ekkora mut nm 26A1

1. (mn-i értékben) ’ilyen 〈nagyság, méret〉, ill. ilyen nagyságú, méretű’ ❖ azon sok száz üvegek közül, melyek egy bányában egyformára és ekkora nagyságra készíttetnek, vehettek kettőt a kárvallottak, másik kettőt pedig Tamás Miklós (1828 Deák Ferenc CD51) | Végigsétált a szobán, mintha lépéseivel ki akarná mérni. Nagyon kicsinyelte. Emlékezetében sokkal nagyobbnak képzelte. Legalább kétszer ekkorának (1920 Kosztolányi Dezső 9359180, 56) | Vasút s piac teljes hiányában a törpebirtokok egymásután tönkremennek, néhány vagyonosabb és szerencsésebb ember kezébe kaparintja valamennyit, lassanként 15–30 hold jut a kezére és ekkora területen alacsony életszínvonalon és kezdetleges szemtermelésből is megélnek (1937 Féja Géza 9138004, 206) | legalább ekkora létszámú csapatok (1992 Hermann Róbert 2012001, 10) | fele ekkora méretben (1998 Lakáskultúra CD39) | a raktér hátsó nyílása 1,2 méter széles és ugyanilyen magas, s a kerékdobok közötti távolság is pontosan ekkora (2000 Magyar Hírlap CD09).

1a. ’ennyi idős(, és ezért ilyen nagy, ill. kicsi) 〈gyerek〉’ ❖ No, nézze meg az ember, hát fél napra csak ennyi?…mikor én ekkora lány voltam, három annyit megkötöttem volna (1857 Vas Gereben 8514012, 6) | – Hej, Istenkém, ha el nem vetted volna, az én fiam is ekkora diák volna már! (1918 Móra Ferenc 9459004, 115) | – Semmit sem változtál. Nem lehet elhinni, hogy ekkora fiad van (1963 Fehér Klára 9137001, 38) | ekkora gyereknek minden szülő segít még (1986 F. Várkonyi Zsuzsa 1044006, 98).

2. (mn-i értékben, fokozó értelemben) ’〈Mutatással is:〉 ilyen, az átlagnál v. vártnál nagyobb, ill. kisebb (méretű v. mértékű).’

2a. ’ilyen nagy (méretű, mértékű)’ ❖ Nem kell ollyan halált meg-irígyleni, mellyre ki tsordúl Illy gyöngy ſzem, ’s mellyen ekkora ſzív kesereg? (1781 Baróti Szabó Dávid C0820, 19) | Daczból s neheztelésért egy halálváz karjába vetetted magadat. Ekkora elszánásod. S kisebb-e az enyém? (1851 Kemény Zsigmond 8235012, 172) | „Sohsem láttam ekkora fákat.” Akkora fák voltak ott, hogy toronynak illett be a törzsük (1918 Lesznai Anna 9398011, 10) | – Hozzam a túrósat? – Ekkorákat – mondta a gyerek nevetve s a két kezével nagy kört kanyarított a levegőbe (1928 Kassák Lajos CD10) | Csak nem képzeled, hogy azt a tengersok marhaságot zagyválta össze? Csillagszóró meg tejbegríz, hogy lehetsz ekkora állat? (1972 Gera György 9183001, 86) | Fantasztikus teremtés! Darázsderekú! Ekkora zöld szeme van ni! (2002 Páll Erna ford.–Dovlatov 3257001, 22).

2b. ’ilyen kis (méretű, mértékű)’ ❖ a’ [gyapot] gyümltsei kisded almákhoz haſonlók, mikor meg-értek, feketék, ’s tsillag formán a’ tetejeken 3, 4, réſzre ki-haſadnak, és igy a’ gyapott ki-fordul bellek. A’ mellyrl-is különös meg-jegyzés, hogy azt az egyſzer igy ki-terjedt gyapottat e’kora tsomóba többé ſemmi emberi meſterſég egybe nem foghatja (1786 Mátyus István 7222012, 363) | bárhol a forró övbeli lapályokon a hőmérsék délelőtti 11 órától éjjeli 11 óráig rendszerint nem mutat 2–3 foknyinál nagyobb változást. Egyébiránt, ha egyedül csak a hőmérőt veszszük számba, alig hihetjük, hogy ekkora hőváltozás olyannyira kellemetlen hatást gyakorolhat idegzetünkre, testünk szervezetére (1861 Rosty Pál 8397005, 46) | A kolibri életkora, mivel a termete is igen kicsi, szintén kicsi […]. Persze, még ekkora életkort is csak kedvező, ugynevezett normális – tehát direkt délamerikai – viszonyok közt ér el, életkora nálunk még jóval kisebb (1920 Nagy Lajos 9472029, 77) | Nagyon kis szoba, nem is szoba, ekkora lyuk, mint – lehetett vagy öt négyzetméter? (2009 Gazdag Péter 3152001, 468).

3. (hsz-i értékben) ’ilyen mértékben v. fokban, ennyire’ ❖ Ekkora nagy a Moneta (1818 Cserey Farkas² C2569, 242) | [Misi] sose képzelt volna el ilyen rendkívüli kalandot. […] Ekkora messze eljönni az osztályból! (1920 Móricz Zsigmond C6293, 115) | Különb-e talán jegyesed, mint más jegyesek, hogy bánatod ekkora mély, s így elhagy a béke? (1928–1938 Dsida Jenő CD01) | Egyszer csak csettint egyet – azt hallanád! –, erre a kocsi másik végéből felénk csörtet valami ordas lompos ekkora nagy dög (2009 Gazdag Péter 3152001, 466).

4. (fn-i értékben, tárgyragos határozóként) ’ilyen nagyot’ ❖ Nyaviga úr pedig érezte magát bűnösnek annyiban, hogy ő már elment egyszer, úgy lopózott vissza, a konyhaajtó előtt bukva ment keresztül: ez mind igaz; de azért nem érdemelte meg, hogy ekkorát húzzanak a hátára (1875 Jókai Mór CD18) | – Hát nekem mennem kell – mondta Kanga. – Jóéjszakát, Micimackó. – És három nagy ugrással már el is tűnt szem elől. Micimackó utánabámult. – Bár én tudnék ekkorát ugrani! – gondolta irígyen (1935 Karinthy Frigyes ford.–Milne 9309084, 81) | Hogy bírsz te ekkorákat köpni? (1979 Kornis Mihály 1082001, 32) | ki hitte volna, hogy néhány esztendő, s ekkorát változik a világ (2000 Magyar Hírlap CD09).

Ö: ugyan~.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

ekkora mutató névmás 26A1
1. (mn-i értékben)
ilyen 〈nagyság, méret〉, ill. ilyen nagyságú, méretű
azon sok száz üvegek közül, melyek egy bányában egyformára és ekkora nagyságra készíttetnek, vehettek kettőt a kárvallottak, másik kettőt pedig Tamás Miklós
(1828 Deák Ferenc)
Végigsétált a szobán, mintha lépéseivel ki akarná mérni. Nagyon kicsinyelte. Emlékezetében sokkal nagyobbnak képzelte. Legalább kétszer ekkorának
(1920 Kosztolányi Dezső)
Vasút s piac teljes hiányában a törpebirtokok egymásután tönkremennek, néhány vagyonosabb és szerencsésebb ember kezébe kaparintja valamennyit, lassanként 15–30 hold jut a kezére és ekkora területen alacsony életszínvonalon és kezdetleges szemtermelésből is megélnek
(1937 Féja Géza)
legalább ekkora létszámú csapatok
(1992 Hermann Róbert)
fele ekkora méretben
(1998 Lakáskultúra)
a raktér hátsó nyílása 1,2 méter széles és ugyanilyen magas, s a kerékdobok közötti távolság is pontosan ekkora
(2000 Magyar Hírlap)
1a.
ennyi idős(, és ezért ilyen nagy, ill. kicsi) 〈gyerek〉
No, nézze meg az ember, hát fél napra csak ennyi?…mikor én ekkora lány voltam, három annyit megkötöttem volna
(1857 Vas Gereben)
– Hej, Istenkém, ha el nem vetted volna, az én fiam is ekkora diák volna már!
(1918 Móra Ferenc)
– Semmit sem változtál. Nem lehet elhinni, hogy ekkora fiad van
(1963 Fehér Klára)
ekkora gyereknek minden szülő segít még
(1986 F. Várkonyi Zsuzsa)
2. (mn-i értékben, fokozó értelemben)
〈Mutatással is:〉 ilyen, az átlagnál v. vártnál nagyobb, ill. kisebb (méretű v. mértékű).
2a.
ilyen nagy (méretű, mértékű)
Nem kell ollyan halált meg-irígyleni, mellyre ki tsordúl Illy gyöngy ſzem, ’s mellyen ekkora ſzív kesereg?
(1781 Baróti Szabó Dávid)
Daczból s neheztelésért egy halálváz karjába vetetted magadat. Ekkora elszánásod. S kisebb-e az enyém?
(1851 Kemény Zsigmond)
„Sohsem láttam ekkora fákat.” Akkora fák voltak ott, hogy toronynak illett be a törzsük
(1918 Lesznai Anna)
– Hozzam a túrósat? – Ekkorákat – mondta a gyerek nevetve s a két kezével nagy kört kanyarított a levegőbe
(1928 Kassák Lajos)
Csak nem képzeled, hogy azt a tengersok marhaságot zagyválta össze? Csillagszóró meg tejbegríz, hogy lehetsz ekkora állat?
(1972 Gera György)
Fantasztikus teremtés! Darázsderekú! Ekkora zöld szeme van ni!
(2002 Páll Erna ford.Dovlatov)
2b.
ilyen kis (méretű, mértékű)
a’ [gyapot] gyümltsei kisded almákhoz haſonlók, mikor meg-értek, feketék, ’s tsillag formán a’ tetejeken 3, 4, réſzre ki-haſadnak, és igy a’ gyapott ki-fordul bellek. A’ mellyrl-is különös meg-jegyzés, hogy azt az egyſzer igy ki-terjedt gyapottat e’kora tsomóba többé ſemmi emberi meſterſég egybe nem foghatja
(1786 Mátyus István)
bárhol a forró övbeli lapályokon a hőmérsék délelőtti 11 órától éjjeli 11 óráig rendszerint nem mutat 2–3 foknyinál nagyobb változást. Egyébiránt, ha egyedül csak a hőmérőt veszszük számba, alig hihetjük, hogy ekkora hőváltozás olyannyira kellemetlen hatást gyakorolhat idegzetünkre, testünk szervezetére
(1861 Rosty Pál)
A kolibri életkora, mivel a termete is igen kicsi, szintén kicsi […]. Persze, még ekkora életkort is csak kedvező, ugynevezett normális – tehát direkt délamerikai – viszonyok közt ér el, életkora nálunk még jóval kisebb
(1920 Nagy Lajos)
Nagyon kis szoba, nem is szoba, ekkora lyuk, mint – lehetett vagy öt négyzetméter?
(2009 Gazdag Péter)
3. (hsz-i értékben)
ilyen mértékben v. fokban, ennyire
Ekkora nagy a Moneta
(1818 Cserey Farkas²)
[Misi] sose képzelt volna el ilyen rendkívüli kalandot. […] Ekkora messze eljönni az osztályból!
(1920 Móricz Zsigmond)
Különb-e talán jegyesed, mint más jegyesek, hogy bánatod ekkora mély, s így elhagy a béke?
(1928–1938 Dsida Jenő)
Egyszer csak csettint egyet – azt hallanád! –, erre a kocsi másik végéből felénk csörtet valami ordas lompos ekkora nagy dög
(2009 Gazdag Péter)
4. (fn-i értékben, tárgyragos határozóként)
ilyen nagyot
Nyaviga úr pedig érezte magát bűnösnek annyiban, hogy ő már elment egyszer, úgy lopózott vissza, a konyhaajtó előtt bukva ment keresztül: ez mind igaz; de azért nem érdemelte meg, hogy ekkorát húzzanak a hátára
(1875 Jókai Mór)
– Hát nekem mennem kell – mondta Kanga. – Jóéjszakát, Micimackó. – És három nagy ugrással már el is tűnt szem elől. Micimackó utánabámult. – Bár én tudnék ekkorát ugrani! – gondolta irígyen
(1935 Karinthy Frigyes ford.Milne)
Hogy bírsz te ekkorákat köpni?
(1979 Kornis Mihály)
ki hitte volna, hogy néhány esztendő, s ekkorát változik a világ
(2000 Magyar Hírlap)
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; ÚMTsz.

Beállítások