csillagatlan (14A1) l. csillagtalan
csillagtalan mn 14A1 csillagatlan (rég)
1. ’csillag nélküli 〈ég〉’ ❖ Tsillagtalan ég, der ungestirnte Himmel (1779 Magyar grammatika C2985, 133) | Az égbolt feketén, csillagtalanul nehezedett a zúgó, ordító vizek fölé (1872 Hevesi Lajos 8184001, 59) | [Dala Ferkó] pár pillanatig dermedten térdelt a tetem előtt s tehetetlenül nézett föl a csillagtalan égre (1951 Jankovich Ferenc 9275029, 166).
1a. ’olyan 〈este, éjszaka, sötétség stb.〉, amikor v. amelyben nem világít csillag’ ❖ Tsillagtalan az éjjel (1803 Dési Nagy Sándor C3294, 73) | [a jérce] az orra hegyéig tiszta fekete legyen, még pedig olyan mint a csillagtalan éjfél (1861 Eredeti népmesék 8306005, 129) | Az éjszaka sötét volt és csillagtalan (1908 Csáth Géza 9085001, 22) | Drizztnek a csillagtalan sötétség birodalmába kell alászállnia (1997 Új Könyvek CD29).
2. ’Csillag formájú jel nélküli.’
2a. (ritk) ’csillaggal való megjelölés nélküli 〈szöveg, szó〉’ ❖ a többi mind Szabó Dávidra hivatkozik; maga Szabó Dávid pedig csillagtalanul hagyja a szót s így azok közé sorozza, melyeket nem másoktól kapott, hanem maga hallott vagy olvasott (1884 Volf György C5951, 516) | Mint a csillag is jelzi, *váráa, *kérée stb.-féle alakok a nyelvtörténeti korban tudtomra nem fordulnak elő. Melich szerint előfordulnak. Ilyeneknek tekinthetjük szerinte az efféle alakokat: elvetee, kezdee […], mert ezeket így is olvashatni: elveté-ë, kezdé-ë […]. Hiszen én örülnék, ha ilyenek csakugyan volnának, mert a csillagtalan alak többet ér a csillagosnál; csakhogy ha ezt az olvasást megengedjük, akkor meg kell engednünk a következő alakoknak is: elee ’éle’, eredee ’erede’ (1915 Szinnyei József² C5857, 6).
2b. (rég) ’katonai rangfokozatot jelölő csillag nélküli’ ❖ A sok csatán, – volt egyetlen kabátja, Gyapotból, vállrózsa- s csillagtalan (1860 Jókai Mór C2336, 226) | [a százados] lefejtett zsinórú, csillagtalan attilájában baktat (1881 Vadnay Károly C3609, 77).
Vö. CzF. csillagatlan · csillagtalan; ÉrtSz.; TESz. csillag; ÉKsz.