fajsúlyos mn 15A

1. (ritk) ’nagy fajsúllyal rendelkező 〈anyag〉’ ❖ nem is említem a modern diagnosztikai eljárásokat, amelyek mindegyike szinte ma az összes újabb, fajsúlyosabb rádióaktív izotópok alkalmazásán alapul (1991 Országgyűlési Napló CD62) | az itteni búza minősége kitűnő: acélos és párját ritkítóan fajsúlyos (2003 Csobai Lászlóné et al. CD36).

2. ’hatalommal rendelkező, befolyásos, ill. komoly teljesítményt nyújtó, hatásában, eredményeiben tekintélyes 〈személy, csoport, szervezet stb.〉’ ❖ ez a hibáiban és valamikori tévedéseiben is szimpatikus magyar úr a Bimbó utcai palotából kiköltözött oda, ahol idestova már csak egyedül találhatunk fajsúlyos magyar politikusokat: a Kerepesi úti temetőbe (1911 Nagy János³ CD10) | A minisztérium – a Művelődési és Közoktatási – szánt mentőövet a kulturális sajtó fajsúlyos részének (1991 Rácz Árpád CD17) | [a kora újkori Angliában a tehetős földbirtokosság] féltette hagyományos érdekérvényesítési fórumának, a megyének az önálló hatalmi súlyát […]. E fajsúlyos „másodlagos elit” szószólói olyan alsóházi vezérek voltak, mint John Hampden vagy John Pym, a polgárháború későbbi „parlamenti pártjának” kulcsfigurái (1994 Kontler László CD17) | Fennmaradt néhány Kéthly levél, de feltűnő, hogy sem Ries, sem Bán, a párt fajsúlyos vezetői, miniszterei, sem Justus nincsenek a levelezők között (1998 Jemnitz János CD58) | fajsúlyos pártnak (1999 Országgyűlési Napló CD62) | a fajsúlyos támogató nélküli „önjelöltek” nem igazán számíthattak kinevezésre (2000 Takács Tibor CD58) | A fajsúlyos színészeket felvonultató alkotás – legyen elég Isabelle Huppert és Jacques Dutronc nevét említeni – különösen jeleskedik a gyanakvás légkörét ellensúlyozni hivatott finom irónia alkalmazásában (2001 Figyelő CD2601) | az igazán fajsúlyos [labdarúgó]csapatok akkor [ti. május végén] már a világbajnokság helyszínén lesznek (2002 Magyar Hírlap CD09).

3. ’fontos, nagy jelentőségű 〈esemény, jelenség, probléma stb.〉, ill. 〈vmely dolog, ügy〉 érdemleges, annak kellő nyomatékot adó 〈kezelése〉’ ❖ „a jelenleg 24 bíróból álló strasbourgi törvényszék az egyszerűbb esetekben sorsolással kiválasztott kilenc fős kamarában, az alapkérdéseket is érintő, fajsúlyos ügyekben pedig plenáris tárgyaláson hoz ítéletet” – tájékoztat a főosztályvezető-helyettes (1991 Heti Világgazdaság 2014025, 38) | Szent-Iványi István fontosnak nevezte, hogy a MOSZ fajsúlyosabb szerepet kapjon Magyarország integrációs felkészülésében (1998 Magyar Hírlap CD09) | nagyon fontos kérdés megítélésem szerint – és a vitában szintén fajsúlyosan került elő – az ellenőrzés kérdése (2001 Országgyűlési Napló CD62) | A bizottsági ülésen fajsúlyosan foglalkoztunk az írányított betegellátási rendszerrel (2005 Országgyűlési Napló CD62) | felmerül ennél fajsúlyosabb elvi kérdés is (2015 Fuglinszky Ádám 3536001, 199).

3a. ’gondolatilag mély, tartalmas és magas értéket, minőséget képviselő 〈szellemi alkotás, teljesítmény〉, ill. 〈vmely tartalom, probléma〉 ilyen módon való 〈ábrázolása〉’ ❖ Adorno elismerő kritikájában a bartóki mű valóságos értékének és helyének helyes felismerése keveredett egy kétségtelenül szubjektív mérce abszolutizálásával: a mű a schönbergi módszeren méretett meg és találtatott fajsúlyosnak (1970 Zoltai Dénes 1165001, 144) | Melankolikus, mélyen meggyötrő filmjeink vannak. Nehezek, fajsúlyosak, mint mindennapi életünk (1989 Ádám Róbert János 2015031, 45) | Az Eredeti helyszín [ti. Csurka István drámája] azonban jól megformáltan, kidolgozottan, fajsúlyosan közvetíti a problémákat (1990 Dérczy Péter CD53) | Nem fajsúlyosak, nem mélyen szántóak, nem felkavaróak ezek az írások, ám annál szórakoztatóbbak, annál csipkelődőbbek, annál olvasmányosabbak (1996 Új Könyvek CD29).

Vö. ÉKsz.

fajsúlyos melléknév 15A
1. (ritk)
nagy fajsúllyal rendelkező 〈anyag〉
nem is említem a modern diagnosztikai eljárásokat, amelyek mindegyike szinte ma az összes újabb, fajsúlyosabb rádióaktív izotópok alkalmazásán alapul
(1991 Országgyűlési Napló)
az itteni búza minősége kitűnő: acélos és párját ritkítóan fajsúlyos
(2003 Csobai Lászlóné et al.)
2.
hatalommal rendelkező, befolyásos, ill. komoly teljesítményt nyújtó, hatásában, eredményeiben tekintélyes 〈személy, csoport, szervezet stb.〉
ez a hibáiban és valamikori tévedéseiben is szimpatikus magyar úr a Bimbó utcai palotából kiköltözött oda, ahol idestova már csak egyedül találhatunk fajsúlyos magyar politikusokat: a Kerepesi úti temetőbe
(1911 Nagy János³)
A minisztérium – a Művelődési és Közoktatási – szánt mentőövet a kulturális sajtó fajsúlyos részének
(1991 Rácz Árpád)
[a kora újkori Angliában a tehetős földbirtokosság] féltette hagyományos érdekérvényesítési fórumának, a megyének az önálló hatalmi súlyát […]. E fajsúlyos „másodlagos elit” szószólói olyan alsóházi vezérek voltak, mint John Hampden vagy John Pym, a polgárháború későbbi „parlamenti pártjának” kulcsfigurái
(1994 Kontler László)
Fennmaradt néhány Kéthly levél, de feltűnő, hogy sem Ries, sem Bán, a párt fajsúlyos vezetői, miniszterei, sem Justus nincsenek a levelezők között
(1998 Jemnitz János)
fajsúlyos pártnak
(1999 Országgyűlési Napló)
a fajsúlyos támogató nélküli „önjelöltek” nem igazán számíthattak kinevezésre
(2000 Takács Tibor)
A fajsúlyos színészeket felvonultató alkotás – legyen elég Isabelle Huppert és Jacques Dutronc nevét említeni – különösen jeleskedik a gyanakvás légkörét ellensúlyozni hivatott finom irónia alkalmazásában
(2001 Figyelő)
az igazán fajsúlyos [labdarúgó]csapatok akkor [ti. május végén] már a világbajnokság helyszínén lesznek
(2002 Magyar Hírlap)
3.
fontos, nagy jelentőségű 〈esemény, jelenség, probléma stb.〉, ill. 〈vmely dolog, ügy〉 érdemleges, annak kellő nyomatékot adó 〈kezelése〉
„a jelenleg 24 bíróból álló strasbourgi törvényszék az egyszerűbb esetekben sorsolással kiválasztott kilenc fős kamarában, az alapkérdéseket is érintő, fajsúlyos ügyekben pedig plenáris tárgyaláson hoz ítéletet” – tájékoztat a főosztályvezető-helyettes
(1991 Heti Világgazdaság)
Szent-Iványi István fontosnak nevezte, hogy a MOSZMezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége fajsúlyosabb szerepet kapjon Magyarország integrációs felkészülésében
(1998 Magyar Hírlap)
nagyon fontos kérdés megítélésem szerint – és a vitában szintén fajsúlyosan került elő – az ellenőrzés kérdése
(2001 Országgyűlési Napló)
A bizottsági ülésen fajsúlyosan foglalkoztunk az írányított betegellátási rendszerrel
(2005 Országgyűlési Napló)
felmerül ennél fajsúlyosabb elvi kérdés is
(2015 Fuglinszky Ádám)
3a.
gondolatilag mély, tartalmas és magas értéket, minőséget képviselő 〈szellemi alkotás, teljesítmény〉, ill. 〈vmely tartalom, probléma〉 ilyen módon való 〈ábrázolása〉
Adorno elismerő kritikájában a bartóki mű valóságos értékének és helyének helyes felismerése keveredett egy kétségtelenül szubjektív mérce abszolutizálásával: a mű a schönbergi módszeren méretett meg és találtatott fajsúlyosnak
(1970 Zoltai Dénes)
Melankolikus, mélyen meggyötrő filmjeink vannak. Nehezek, fajsúlyosak, mint mindennapi életünk
(1989 Ádám Róbert János)
Az Eredeti helyszín [ti. Csurka István drámája] azonban jól megformáltan, kidolgozottan, fajsúlyosan közvetíti a problémákat
(1990 Dérczy Péter)
Nem fajsúlyosak, nem mélyen szántóak, nem felkavaróak ezek az írások, ám annál szórakoztatóbbak, annál csipkelődőbbek, annál olvasmányosabbak
(1996 Új Könyvek)
Vö. ÉKsz.

Beállítások