dics fn 3B (/irod) dücs (rég)
1. (rég) ’a legnagyobb fokú tiszteletre, megbecsülésre érdemes cselekedet, tett, teljesítmény v. helyzet, ill. annak köszönhető fényes hírnév’ ❖ előtte lebegvén dücsének képei, szinte kapkodnak már utánnok kezei (1804 Verseghy Ferenc CD01) | híres az én nevem, Bárdok’ dalában él dicsem (1832 Fábián Gábor ford.–Macpherson 8134006, 196) | Nem elég, szívben szerelmet Gyújtni szép szemekkel, A dics az, fentartni lángját Uj s új kellemekkel (1844 Garay János CD01) | a földi dicsnek legmagasb fajtája az, mely a legnagyobb áldozatot a legkisebb önzéssel hozza (1862 Vajda János 8503083, 26) | Vannak, kik őseik dicsét felejtve, Gaz, pártütő tusára vetemednek (1865 Greguss Gyula ford.–Camões 8164004, 134) | [a hős atyának] Fia lenni, már elég dics, úgy hiszem (1870 Lőrinczi Lehr Zsigmond ford.–Shakespeare CD11).
2. ’személyt v. dolgot övező (nagyfokú) megbecsülés, (köz)tisztelet, ill. vkinek, vminek a megbecsült volta’ ❖ Illy dücs nékem elég! és ha Te, Nemzetem! kéſzséggel befogadſz énekesid közé, kik hven müvelik hajdani nyelvedet (1806 Verseghy Ferenc 8518005, 26) | Neved ki dicscsel ejtené Nem él oly welszi bárd (1857 Arany János C0647, 78) | A rég halott Petőfi dicse […] a távolság arányában is növekedett (1921 Horváth János 9261004, 16) | az Égből gőgje lelökte őt [ti. Lucifert] s egész hadát: az angyal-pártütőket, kiknek útján kivánt kerülni dicsben társai fölé, hogy az Úrral egyenlő legyen (1969 Jánosy István ford.–Milton 9276011, 12).
2a. ’ezt kifejező (szóbeli) elismerés, dicséret’ ❖ O Kónál, szóllj te nékem fegyvert és csatát, ’s vond-el a’ kedvestől elmémet! Gyönyörü a’ maga arany hajazatjaiban a’ Szorglán’ szép leánya, gyönyörü a’ fegyver’ dicse is (1815 Kazinczy Ferenc ford.–Macpherson 7163062, 27) | Urak, ti mind: hogy lábaim elől Az út tövísit vágytok irtani, Ez dicsre méltó (1870 Lőrinczi Lehr Zsigmond ford.–Shakespeare CD11) | Jókai Móric nem szorul rá semmi dicsre (1921 Tersánszky Józsi Jenő CD10) | fölkelésünk dicsét most haynau-utódok kezdik zengeni (1989 Döbrentei Kornél 2015002, 2).
3. ’〈a(z isteni) fenség, tökéletesség, hatalom megnyilatkozásaként:〉(vki körül megjelenő) ragyogás, fényesség; dicsfény’ ❖ Te állsz, nem ők, dicsben ragyogva A tóváros fölött (1845 Garay János CD01) | Az ég nyílt kapuján dics (gloria) sugárzik elő (1863 Madách Imre C2953, 9) | Arany trón, arany dics ragyog, Körötte arany angyalok (1926 Nagy Zoltán CD10) | Isten partján, igazság pártján ott állnak majd a jók […]. Közéjük lép Mirjam fia, és a dics földerül (1939 Bóka László 9064016, 17) | az örök Fényből kivetve lázadása miatt! Mily hittel állnak fakult dicsükben! (1969 Jánosy István ford.–Milton 9276011, 27).
4. (ritk) ’(az) isten(i transzcendens hatalom) teremtmények általi hódolatteljes tisztelete, magasztalása’ ❖ Isten dicsére embert áldozának (1863 Madách Imre CD44) | Glória hát az Atyának s az Ő Egyszülött Fiának s akit éppoly dics illet meg, glória a’ Szent-Léleknek! (1936 e. Kosztolányi Dezső ford. CD01).
ÖE: ~dal, ~érzet, ~irat, ~korona, ~költemény, ~költészet, ~oszlop, ~sugár, ~teli, ~teljes, ~vers.
Sz: dicses.
Vö. CzF. dics²; ÉrtSz.; TESz. dicső; ÉKsz.