elröhög ige 2c (kissé durva)

1. ts elröhögi magát ’elfogja a röhögés, hirtelen röhögni kezd vki (vmin)’ ❖ a legény erre tsak el röhögte magát (1790 Kömlei János ford.–Becker² C5062, 217) | Ha Feri esküdt véletlenül bepillant a vele szemben álló tükörbe, kettőt teszek egyre, hogy elröhögi magát a saját komoly ábrázatán (1871 Mikszáth Kálmán CD04) | Egy srác kitartóan üldöz egy karton – nyilván csempészett – amerikai cigarettával, s [...] így szól: Uram, ne legyen rám dühös, én üzletember vagyok. Ezen már elröhögöm magam, egy bocsánatkérő okéval megveregetem a vállát (1997 Természet Világa CD50).

2. ts ’nevetségesnek találva kiröhög, ill. röhögéssel kísér(ve elmond) vmit’ ❖ Nekitámaszkodott a két tenyerével az odvas fűzfatörzsnek, s annak a fülébe röhögte el keble vigalmait (1879 Jókai Mór CD18) | Súgdossa, röhögi el nekem ezt [a történetet] a szekeren Soma (1935 Tersánszky Józsi Jenő 9706004, 18) | én még csak-csak elröhögöm a bajomat, de ő [ti. a szobatársunk] rágja magát rajta végkimerülésig (1972 Nádudvari Anna 2021005, 880).

3. ts (ritk) ’az önkéntelen röhögéstől nem v. alig tud elmondani vki vmit’ ❖ „Jó bolond Mieszko! – így köszönt [a pomerán herceg] – ég áldjon! Te megérdemelted hogy kegyelmet adjak. Mert rövid eszeddel keztyüm elfogadtad.” És vad kárörömmel szavát elröhögte (1854 Vajda János CD01).

4. tn (ritk) ’hosszasan nevet, röhög vmin’ ❖ Persze ők ezt az egész község lakosságán keresztül kiáltják, közbe-közbe ocsmán tréfákat vegyitenek, mellyeken jóizüen elröhögnek (1856 Vasárnapi Újság CD56).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

elröhög ige 2c (kissé durva)
1. tárgyas elröhögi magát
elfogja a röhögés, hirtelen röhögni kezd vki (vmin)
a legény erre tsak el röhögte magát
(1790 Kömlei János ford.Becker²)
Ha Feri esküdt véletlenül bepillant a vele szemben álló tükörbe, kettőt teszek egyre, hogy elröhögi magát a saját komoly ábrázatán
(1871 Mikszáth Kálmán)
Egy srác kitartóan üldöz egy karton – nyilván csempészett – amerikai cigarettával, s [...] így szól: Uram, ne legyen rám dühös, én üzletember vagyok. Ezen már elröhögöm magam, egy bocsánatkérő okéval megveregetem a vállát
(1997 Természet Világa)
2. tárgyas
nevetségesnek találva kiröhög, ill. röhögéssel kísér(ve elmond) vmit
Nekitámaszkodott a két tenyerével az odvas fűzfatörzsnek, s annak a fülébe röhögte el keble vigalmait
(1879 Jókai Mór)
Súgdossa, röhögi el nekem ezt [a történetet] a szekeren Soma
(1935 Tersánszky Józsi Jenő)
én még csak-csak elröhögöm a bajomat, de ő [ti. a szobatársunk] rágja magát rajta végkimerülésig
(1972 Nádudvari Anna)
3. tárgyas (ritk)
az önkéntelen röhögéstől nem v. alig tud elmondani vki vmit
„Jó bolond Mieszko! – így köszönt [a pomerán herceg] – ég áldjon! Te megérdemelted hogy kegyelmet adjak. Mert rövid eszeddel keztyüm elfogadtad.” És vad kárörömmel szavát elröhögte
(1854 Vajda János)
4. tárgyatlan (ritk)
hosszasan nevet, röhög vmin
Persze ők ezt az egész község lakosságán keresztül kiáltják, közbe-közbe ocsmán tréfákat vegyitenek, mellyeken jóizüen elröhögnek
(1856 Vasárnapi Újság)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások