dics fn 3B (/irod)dücs (rég)

1. (rég) ’a legnagyobb fokú tiszteletre, megbecsülésre érdemes cselekedet, tett, teljesítmény v. helyzet, ill. annak köszönhető fényes hírnév’ ❖ előtte lebegvén dücsének képei, szinte kapkodnak már utánnok kezei (1804 Verseghy Ferenc CD01) | híres az én nevem, Bárdok’ dalában él dicsem (1832 Fábián Gábor ford.–Macpherson 8134006, 196) | Nem elég, szívben szerelmet Gyújtni szép szemekkel, A dics az, fentartni lángját Uj s új kellemekkel (1844 Garay János CD01) | a földi dicsnek legmagasb fajtája az, mely a legnagyobb áldozatot a legkisebb önzéssel hozza (1862 Vajda János 8503083, 26) | Vannak, kik őseik dicsét felejtve, Gaz, pártütő tusára vetemednek (1865 Greguss Gyula ford.–Camões 8164004, 134) | [a hős atyának] Fia lenni, már elég dics, úgy hiszem (1870 Lőrinczi Lehr Zsigmond ford.–Shakespeare CD11).

2. ’személyt v. dolgot övező (nagyfokú) megbecsülés, (köz)tisztelet, ill. vkinek, vminek a megbecsült volta’ ❖ Illy dücs nékem elég! és ha Te, Nemzetem! kéſzséggel befogadſz énekesid közé, kik hven müvelik hajdani nyelvedet (1806 Verseghy Ferenc 8518005, 26) | Neved ki dicscsel ejtené Nem él oly welszi bárd (1857 Arany János C0647, 78) | A rég halott Petőfi dicse […] a távolság arányában is növekedett (1921 Horváth János 9261004, 16) | az Égből gőgje lelökte őt [ti. Lucifert] s egész hadát: az angyal-pártütőket, kiknek útján kivánt kerülni dicsben társai fölé, hogy az Úrral egyenlő legyen (1969 Jánosy István ford.–Milton 9276011, 12).

2a. ’ezt kifejező (szóbeli) elismerés, dicséret’ ❖ O Kónál, szóllj te nékem fegyvert és csatát, ’s vond-el a’ kedvestől elmémet! Gyönyörü a’ maga arany hajazatjaiban a’ Szorglán’ szép leánya, gyönyörü a’ fegyver’ dicse is (1815 Kazinczy Ferenc ford.–Macpherson 7163062, 27) | Urak, ti mind: hogy lábaim elől Az út tövísit vágytok irtani, Ez dicsre méltó (1870 Lőrinczi Lehr Zsigmond ford.–Shakespeare CD11) | Jókai Móric nem szorul rá semmi dicsre (1921 Tersánszky Józsi Jenő CD10) | fölkelésünk dicsét most haynau-utódok kezdik zengeni (1989 Döbrentei Kornél 2015002, 2).

3. ’〈a(z isteni) fenség, tökéletesség, hatalom megnyilatkozásaként:〉(vki körül megjelenő) ragyogás, fényesség; dicsfény’ ❖ Te állsz, nem ők, dicsben ragyogva A tóváros fölött (1845 Garay János CD01) | Az ég nyílt kapuján dics (gloria) sugárzik elő (1863 Madách Imre C2953, 9) | Arany trón, arany dics ragyog, Körötte arany angyalok (1926 Nagy Zoltán CD10) | Isten partján, igazság pártján ott állnak majd a jók […]. Közéjük lép Mirjam fia, és a dics földerül (1939 Bóka László 9064016, 17) | az örök Fényből kivetve lázadása miatt! Mily hittel állnak fakult dicsükben! (1969 Jánosy István ford.–Milton 9276011, 27).

4. (ritk)(az) isten(i transzcendens hatalom) teremtmények általi hódolatteljes tisztelete, magasztalása’ ❖ Isten dicsére embert áldozának (1863 Madách Imre CD44) | Glória hát az Atyának s az Ő Egyszülött Fiának s akit éppoly dics illet meg, glória a’ Szent-Léleknek! (1936 e. Kosztolányi Dezső ford. CD01).

ÖE: ~dal, ~érzet, ~irat, ~korona, ~költemény, ~költészet, ~oszlop, ~sugár, ~teli, ~teljes, ~vers.

Sz: dicses.

Vö. CzF. dics²; ÉrtSz.; TESz. dicső; ÉKsz.

dics főnév 3B (/irod)
dücs 3C (rég)
1. (rég)
a legnagyobb fokú tiszteletre, megbecsülésre érdemes cselekedet, tett, teljesítmény v. helyzet, ill. annak köszönhető fényes hírnév
előtte lebegvén dücsének képei, szinte kapkodnak már utánnok kezei
(1804 Verseghy Ferenc)
híres az én nevem, Bárdok’ dalában él dicsem
(1832 Fábián Gábor ford.Macpherson)
Nem elég, szívben szerelmet Gyújtni szép szemekkel, A dics az, fentartni lángját Uj s új kellemekkel
(1844 Garay János)
a földi dicsnek legmagasb fajtája az, mely a legnagyobb áldozatot a legkisebb önzéssel hozza
(1862 Vajda János)
Vannak, kik őseik dicsét felejtve, Gaz, pártütő tusára vetemednek
(1865 Greguss Gyula ford.Camões)
[a hős atyának] Fia lenni, már elég dics, úgy hiszem
(1870 Lőrinczi Lehr Zsigmond ford.Shakespeare)
2.
személyt v. dolgot övező (nagyfokú) megbecsülés, (köz)tisztelet, ill. vkinek, vminek a megbecsült volta
Illy dücs nékem elég! és ha Te, Nemzetem! kéſzséggel befogadſz énekesid közé, kik hven müvelik hajdani nyelvedet
(1806 Verseghy Ferenc)
Neved ki dicscsel ejtené Nem él oly welszi bárd
(1857 Arany János)
A rég halott Petőfi dicse […] a távolság arányában is növekedett
(1921 Horváth János)
az Égből gőgje lelökte őt [ti. Lucifert] s egész hadát: az angyal-pártütőket, kiknek útján kivánt kerülni dicsben társai fölé, hogy az Úrral egyenlő legyen
(1969 Jánosy István ford.Milton)
2a.
ezt kifejező (szóbeli) elismerés, dicséret
O Kónál, szóllj te nékem fegyvert és csatát, ’s vond-el a’ kedvestől elmémet! Gyönyörü a’ maga arany hajazatjaiban a’ Szorglán’ szép leánya, gyönyörü a’ fegyver’ dicse is
(1815 Kazinczy Ferenc ford.Macpherson)
Urak, ti mind: hogy lábaim elől Az út tövísit vágytok irtani, Ez dicsre méltó
(1870 Lőrinczi Lehr Zsigmond ford.Shakespeare)
Jókai Móric nem szorul rá semmi dicsre
(1921 Tersánszky Józsi Jenő)
fölkelésünk dicsét most haynau-utódok kezdik zengeni
(1989 Döbrentei Kornél)
3.
〈a(z isteni) fenség, tökéletesség, hatalom megnyilatkozásaként:〉 (vki körül megjelenő) ragyogás, fényesség; dicsfény
Te állsz, nem ők, dicsben ragyogva A tóváros fölött
(1845 Garay János)
Az ég nyílt kapuján dics (gloria) sugárzik elő
(1863 Madách Imre)
Arany trón, arany dics ragyog, Körötte arany angyalok
(1926 Nagy Zoltán)
?
Isten partján, igazság pártján ott állnak majd a jók […]. Közéjük lép Mirjam fia, és a dics földerül
(1939 Bóka László)
az örök Fényből kivetve lázadása miatt! Mily hittel állnak fakult dicsükben!
(1969 Jánosy István ford.Milton)
4. (ritk)
(az) isten(i transzcendens hatalom) teremtmények általi hódolatteljes tisztelete, magasztalása
Isten dicsére embert áldozának
(1863 Madách Imre)
Glória hát az Atyának s az Ő Egyszülött Fiának s akit éppoly dics illet meg, glória a’ Szent-Léleknek!
(1936 e. Kosztolányi Dezső ford.)
ÖE: dicsdal, dicsérzet, dicsirat, dicskorona, dicsköltemény, dicsköltészet, dicsoszlop, dicssugár, dicsteli, dicsteljes, dicsvers
Sz: dicses
Vö. CzF. dics²; ÉrtSz.; TESz. dicső; ÉKsz.

Beállítások