dogmatika fn 6A

1. (Vall) ’vmely, kül. keresztény vallás hittételeinek, dogmáinak rendszere’ ❖ Sehol’ sints a’ köz népnek religyiója, […]: az ő morálissa egynéhány szokásoknak tellyesíttéséből […], az ő dogmatikája pedig öszve-zavartt kábaságokból és értelmetlen kőlteményekből áll (1790 Verseghy Ferenc 7033004, 198) | A mohammedán dogmatika rövid összefoglalásai: Naszafi-nak […] könyvecskéje, valamint Al-Senúsinak […] Wolf által kiadott kézikönyve (1893 PallasLex. CD02) | A protestantizmusnak ha nem is dogmatikája, de szelleme már benn szunnyad a XII. századi eretnek-mozgalomban (1936 Váczy Péter CD42) | félreértjük a levelet [ti. a Rómaiakhoz írt levelet], ha a páli theológia elméleti teljességre törekvő szisztematikus foglalatát keressük benne, és fejezeteiből közvetlenül akarunk kiolvasni valamiféle dogmatikát (1995 Jubileumi kommentár CD1206).

1a. (Vall) ’e hittételek értelmezésével, igazolásával v. rendszerezésével foglalkozó teológiai diszciplína, ill. ez mint tantárgy’ ❖ Meg-vóltak [ti. tanítottak] pedig már az eltt is: Tiſzt. Fekete Márton és Tiſzt. Tokody István Urak, kik közzl ez Morális és Pastorális Theologiát; amaz pedig Dogmatikát tanít (1795 Magyar Hírmondó 7444125, 124) | A dogmatikát általában két részre osztják: alapvető (fundamentalis) dogmatika, máskép apologia, mely a keresztény hit és egyház igazságát és isteni eredetét bizonyítja; részletes, ágazatos (specialis) dogmatika, mely az egyes isten által kinyilatkoztatott és az egyház által elénk adott hitigazságokat rendszerbe foglalva tárgyalja (1893 PallasLex. CD02) | A dogmatikus teológia (dogmatika) azokat a tételeket foglalja rendszerbe, amelyeket a keresztény embernek hinnie kell (1977 Gecse Gusztáv 1057009, 385) | A teológiai szaktárgyakat jellegük szerint hármas csoportba lehet osztani (történeti, rendszeres, gyakorlati). […] Rendszeres tudományok: dogmatika (hittan), etika (erkölcstan), vallásfilozófia (1995 BibliaiLex. CD1207).

2. (Fil is, pejor is) ’tételek (merev) rendszereként kiépülő elmélet, ill. (merev) tanrendszernek ható eszmeáramlat’ ❖ Krammer Professornak sok questiójára [= kérdésére] Magyarúl felelnek Dogmatikájára (1788 Gvadányi József C1936, 94) | az aristotelesi dogmatika kiváló magyarázói teljesen új irányt adtak a metafizikának (1895 PallasLex. CD02) | A továbbiakban inkább e naturalizmus természetével s e naturalizmusból születő formákkal fogunk foglalkozni. Csáth Géza, helyesebben a kor naturalista dogmatikájának, „példáival és látomásaival” (1937 Bóka László 9064024, 28) | Kant szobalevegőt árasztó, puritán dogmatikájával szemben (1969 Eörsi István ford.–Lukács 9405004, 201) | [a környezetvédelem] századunk második felében vált önálló diszciplínává. Sajnos csakhamar politikai mozgalommá is, egy újsütetű demagógia és dogmatika terepévé (1997 Magyar Hírlap CD09).

3. (Jog) ’a jog fogalmi rendszere, ill. az ezzel foglalkozó tudomány’ ❖ Tanulmányok a magán jog dogmaticájából (1883–1884 Magyar írók élete CD27) | a büntetőjog és ennek tudománya csak akkor közelíti meg feladatának megoldását, ha a tételes szabályok dogmatikáján kívül kiterjeszkedik a bűnösség okainak tanulmányozására, ez okok hatását megszüntetni vagy gyengíteni alkalmas eszközök és módozatok kikutatására és megállapítására (1912 RévaiNagyLex. C5700, 172.) | A római jog dogmatikájának ismertetése mellett a korábbinál nagyobb teret szenteltek a római állam és jogtörténet ismertetésének (1997 Új Könyvek CD29).

Vö. ÉrtSz.; TESz. dogma; ÉKsz.; IdSz.

dogmatika főnév 6A
1. (Vall)
vmely, kül. keresztény vallás hittételeinek, dogmáinak rendszere
Sehol’ sints a’ köz népnek religyiója, […]: az ő morálissa egynéhány szokásoknak tellyesíttéséből […], az ő dogmatikája pedig öszve-zavartt kábaságokból és értelmetlen kőlteményekből áll
(1790 Verseghy Ferenc)
A mohammedán dogmatika rövid összefoglalásai: Naszafi-nak […] könyvecskéje, valamint Al-Senúsinak […] Wolf által kiadott kézikönyve
(1893 PallasLex.)
A protestantizmusnak ha nem is dogmatikája, de szelleme már benn szunnyad a XII. századi eretnek-mozgalomban
(1936 Váczy Péter)
félreértjük a levelet [ti. a Rómaiakhoz írt levelet], ha a páli theológia elméleti teljességre törekvő szisztematikus foglalatát keressük benne, és fejezeteiből közvetlenül akarunk kiolvasni valamiféle dogmatikát
(1995 Jubileumi kommentár)
1a. (Vall)
e hittételek értelmezésével, igazolásával v. rendszerezésével foglalkozó teológiai diszciplína, ill. ez mint tantárgy
Meg-vóltak [ti. tanítottak] pedig már az eltt is: Tiſzt.tisztelendő Fekete Márton és Tiſzt.tisztelendő Tokody István Urak, kik közzl ez Morális és Pastorális Theologiát; amaz pedig Dogmatikát tanít
(1795 Magyar Hírmondó)
A dogmatikát általában két részre osztják: alapvető (fundamentalis) dogmatika, máskép apologia, mely a keresztény hit és egyház igazságát és isteni eredetét bizonyítja; részletes, ágazatos (specialis) dogmatika, mely az egyes isten által kinyilatkoztatott és az egyház által elénk adott hitigazságokat rendszerbe foglalva tárgyalja
(1893 PallasLex.)
A dogmatikus teológia (dogmatika) azokat a tételeket foglalja rendszerbe, amelyeket a keresztény embernek hinnie kell
(1977 Gecse Gusztáv)
A teológiai szaktárgyakat jellegük szerint hármas csoportba lehet osztani (történeti, rendszeres, gyakorlati). […] Rendszeres tudományok: dogmatika (hittan), etika (erkölcstan), vallásfilozófia
(1995 BibliaiLex.)
2. (Fil is, pejor is)
tételek (merev) rendszereként kiépülő elmélet, ill. (merev) tanrendszernek ható eszmeáramlat
Krammer Professornak sok questiójára [= kérdésére] Magyarúl felelnek Dogmatikájára
(1788 Gvadányi József)
az aristotelesi dogmatika kiváló magyarázói teljesen új irányt adtak a metafizikának
(1895 PallasLex.)
A továbbiakban inkább e naturalizmus természetével s e naturalizmusból születő formákkal fogunk foglalkozni. Csáth Géza, helyesebben a kor naturalista dogmatikájának, „példáival és látomásaival”
(1937 Bóka László)
Kant szobalevegőt árasztó, puritán dogmatikájával szemben
(1969 Eörsi István ford.Lukács)
[a környezetvédelem] századunk második felében vált önálló diszciplínává. Sajnos csakhamar politikai mozgalommá is, egy újsütetű demagógia és dogmatika terepévé
(1997 Magyar Hírlap)
3. (Jog)
a jog fogalmi rendszere, ill. az ezzel foglalkozó tudomány
Tanulmányok a magán jog dogmaticájából
(1883–1884 Magyar írók élete)
a büntetőjog és ennek tudománya csak akkor közelíti meg feladatának megoldását, ha a tételes szabályok dogmatikáján kívül kiterjeszkedik a bűnösség okainak tanulmányozására, ez okok hatását megszüntetni vagy gyengíteni alkalmas eszközök és módozatok kikutatására és megállapítására
(1912 RévaiNagyLex.)
A római jog dogmatikájának ismertetése mellett a korábbinál nagyobb teret szenteltek a római állam és jogtörténet ismertetésének
(1997 Új Könyvek)
Vö. ÉrtSz.; TESz. dogma; ÉKsz.; IdSz.

Beállítások