elvakul tn ige 1a1
1. (átv is) ’〈ember, állat (szeme) rendsz. erős fénytől〉 látóképességét egy időre elveszti’ ❖ a’ szem pedig a’ lángba nézés által el vakúl (1802 A Mezei Gazdaságot Tárgyazó Jegyzések C3413, 31) | még sok dolgod van öltözékeddel, ékszereiddel. Azt akarom, hogy mindenki elvakuljon, a ki ma rád tekint (1884 Csiky Gergely 8088006, 7) | Néhány perc mulva kiértem az erdőből és elvakulva kaptam szemeimhez (1916 Karinthy Frigyes 9309081, 34) | a rongyos kompánia a szikrázó kristálycsillároktól elvakulva, remegő lábakkal fölaraszolt a márványlépcsőn (1996 Magyar Hírlap CD09).
1a. (rég) ’〈ember, állat, ill. szem〉 látóképességét elveszti, megvakul’ ❖ olvastam, dolgoztam, s rajzolgattam s gyakorta két s három gyertya mellett éjfélig, úgyhogy végre szemeim majd elvakultanak (1817 Kazinczy Ferenc 7163004, 79) | Grassalkovicsnak mindkét szemére elvakult hitvesét egy angyal erdőn-völgyen keresztül, egyenesen vezeté a gödöllői kastély kapujából Besnyő pusztahelyig (1828 Kazinczy Ferenc 7163030, 538) | Eljő az idő, mikor az elvakult szemek hályogát egy ismeretlen kéz, műtét nélkül le fogja venni (1848 Kossuth Hírlapja CD61).
2. ’Tisztánlátásában megzavarodik vki.’
2a. ’〈sikertől, jómódtól stb.〉 megszédül, megmámorosodik(, és elbizakodottá válik) vki’ ❖ Régóta nem volt kezemben ilyen nagy összeg. Egészen elvakultam tőle (1870 Ozoray Árpád ford.–Kock 8343005, 112) | Ó férfiak, költők, női hízelgés aranyporától elvakult, megmosolyogni és megimádni való drága, szent lények! (1919 Hatvany Lajos 9229007, 71) | Olyan elvakult szerelmes azonban sohasem voltam, hogy az eszem, még ha nagyon halkan is, ne mondta volna: idővel elmúlik ez (1978 Jékely Zoltán ford.–Széchenyi CD1502) | [Telekit] végtelen keserűséggel töltötte el, hogy társai az ország vezetésében [...] teljesen elvakulnak a váratlan revíziós lehetőségtől, és nem látják a nyilvánvalóan súlyos veszélyeket (1995 Tilkovszky Loránt CD17).
2b. ’〈vmely körülmény v. indulat, szenvedély következtében〉 helyes ítélőképességét elveszti vki’ ❖ El-vakul a’ Frankfurtbol jöv [...] Politicus, a’ dólgoknak ellenkez formája miatt (1795 Bécsi Magyar Merkurius C0344, 918) | beszéltek, hogy higyünk, ’s ha már Jól elvakultunk, visztek, mint akartok (1826 Vörösmarty Mihály 8524395, 169) | egy ember akadt, aki a választási küzdelmek hevében elvakulva, Kossuthot szidalmazó szavakkal illette nyilvánosan (1881 Mikszáth Kálmán CD04) | A szív, ha ily féltékeny, elvakul, S elhiszi, amitől reszket, oktalanul (1964 Jékely Zoltán ford.–Corneille 9278107, 316) | Aki nem válogatja meg, kit és mit enged magára hatni, az bolond lesz: elvakul és nem tudja fölismerni azt, ami számára jó (1995 Jubileumi kommentár CD1206).
3. ’〈fénylő, csillogó dolog〉 elhomályosul, ill. elsötétül’ ❖ az éj, fekete kormával fogá őt [ti. Caelestát] nem sokára körül; s miként a’ külvilág elvakult előtte, lelkének világa nyilt meg (1837 Jósika Miklós C2387, 64) | az ablakok egészen elvakulnak a melegtől (1854 Jókai Mór CD18) | nézem ablakidat míg csak el nem vakúlnak (1893 Petelei István C3492, 133) | elvakul a napfény (1928 Schöpflin Aladár CD10).
Vö. CzF.; ÉrtSz.; ÉKsz.