bucka fn 6A

1. (szél hordta) homokból összetorlódott halom, kis domb; homokbucka’ ❖ Butzka: (homok-domb.) Cumulus rabuli (1809 Végtagokra szedett szótár C3747, 11) | a buczkák homokját légbe ragadta fel a vad szél (1856 Abonyi Lajos C0503, 67) | Kikereste a halasi homokszőllők legmeredekebb buczkáját (1887 Baksay Sándor C0735, 154) | A buckákról néha gyüszünyi homok pereg alá… (1933 József Attila CD01) | A teljesen növénytelen buckák között helyenkint finom zuzmószőnyegen járunk; tamariskás, borókás, árvalányhajas pagonyokban (1987 Antalffy Gyula 1004004, 129).

1a. (rég, ritk) ’homokbuckákkal teli földterület’ ❖ Már össze jártam a’ butzkát, sohol se találom [a juhaimat] (1798 Magyar Kurír C0333, 374) | Tul adtam a rákosi buczkán (1897 Kazár Emil C2513, 68) | Dankó megvette a nyolc hold buckát, melynek nagyrészén csak kutyatej és rokonai termettek (1901 Budapesti Hírlap jún. 2. C0056, 1).

1b. ’talajon levő kis kiemelkedés, földkupac’ ❖ Bútzkás, hátahuporjás, vát, butzka (1795 k. Toldalék a Páriz-Pápai-szótárhoz C4082, P[v]) | a komondor a kapuhid szélén egy buczkára ült (1855 Kemény Zsigmond C2606, 15) | a mai Andrássy úton … gödrök és buckák voltak (1916 Krúdy Gyula C2839, 48) | Tavaly még sárban tocsogtunk, vagy kemény buckák közt botladoztunk ott, ahol ma kényelmes „autóút” vezet (1957 Benedek István 9041004, 60).

2. (szél hordta) hóból összetorlódott halom, kis domb; hóbucka’ ❖ mióta ez a nagy hó esett a földre, melyből a kavargó szél itt is, ott is magas buczkákat rakott az utra és a gyalogösvényekre, neki otthon kellett maradnia (1870–1880 Bánfi János 8027001, 61) | Varjúcsapat fekete, mozdulatlan büszkesége ült a fehér buckákon (1913 Laczkó Géza CD10) | sok gyanús alak alkalmi hómunkásnak álcázva őgyelgett, és hólapáttal feszült a buckáknak (1999 Magyar Hírlap CD09).

Ö: henger~, hó~, homok~.

ÖU: agyag~, föld~, szemét~.

ÖE: ~sor, ~tető, ~vonulat.

Sz: buckai, buckázik.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz. bucka¹

bucka főnév 6A
1.
(szél hordta) homokból összetorlódott halom, kis domb; homokbucka
Butzka: (homok-domb.) Cumulus rabuli
(1809 Végtagokra szedett szótár)
a buczkák homokját légbe ragadta fel a vad szél
(1856 Abonyi Lajos)
Kikereste a halasi homokszőllők legmeredekebb buczkáját
(1887 Baksay Sándor)
A buckákról néha gyüszünyi homok pereg alá…
(1933 József Attila)
A teljesen növénytelen buckák között helyenkint finom zuzmószőnyegen járunk; tamariskás, borókás, árvalányhajas pagonyokban
(1987 Antalffy Gyula)
1a. (rég, ritk)
homokbuckákkal teli földterület
Már össze jártam a’ butzkát, sohol se találom [a juhaimat]
(1798 Magyar Kurír)
Tul adtam a rákosi buczkán
(1897 Kazár Emil)
Dankó megvette a nyolc hold buckát, melynek nagyrészén csak kutyatej és rokonai termettek
(1901 Budapesti Hírlap jún. 2.)
1b.
talajon levő kis kiemelkedés, földkupac
Bútzkás, hátahuporjás, vát, butzka
(1795 k. Toldalék a Páriz-Pápai-szótárhoz)
a komondor a kapuhid szélén egy buczkára ült
(1855 Kemény Zsigmond)
a mai Andrássy úton … gödrök és buckák voltak
(1916 Krúdy Gyula)
Tavaly még sárban tocsogtunk, vagy kemény buckák közt botladoztunk ott, ahol ma kényelmes „autóút” vezet
(1957 Benedek István)
2.
(szél hordta) hóból összetorlódott halom, kis domb; hóbucka
mióta ez a nagy hó esett a földre, melyből a kavargó szél itt is, ott is magas buczkákat rakott az utra és a gyalogösvényekre, neki otthon kellett maradnia
(1870–1880 Bánfi János)
Varjúcsapat fekete, mozdulatlan büszkesége ült a fehér buckákon
(1913 Laczkó Géza)
sok gyanús alak alkalmi hómunkásnak álcázva őgyelgett, és hólapáttal feszült a buckáknak
(1999 Magyar Hírlap)
ÖU: agyagbucka, földbucka, szemétbucka
ÖE: buckasor, buckatető, buckavonulat
Sz: buckai, buckázik
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz. bucka¹

Beállítások