delelő fn 1Cdéllő (rég v. nyj) , délő (nyj)

1. (kissé rég v. nyj) ’tevékenységét a szabadban végző személynek, kül. pásztornak, utasnak v. a legelő jószágnak déli pihenője, ill. annak ideje’ ❖ Ugy sincs itthon gazda uram, Korán elment az erdőre, Haza sem jő délelőre (1858 Vasárnapi Újság CD56) | Mikor [Tímár Mihály] utazás közben delelőre megállapodik, nem bír a vendéglőben várni, míg a lovakat etetik, elindul gyalog előre az országúton (1872 Jókai Mór CD18) | [a Nónius nevű csődört] hiába hajtották a csikósok. Ott maradt háreme között. És vele maradt az egész ménes, akár delelőig (1923 Krúdy Gyula CD54) | Amikor a látófán álló ember botra tett kalapot emelt, a pásztorok már tudták, mehetnek delelőre, ebédre és itatásra (1999 Magyar néprajz CD47).

1a. (tulajdonnévként, ill. tulajdonnév részeként is) ’az erre szolgáló (állandó) pihenőhely’ ❖ [a szomszéd juhász lányát] magadra kapattad már hamis az apró zúzza Egy árnyékos Déllre bár magát melléd bé-húzza (1788 Ravazdy András 7276002, 261) | [Etelközben] laktak ők, – nem egy marok. De nagy nemzet, – a magyarok: Övék volt mind: […] Az édes fűvü legelők, A zöld tanyák, friss delelők (1858 Arany János CD01) | Kaszálók vagy rétek és legelők [Nagyajtán]. Morgó. Sipos. Báka. Kupán. Disznók délője (1873 Magyar Nyelvőr C5940, 525) | Ha a réten legeltek, a déllőt a jószág emelkedésen választja magának, domborzatra igyekszik (1939 Tálasi István C6946, 20) | Máré-part, Hosszúföld […], Delelő (ahol a község barmai délidőben isznak és nyugosznak) (2000 Bezerédy Győző CD36).

2. (Csill is) ’〈égitestek (látszó) mozgásában:〉 a pálya azon pontja, amelynél az égitest áthalad a délkörön, ill. ahol a látóhatár felett a legmagasabban áll’ ❖ minden égitestről, mikor erre az abroncsra [ti. az égi meridiánra] jut, azt mondhatjuk, hogy déllőn áll, vagy delel (culminat), az égnek akár északi, akár déli részén légyen (1827 Fazekas Mihály 8138076, 57) | A nap jóval túlhaladt már delelőjén, mikor [Ge-Og, a fiatal vadász] végre felfogta, hogy hasztalan kuporog (1937 Szentiványi Jenő 1145001, 6) | A nap közben delelőre érkezett (1969 Bertha Bulcsu 9053006, 113).

2a. (-ben raggal, hsz-szerűen) (átv is) ’〈a Nap〉 napi pályájának legmagasabb pontján 〈van〉’ ❖ Végre mikor Phoebus delelőben néze felülről Fáradt pillámnak szendere késve leszállt (1881 Latkóczy Mihály ford.–Tibullus C2889, 85) | a mikor napod még állt delelőben (1887–1889 Reviczky Gyula CD01) | [a 16. század második felében] delelőben állott a lengyel szellem napja (1898 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford. CD21) | Akárhogy harcolnak a fantázia ellen, a fantázia delelőben van (1906 Ady Endre CD0801).

2b. (rendsz. birtokszóként) (vál) ’vminek a csúcspontja, ill. tetőfoka’ ❖ A teremtésnek delelőjén Itt született a pillanat, A mely után visszafelé mén A lét, s hasonlót már nem ad (1872 Vajda János 8503039, 28) | az ember elméje [Szolón szerint] negyven és ötven közt van a delelőn (1899 e. Péterfy Jenő 8363002, 342) | [a] pályája delelőjén elhunyt Cholnoky Viktor (1924 Benedek Marcell 9042004, 74) | [Az aztékok] hatalmuk delelőjén voltak, amikor megjelentek a tengerben az „úszó házak”: megérkeztek a spanyolok hajói (2000 Rozsnyai Jenő CD58).

3. (rég) ’Délkör.’

3a. (Csill) ’az éggömbnek az északi és a déli sarkponton, és egy adott földi megfigyelőhely zenitjén áthaladó főköre, ún. égi meridián’ ❖ Képzeljen már az északi ég aljáról […] egy vékony abroncsot fel az északi sarkpontig, attól feljebb a feje felett lévő tetőpontig (zenit), és onnan tovább a déli égaljáig […]; méltán nevezhetjük tehát ezt az abroncsot delelőnek, vagy röviden déllőnek (meridianus) (1827 Fazekas Mihály 8138076, 57) | Valódi dél lesz, mikor a Nap a déllőn megy át (1896 PallasLex. CD02).

3b. (Föld) ’a Föld vmely gömbi főkörének az egyik sarkponttól a másikig ívelő, félkörnyi része, földrajzi hosszúsági kör’ ❖ Déllő, delelő, délkör (meridionális), olyan kör, mely a [föld]gömb sarkain halad át és az egyenlítőt merőlegesen szeli (1893 PallasLex. CD02) | 1884 okt. aztán 25 állam diplomáciai és tudományos képviselőiből álló konferencia ült össze Washingtonban, mely megállapodott abban, hogy az egységes (világ-) idő kiindulási déllője a greenwichi (1897 PallasLex. CD02).

ÖE: ~hely.

Vö. CzF. déllelő, déllő; ÉrtSz.; TESz. dél; ÉKsz.; ÚMTsz. ~, délelő

delelő főnév 1C
déllő 1C (rég v. nyj)
délő 1C (nyj)
1. (kissé rég v. nyj)
tevékenységét a szabadban végző személynek, kül. pásztornak, utasnak v. a legelő jószágnak déli pihenője, ill. annak ideje
Ugy sincs itthon gazda uram, Korán elment az erdőre, Haza sem jő délelőre
(1858 Vasárnapi Újság)
Mikor [Tímár Mihály] utazás közben delelőre megállapodik, nem bír a vendéglőben várni, míg a lovakat etetik, elindul gyalog előre az országúton
(1872 Jókai Mór)
[a Nónius nevű csődört] hiába hajtották a csikósok. Ott maradt háreme között. És vele maradt az egész ménes, akár delelőig
(1923 Krúdy Gyula)
Amikor a látófán álló ember botra tett kalapot emelt, a pásztorok már tudták, mehetnek delelőre, ebédre és itatásra
(1999 Magyar néprajz)
1a. (tulajdonnévként, ill. tulajdonnév részeként is)
az erre szolgáló (állandó) pihenőhely
[a szomszéd juhász lányát] magadra kapattad már hamis az apró zúzza Egy árnyékos Déllre bár magát melléd bé-húzza
(1788 Ravazdy András)
[Etelközben] laktak ők, – nem egy marok. De nagy nemzet, – a magyarok: Övék volt mind: […] Az édes fűvü legelők, A zöld tanyák, friss delelők
(1858 Arany János)
Kaszálók vagy rétek és legelők [Nagyajtán]. Morgó. Sipos. Báka. Kupán. Disznók délője
(1873 Magyar Nyelvőr)
Ha a réten legeltek, a déllőt a jószág emelkedésen választja magának, domborzatra igyekszik
(1939 Tálasi István)
Máré-part, Hosszúföld […], Delelő (ahol a község barmai délidőben isznak és nyugosznak)
(2000 Bezerédy Győző)
2. (Csill is)
〈égitestek (látszó) mozgásában:〉 a pálya azon pontja, amelynél az égitest áthalad a délkörön, ill. ahol a látóhatár felett a legmagasabban áll
minden égitestről, mikor erre az abroncsra [ti. az égi meridiánra] jut, azt mondhatjuk, hogy déllőn áll, vagy delel (culminat), az égnek akár északi, akár déli részén légyen
(1827 Fazekas Mihály)
A nap jóval túlhaladt már delelőjén, mikor [Ge-Og, a fiatal vadász] végre felfogta, hogy hasztalan kuporog
(1937 Szentiványi Jenő)
A nap közben delelőre érkezett
(1969 Bertha Bulcsu)
2a. (-ben raggal, hsz-szerűen) (átv is)
〈a Nap〉 napi pályájának legmagasabb pontján 〈van〉
Végre mikor Phoebus delelőben néze felülről Fáradt pillámnak szendere késve leszállt
(1881 Latkóczy Mihály ford.Tibullus)
a mikor napod még állt delelőben
(1887–1889 Reviczky Gyula)
[a 16. század második felében] delelőben állott a lengyel szellem napja
(1898 Az Osztrák–Magyar Monarchia ford.)
Akárhogy harcolnak a fantázia ellen, a fantázia delelőben van
(1906 Ady Endre)
2b. (rendsz. birtokszóként) (vál)
vminek a csúcspontja, ill. tetőfoka
A teremtésnek delelőjén Itt született a pillanat, A mely után visszafelé mén A lét, s hasonlót már nem ad
(1872 Vajda János)
az ember elméje [Szolón szerint] negyven és ötven közt van a delelőn
(1899 e. Péterfy Jenő)
[a] pályája delelőjén elhunyt Cholnoky Viktor
(1924 Benedek Marcell)
[Az aztékok] hatalmuk delelőjén voltak, amikor megjelentek a tengerben az „úszó házak”: megérkeztek a spanyolok hajói
(2000 Rozsnyai Jenő)
3. (rég)
Délkör.
3a. (Csill)
az éggömbnek az északi és a déli sarkponton, és egy adott földi megfigyelőhely zenitjén áthaladó főköre, ún. égi meridián
Képzeljen már az északi ég aljáról […] egy vékony abroncsot fel az északi sarkpontig, attól feljebb a feje felett lévő tetőpontig (zenit), és onnan tovább a déli égaljáig […]; méltán nevezhetjük tehát ezt az abroncsot delelőnek, vagy röviden déllőnek (meridianus)
(1827 Fazekas Mihály)
Valódi dél lesz, mikor a Nap a déllőn megy át
(1896 PallasLex.)
3b. (Föld)
a Föld vmely gömbi főkörének az egyik sarkponttól a másikig ívelő, félkörnyi része, földrajzi hosszúsági kör
Déllő, delelő, délkör (meridionális), olyan kör, mely a [föld]gömb sarkain halad át és az egyenlítőt merőlegesen szeli
(1893 PallasLex.)
1884 okt.október aztán 25 állam diplomáciai és tudományos képviselőiből álló konferencia ült össze Washingtonban, mely megállapodott abban, hogy az egységes (világ-) idő kiindulási déllője a greenwichi
(1897 PallasLex.)
ÖE: delelőhely
Vö. CzF. déllelő, déllő; ÉrtSz.; TESz. dél; ÉKsz.; ÚMTsz. ~, délelő

Beállítások