Tájékoztató a ragozási táblázatok használatához

A szócikkfejben a szófaji minősítést egy betű és egy szám vagy szám és újabb betű kombinációjából álló alaktani kód követi, amely azt mutatja meg, hogy az adott szó milyen paradigmához, milyen ragozási mintához tartozik.

Ezek a kódok és minták teljes mértékben követik Elekfi László Magyar ragozási szótárát. A toldalékolási típusok kódjelei eszerint a ragozhatatlan szók 0 kódjának kivételével minimum két elemből állnak: egy számból és egy betűből, például: 1a vagy 1A. Az első szám jelöli a típuscsoportot mind az igéknél, mind a névszók osztályánál: 1-től 10-ig az iktelen igékét, illetőleg a főnevekét, 11-től 20-ig az ikes igékét, illetve a melléknevekét, 21-től 30-ig az egyéb névszókét és a nagyon hiányos ragozású főnevekét, 31-től 36-ig pedig a toldalékolható határozószókét, továbbá azokét a főnevekét, amelyek csak határozóként használatosak egy-két alakban, valamint a ragozható névutókét és néhány kivételesen ragozható mondatszóét. A szám után következő betű a toldalékolás hangrendi osztályát jelzi – ez az igéknél kisbetűs, a névszóknál pedig nagybetűs forma: az a/A a mély, a b/B a magas, a c/C az ajakkerekítéses magas, a D a magas és mély között ingadozó, kettős vagy közömbös hangrendű toldalékolási osztályt jelöli. Ha a ragozási minta (paradigma) egy adott csoportban nem főtípus, akkor a melléktípust a betű után következő másik szám jelöli, például: 2a1, 1A1. Egyetlen példával illusztrálva: az 1A1 típusba tartozó főnevek abban térnek el az 1A alaptípustól (változatlan magánhangzós mély hangrendű tövű főnevek: hajó), hogy többes birtokos személyjeles alakjaikban alakváltozatot mutatnak (kocsijaim – kocsiim).

A kódokhoz ragozási minták tartoznak, amelyeket táblázatokban mutatunk be. A táblázatokban található számok egy-egy (néha több, de azonos módon alkotható) nyelvtani alaknak vagy származéknak a helyszámai. Ezek a helyszámok mást jelentenek az igeragozásban, mint a névszóragozásban. Zárójelben szerepelnek az olyan nyelvtani alakok, amelyek megvannak ugyan, de valamilyen okból ma már ritkák. Ha zárójelen kívüli alakot követ egy zárójeles alak, akkor a zárójelbe tett alakváltozat a másikhoz képest kevésbé kívánatos vagy ritkább, de még létező forma.

Az egyes kódokhoz tartozó táblázatok lekérdezhetők a Ragozási táblázatok oldalon.

I. Igeragozás (és igenévképzés)

A teljes ragozási minta csak az 1a és 1b típusnál és néhány hiányos alakrendszerű igénél található meg. A többinél csak utalunk erre a két alapmintára (vagy néha a csekély eltérés miatt a közvetlen előző típusra), és csak az attól eltérő alakokat soroljuk fel. A táblázatban feltüntetett számok az igének a következő alakjait jelölik:

Amelyik igének csak tn jelentése van, annak mindig hiányzik a 7–12, 17–20, 26–29, 36–39 és 49 jelzésű, nagyon ritka a 42 és 46 jelzésű alakja. Ezek hiányára tehát nem utalnak a táblázatok. Továbbá ha egy ige csak 3. személyben használatos, akkor ez automatikusan azt jelenti, hogy hiányoznak az 1–2, 4–5, 7–8, 10–11, 13, 15, 17, 19, 21–22, 24, 26, 28, 31–32, 34, 36–37 jelzésű alakok és a 39-ből az 1. és 2. személyű alak. Ha egy ige alanytalan, akkor ezeken kívül hiányzik a 6, 12, 16, 20, 25, 29, 35, 39, továbbá a 40–42, 46, 48 jelzésű alak. Ezeken kívül minden esetben gondolatjel jelzi azt, hogy az illető számmal jelölt nyelvtani alak abban a ragozási típusban hiányzik. Ha a 7-es alak hiányzik, akkor értelemszerűen nincs meg a 17, 26, 36 jelzésűek 2. személyű tárgyat jelölő alakja sem.

Nincs zárójel a táblázatban a 44 jelzésű igenévnél és a 49 jelzésű szenvedő alaknál, jóllehet a mai köznyelvben mindkét forma ritka, régies.

A származékok közül tovább ragozhatók a melléknévi igenevek, mégpedig a 40, 42 és 46 jelzésű a névszóragozás 1A, illetve 1C mintája szerint, a 41 jelű a 2A, illetve 2B minta szerint; a 47 jelű főnév a névragozás 4A, illetve 4B mintája szerint; a 48 jelzésű ige az 5a, illetve 5b igei minta szerint, a 45 jelzésű az 5a8, illetve 5b8 igei minta szerint.

II. Névragozás

A teljes ragozási minta csak az 1A, 1B, 2A és 2B főnévi típusoknál szerepel. Ezek helyszámai a következő nyelvtani alakokat jelölik:

Ha egy főnév csak egyes számban használatos, akkor a címszónak hiányzik a 8, 9, 17–22 jelzésű alakja. Ha csak többes számban, akkor a címszónak a táblázatban megadottak közül értelemszerűen csak a 8 és 17–22 jelzésű alakja létezik.

A névszók teljes ragozása természetesen sokkal több alakból áll, mint ami a táblázatban szerepel. A hiányzó alakok legnagyobb részét azonban egyszerű nyelvtani szabályokkal megszerkeszthetjük. Például a 8 jelű (többes számú) alakot tovább ragozhatjuk: 1–7 és 23 jelű alakjait megalkothatjuk a 2A, 2B, illetve 2C minta szerint. Ugyanezeket a toldalékokat tehetjük a 11–12, 14–18, 20–22 jelű személyjeles főnevekhez a 2A, 2B, illetve 2C minta szerint, a 13 jelű (egyes 3. személyű) birtokos személyjeles főnevekhez a 6A, illetve 6B minta szerint. A 19 jelű személyjeles többes és a 23 jelű (birtokjeles) főnév 1–7 alakjait az 1A, illetve 1B mintájára alkotjuk. A 24 jelű melléknévi származékait a 18A4, illetve a 18C4 minta szerint ragozzuk. Nem tettük zárójelbe az 5 jelű alakot, amely ma már a legtöbb főnévnél ritka.

A melléknevek ragozása a főnevekéhez kapcsolódik, hiányzik azonban az 5, 9–22, 24 jelzésű alakjuk. A közép- és felsőfokú -abb, -ebb toldalékú melléknév ragozása a 12A7, illetve a 12B7, főnévi használat esetén a 2A1, illetve 2B1 mintát követi. A 11A-val kezdődő melléknévi és a 21A-val kezdődő vegyes névszói alakokra vonatkozó tudnivalók a 10D, illetve a 20D típus után találhatók a táblázatokban.

A melléknevek és a számnevek kiegészülhetnek a következő toldalékos alakokkal, amelyek a melléknevek toldalékolási rendszerének nem szükséges, csak tipikusan lehetséges tagjai:

Léteznek olyan névszófélék, névmások, határozószók, amelyek sem a tiszta főnévi, sem a tiszta melléknévi típusokba nem tartoznak. A tőszámnevek melléknévi és főnévi toldalékokat kaphatnak; nemigen használatos azonban a 17–22, 24 jelzésű, egyáltalán nincs 5 és 26–27 jelzésű alakjuk. A nagyon hiányos, csak néhány toldalékkal használatos főneveken kívül ide soroljuk azokat a főneveket is, amelyek néhány határozóragos alakjukban határozószerűen fokozhatók. Ezek a ragos fokjeles alakok a táblázatban külön jelzést kapnak. Külön jelzésük van a személyes névmási ragos alakoknak is, amelyek – a 11–22 jelű névszói személyragos formáktól eltérően – nem kaphatnak további toldalékokat (legfeljebb néha kivételesen például: nálamnál). Ezeknek az alakoknak a jelzése:

Az második (a betűs) kötetben csak az önálló szócikkek címszavait kódoltuk. Közülük azok, amelyek Elekfi László Magyar ragozási szótárában megtalálhatók voltak, automatikusan megkapták az ott szereplő kódot, és géppel kódoltuk a tipikus végződésű szavakat is. „Kézi” módszerrel csak a Nagyszótár új címszavait soroltuk paradigmatípusokba. A harmadik (b betűs) kötettől kezdve megváltozott a morfológiai kódot kapó címszavak köre.

1. Megadjuk az alakváltozatok ragozási tulajdonságait (a nyomtatott változatban az alaki utalóknál zárójelben). Abban az esetben, ha az alakváltozat két vagy több szófajához eltérő ragozási minták tartoznak, feltüntetjük a különböző morfológiai kódokat, római számokkal utalva az önálló szócikk megfelelő szófajaira, például:

bábor (I. 14A1 II. 4A1) l. bajor¹,

ahol – miként a bajor¹ szócikkből kiderül – az első kód a melléknévi, a második a főnévi ragozási mintát jelöli.

Az alaki utalókkal szemben a szóalakváltozatok – vagyis a csupán egyetlen paradigmatikus alakhoz tartozó hangalaki vagy grammatikai változatok – alaki utalói nem kapnak kódot, ezek tehát a következőképpen szerepelnek a szótárban:

betliz l. betlizik,

ahol a betlizik igealak része a betliz 14b1 jelzetű paradigmájának.

2. Hasonló megoldást követünk a szócikkfejes utalók esetében. A II. kötetben ezeknél sem szerepelt morfológiai információ, a III. kötettől (a b betűs címszavaktól kezdve) azonban itt is adunk tájékoztatást a ragozási mintáról. Ha tehát egy szófajú a szó, illetve ha a különböző szófajok azonos paradigmához tartoznak, a szófaji érték jelölése után szerepel a megfelelő kód, például:

babó fn 1A l. Ö: abrak~.
mozdító mn és fn 1A l. Ö: elme~, hátra~.

Többszófajúság esetén a szófaj feltüntetésével mindegyik szófaji érték mellett megjelenik az egymástól eltérő ragozási minta, például:

boldogító mn 17A és fn 1A l. Ö: nép~, világ~.

3. Ugyancsak megjelöljük a ragozási mintát az alcímszavakban. A fenti két ponthoz hasonlóan egyszófajúság esetén, illetve akkor, ha több szófaj azonos minta szerinti ragozást kíván, a szófaj vagy a szófajok feltüntetése után szerepel a morfológiai kód. Akkor azonban, ha az eltérő szófajok különböző ragozási mintát követnek, közvetlenül a szófaji megjelölés után áll a ragozási paradigma jelölője, az alábbiak szerint:

‖ baromfitartó fn és mn 1A |
‖ bronzbarna fn 6A és mn 16A1 |

4. A szófaj nélküli címszók mellett eddig is feltüntettük a ragozási mintájukat. Ebben az esetben megváltoztattuk a jelölés módját, a továbbiakban a szófaji érték megadását követően
a grammatikai megjegyzés részeként szerepel, hogy a címszó milyen ragozási mintát követ. Az alábbiakban két különböző jellegű szókapcsolatot mutatunk be mintaként:

béka-egér harc (fn-i értékben, a 3A kód szerint ragozva, tulajdonnévként is)
beleéli magát (az ige az 1b6 kód szerint ragozva)

5. Előfordulhatnak a szótárban úgynevezett összevont paradigmák. Ilyenkor a címszó paradigmája a két kód által megadott ragozási sor, példánkban a d-s és az sz-es részparadigma egyesítésével áll elő:

beverekedik ige 12b6+19b3

Elekfi László Magyar ragozási szótára az alapvetően a szinkrón nyelvállapotot tükröző Magyar értelmező kéziszótár címszavait dolgozza fel, szükségszerűen alkalmazkodva annak – a Nagyszótárétól sok ponton eltérő – címszóválasztási elveihez és szófaji rendszeréhez. Szótára összeállításakor Elekfi László még korpuszra sem támaszkodhatott, ezért az szükségszerűen nem tükrözi azt az alaktani gazdagságot, amelyet a Nagyszótárban feldolgozott szövegek mutatnak. Ezek a tényezők magyarázzák, hogy miközben rendszere az esetek nagy többségében kiválóan használható a szavak morfológiai viselkedésének leírására, bizonyos szavak vagy szótípusok esetében a Magyar ragozási szótár alaktani kódjai és ragozási mintái nem alkalmasak a történeti korpuszból származó adatok paradigmájának a bemutatására.

A munka során ezért már korábban is előfordult, hogy módosítottuk a ragozási mintát, vagy új ragozási táblázatot szerkesztettünk (ez értelemszerűen új kódok felvételét jelentette). A módosítások elsősorban az ikes igék ragozási táblázatait érintették. Az utolsó kötet munkálatai során pedig azt tapasztaltuk, hogy különösen a névmások, a számnevek és az ún. hiányos ragozású főnevek ragozási mintái jellemzően nem tükrözik az adott szó paradigmáját. (Például a számnévi ragozási sorok egyáltalán nem jelzik a -szor/-szer/-ször toldalékot.)

Szükségesnek látjuk tehát, hogy eddigi tapasztalataink alapján jelentősen átdolgozzuk a ragozási minták egy részét. E feladat nagyságrendje – a korpuszra támaszkodó háttérmunka, a ténylegesen előforduló paradigmatikus alakok feltérképezése és összevetése több száz ragozási mintával – azonban messze meghaladta eddigi lehetőségeinket. Jobbnak látjuk tehát, hogy ne ad hoc jelleggel igazítsunk itt-ott a rendszeren, hanem a következő kötet megjelenéséig módszeres munkával átdolgozzuk a ragozási táblázatokat, ahol az elkerülhetetlennek látszik.

Ugyancsak szükségesnek látjuk, hogy a későbbiekben az a betűs címszavak kódolását is ellenőrizzük, és kiegészítsük az alakváltozatok, az alcímszavak, valamint a szócikkfejes utalók címszavainak morfológiai kódjaival.

Laczkó Krisztina