belemar ige 1a6

1. tn (átv is) ’〈állat, es. ember〉 fogait (nagy erővel) belemélyeszti vmibe’ ❖ [az éhes farkas] még egyszer belemar a száraz állkapczába, de az agyar ágya nem enged (1846 Kuthy Lajos 8261001, 4) | [A férfi] a fényképekre nézett és elhallgatott, orrcimpái megremegtek, felső fogsora belemart az alsó ajkába (1916 Moly Tamás CD10) | S idehallatszott a lángok ropogása, amint belemart foguk fába, húsba (1948 Gergely Sándor 9188004, 171) | megöltem a cápát, amelyik belemart a halamba (1956 Ottlik Géza ford.–Hemingway 9496005, 102) | Az amúgy is ingerült állat [ti. a keresztes vipera] nem sokat teketóriázott, belemart Ferencz Ferenc igazgató úr csuklójába (1985 Grendel Lajos 1060003, 323).

1a. ’számon kérő v. vádló hangon megtámad, megsért vkit’ ❖ – Egy ilyen jött-ment irnok – kiáltott fel a számtanácsos paprikavörösen – senki, semmi és mindenkibe belemar (1930 Szitnyai Zoltán CD10) | [Az 1920-as évek első felében] a kurzus egyik hőse belemart Pozsgayba is egyik sajtótudósítása miatt (1969 Csatkai Endre CD52) | ön megint bele akar marni a polgári kormány miniszterelnökébe (1999 Országgyűlési Napló CD62).

2. tn (vál) ’〈hegyes v. éles, ill. nagy sebességgel közeledő tárgy〉 belemélyed vmibe(, és megsebzi)’ ❖ A sarkantyú türelmetlenkedve belemart [a lóba], muszáj volt engedelmeskednie (1917 Mariay Ödön CD10) | [a körfűrész] fülsiketítő sivítással mar belé [az izzó csőbe] (1948 Szabad Nép jún. 11. C4871, 1) | Lovat törnek be a kaszárnyaudvaron. […] Az ostor újra belemart [a lóba]. És megint (1982 Fehér Erzsébet 2028008, 299).

2a. (vál) ’〈hideg szél v. levegő〉 éles, szúró fájdalmat okoz’ ❖ tél volt s a szél belemart mezitelen lábszáramba (1936 Kassák Lajos CD10) | [A gyerekek] csak akkor pityerednek majd el, ha a novemberi dér hidege először mar bele apró talpacskájukba (1947 Szabad Föld okt. 5. C1537, 2) | a tar mezőkön zuzmara sziszeg, rózsaszín foggal belemar combjuk húsába a hideg (1961 Kalász Márton 9293003, 13).

2b. (vál) ’〈vmely rossz érzés, gondolat〉 hirtelen megjelenve fájdalmasan hat vkire’ ❖ Az asszonyba megint belemart az a kegyetlen, sírós szánakozás (1910 Tersánszky Józsi Jenő CD10) | Belémar a kételkedés (1919 Földi Mihály CD10) | [Az asszony] megtorpant, belemart a bűntudat [a kolduló kisfiú miatt] (1997 Magyar Hírlap CD09).

3. ts belemarja magát ’〈erős vegyi hatású anyag v. folyamat〉(vegyi) elváltozást okozva behatol vmibe’ ❖ A vércsepp nem volt kezemen, sem semmi jele a fájdalomnak és mégis úgy égett ott, mintha edző méreg marná bele magát (1857 Jókai Mór C2249, 29) | A csavarok és a lánczok közé belemarta magát a rozsda (1891 Gerő Ödön C1880, 148).

3a. ’〈jelet, ábrát, nyomot sav(val)〉 vmely anyagba marva bemélyít’ ❖ [a dolgozószoba] ajtaján, áttetsző üvegen, belémart betűkkel a családi jelige: Egészség – Munka – Becsület (1930 Nagy Lajos 9472013, 58) | Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak (1933 József Attila 9282089, 178).

3b. (vál) ’〈látványt, élményt〉 vkinek az emlékezetébe, személyiségébe kitörölhetetlen nyomot hagyva elhelyez’ ❖ [a festőművész] alakja feledhetetlenül belémarta magát emlékezetembe (1931 Adorján Andor CD10) | [a látott táj] belemarja magát emlékbe, érzékenységbe, idegekbe (1934 Halász Gábor¹ CD10) | a létezésélmény természetébe a zsenge fővel átélt háború már belemarta a maga iszonyatát (1986 Bata Imre–Kiss Ferenc CD53).

Vö. ÉKsz.

belemar ige 1a6
1. tárgyatlan (átv is)
〈állat, es. ember〉 fogait (nagy erővel) belemélyeszti vmibe
[az éhes farkas] még egyszer belemar a száraz állkapczába, de az agyar ágya nem enged
(1846 Kuthy Lajos)
[A férfi] a fényképekre nézett és elhallgatott, orrcimpái megremegtek, felső fogsora belemart az alsó ajkába
(1916 Moly Tamás)
S idehallatszott a lángok ropogása, amint belemart foguk fába, húsba
(1948 Gergely Sándor)
megöltem a cápát, amelyik belemart a halamba
(1956 Ottlik Géza ford.Hemingway)
Az amúgy is ingerült állat [ti. a keresztes vipera] nem sokat teketóriázott, belemart Ferencz Ferenc igazgató úr csuklójába
(1985 Grendel Lajos)
1a.
számon kérő v. vádló hangon megtámad, megsért vkit
– Egy ilyen jött-ment irnok – kiáltott fel a számtanácsos paprikavörösen – senki, semmi és mindenkibe belemar
(1930 Szitnyai Zoltán)
[Az 1920-as évek első felében] a kurzus egyik hőse belemart Pozsgayba is egyik sajtótudósítása miatt
(1969 Csatkai Endre)
ön megint bele akar marni a polgári kormány miniszterelnökébe
(1999 Országgyűlési Napló)
2. tárgyatlan (vál)
〈hegyes v. éles, ill. nagy sebességgel közeledő tárgy〉 belemélyed vmibe(, és megsebzi)
A sarkantyú türelmetlenkedve belemart [a lóba], muszáj volt engedelmeskednie
(1917 Mariay Ödön)
[a körfűrész] fülsiketítő sivítással mar belé [az izzó csőbe]
(1948 Szabad Nép jún. 11.)
Lovat törnek be a kaszárnyaudvaron. […] Az ostor újra belemart [a lóba]. És megint
(1982 Fehér Erzsébet)
2a. (vál)
〈hideg szél v. levegő〉 éles, szúró fájdalmat okoz
tél volt s a szél belemart mezitelen lábszáramba
(1936 Kassák Lajos)
[A gyerekek] csak akkor pityerednek majd el, ha a novemberi dér hidege először mar bele apró talpacskájukba
(1947 Szabad Föld okt. 5.)
a tar mezőkön zuzmara sziszeg, rózsaszín foggal belemar combjuk húsába a hideg
(1961 Kalász Márton)
2b. (vál)
〈vmely rossz érzés, gondolat〉 hirtelen megjelenve fájdalmasan hat vkire
Az asszonyba megint belemart az a kegyetlen, sírós szánakozás
(1910 Tersánszky Józsi Jenő)
Belémar a kételkedés
(1919 Földi Mihály)
[Az asszony] megtorpant, belemart a bűntudat [a kolduló kisfiú miatt]
(1997 Magyar Hírlap)
3. tárgyas belemarja magát
〈erős vegyi hatású anyag v. folyamat〉 (vegyi) elváltozást okozva behatol vmibe
A vércsepp nem volt kezemen, sem semmi jele a fájdalomnak és mégis úgy égett ott, mintha edző méreg marná bele magát
(1857 Jókai Mór)
A csavarok és a lánczok közé belemarta magát a rozsda
(1891 Gerő Ödön)
3a.
〈jelet, ábrát, nyomot sav(val) vmely anyagba marva bemélyít
[a dolgozószoba] ajtaján, áttetsző üvegen, belémart betűkkel a családi jelige: Egészség – Munka – Becsület
(1930 Nagy Lajos)
Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak
(1933 József Attila)
3b. (vál)
〈látványt, élményt〉 vkinek az emlékezetébe, személyiségébe kitörölhetetlen nyomot hagyva elhelyez
[a festőművész] alakja feledhetetlenül belémarta magát emlékezetembe
(1931 Adorján Andor)
[a látott táj] belemarja magát emlékbe, érzékenységbe, idegekbe
(1934 Halász Gábor¹)
a létezésélmény természetébe a zsenge fővel átélt háború már belemarta a maga iszonyatát
(1986 Bata Imre–Kiss Ferenc)
Vö. ÉKsz.

Beállítások