alagya fn 6A (rég)

1. ’〈az ókori görög-latin költészetben és a klasszikus versmérték szerint:〉 disztichon formában írt vers’ ❖ fel-szakasztotta a’ Levelet, és szórol szóra következendö alagyában foglalva találta (1772 Mészáros Ignác ford. C3089, 129) | Két nem egyenlő vers egymáshoz kötve először Jajt zengett, azután kezdett vígságot is írni. Mégis ezen gyengéd Alagyát ki találta fel, arról Pörl a grammatikús sereg, és régolta, hiába (1813 Virág Benedek CD01) | A meghalt költő […] Mimnermos volt, a hires zenész, s az alagya versnem első feltalálója (1846 Pesti Divatlap C5838, 89) | Révai is 1787-ben Elegyes versek címen újabb gyűjteményt adott ki, azaz distichonokon (alagyákon) kivül egyéb mértékeket is (1896 Négyesy László CD44) | klasszikus mértékre szabott verseket, amint ő nevezte: alagyákat (elégiákat) kezdett írni (1972 Éder Zoltán CD30).

2. ’〈az újkori lírában:〉 a csendes szomorúság, lemondó bánat alaphangulatát megszólaltató, rendsz. terjedelmesebb, bonyolultabb szerkezetű vers, ill. ennek műfaja; elégia’ ❖ Az a szerelem, minőt hébehóba a mi költőink megénekelnek […] siralmas alagyákban, gyakran teljes és bevégzett […] öngyilkosság (1881 Vajda János C4647, 213) | Elégia (gör., magyarosított alakban: alagya), az alanyi költészet egyik főformája, melyet a dallal és az ódával szemben az jellemez, hogy benne nem a friss benyomásokból közvetlenül fakadó érzelmek, hanem a visszaidézett benyomások, lelki szemlélődés, emlékezet során ébredő, azaz reflektált érzelmek nyernek kifejezést (1893 PallasLex. CD02).

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.

alagya főnév 6A (rég)
1.
〈az ókori görög-latin költészetben és a klasszikus versmérték szerint:〉 disztichon formában írt vers
fel-szakasztotta a’ Levelet, és szórol szóra következendö alagyában foglalva találta
(1772 Mészáros Ignác ford.)
Két nem egyenlő vers egymáshoz kötve először Jajt zengett, azután kezdett vígságot is írni. Mégis ezen gyengéd Alagyát ki találta fel, arról Pörl a grammatikús sereg, és régolta, hiába
(1813 Virág Benedek)
A meghalt költő […] Mimnermos volt, a hires zenész, s az alagya versnem első feltalálója
(1846 Pesti Divatlap)
Révai is 1787-ben Elegyes versek címen újabb gyűjteményt adott ki, azaz distichonokon (alagyákon) kivül egyéb mértékeket is
(1896 Négyesy László)
klasszikus mértékre szabott verseket, amint ő nevezte: alagyákat (elégiákat) kezdett írni
(1972 Éder Zoltán)
2.
〈az újkori lírában:〉 a csendes szomorúság, lemondó bánat alaphangulatát megszólaltató, rendsz. terjedelmesebb, bonyolultabb szerkezetű vers, ill. ennek műfaja; elégia
Az a szerelem, minőt hébehóba a mi költőink megénekelnek […] siralmas alagyákban, gyakran teljes és bevégzett […] öngyilkosság
(1881 Vajda János)
Elégia (gör.görög, magyarosított alakban: alagya), az alanyi költészet egyik főformája, melyet a dallal és az ódával szemben az jellemez, hogy benne nem a friss benyomásokból közvetlenül fakadó érzelmek, hanem a visszaidézett benyomások, lelki szemlélődés, emlékezet során ébredő, azaz reflektált érzelmek nyernek kifejezést
(1893 PallasLex.)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.

Beállítások