénykezési érvényessége (1841 Athenaeum C0023, 519) | [Eperjes városa] rendeletet bocsátott ki az ország bankjegyeinek érvényessége ellen (1849 Kossuth Lajos CD32) | új utasok tolonganak az állomáson, jegyünk elveszíti érvényességét (1918 Krúdy Gyula CD54) | A 18 éven aluliak csak ötéves érvényességgel kaphatnak útlevelet (2002 Magyar Hírlap CD09).

3. ’állításnak, elméletnek stb. az a tulajdonsága, hogy igaz(nak), helytálló(nak tekintett), nem megcáfolt, ill. vmely állítás, elmélet ilyen volta’ ❖ már ollyan eszmék is nyilvánitattak, mellyek még három század mulva se’ vivhattak magoknak általános érvényességet (1841 Tudományos Gyűjtemény C7337, 83) | Gyulai a Kazinczy gondolatának érvényességét vitatta (1933 Schöpflin Aladár CD10) | a párhuzamosság axiómájának érvényessége a valóságos térben logikai úton nem dönthető el (2003 Természet Világa CD50).

4. ’az az állapot v. tulajdonság, hogy vmi érvényesül, fennáll, ill. hatását kifejti, megnyilvánul’ ❖ [a megyei testületek képesek] a’ választók többsége akaratának mindenkor érvényességet szerezni (1843 Pesti Hírlap CD61) | azon müvészetet, melly azon időben más tartományokban már érvényességnek örvendett, el kellett sajátitniok (1859 Vasárnapi Újság CD56) | Akármilyen szépek és hangzatosak is a jelszavak, érvényességet nekik csak a megvalósítás adhat (1941 Farkas Zoltán CD10) | az egységesülés [ti. a közös nyelven való írásra váltás] előrehaladása akár ki is iktathatja a fordítást, vagy legalábbis szűkítheti az érvényességét (2002 Szegedy-Maszák Mihály 3297001, 17).

Sz: érvényességi, érvényességű.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. ér²; ÉKsz.

érvényesség főnév 3B8
1.
törvénynek, rendeletnek, szerződésnek stb. az a jellege v. állapota, hogy hatályban van, hatályos, kötelező erejű, ill. vminek ilyen volta
[Szászország a szellemi tulajdonra vonatkozóan] első vala, melly e’ nemét a’ tulajdonnak [ti. a szellemi tulajdont] törvény által ismerte el, t. i.tudniillik már 1620 óta indirecte, az utánnyomás’ megtiltása által; ’s egy 1773-ki mandátumban világosan kimondva a’ tulajdonjog’ elvét, és pedig örök érvényességgel
(1840 Budapesti Szemle)
Vádlott azt állitja, hogy e szerződés sohsem lépett hatályba, mert annak érvényessége egy rokona által vállalandó jótállástól tétetett függővé, mely jótállás azonban be nem következett
(1880 Pesti Hírlap nov. 28.)
[az osztrák kormány irata] az 1848-i törvények érvényességét tagadta
(1911 Halász Imre)
a szerződés további érvényességét meghosszabbítottuk újabb határidő nélkül
(1962 Gellért Oszkár)
a 2004-es szabályok érvényessége idején 95 ezer 333 forintot kap az adózó, a 2005-ös szabályok esetében majd’ 100 ezer forintot [150 ezer forintos jövedelem esetén]
(2004 Országgyűlési Napló)
1a. (Jog is)
törvénynek, rendeletnek, szerződésnek stb. az a jellege, állapota, hogy a szabályszerűségeknek, előírásoknak, követelményeknek megfelel, ill. vminek ilyen volta
a’ nagyherczegség’ határai között megjelent legcsekélyebb irat is teljes érvényességgel igényelhetne [jogi védelmet]
(1840 Budapesti Szemle)
Franciaországban okvetlenül megkívántatik a házasság érvényességére a polgári szerződés
(1870 Jókai Mór)
Érvényes minden alkotmányosan létrejött törvény. Az érvényesség azonban nem mindig jelenti azt, hogy hatályos
(1907 Budapesti Hírlap febr. 6.)
[a kormány] 1848 őszén-telén három kiáltványban is elismerte és megerősítette a jobbágyfelszabadítás érvényességét
(1998 Fónagy Zoltán)
A népszavazás érvényességéhez a Szarvaskőn élő 289 szavazó korú állampolgár több mint felének voksolni kell
(2001 Magyar Hírlap)
2.
okiratnak, (bank)jegynek stb. az a tulajdonsága v. állapota, hogy használati, forgalmi értéke van, ezáltal jogosan használható, ill. az az időtartam, ameddig ez az állapot fennáll
A’ váltónak törvénykezési érvényessége
(1841 Athenaeum)
[Eperjes városa] rendeletet bocsátott ki az ország bankjegyeinek érvényessége ellen
(1849 Kossuth Lajos)
új utasok tolonganak az állomáson, jegyünk elveszíti érvényességét
(1918 Krúdy Gyula)
A 18 éven aluliak csak ötéves érvényességgel kaphatnak útlevelet
(2002 Magyar Hírlap)
3.
állításnak, elméletnek stb. az a tulajdonsága, hogy igaz(nak), helytálló(nak tekintett), nem megcáfolt, ill. vmely állítás, elmélet ilyen volta
már ollyan eszmék is nyilvánitattak, mellyek még három század mulva se’ vivhattak magoknak általános érvényességet
(1841 Tudományos Gyűjtemény)
Gyulai a Kazinczy gondolatának érvényességét vitatta
(1933 Schöpflin Aladár)
a párhuzamosság axiómájának érvényessége a valóságos térben logikai úton nem dönthető el
(2003 Természet Világa)
4.
az az állapot v. tulajdonság, hogy vmi érvényesül, fennáll, ill. hatását kifejti, megnyilvánul
[a megyei testületek képesek] a’ választók többsége akaratának mindenkor érvényességet szerezni
(1843 Pesti Hírlap)
azon müvészetet, melly azon időben más tartományokban már érvényességnek örvendett, el kellett sajátitniok
(1859 Vasárnapi Újság)
Akármilyen szépek és hangzatosak is a jelszavak, érvényességet nekik csak a megvalósítás adhat
(1941 Farkas Zoltán)
az egységesülés [ti. a közös nyelven való írásra váltás] előrehaladása akár ki is iktathatja a fordítást, vagy legalábbis szűkítheti az érvényességét
(2002 Szegedy-Maszák Mihály)
Sz: érvényességi, érvényességű
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. ér²; ÉKsz.

Beállítások