csuport (3A1) l. csoport

csoport fn 3A1csuport (nyj)

1. (tulajdonnév részeként is) (Pszich v. Szoc is)(vmely cél érdekében) együtt levő, ill. vmely feladat elvégzése, elv megvalósulása, irányzat képviselete stb. céljából egymással tartós kölcsönös viszonyban álló személyek (szervezett) alakulata v. közössége’ ❖ [a lengyel országgyűlés tagja] kurta ködmönkébenn, Nyírott fej Slakták’ [= lengyel nemesek] Tsoportja ſzélébenn, Az Orſzág’ Házának lappang ſzegletébenn (1772 Orczy Lőrinc 7249007, 36) | Nagy csoportokban indul ki a népség az erdőre, válláról két fél daróczkesztyü csüng alá (1857 Szegfi Mór 8430007, 38) | Keszthelyen az épitőmunkásoknak már akkor is jól müködő csoportjuk volt (1927 Weltner Jakab 9787007, 141) | Az utalás mint közlési jel az adott élményközösségi csoportban vezető erejű. Fokozott dinamizmusával igen erőteljes hatást gyakorol a csoport tagjaira (1961 Mérei Ferenc 9435005, 30) | A konfliktusoknak a konfliktusirodalom által sokat hangoztatott pozitív hatásuk az, amelyet egy csoportnak más csoporttal vagy külső személyekkel való ellentéte okoz a csoporton belüli kapcsolatokra (1985 Cseh-Szombathy László 1025002, 36).

1a. (jelzőként) ’ilyen alakulatot v. közösséget alkotó számú, (vmekkora) együttesnyi 〈személy〉’ ❖ A’ Polgárság egéſz tsoport követeket küldött a’ Hertzeghez (1792 Zsitvai Ferenc ford.–Kratter 7088005, 240) | nagylelkű udvaronczok! menjen le valaki közűletek a térre s parancsolja meg ama csoport embernek: kiáltson már valahára egy éljent Caesarnak is (1841 Teleki László² 8473002, 104) | [A Kávéforrás nevű kávéházban] volt egy kis csoport fiatal író tanyája (1926 Rákosi Jenő 8385007, 142) | [A képen] egy csoport fiatal nő állt a zuhany alatt, egytől-egyig anyaszült meztelenek voltak, és egymást szappanozták (1990 Lovass Zoltán 1097002, 203).

1b. ’szervezett módon együtt utazó, ill. idegenforgalmi, múzeumi stb. szolgáltatást együtt igénybe vevő személyek alakulata’ ❖ A szálloda halljában népes csoport állt. Színes fényképekkel díszített fal előtt álltak, fényképezőgépek, látcsövek lógtak mellükön. Egy nő hangosan magyarázott: – Békéscsaba megyei és járási székhely (1965 Polgár András 1121006, 111) | [A Liszt Ferenc Múzeumban 1971-ben] a csoportoknak 916 tárlatvezetést tartottunk (1972 Domonkos Ottó CD52) | népes nyugati csoportok érkeztek, kellett nekik a hely – mire a belföldi turistákat minden magyarázat nélkül kilakoltatták a szállodákból, egyszerűen utcára tették őket (1989 Börtön volt a hazám 1024001, 18) | új igazolvánnyal és egységes kitűzővel rendelkező idegenvezetők gardírozhatnak csoportokat (1996 Magyar Hírlap CD09).

1c. ’intézményben együtt nevelt v. tanított óvodások, tanulók v. hallgatók alakulata, közössége’ ❖ a gyakorlati tanítás nemenként külön-külön csoportban történik (1939 Veszprémi Népoktatás 2139001, 6) | [A Liszt Ferenc Művelődési Házban] 43 fő kezdő, középső és haladó csoportban, heti két-két órában nyert oktatást (1968 Lehelvári Vilmos CD52) | Az épület szomszédságában helyezkedett el a gyakorló óvoda 8 óvónővel, 4 óvodai csoporttal (kis-, középső, nagy- és vegyes csoport) (1975 Kelényi Ferenc CD52) | az Óvónőképző Főiskola hallgatói csoportjai (1997 Gömöri János CD52).

1d. (Kat) ’hadászati v. hadműveleti feladat végrehajtására (különböző egységekből szervezett, közös vezetés alá) rendelt fegyveres alakulat’ ❖ a’ két ütközö lineának közén álló Battaillonok […] a’ Gyalogságnak azon tsoportyával, melly a’ ſzárnyakon vala, a’ hátúllyáról tüzelnek, azután a’ ſzárnyokra (1775 Geidler József ford.–Frigyes, II. 7098006, 124) | [Filep Albert főhadnagy] másfél szakasznyi kis csoportjával rohamot intézett a Bianchi-zászlóaljra (1870 Orbán Balázs 8340017, 171) | A Kotelnyikovo körzetébe előretört ellenséges csoportok megsemmisítésére hadműveleti csoportot alakítottak Csujkov tábornok parancsnoksága alatt (1949 A sztálingrádi csata 1069001, 9) | Parancsnokaink eredményesen gyakorolták a harcfeladatok során a különböző szolgálati csoportok egyidejű vezetését (1972 Ötös Híradó 2043005, 8).

1e. (kissé rég) ’fel nem osztható csoporttulajdonban levő mezőgazdasági nagyüzem, amelyben a kisgazdaságok megtartották üzemi önállóságukat; termelőszövetkezeti csoport’ ❖ Ők már magasba tartják a dolgozó parasztság éles kardját a szövetkezetet, és kapujukra, […] ki kalapáccsal, ki mással, kővel vagy szívdobbanással – a csoport nevét – felszegezik a nép teremtő erejét vezérlő Vörös Csillagot (1950 Aczél Tamás 9002008, 73) | A csoportot nincstelen dolgozó parasztok alakították (1952 Molnár Balázs C6350, 399) | [A három hold föld] bent van a tábla közepén! Vágjunk hozzá egy kocsiutat? A csoport földjén keresztül (1974 Dobozy Imre 9110001, 23).

2. ’állatoknak (alkalmilag) együtt levő csapata’ ❖ Tsoportokban lévén liſzteld-meg-azokat [ti. az ún. rablóméheket], Azonal el-hadják fel-tött ſzándékjokat (1774 Vesmás Márton C4461, 44) | több fészekbeli fiatal darvak egy csoportba vergődvén vizszélen megtelepesznek (1829 Pák Dienes 8346009, 143) | mint a dörgő vihar, vonult el előttem […] húsz bőgő bivalyból álló csoport; az állatok farkukat magasra emelték és sisteregve, ropogva rohantak (1929 Az állatok világa ford. CD46) | Egy-egy vacokban több nőstény [patkány] is élhet, de ha valamelyik ellik, agresszívvé válik, és csak a csoporthoz tartozó vemhes vagy szintén szoptató nőstényeket tűri meg maga mellett (1995 Magyarország állatvilága CD14).

2a. (jelzőként) ’ilyen csapatot alkotó számú, mennyiségű 〈állat〉’ ❖ [az Alföldön] lovat és marhát olly kéjelmesen elszedegetnek, mintha gulyátok uratlan volna, miként egy csoport cserebogár (1842 Pesti Hírlap CD61) | Egy csoport dámvad hosszú sorban futott végig előttük (1877 Jókai Mór CD18) | A csőszház körül nyugtalan repdes egy csoport fecske, föl-fölrebbennek meg leülnek (1900 Vértesi Arnold 8520007, 76) | a fejünk felett nagy csoport vadliba repült, szabályos V betűt formálva (1973 Gion Nándor 9190007, 219).

3. ’együtt levő v. térben egymáshoz közel eső egynemű dolgokból különálló egységet alkotó tömeg v. halom’ ❖ St ártalmassan-is vígasztallak téged, Kinek már tsoportra gylt keserséged (1786 Pálóczi Horváth Ádám C2112, 87) | ezen indítványok csoportja (1842 e. Dessewffy Aurél 8103001, 66) | [A kövirózsa] csuportban van a tetőkön, itt is van a szomszédház tetején (1945 Ethnographia C6951, 63) | Gyűjtőknek szánt, a tárgyak elhelyezésére vonatkozó lakberendezési tanács: célszerű az azonos anyagból készült, hasonló formájú tárgyakat egy csoportba rendezni (1999 Lakáskultúra CD39).

3a. (jelzőként, ált. htl ne-vel v. jelzővel) (rég) ’ilyen tömegnyi, halomnyi mennyiségű 〈dolog〉’ ❖ els jelei a’ fogantatásnak, nékie tsopor bajt ſzereznek (1791 Benkő Sámuel ford.–Grant³ C0965, 79) | Itt Mayornak nagy csoport levelei vannak (1810 Kazinczy Ferenc C2560, 530) | [Eleonórára] a fösvény gondviselés egy csoport szenvedésnek kezelését bizta (1847 Kemény Zsigmond 8235019, 70) | A fiú észrevevén, hogy ha sir, czukrot kap, minden semmiségért sirt, a mi nem volt kedve szerint, az anya pedig, hogy meg ne rontsa fia egészségét, egy csoport csecsebecsét, apró játékot vásárolt össze, s hol ezzel, hol czukorral enyhitgette fia bánatját (1867 Gyulai Pál 8173001, 13).

3b. ’〈vizuális művészetben:〉 együtt, egymás közelében, ill. egymáshoz való viszonyukban ábrázolt alakok együttese’ ❖ De, mester! egyet képeden kihagytál! Nem adva boldog férjet a csoporthoz (1830 Garay János CD01) | A régibb domboru műveken az alakok és csoportok elrendezése egyszerübb, ezeknek háttere egy sík és az alakok is egy síkban állanak (1893 PallasLex. CD02) | A nézőtér bármely pontjáról nézzük is a festményt, mindenüvé jut egy-egy hatásos csoport, mindenütt találunk a szemléletet tökéletesen kielégítő középpontot (1938 e. Ybl Ervin 9793001, 213) | e köveken egy-egy körömnyi helyre nagyvonalú stílusban faragott alakok, csudálatos gazdagságú csoportok voltak vésve (1959 Benedek Marcell ford.–France 9042008, 309).

3c. (tulajdonnévi előtagú összetételekben is) (Közg) ’közös üzleti cél, előny, érdek kedvéért egybetömörült, jogilag önálló gazdasági társaságok által alkotott(, vmely ilyen társaság által irányított) gazdasági szervezet’ ❖ Bod Péter Ákos az elmúlt napokban külön-külön is több befektetői csoport és bank képviselőjével tárgyalt (1994 Magyar Hírlap CD09) | A cég az MKB-csoport tagjaként kedvező feltételekkel jut forráshoz, hiszen mögötte áll a tekintélyes anyabank (1997 Magyar Hírlap CD09) | A szállodai csoport legfőbb üzleti előnye a gyógyturizmusra szakosodott egységekben rejlik (2000 Figyelő CD2601).

3d. (Kém) ’atomoknak a molekulán belül vmely szempont szerint kijelölt, kül. a molekula szélén található, rendsz. egységként viselkedő együttese; atomcsoport’ ❖ [Az akrolein] szénvegyület, mely a CHO jellemző csoportot tartalmazza (1893 PallasLex. CD02) | [a zsírok] glicerinből és zsírsavakból, illetve más savas természetű csoportokból épülnek fel (1995 Természet Világa CD50).

3e. (Mat) ’olyan struktúra, amely egy halmazból és az annak elemein értelmezett, bizonyos axiómáknak eleget tevő műveletből áll’ ❖ Végtelen sok műveletből álló csoportra szolgálhatnak például egy testnek egy pont körül való forgásai (1893 PallasLex. CD02) | A csoportok különböző tulajdonságainak vizsgálata […] az algebra önálló tudományágává fejlődött ki, amelyet az algebrai egyenletek elméletében, a geometriában, a fizikában stb. alkalmaznak nagymértékben (1959 ÚjMagyarLex. C5422, 522) | az egész számok halmaza az összeadásra nézve csoportot alkot (1998 MagyarNagyLex. C5819, 164).

4. (jelzővel, tulajdonnév részeként is) ’személyekből álló nagyobb szervezetnek elkülönülő kisebb része, egysége’ ❖ [Csikvári] a dunajobbparti üzletvezetőség számfejtőségi csoportjának vezetésével volt megbizva (1900 Budapesti Hírlap szept. 23. C0055, 9) | A Területvédő Liga budapesti vezetősége részvételével vasárnap délelőtt fél 10 órakor a Liga helyi csoportja a Szent István teremben programmjának ismertetésére nagygyűlést tartott (1920 Fejérmegyei Napló 2106001, 4) | S-né elment szerencsét próbálni a tanács gyámügyi csoportjához (1986 Solt Ottília 2003008, 378) | [Vargha Kálmán] az MTA Irodalomtudományi Intézetben előbb a Huszadik századi Osztályon dolgozott, majd a Bibliográfiai Csoport vezetőjeként (1988 Rónay László 2019032, 765).

4a. ’a társadalomnak vagyoni helyzet, iskolai végzettség, foglalkozás stb. szempontjából hasonló személyekből álló része, rétege’ ❖ mindenki a legtöbb képzettséggel töltse be hivatását s egy-egy, helyét tökéletesen pótló lánczszemként csatlakozzék ama kötelékhez, mely az emberi társadalom egyes csoportjait összefűzi (1873 Keleti Károly 8233008, 263) | ha a szegény emberből szabadon lehet gazdag ember és ha a gazdag ember elszegényedhetik, akkor ugylátszik nincs válaszfal, amely a két csoportot széjjelválassza (1919 Weltner Jakab 9787010, 6) | minden egyes, társadalmi rangja és foglalkozása által meghatározott csoportnak van sajátos szókincse is: van technikai, tudományos, politikai stb. szótár (1926 Gombocz Zoltán 9192001, 56) | éppen azoknak az értelmiségi csoportoknak a legrosszabbak az anyagi lehetőségei, amelyek egyébként a kultúraközvetítés és a baráti kapcsolatok szervezése terén is leginkább betölthetnék a katalizátor szerepét (1975 Balla Gábor Tamás 2056010, 97).

4b. (Sp) ’〈versenysportban:〉 nagy számú induló esetén a versenyzők v. csapatok egymással mérkőző köreinek egyike, amelyből a nyertes(ek) a következő fordulóba, ill. az eggyel magasabb szintre továbbjut(nak)’ ❖ A Keleti csoport első helyezettje, a Ganz-MÁVAG elszenvedte első vereségét (1961 Népszabadság márc. 21. C4813, 11) | Meglepetés született a labdarúgó EB-selejtezők első csoportjában (1994 Magyar Hírlap CD09) | [vízilabda-válogatottunk] ma Bulgária ellen száll vízbe, a csoport másik két tagja Spanyolország és Németország lesz (1995 Magyar Hírlap CD09) | A lausanne-i [műkorcsolya-]világbajnokság selejtezőjéből Vidrai Szabolcs a csoportjából a hetedik helyen jutott a döntőbe (1997 Magyar Hírlap CD09).

5. ’vmely rendszeren belül elkülöníthető, vmely szempontból azonos jellegű dolgok v. élőlények együttese, fajta, kategória’ ❖ A bogarak többnyire két finom hártyás szárnyat, s ezek fölött kemény szárny födeléket vagyis röptyüket birnak, alakaik féreg idomu pondrók, tökéletes átváltozást szenvednek, tiz csoportra oszlanak (1845 Hanák János 8180002, 57) | [a bab] a hüvelyesek csoportjába tartozó növény (1893 PallasLex. CD02) | A kiállítás három csoportra oszlott: I. Turisztikai képek, II. Általános művészi képek, III. Kezdők képei (1934 Erdély 2123001, 80) | a XIX. század ötvenes éveiben meglehetősen általános volt a [finnugor] nyelvcsalád nyugati csoportját finn-nek, keleti csoportját ugor-nak nevezni (1937 Zsirai Miklós 9805004, 107) | lényegesen több a jeles és jó jegy a frissen érettségizettek, az elégséges és elégtelen jegy a régebben érettségizettek csoportjában (1975 Tömböl Teréz et al. 2056009, 92).

5a. (Kém) ’az elemek periódusos rendszerének vmely függőleges oszlopa’ ❖ Halogen v. haloid-elemek. A klórhoz kémiailag hasonló sajátságu elemek csoportja (1894 PallasLex. CD02) | a csoportokban a pozitív (fémes) jellem lefelé haladva fokozatosan nő, ill. a negatív (nem fémes) jellem csökken (1961 ÚjMagyarLex. C5426, 408) | Ez az alkáli földfém [ti. a kalcium] a periódusos rendszer II/a csoportjában a magnézium (Mg) és a stroncium (Sr) között foglal helyet (1998 Magyar Hírlap CD09).

6. (nyj) ’rög, göröngy’ ❖ rög [=] gaj, göröngy, tsuport, tsoport, görts (1784 Kisded szótár C0815, 70) | a forgó-szél a bérczekből Csoportokat hajigál (1798 Kisfaludy Sándor 8243001, 66) | Meg ne dobáljatok a’ köves úton gyermekek engem, Vissza dobok követ és szórok szemetekbe csoportot (1826 Vörösmarty Mihály 8524382, 61) | csoport: kisebb, kézbe vehető nagyságú földdarab, rög (1960 Magyar Nyelvőr C6011, 363).

J: csoportozat.

Ö: akció~, al-, alkotó-, állomány~, atom~, cég~, cél~, diák-, él~, ember~, érdek~, forgató~, fő~, hadsereg~, harc~, hidroxil~, kis~, kontroll~, kor~, kultúr~, kutató~, munka~, nagy~, nép~, nyelv~, párt~, súly~, szak~, szobor~, szó~, tánc~, termelő~, tőkés~, tünet~, ugró~, vér~; a -csoport címszó alatt: bokor~, bór~, csillag~, diák~, épület~, fa~, fenyő~, festő~, ház~, hegy~, író~, kalcium~, kiránduló~, költő~, nitrogén~, oxigén~, régész~, szén~, sziget~, szikla~, tanuló~, tanya~, turista~, vadász~, virág~.

UB: -létszám, -társ.

Fr: termelőszövetkezeti.

ÖU: adat~, állam~, állat~, arató~, áru~, bér~, elem~, erdő~, fogalom~, forrás~, gondolat~, gyermek~, hang~, hangszer~, hormon~, izom~, jelenség~, képviselő~, képzet~, kérdés~, lelet~, lovas~, madár~, mássalhangzó~, munkás~, művész~, nagyság~, partizán~, pénz~, rizikó~, sejt~, sír~, tanszék~, tantárgy~, téma~, törzs~, üzlet~.

ÖE: ~elnök, ~fénykép, ~folyamat, ~főnök, ~házasság, ~jelenet, ~jelleg, ~jog, ~kapcsolat, ~képződés, ~kiállítás, ~munka, ~név, ~rím, ~tudat, ~ülés.

Vö. CzF. ~, csoportonként; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz. csoport¹

csuport lásd csoport
csoport főnév 3A1
csuport 3A1 (nyj)
1. (tulajdonnév részeként is) (Pszich v. Szoc is)
(vmely cél érdekében) együtt levő, ill. vmely feladat elvégzése, elv megvalósulása, irányzat képviselete stb. céljából egymással tartós kölcsönös viszonyban álló személyek (szervezett) alakulata v. közössége
[a lengyel országgyűlés tagja] kurta ködmönkébenn, Nyírott fej Slakták’ [= lengyel nemesek] Tsoportja ſzélébenn, Az Orſzág’ Házának lappang ſzegletébenn
(1772 Orczy Lőrinc)
Nagy csoportokban indul ki a népség az erdőre, válláról két fél daróczkesztyü csüng alá
(1857 Szegfi Mór)
Keszthelyen az épitőmunkásoknak már akkor is jól müködő csoportjuk volt
(1927 Weltner Jakab)
Az utalás mint közlési jel az adott élményközösségi csoportban vezető erejű. Fokozott dinamizmusával igen erőteljes hatást gyakorol a csoport tagjaira
(1961 Mérei Ferenc)
A konfliktusoknak a konfliktusirodalom által sokat hangoztatott pozitív hatásuk az, amelyet egy csoportnak más csoporttal vagy külső személyekkel való ellentéte okoz a csoporton belüli kapcsolatokra
(1985 Cseh-Szombathy László)
1a. (jelzőként)
ilyen alakulatot v. közösséget alkotó számú, (vmekkora) együttesnyi 〈személy〉
A’ Polgárság egéſz tsoport követeket küldött a’ Hertzeghez
(1792 Zsitvai Ferenc ford.Kratter)
nagylelkű udvaronczok! menjen le valaki közűletek a térre s parancsolja meg ama csoport embernek: kiáltson már valahára egy éljent Caesarnak is
(1841 Teleki László²)
[A Kávéforrás nevű kávéházban] volt egy kis csoport fiatal író tanyája
(1926 Rákosi Jenő)
[A képen] egy csoport fiatal nő állt a zuhany alatt, egytől-egyig anyaszült meztelenek voltak, és egymást szappanozták
(1990 Lovass Zoltán)
1b.
szervezett módon együtt utazó, ill. idegenforgalmi, múzeumi stb. szolgáltatást együtt igénybe vevő személyek alakulata
A szálloda halljában népes csoport állt. Színes fényképekkel díszített fal előtt álltak, fényképezőgépek, látcsövek lógtak mellükön. Egy nő hangosan magyarázott: – Békéscsaba megyei és járási székhely
(1965 Polgár András)
[A Liszt Ferenc Múzeumban 1971-ben] a csoportoknak 916 tárlatvezetést tartottunk
(1972 Domonkos Ottó)
népes nyugati csoportok érkeztek, kellett nekik a hely – mire a belföldi turistákat minden magyarázat nélkül kilakoltatták a szállodákból, egyszerűen utcára tették őket
(1989 Börtön volt a hazám)
új igazolvánnyal és egységes kitűzővel rendelkező idegenvezetők gardírozhatnak csoportokat
(1996 Magyar Hírlap)
1c.
intézményben együtt nevelt v. tanított óvodások, tanulók v. hallgatók alakulata, közössége
a gyakorlati tanítás nemenként külön-külön csoportban történik
(1939 Veszprémi Népoktatás)
[A Liszt Ferenc Művelődési Házban] 43 fő kezdő, középső és haladó csoportban, heti két-két órában nyert oktatást
(1968 Lehelvári Vilmos)
Az épület szomszédságában helyezkedett el a gyakorló óvoda 8 óvónővel, 4 óvodai csoporttal (kis-, középső, nagy- és vegyes csoport)
(1975 Kelényi Ferenc)
az Óvónőképző Főiskola hallgatói csoportjai
(1997 Gömöri János)
1d. (Kat)
hadászati v. hadműveleti feladat végrehajtására (különböző egységekből szervezett, közös vezetés alá) rendelt fegyveres alakulat
a’ két ütközö lineának közén álló Battaillonok […] a’ Gyalogságnak azon tsoportyával, melly a’ ſzárnyakon vala, a’ hátúllyáról tüzelnek, azután a’ ſzárnyokra
(1775 Geidler József ford.Frigyes, II.)
[Filep Albert főhadnagy] másfél szakasznyi kis csoportjával rohamot intézett a Bianchi-zászlóaljra
(1870 Orbán Balázs)
A Kotelnyikovo körzetébe előretört ellenséges csoportok megsemmisítésére hadműveleti csoportot alakítottak Csujkov tábornok parancsnoksága alatt
(1949 A sztálingrádi csata)
Parancsnokaink eredményesen gyakorolták a harcfeladatok során a különböző szolgálati csoportok egyidejű vezetését
(1972 Ötös Híradó)
1e. (kissé rég)
fel nem osztható csoporttulajdonban levő mezőgazdasági nagyüzem, amelyben a kisgazdaságok megtartották üzemi önállóságukat; termelőszövetkezeti csoport
Ők már magasba tartják a dolgozó parasztság éles kardját a szövetkezetet, és kapujukra, […] ki kalapáccsal, ki mással, kővel vagy szívdobbanással – a csoport nevét – felszegezik a nép teremtő erejét vezérlő Vörös Csillagot
(1950 Aczél Tamás)
A csoportot nincstelen dolgozó parasztok alakították
(1952 Molnár Balázs)
[A három hold föld] bent van a tábla közepén! Vágjunk hozzá egy kocsiutat? A csoport földjén keresztül
(1974 Dobozy Imre)
2.
állatoknak (alkalmilag) együtt levő csapata
Tsoportokban lévén liſzteld-meg-azokat [ti. az ún. rablóméheket], Azonal el-hadják fel-tött ſzándékjokat
(1774 Vesmás Márton)
több fészekbeli fiatal darvak egy csoportba vergődvén vizszélen megtelepesznek
(1829 Pák Dienes)
mint a dörgő vihar, vonult el előttem […] húsz bőgő bivalyból álló csoport; az állatok farkukat magasra emelték és sisteregve, ropogva rohantak
(1929 Az állatok világa ford.)
Egy-egy vacokban több nőstény [patkány] is élhet, de ha valamelyik ellik, agresszívvé válik, és csak a csoporthoz tartozó vemhes vagy szintén szoptató nőstényeket tűri meg maga mellett
(1995 Magyarország állatvilága)
2a. (jelzőként)
ilyen csapatot alkotó számú, mennyiségű 〈állat〉
[az Alföldön] lovat és marhát olly kéjelmesen elszedegetnek, mintha gulyátok uratlan volna, miként egy csoport cserebogár
(1842 Pesti Hírlap)
Egy csoport dámvad hosszú sorban futott végig előttük
(1877 Jókai Mór)
A csőszház körül nyugtalan repdes egy csoport fecske, föl-fölrebbennek meg leülnek
(1900 Vértesi Arnold)
a fejünk felett nagy csoport vadliba repült, szabályos V betűt formálva
(1973 Gion Nándor)
3.
együtt levő v. térben egymáshoz közel eső egynemű dolgokból különálló egységet alkotó tömeg v. halom
St ártalmassan-is vígasztallak téged, Kinek már tsoportra gylt keserséged
(1786 Pálóczi Horváth Ádám)
ezen indítványok csoportja
(1842 e. Dessewffy Aurél)
[A kövirózsa] csuportban van a tetőkön, itt is van a szomszédház tetején
(1945 Ethnographia)
Gyűjtőknek szánt, a tárgyak elhelyezésére vonatkozó lakberendezési tanács: célszerű az azonos anyagból készült, hasonló formájú tárgyakat egy csoportba rendezni
(1999 Lakáskultúra)
3a. (jelzőként, ált. htl ne-vel v. jelzővel) (rég)
ilyen tömegnyi, halomnyi mennyiségű 〈dolog〉
els jelei a’ fogantatásnak, nékie tsopor bajt ſzereznek
(1791 Benkő Sámuel ford.Grant³)
Itt Mayornak nagy csoport levelei vannak
(1810 Kazinczy Ferenc)
[Eleonórára] a fösvény gondviselés egy csoport szenvedésnek kezelését bizta
(1847 Kemény Zsigmond)
A fiú észrevevén, hogy ha sir, czukrot kap, minden semmiségért sirt, a mi nem volt kedve szerint, az anya pedig, hogy meg ne rontsa fia egészségét, egy csoport csecsebecsét, apró játékot vásárolt össze, s hol ezzel, hol czukorral enyhitgette fia bánatját
(1867 Gyulai Pál)
3b.
〈vizuális művészetben:〉 együtt, egymás közelében, ill. egymáshoz való viszonyukban ábrázolt alakok együttese
De, mester! egyet képeden kihagytál! Nem adva boldog férjet a csoporthoz
(1830 Garay János)
A régibb domboru műveken az alakok és csoportok elrendezése egyszerübb, ezeknek háttere egy sík és az alakok is egy síkban állanak
(1893 PallasLex.)
A nézőtér bármely pontjáról nézzük is a festményt, mindenüvé jut egy-egy hatásos csoport, mindenütt találunk a szemléletet tökéletesen kielégítő középpontot
(1938 e. Ybl Ervin)
e köveken egy-egy körömnyi helyre nagyvonalú stílusban faragott alakok, csudálatos gazdagságú csoportok voltak vésve
(1959 Benedek Marcell ford.France)
3c. (tulajdonnévi előtagú összetételekben is) (Közg)
közös üzleti cél, előny, érdek kedvéért egybetömörült, jogilag önálló gazdasági társaságok által alkotott(, vmely ilyen társaság által irányított) gazdasági szervezet
Bod Péter Ákos az elmúlt napokban külön-külön is több befektetői csoport és bank képviselőjével tárgyalt
(1994 Magyar Hírlap)
A cég az MKBMagyar Külkereskedelmi Bank-csoport tagjaként kedvező feltételekkel jut forráshoz, hiszen mögötte áll a tekintélyes anyabank
(1997 Magyar Hírlap)
A szállodai csoport legfőbb üzleti előnye a gyógyturizmusra szakosodott egységekben rejlik
(2000 Figyelő)
3d. (Kém)
atomoknak a molekulán belül vmely szempont szerint kijelölt, kül. a molekula szélén található, rendsz. egységként viselkedő együttese; atomcsoport
[Az akrolein] szénvegyület, mely a CHO jellemző csoportot tartalmazza
(1893 PallasLex.)
[a zsírok] glicerinből és zsírsavakból, illetve más savas természetű csoportokból épülnek fel
(1995 Természet Világa)
3e. (Mat)
olyan struktúra, amely egy halmazból és az annak elemein értelmezett, bizonyos axiómáknak eleget tevő műveletből áll
Végtelen sok műveletből álló csoportra szolgálhatnak például egy testnek egy pont körül való forgásai
(1893 PallasLex.)
A csoportok különböző tulajdonságainak vizsgálata […] az algebra önálló tudományágává fejlődött ki, amelyet az algebrai egyenletek elméletében, a geometriában, a fizikában stb.s a többi alkalmaznak nagymértékben
(1959 ÚjMagyarLex.)
az egész számok halmaza az összeadásra nézve csoportot alkot
(1998 MagyarNagyLex.)
4. (jelzővel, tulajdonnév részeként is)
személyekből álló nagyobb szervezetnek elkülönülő kisebb része, egysége
[Csikvári] a dunajobbparti üzletvezetőség számfejtőségi csoportjának vezetésével volt megbizva
(1900 Budapesti Hírlap szept. 23.)
A Területvédő Liga budapesti vezetősége részvételével vasárnap délelőtt fél 10 órakor a Liga helyi csoportja a Szent István teremben programmjának ismertetésére nagygyűlést tartott
(1920 Fejérmegyei Napló)
S-né elment szerencsét próbálni a tanács gyámügyi csoportjához
(1986 Solt Ottília)
[Vargha Kálmán] az MTAMagyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetben előbb a Huszadik századi Osztályon dolgozott, majd a Bibliográfiai Csoport vezetőjeként
(1988 Rónay László)
4a.
a társadalomnak vagyoni helyzet, iskolai végzettség, foglalkozás stb. szempontjából hasonló személyekből álló része, rétege
mindenki a legtöbb képzettséggel töltse be hivatását s egy-egy, helyét tökéletesen pótló lánczszemként csatlakozzék ama kötelékhez, mely az emberi társadalom egyes csoportjait összefűzi
(1873 Keleti Károly)
ha a szegény emberből szabadon lehet gazdag ember és ha a gazdag ember elszegényedhetik, akkor ugylátszik nincs válaszfal, amely a két csoportot széjjelválassza
(1919 Weltner Jakab)
minden egyes, társadalmi rangja és foglalkozása által meghatározott csoportnak van sajátos szókincse is: van technikai, tudományos, politikai stb.s a többi szótár
(1926 Gombocz Zoltán)
éppen azoknak az értelmiségi csoportoknak a legrosszabbak az anyagi lehetőségei, amelyek egyébként a kultúraközvetítés és a baráti kapcsolatok szervezése terén is leginkább betölthetnék a katalizátor szerepét
(1975 Balla Gábor Tamás)
4b. (Sp)
〈versenysportban:〉 nagy számú induló esetén a versenyzők v. csapatok egymással mérkőző köreinek egyike, amelyből a nyertes(ek) a következő fordulóba, ill. az eggyel magasabb szintre továbbjut(nak)
A Keleti csoport első helyezettje, a Ganz-MÁVAGMagyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak elszenvedte első vereségét
(1961 Népszabadság márc. 21.)
Meglepetés született a labdarúgó EBEurópa-bajnokság-selejtezők első csoportjában
(1994 Magyar Hírlap)
[vízilabda-válogatottunk] ma Bulgária ellen száll vízbe, a csoport másik két tagja Spanyolország és Németország lesz
(1995 Magyar Hírlap)
A lausanne-i [műkorcsolya-]világbajnokság selejtezőjéből Vidrai Szabolcs a csoportjából a hetedik helyen jutott a döntőbe
(1997 Magyar Hírlap)
5.
vmely rendszeren belül elkülöníthető, vmely szempontból azonos jellegű dolgok v. élőlények együttese, fajta, kategória
A bogarak többnyire két finom hártyás szárnyat, s ezek fölött kemény szárny födeléket vagyis röptyüket birnak, alakaik féreg idomu pondrók, tökéletes átváltozást szenvednek, tiz csoportra oszlanak
(1845 Hanák János)
[a bab] a hüvelyesek csoportjába tartozó növény
(1893 PallasLex.)
A kiállítás három csoportra oszlott: I. Turisztikai képek, II. Általános művészi képek, III. Kezdők képei
(1934 Erdély)
a XIX. század ötvenes éveiben meglehetősen általános volt a [finnugor] nyelvcsalád nyugati csoportját finn-nek, keleti csoportját ugor-nak nevezni
(1937 Zsirai Miklós)
lényegesen több a jeles és jó jegy a frissen érettségizettek, az elégséges és elégtelen jegy a régebben érettségizettek csoportjában
(1975 Tömböl Teréz et al.)
5a. (Kém)
az elemek periódusos rendszerének vmely függőleges oszlopa
Halogen v.vagy haloid-elemek. A klórhoz kémiailag hasonló sajátságu elemek csoportja
(1894 PallasLex.)
a csoportokban a pozitív (fémes) jellem lefelé haladva fokozatosan nő, ill.illetve a negatív (nem fémes) jellem csökken
(1961 ÚjMagyarLex.)
Ez az alkáli földfém [ti. a kalcium] a periódusos rendszer II/a csoportjában a magnézium (Mg) és a stroncium (Sr) között foglal helyet
(1998 Magyar Hírlap)
6. (nyj)
rög, göröngy
rög [=] gaj, göröngy, tsuport, tsoport, görts
(1784 Kisded szótár)
a forgó-szél a bérczekből Csoportokat hajigál
(1798 Kisfaludy Sándor)
Meg ne dobáljatok a’ köves úton gyermekek engem, Vissza dobok követ és szórok szemetekbe csoportot
(1826 Vörösmarty Mihály)
csoport: kisebb, kézbe vehető nagyságú földdarab, rög
(1960 Magyar Nyelvőr)
ÖU: adatcsoport, államcsoport, állatcsoport, aratócsoport, árucsoport, bércsoport, elemcsoport, erdőcsoport, fogalomcsoport, forráscsoport, gondolatcsoport, gyermekcsoport, hangcsoport, hangszercsoport, hormoncsoport, izomcsoport, jelenségcsoport, képviselőcsoport, képzetcsoport, kérdéscsoport, leletcsoport, lovascsoport, madárcsoport, mássalhangzócsoport, munkáscsoport, művészcsoport, nagyságcsoport, partizáncsoport, pénzcsoport, rizikócsoport, sejtcsoport, sírcsoport, tanszékcsoport, tantárgycsoport, témacsoport, törzscsoport, üzletcsoport
ÖE: csoportelnök, csoportfénykép, csoportfolyamat, csoportfőnök, csoportházasság, csoportjelenet, csoportjelleg, csoportjog, csoportkapcsolat, csoportképződés, csoportkiállítás, csoportmunka, csoportnév, csoportrím, csoporttudat, csoportülés
Vö. CzF. ~, csoportonként; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz. csoport¹

Beállítások