eltart 4a3 ige 

1. ts (átv is) ’〈annak kif-ére, hogy úgy tart v. fog vmit, vkit, hogy az (bizonyos) távol(ságra) legyen a testétől, ill. vmitől, vkitől〉’ ❖ Gróf Kereszthyné megérkeztére őszinte örömmel fut eléje Fanny, s mielőtt azt meggátolhatná, megcsókolja kezét, amivel azt nyeri, hogy a harcias asszonyság elébb megfogja két vaskos markával, s eltartja magától messze, […] azután odaragadja magához, s megveregeti nagy tenyerével, mély gordonkahangon mondva: – Tetszünk egymásnak, édes öcsém, tetszünk egymásnak (1853 Jókai Mór CD18) | A fiatalasszony vastagon állott a két lábán, s a karjairól csak úgy gőzölgött a meleg víz, a dézsáról is gőzölgött, ahogy ott lógatta kissé eltartva a szoknyájától (1914 Móricz Zsigmond CD10) | A férfi tétován eltartotta a kagylót, de a hang a visszafordított hallgatóból még kétségbeesettebben hangzott (1936 Cs. Szabó László CD10) | A hal csakugyan eltartotta erős mellúszóit testének oldalától (1988 Szilágyi Tibor ford.–Attenborough 1146003, 138) | A többiektől eltartva a Parabellumot az ajtó felé fordította, és rutinból a kötelező, úgynevezett fesztelenítést végrehajtotta, ám a pisztoly elsült (1999 Magyar Hírlap CD09) | a cinikus megjegyzéssel csak eltartja magától a problémát, hogy ne kelljen felismernie sajátjaként (2010 Vári György 3153015, 1225).

1a. (rég)(huzamosan) távol tart vkit vkitől, vmitől, ill. vmely cselekvésben, vminek a megtételében akadályoz vkit’ ❖ Azt tudod hogy II. Frid [ti. Frigyes]: 30 ezer embert igért a sajtosoknak [ti. a belgáknak] hogy a Némethországi szövetség mellé áljanak. De még eddig ettől a Frantziák eltartották (1785 Barcsay Ábrahám 7206001, 552) | Mért csaltál ide, társimtól mért tartasz el engem? (1823–1824 Vörösmarty Mihály 8524376, 122) | az ügy a mesteremberek szivtelensége miatt, kik inasaikat az iskoláztatástól mindinkább eltarták – megbukott (1856 Vasárnapi Újság CD56) | Nem tart el félelem. Ha tetszik: hős királyom parancsolhat velem (1868 Szász Károly² ford. C3833, 282).

2. ts (rég) ’〈súlyt, terhe(lés)t〉(képes) megtart(ani), elbír vmi, vki’ ❖ Hova lehetne a’ Lábakat és a’ Lábfejeket máſuva helyheztetni, mint ahol moſt vagynak, hogy könnyen el-tarthaſsák, és egyik helybl a’ máſikba viheſsék a’ Teſtet? (1793 Segesvári István ford.–Derham 7289007, 477) | „vagy ő vagy én” ez lesz a jelszó, közép ut nintsen a deszkánál, mely úszik a tenger tornyos habjain, és tsak egyet tart el (1840 Madách Imre 8284069, 886) | – Vén totyakos! Maga meg csak fogja jól a lajtorját azzal a két málékezével, mert ha a fejére esek, palacsintává lapítom! – Nézzétek a taknyost! – feleselt vissza az apa. – Tíz ilyen girhest eltartok a kezemen! (1933 Nagy Endre CD10).

2a. (rég)(kezében) fogva hosszasan, ill. vmeddig ugyanabban a helyzetben tart vmit’ ❖ Volt [olyan kutya,] a’ ki az egéſz aſztal felett el-tartá az égö gyertyát. Vannak kik a’ vadáſzatra, tántzra, az el-veſzett jószág kerésésére, ’s töb’ a’ félire vannak ſzoktatva (1775 Molnár János 7232027, 141) | Nem is illő a a török pipához bármit is dolgozni; még ujságot sem lehet olvasni, mert azt egy kézben el nem tarthatod, de másik kezed egészen a csibuké (1870 Kecskeméthy Aurél 8231001, 102) | most vidáman hancúroztak […] a legkülönfélébb sportokkal lopva a drága időt, hogy ki tud tovább féllábon állni, és ki bír a tenyerén legtovább eltartani egy darab izzó parazsat (1899 Mikszáth Kálmán CD04).

3. ts (rég, ritk) ’nem enged át másnak, megtart magának vmit vki’ ❖ [A megözvegyült feleség] a’ mely Jókat Urával együtt kereſett, azokból maga Réſzét ſzabadoſſan el-tarthattya, de ha Keres Fél nem lett vólna-is, gyermekeivel minden fel-kelhetökböl egyaránt oſztozik (1782 e. Cserey Farkas¹ C1290, 271) | Vedd jobra dolgodat, Ha e vért el tartod, hartzra szánd magadat (1784 Bálintitt János ford.–Cronegk C0749, 59) | El-tartotta a’ fizetéſemet (1794 Magyar nyelvmester C1947, 245).

4. ts ’a szükséges, kellő mértékben (folyamatosan) ellát vmivel vkit, vmit’ ❖ Gabonával a’ hajdani Romát Egyiptus tartotta-el (1802 Molnár János 7445027, 31) | Egy-egy ilyen nem nagy városban, mint Nagyvárad ezreket kell eltartanunk ingyen meleggel, ingyen levessel, ingyen kenyérrel (1903 Ady Endre CD0801) | Apránkint jól megered a szava, s nagyjában elmondja, hogy mennyi mindenfélét dolgozott eddigelé, s hogy most „ácskodik” otthon: megcsinál széket, képrámát […]. Az amerikaiak megszerették, s már jól eltartják munkával (1924 Tamási Áron 9701017, 97) | [Balmazújváros lakossága] képtelen a beszállásolt katonaságot főtt étellel eltartani (1953 Barta István CD32) | az ország fizető fele nem bírja eltartani a többit ingyenes oktatással, utak építésével, bármennyire követelőzik is (1995 Magyar Hírlap CD09).

4a. (rég) ’〈beszéddel, mesével stb.〉 leköt, szórakoztat vkit vki’ ❖ Eltartott ez [ti. az öreg cselédasszony] minket pörgő beszédgyével, estvéinket töltvén ezer meséjével (1804 Verseghy Ferenc CD01) | egy óra alatt itt lehet a pap és a vőlegény; addig csak eltartja a menyasszonyt násznagyi diskurzussal a direktor úr (1862 Jókai Mór CD18) | – No, de most már asztalhoz, gyerekek. János öcsém, ülj oda a lányom mellé. Te meg a paphoz telepedj, Zsiga fiú. Az majd eltart téged anekdotákkal (1900 Mikszáth Kálmán CD04).

5. ts ’〈embert, állatot〉 szükségleteiről, kül. táplálékáról, élelméről folyamatosan gondoskodva épségben, egészségben megtart, megőriz’ ❖ El-tartám a’ férgeket, ’s legyekké (bizonyos nemüekké) váltak (1783 Molnár János 7445004, 295) | Nyáron a’ méhek önmagok eltartják magokat; de télen sokszor kell őket táplálni és segiteni mézzel, vagy édes körtvélylyel, vagy sült tyukkal (1844 e. Edvi Illés Pál 8573002, 71) | a fecske csak addig tartja el a fiait, míg szárnyra nem kelnek (1939 Móricz Zsigmond C5087, 372) | A vadászat terhét a nemesség is érezte, mivel a király kíséretét annak kellett eltartania, akinek a birtokán vadászott (2007 Kristó László 3197001, 14).

5a. ’〈vmely terület vmilyen nagyságú állat-, es. embercsoportot〉 a neki szükséges táplálékot folyamatosan biztosítva (képes) ellát(ni)’ ❖ Az a’ hely, a’ melly egy Félszilaj Ménest haszonnal eltarthat, le vagyon már felebb minden környülállásival irva, […] egy Lóra hat hold legelőt számlálni legalább is szükséges (1819 e. Nagyváthy János 8328011, 70) | Nem szánt, vet az égi madár, Mégis eltartja a határ (1846 Népdalok és mondák C2981, 204) | Az ókori Közel-K-en a törzsek lélekszáma nem lehetett nagy. Vándorló életmód olyan területeken alakult ki, amely nem tudott sűrű népességet eltartani (1995 BibliaiLex. CD1207) | Mennyi vadat tarthat el az erdő? (1999 Új Könyvek CD29).

5b. ’〈annak kif-ére, hogy a megjelölt (mennyiségű) táplálék az adott élőlény életben maradásához szükséges〉’ ❖ tízszer annyi növényevő állat tud eltartani 1 húsevőt (1995 Természet Világa CD50) | 1000 kg-nyi falevél 100 kg tömegű növényevő puhatestűt, rákot és halat tart el (2001 Természet Világa CD50) | ekkora vízmennyiség is napokig eltarthatja a [baktérium]tenyészetet (2001 Természet Világa CD50) | [az] élő algák mennyisége és az őket eltartó tápanyag mennyisége (2008 Népszabadság máj. 14. C7856, 13).

6. ts ’〈annak kif-ére, hogy vmely személy, intézmény, foglalkoztatási ág stb. a megélhetéshez az anyagi hátteret vki v. vmely közösség számára biztosítja, ill. azt az élethez szükséges minden dologgal ellátja〉’ ❖ Az Induſok valláfa külsö képpen bálványozó; de azt hallám: hogy az okoſſak egy Iſtent, ki mindeneknek teremtö, ’s el-tartó láthatatlan alkotójok, tiſztelnek (1783 Molnár János C0291, 394) | mindaddig valódi irodalmunk nem lesz, mig az irodalom el nem tartja embereit (1842 Vörösmarty Mihály C4539, 256) | Hát nincs neki annyi keresete, hogy eltartson egy asszonyt, talán családot is? (1886 Irányi Dezső 8198002, 88) | volt hivatal bőven, az állam eltartotta a hivatalnokait úri módon. Tekintetes úr korukban adott nekik öt-hatezer, méltóságos úr korukban tizenkét-tizennégyezer svájci frankot évenként (1933 Csathó Kálmán 9086004, 98) | [a régmúltban] népes családjával együtt minden egyszerű halászt eltartott a Duna (1998 Új Könyvek CD29).

6a. ’〈intézményt, szervezetet stb.〉 fennmaradását, létét anyagilag biztosítva fenntart vmi, vki’ ❖ Fölállitatva e műhelyek, magokat kell eltartaniok, különben nincsenek helyesen vezetve (1847 Hetilap CD61) | Az állam is üzlet. Üzlet még az állam által eltartott színház is (Nemzeti Színház, Opera), amelyeknek szintén ugyancsak fontos a kassza (1930 Lengyel Menyhért CD10) | Si Huang Ti, a Csin-dinasztia első császára nem hűbéri, hanem patrimoniális hadseregre támaszkodott, melyet az alattvalók adóiból kellett eltartania (1990 Drucker György² 2029012, 438).

7. ts (rég) ’〈vmely kedvező állapotában〉(róla gondoskodva) huzamosan megtart, megőriz (vmeddig) vmit vki, vmi’ ❖ Hogy lehet a’ zld borſót egéſz télen zlden el-tartani? (1789 Mindenes Gyűjtemény C0367, 254) | Ez a hamu, mellyet a főzés előtt könnyen lemoshatsz, sokáig eltartja a húst minden férgesedés nélkül (1826 Fáy András¹ 8139010, 34) | Miért nem lehet növényeket, kivált a nedvdúsakat lakszobában huzamosan fris egészségben eltartani, nyilván ama lehetlenségtől jő, miszerint olly helyen a légkört kellőleg nedvesen nem tarthatjuk (1854 Gazdasági Lapok 8626002, 582) | ha minden évben egy hordó aszúborba egy itcze must öntetik eledelűl, egy századot haladó időig romlatlan eltartható (1856 Balásházy János 8023005, 89) | A mérsékletes élet, a jó kedély tartja el ily épen az arcvonásokat (1872 Jókai Mór CD18).

7a. ’〈annak kif-ére, hogy élelmiszert v. más romlandó dolgot úgy tesz el, úgy kezel vki, hogy az bizonyos (hosszabb) ideig eredeti állapotában marad, nem romlik meg〉’ ❖ A’ rhabarbarumot két eſztendeig-is el-tartahatod, ſzáraz hives helyen (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 623) | Papirosba csomagolva szellős hideg helyen nyáron 3-4 hétig, télen 6 hétig lehet eltartani [az ananászt] (1893 PallasLex. CD02) | A nádcukor oldata u. i. közönséges hőmérsékleten éveken át eltartható, azonban elbomlik szőllő- és gyümölcscukorra, ha valamely savat adunk hozzá (1914 RévaiNagyLex. C5707, 334) | Amit [ti. húst] nem tudunk rövid idő alatt elfogyasztani vagy hűtéssel eltartani, azt tartósíthatjuk füstöléssel vagy házi konzerválással (1994 Frank Júlia CD19).

7b. (kissé rég) ’〈élőlényt〉 bizonyos körülményeket, feltételeket biztosítva számára életben (meg)tart’ ❖ meleg Égtájon ezek [ti. a teknősök] is igen könnyen ellehetnek Téli álom nélkl, és esztendrl esztendre a’ Szobában is ébren eltartathatnak (1799 Főldi János 7112015, 218) | Csekélyebb, nem sokkal 4 fokon fölül kivántató hévben eltarthatók, aloe, azalea, cactus (1835 Némethy József 8333010, 14) | Ha a régibb időkből való följegyzésekben az akkoriban szokásos takarmányozásról olvasunk, igazán alig látszik előttünk érthetőnek, mint lehetett oly fukar etetés mellett egyáltalán a marhaállományt eltartani (1896 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | Ezek a teknősök a szabadban fűvel és egy Pandanus-faj gyümölcseivel élnek, míg a fogságban nagyon könnyen eltarthatók főtt rizsen és konyhahulladékokon (1933 Az állatok világa ford. CD46).

8. tn ’〈vmennyi időn keresztül〉 használható v. ép állapotban marad vmi’ ❖ A’ jó ros ſzalmából eröſsen meg-kötött Eſzterha és Fedél, könnyen mindenkor el-tart 12. eſztendeig, és ha felét a’ jó hinárral és Sáſsal meg-egyelittetik, 20. eſztendeig-is (1774 Tapasztalásból merített oktatás ford. C4090, 20) | elég materiáink vannak, melyek ha nem örökétig is, de bizony több századokon által el tartanak minden észrevehetőbb dörzsölési kopás nélkül (1816 Dessewffy József C2566, 433) | Egy ilyen húszkoronás cipő egy évig is eltartott (1949 Nagy Lajos 9472006, 291) | A szánkó legfeljebb két évig tartott el az erős igénybevétel miatt, noha csupa keményfát használtak a készítéséhez (1999 Magyar néprajz CD47).

8a. (rég) ’〈élelmiszer v. más romlandó anyag〉 változatlan állapotban van vmeddig, ill. nem romlik meg, eláll’ ❖ Vagyon Sveciában és Norwegiában ollyan-féle Kenyér-is, melly [...] 40, eſztendeig-is el-tart romlás nélkül, és minél régibb, annál jobb ízü (1787 Mátyus István C3068, 67) | Az almából való must meg-kívánja; hogy igen ers égett borból tlts valamit hozzá, mikor forr; ha akarod hogy ſokáig el-tartson (1796 Veres Mihály ford. C4409, 115).

8b. (rég) ’〈növény〉 nem pusztul el, hosszasan él vmeddig’ ❖ A Fa [ti. az ún. kenyérfa] jó nagyra felnyöl, 60 st 70 Eſztendeig eltart (1798 Sándor István 7287084, 77) | fáknak [nevezzük] pedig azokat a’ kemény testű növényeket, mellyek sok esztendeig eltartanak (1844 Kiss Bálint 8244004, 63) | A spárga, évelő növény, jól készitett ágyban eltart 20–25 évig, fris hajtásai cserép boritékkal lefedve sáppadt gyengék maradnak; igen kedves eledel (1869 Lukácsy Sándor 8280002, 57) | [a komló] mint évelő növény, hosszú ideig eltart, a jól gondozott ültetvény 15–20 év alatt sem megy tönkre (1927 TolnaiÚjLex. C5726, 47).

9. tn ’〈Időben v. térben〉 hosszan, ill. bizonyos ideig tart vmi.’

9a. (tárgyragos határozóval is) ’〈esemény, folyamat v. állapot vmennyi időn keresztül v. vmely időpontig〉 van, tart’ ❖ Vagyon olly nyavalya rontás-is, melly életébe tſak egyſzer eſik emberre, de akkor jó darabig el-tart rajta, úgy hogy egynéhány napokig ſöt hetekig-is el-gytri (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 526) | heves szóváltás keletkezett Ferrand és Bowring között, melly csupa polemiából állt, ’s eltartott egész ülés alatt (1842 Pesti Hírlap CD61) | Jó lovakkal s jó szánkóval ilyenkor négy órát is eltart, míg az ember a kisbárkányi piacra ér (1908 Kupcsay Felicián CD10) | július havában kezdődött meg a rendszeresnek mondható halászat s eltartott a tó befagyásáig (1937 Varga Lajos–Mika Ferenc CD52) | eltart egy jó darabig, mire teljesen felépül (1998 Magyar Hírlap CD09).

9b. ’〈vmennyi időn keresztül v. vmely időpontig〉 nem fogy el, elegendő, kitart vmi’ ❖ De bezzeg helyre hozta oſztán a’ bor, mert moſt egy átalag tokaji el-tart hat annyi ideig, mint akkor (1777 Bessenyei György¹ 7044002, 102) | Olly éjtſzakára való gyertyát tsinálni, a’ melly 150 óráig-is el-tart (1796 Veres Mihály ford. C4409, 151) | kapott egy aranyórát és öt forintot azzal a figyelmeztetéssel atyjától, hogy eltartson addig, amíg visszajönnek (1884 Reviczky Gyula 8392097, 242) | a kályhában lobog a rőzseláng, és az udvaron annyi tüzelőfa van, hogy tavaszig eltart (1906 Krúdy Gyula CD54) | Szárított zöldséglevesporral és cseresznyepaprikával nagyszerű bablevest főzött egy nagy lábosban, azt ette ebédre és vacsorára, eltartott három napig (1978 Lengyel Péter 9397001, 90).

9c. (tárgyragos határozóval is) (rég v. nyj) ’〈térben bizonyos távolság, vmely pontig〉 terjed, elér, tart vmi’ ❖ Egy ſzélesen ki terjedt Vidéket, mely ennek elötte Motsárból és Tóból állott, mivelhetövé, és a’ leg ſzebb Legelövé tette, hoſzſzu Töltések által, melyek mint egy Mértföldet el tartanak (1796 Teleki Domokos¹ 7344002, 38) | az ő zarándok útja a legegyenesebb ösvényen visz és eltart a világnak egyik sarktól a másikig (1848 Bozzai Pál C1173, 117) | az ősrengeteg eltart a hegytetőig; csupa óriási bükkfák (1897 Jókai Mór CD18) | Gyiófānȧk nȧgy ȧz āgȧ, Jȧj, messzi eltȧrt ȧz ārnyékjȧ (1959 Párosítók C5374, 330).

Vö. CzF. eltart¹, eltart²; ÉrtSz.; TESz. tart; ÉKsz.; SzT. ~, eltartatott, eltarthat, eltartott; ÚMTsz.

eltart 4a3 ige
1. tárgyas (átv is)
〈annak kif-ére, hogy úgy tart v. fog vmit, vkit, hogy az (bizonyos) távol(ságra) legyen a testétől, ill. vmitől, vkitől〉
Gróf Kereszthyné megérkeztére őszinte örömmel fut eléje Fanny, s mielőtt azt meggátolhatná, megcsókolja kezét, amivel azt nyeri, hogy a harcias asszonyság elébb megfogja két vaskos markával, s eltartja magától messze, […] azután odaragadja magához, s megveregeti nagy tenyerével, mély gordonkahangon mondva: – Tetszünk egymásnak, édes öcsém, tetszünk egymásnak
(1853 Jókai Mór)
A fiatalasszony vastagon állott a két lábán, s a karjairól csak úgy gőzölgött a meleg víz, a dézsáról is gőzölgött, ahogy ott lógatta kissé eltartva a szoknyájától
(1914 Móricz Zsigmond)
A férfi tétován eltartotta a kagylót, de a hang a visszafordított hallgatóból még kétségbeesettebben hangzott
(1936 Cs. Szabó László)
A hal csakugyan eltartotta erős mellúszóit testének oldalától
(1988 Szilágyi Tibor ford.Attenborough)
A többiektől eltartva a Parabellumot az ajtó felé fordította, és rutinból a kötelező, úgynevezett fesztelenítést végrehajtotta, ám a pisztoly elsült
(1999 Magyar Hírlap)
a cinikus megjegyzéssel csak eltartja magától a problémát, hogy ne kelljen felismernie sajátjaként
(2010 Vári György)
1a. (rég)
(huzamosan) távol tart vkit vkitől, vmitől, ill. vmely cselekvésben, vminek a megtételében akadályoz vkit
Azt tudod hogy II. Frid [ti. Frigyes]: 30 ezer embert igért a sajtosoknak [ti. a belgáknak] hogy a Némethországi szövetség mellé áljanak. De még eddig ettől a Frantziák eltartották
(1785 Barcsay Ábrahám)
Mért csaltál ide, társimtól mért tartasz el engem?
(1823–1824 Vörösmarty Mihály)
az ügy a mesteremberek szivtelensége miatt, kik inasaikat az iskoláztatástól mindinkább eltarták – megbukott
(1856 Vasárnapi Újság)
Nem tart el félelem. Ha tetszik: hős királyom parancsolhat velem
(1868 Szász Károly² ford.)
2. tárgyas (rég)
〈súlyt, terhe(lés)t〉 (képes) megtart(ani), elbír vmi, vki
Hova lehetne a’ Lábakat és a’ Lábfejeket máſuva helyheztetni, mint ahol moſt vagynak, hogy könnyen el-tarthaſsák, és egyik helybl a’ máſikba viheſsék a’ Teſtet?
(1793 Segesvári István ford.Derham)
„vagy ő vagy én” ez lesz a jelszó, közép ut nintsen a deszkánál, mely úszik a tenger tornyos habjain, és tsak egyet tart el
(1840 Madách Imre)
– Vén totyakos! Maga meg csak fogja jól a lajtorját azzal a két málékezével, mert ha a fejére esek, palacsintává lapítom! – Nézzétek a taknyost! – feleselt vissza az apa. – Tíz ilyen girhest eltartok a kezemen!
(1933 Nagy Endre)
2a. (rég)
(kezében) fogva hosszasan, ill. vmeddig ugyanabban a helyzetben tart vmit
Volt [olyan kutya,] a’ ki az egéſz aſztal felett el-tartá az égö gyertyát. Vannak kik a’ vadáſzatra, tántzra, az el-veſzett jószág kerésésére, ’s töb’ a’ félire vannak ſzoktatva
(1775 Molnár János)
Nem is illő a a török pipához bármit is dolgozni; még ujságot sem lehet olvasni, mert azt egy kézben el nem tarthatod, de másik kezed egészen a csibuké
(1870 Kecskeméthy Aurél)
most vidáman hancúroztak […] a legkülönfélébb sportokkal lopva a drága időt, hogy ki tud tovább féllábon állni, és ki bír a tenyerén legtovább eltartani egy darab izzó parazsat
(1899 Mikszáth Kálmán)
3. tárgyas (rég, ritk)
nem enged át másnak, megtart magának vmit vki
[A megözvegyült feleség] a’ mely Jókat Urával együtt kereſett, azokból maga Réſzét ſzabadoſſan el-tarthattya, de ha Keres Fél nem lett vólna-is, gyermekeivel minden fel-kelhetökböl egyaránt oſztozik
(1782 e. Cserey Farkas¹)
Vedd jobra dolgodat, Ha e vért el tartod, hartzra szánd magadat
(1784 Bálintitt János ford.Cronegk)
El-tartotta a’ fizetéſemet
(1794 Magyar nyelvmester)
4. tárgyas
a szükséges, kellő mértékben (folyamatosan) ellát vmivel vkit, vmit
Gabonával a’ hajdani Romát Egyiptus tartotta-el
(1802 Molnár János)
Egy-egy ilyen nem nagy városban, mint Nagyvárad ezreket kell eltartanunk ingyen meleggel, ingyen levessel, ingyen kenyérrel
(1903 Ady Endre)
Apránkint jól megered a szava, s nagyjában elmondja, hogy mennyi mindenfélét dolgozott eddigelé, s hogy most „ácskodik” otthon: megcsinál széket, képrámát […]. Az amerikaiak megszerették, s már jól eltartják munkával
(1924 Tamási Áron)
[Balmazújváros lakossága] képtelen a beszállásolt katonaságot főtt étellel eltartani
(1953 Barta István)
az ország fizető fele nem bírja eltartani a többit ingyenes oktatással, utak építésével, bármennyire követelőzik is
(1995 Magyar Hírlap)
4a. (rég)
〈beszéddel, mesével stb.〉 leköt, szórakoztat vkit vki
Eltartott ez [ti. az öreg cselédasszony] minket pörgő beszédgyével, estvéinket töltvén ezer meséjével
(1804 Verseghy Ferenc)
egy óra alatt itt lehet a pap és a vőlegény; addig csak eltartja a menyasszonyt násznagyi diskurzussal a direktor úr
(1862 Jókai Mór)
– No, de most már asztalhoz, gyerekek. János öcsém, ülj oda a lányom mellé. Te meg a paphoz telepedj, Zsiga fiú. Az majd eltart téged anekdotákkal
(1900 Mikszáth Kálmán)
5. tárgyas
〈embert, állatot〉 szükségleteiről, kül. táplálékáról, élelméről folyamatosan gondoskodva épségben, egészségben megtart, megőriz
El-tartám a’ férgeket, ’s legyekké (bizonyos nemüekké) váltak
(1783 Molnár János)
Nyáron a’ méhek önmagok eltartják magokat; de télen sokszor kell őket táplálni és segiteni mézzel, vagy édes körtvélylyel, vagy sült tyukkal
(1844 e. Edvi Illés Pál)
a fecske csak addig tartja el a fiait, míg szárnyra nem kelnek
(1939 Móricz Zsigmond)
A vadászat terhét a nemesség is érezte, mivel a király kíséretét annak kellett eltartania, akinek a birtokán vadászott
(2007 Kristó László)
5a.
〈vmely terület vmilyen nagyságú állat-, es. embercsoportot〉 a neki szükséges táplálékot folyamatosan biztosítva (képes) ellát(ni)
Az a’ hely, a’ melly egy Félszilaj Ménest haszonnal eltarthat, le vagyon már felebb minden környülállásival irva, […] egy Lóra hat hold legelőt számlálni legalább is szükséges
(1819 e. Nagyváthy János)
Nem szánt, vet az égi madár, Mégis eltartja a határ
(1846 Népdalok és mondák)
Az ókori Közel-KKelet-en a törzsek lélekszáma nem lehetett nagy. Vándorló életmód olyan területeken alakult ki, amely nem tudott sűrű népességet eltartani
(1995 BibliaiLex.)
Mennyi vadat tarthat el az erdő?
(1999 Új Könyvek)
5b.
〈annak kif-ére, hogy a megjelölt (mennyiségű) táplálék az adott élőlény életben maradásához szükséges〉
tízszer annyi növényevő állat tud eltartani 1 húsevőt
(1995 Természet Világa)
1000 kgkilogramm-nyi falevél 100 kgkilogramm tömegű növényevő puhatestűt, rákot és halat tart el
(2001 Természet Világa)
ekkora vízmennyiség is napokig eltarthatja a [baktérium]tenyészetet
(2001 Természet Világa)
[az] élő algák mennyisége és az őket eltartó tápanyag mennyisége
(2008 Népszabadság máj. 14.)
6. tárgyas
〈annak kif-ére, hogy vmely személy, intézmény, foglalkoztatási ág stb. a megélhetéshez az anyagi hátteret vki v. vmely közösség számára biztosítja, ill. azt az élethez szükséges minden dologgal ellátja〉
Az Induſok valláfa külsö képpen bálványozó; de azt hallám: hogy az okoſſak egy Iſtent, ki mindeneknek teremtö, ’s el-tartó láthatatlan alkotójok, tiſztelnek
(1783 Molnár János)
mindaddig valódi irodalmunk nem lesz, mig az irodalom el nem tartja embereit
(1842 Vörösmarty Mihály)
Hát nincs neki annyi keresete, hogy eltartson egy asszonyt, talán családot is?
(1886 Irányi Dezső)
volt hivatal bőven, az állam eltartotta a hivatalnokait úri módon. Tekintetes úr korukban adott nekik öt-hatezer, méltóságos úr korukban tizenkét-tizennégyezer svájci frankot évenként
(1933 Csathó Kálmán)
[a régmúltban] népes családjával együtt minden egyszerű halászt eltartott a Duna
(1998 Új Könyvek)
6a.
〈intézményt, szervezetet stb.〉 fennmaradását, létét anyagilag biztosítva fenntart vmi, vki
Fölállitatva e műhelyek, magokat kell eltartaniok, különben nincsenek helyesen vezetve
(1847 Hetilap)
Az állam is üzlet. Üzlet még az állam által eltartott színház is (Nemzeti Színház, Opera), amelyeknek szintén ugyancsak fontos a kassza
(1930 Lengyel Menyhért)
Si Huang Ti, a Csin-dinasztia első császára nem hűbéri, hanem patrimoniális hadseregre támaszkodott, melyet az alattvalók adóiból kellett eltartania
(1990 Drucker György²)
7. tárgyas (rég)
〈vmely kedvező állapotában〉 (róla gondoskodva) huzamosan megtart, megőriz (vmeddig) vmit vki, vmi
Hogy lehet a’ zld borſót egéſz télen zlden el-tartani?
(1789 Mindenes Gyűjtemény)
Ez a hamu, mellyet a főzés előtt könnyen lemoshatsz, sokáig eltartja a húst minden férgesedés nélkül
(1826 Fáy András¹)
Miért nem lehet növényeket, kivált a nedvdúsakat lakszobában huzamosan fris egészségben eltartani, nyilván ama lehetlenségtől jő, miszerint olly helyen a légkört kellőleg nedvesen nem tarthatjuk
(1854 Gazdasági Lapok)
ha minden évben egy hordó aszúborba egy itcze must öntetik eledelűl, egy századot haladó időig romlatlan eltartható
(1856 Balásházy János)
A mérsékletes élet, a jó kedély tartja el ily épen az arcvonásokat
(1872 Jókai Mór)
7a.
〈annak kif-ére, hogy élelmiszert v. más romlandó dolgot úgy tesz el, úgy kezel vki, hogy az bizonyos (hosszabb) ideig eredeti állapotában marad, nem romlik meg〉
A’ rhabarbarumot két eſztendeig-is el-tartahatod, ſzáraz hives helyen
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
Papirosba csomagolva szellős hideg helyen nyáron 3-4 hétig, télen 6 hétig lehet eltartani [az ananászt]
(1893 PallasLex.)
A nádcukor oldata u. i.ugyanis közönséges hőmérsékleten éveken át eltartható, azonban elbomlik szőllő- és gyümölcscukorra, ha valamely savat adunk hozzá
(1914 RévaiNagyLex.)
Amit [ti. húst] nem tudunk rövid idő alatt elfogyasztani vagy hűtéssel eltartani, azt tartósíthatjuk füstöléssel vagy házi konzerválással
(1994 Frank Júlia)
7b. (kissé rég)
〈élőlényt〉 bizonyos körülményeket, feltételeket biztosítva számára életben (meg)tart
meleg Égtájon ezek [ti. a teknősök] is igen könnyen ellehetnek Téli álom nélkl, és esztendrl esztendre a’ Szobában is ébren eltartathatnak
(1799 Főldi János)
Csekélyebb, nem sokkal 4 fokon fölül kivántató hévben eltarthatók, aloe, azalea, cactus
(1835 Némethy József)
Ha a régibb időkből való följegyzésekben az akkoriban szokásos takarmányozásról olvasunk, igazán alig látszik előttünk érthetőnek, mint lehetett oly fukar etetés mellett egyáltalán a marhaállományt eltartani
(1896 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
Ezek a teknősök a szabadban fűvel és egy Pandanus-faj gyümölcseivel élnek, míg a fogságban nagyon könnyen eltarthatók főtt rizsen és konyhahulladékokon
(1933 Az állatok világa ford.)
8. tárgyatlan
〈vmennyi időn keresztül〉 használható v. ép állapotban marad vmi
A’ jó ros ſzalmából eröſsen meg-kötött Eſzterha és Fedél, könnyen mindenkor el-tart 12. eſztendeig, és ha felét a’ jó hinárral és Sáſsal meg-egyelittetik, 20. eſztendeig-is
(1774 Tapasztalásból merített oktatás ford.)
elég materiáink vannak, melyek ha nem örökétig is, de bizony több századokon által el tartanak minden észrevehetőbb dörzsölési kopás nélkül
(1816 Dessewffy József)
Egy ilyen húszkoronás cipő egy évig is eltartott
(1949 Nagy Lajos)
A szánkó legfeljebb két évig tartott el az erős igénybevétel miatt, noha csupa keményfát használtak a készítéséhez
(1999 Magyar néprajz)
8a. (rég)
〈élelmiszer v. más romlandó anyag〉 változatlan állapotban van vmeddig, ill. nem romlik meg, eláll
Vagyon Sveciában és Norwegiában ollyan-féle Kenyér-is, melly [...] 40, eſztendeig-is el-tart romlás nélkül, és minél régibb, annál jobb ízü
(1787 Mátyus István)
Az almából való must meg-kívánja; hogy igen ers égett borból tlts valamit hozzá, mikor forr; ha akarod hogy ſokáig el-tartson
(1796 Veres Mihály ford.)
8b. (rég)
〈növény〉 nem pusztul el, hosszasan él vmeddig
A Fa [ti. az ún. kenyérfa] jó nagyra felnyöl, 60 st 70 Eſztendeig eltart
(1798 Sándor István)
fáknak [nevezzük] pedig azokat a’ kemény testű növényeket, mellyek sok esztendeig eltartanak
(1844 Kiss Bálint)
A spárga, évelő növény, jól készitett ágyban eltart 20–25 évig, fris hajtásai cserép boritékkal lefedve sáppadt gyengék maradnak; igen kedves eledel
(1869 Lukácsy Sándor)
[a komló] mint évelő növény, hosszú ideig eltart, a jól gondozott ültetvény 15–20 év alatt sem megy tönkre
(1927 TolnaiÚjLex.)
9. tárgyatlan
〈Időben v. térben〉 hosszan, ill. bizonyos ideig tart vmi.
9a. (tárgyragos határozóval is)
〈esemény, folyamat v. állapot vmennyi időn keresztül v. vmely időpontig〉 van, tart
Vagyon olly nyavalya rontás-is, melly életébe tſak egyſzer eſik emberre, de akkor jó darabig el-tart rajta, úgy hogy egynéhány napokig ſöt hetekig-is el-gytri
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
heves szóváltás keletkezett Ferrand és Bowring között, melly csupa polemiából állt, ’s eltartott egész ülés alatt
(1842 Pesti Hírlap)
Jó lovakkal s jó szánkóval ilyenkor négy órát is eltart, míg az ember a kisbárkányi piacra ér
(1908 Kupcsay Felicián)
július havában kezdődött meg a rendszeresnek mondható halászat s eltartott a tó befagyásáig
(1937 Varga Lajos–Mika Ferenc)
eltart egy jó darabig, mire teljesen felépül
(1998 Magyar Hírlap)
9b.
〈vmennyi időn keresztül v. vmely időpontig〉 nem fogy el, elegendő, kitart vmi
De bezzeg helyre hozta oſztán a’ bor, mert moſt egy átalag tokaji el-tart hat annyi ideig, mint akkor
(1777 Bessenyei György¹)
Olly éjtſzakára való gyertyát tsinálni, a’ melly 150 óráig-is el-tart
(1796 Veres Mihály ford.)
kapott egy aranyórát és öt forintot azzal a figyelmeztetéssel atyjától, hogy eltartson addig, amíg visszajönnek
(1884 Reviczky Gyula)
a kályhában lobog a rőzseláng, és az udvaron annyi tüzelőfa van, hogy tavaszig eltart
(1906 Krúdy Gyula)
Szárított zöldséglevesporral és cseresznyepaprikával nagyszerű bablevest főzött egy nagy lábosban, azt ette ebédre és vacsorára, eltartott három napig
(1978 Lengyel Péter)
9c. (tárgyragos határozóval is) (rég v. nyj)
〈térben bizonyos távolság, vmely pontig〉 terjed, elér, tart vmi
Egy ſzélesen ki terjedt Vidéket, mely ennek elötte Motsárból és Tóból állott, mivelhetövé, és a’ leg ſzebb Legelövé tette, hoſzſzu Töltések által, melyek mint egy Mértföldet el tartanak
(1796 Teleki Domokos¹)
az ő zarándok útja a legegyenesebb ösvényen visz és eltart a világnak egyik sarktól a másikig
(1848 Bozzai Pál)
az ősrengeteg eltart a hegytetőig; csupa óriási bükkfák
(1897 Jókai Mór)
Gyiófānȧk nȧgy ȧz āgȧ, Jȧj, messzi eltȧrt ȧz ārnyékjȧ
(1959 Párosítók)
Vö. CzF. eltart¹, eltart²; ÉrtSz.; TESz. tart; ÉKsz.; SzT. ~, eltartatott, eltarthat, eltartott; ÚMTsz.

Beállítások