áld ts ige 3a6 

1. (tárgy n. is) ’hálával emleget, dicsér, magasztal vkit, vmit’ ❖ tsak azt akarom, hogy a’ bajt, akár-melly fájdalmas légyen az, az Iſten’ kezébl el-vegyük; mellette az  ſzent nevét áldjuk, ’s ditsérjük (1790 Alexovics Vazul 7004003, 34) | érdemét a’ jók, nemesek ’s jövendő Századok áldják (1807 Berzsenyi Dániel 8054064, 75) | áldom a gondviselést, mely meghagyta érnem ezen napot (1846 Sárosi Gyula C3706, 229) | Uram! […] Fogadd el a hű kebelnek Téged áldó és imádó Magasztos dicséretét (1857 Tárkányi Béla József 8465029, 408) | Az első emberi bátorság Áldassék: a Tűz csiholója (1913 Ady Endre 9003331, 108) | áldotta az isteneket, amiért megengedték, hogy egyéni értelmezést adjon a jóslat homályos igéinek (1985 Eörsi István 9125024, 8) | Hazugságban telik kedvük, szájukkal áldanak, szívükben átkoznak (1995 Protestáns Biblia ford. CD1203).

1a. ’vmit úgy emleget, mint boldogsága, jóléte stb. okát v. kezdetét, ill. jó szívvel, hálával emlékezik vissza vmire’ ❖ áldom tettedet, Ez által mentve van leányom undok Kezedből (1820 Kisfaludy Károly 8242029, 270) | áldani fogom az órát, midőn […] békét eszközöl a nemzet (1848 Kossuth Lajos C2749, 943) | Néznek, és magukban áldják a jó kályhát (1904 Gárdonyi Géza 9173021, 60) | Áldom a kartotékszerkesztő tájékozatlanságát a román személynevek dolgában, aminek e találkozást köszönhetem (1989 Sárréti Sándor ford.–Papacostea 2015013, 12).

1b. (rég, ritk) ’átkoz, szidalmazva emleget vkit, ritk. vmit’ ❖ [Ankerschmidt] látta a szép megérett kalászokat veszendőbe menni, s számítgatta magában, hogyha ez még nehány nap így tart, a repcének fele kipörög, lesz rajta húszezer forint veszteség, s ilyenkor aztán áldotta még azt a yorkshire-i kocát is, amelytől azok a malacok származtak, akik miatt az ő repcéje most takarítatlan áll (1863 Jókai Mór C2263, 75) | magában ilyeténképen áldotta: Oh! te tuskó! (1873 Athenaeum C0028, 477) | Az ujdonsült Amtsdiener [= hivatalszolga] … este megint leszopta magát, s ugyancsak áldotta a sógor teremtését (1876 Vajda János C4649, 85) | [a baka] ugyancsak összevissza áldja annak a lusta dologkerülő népnek a mindenét (1879 Sasvári Ármin C3713, 62).

2. (tárgy n. is) ’〈Isten, sors stb.〉 kegyelemben, testi-lelki javakban részesít, megsegít vkit, vmit’ ❖ Amaz Ég áldotta városra nézzetek, A’ Tamezis [= Temze] partján (1789 Göböl Gáspár ford.–Durand 7121004, 163) | A’ nagy világon e’ kivűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors’ keze: Itt élned, halnod kell (1836 Vörösmarty Mihály 8524251, 210) | Somogy! […] Te az istenektől áldott classicus föld (1870 Roboz István 8394001, 15) | kell, hogy az Úr áldja, védje aki azt énekli: Béke (1920 Babits Mihály C0695, 263) | Szent Lélek áldjon engemet, és boldogítson bennetek, ha úgy akarja Isten is! (1983 Mészöly Dezső ford.–Chrétien de Troyes 9437002, 140).

2a. (tárgy n. is) vmivel áld vkit, vmit ’〈élet, sors, Isten stb.〉 vmivel megajándékoz, ellát, megáld vkit, ritk. vmit’ ❖ Nagy Isten a’ nemes lelkekkel, Minden nemzeteket álda értelemmel (1787 Révai Miklós 7283008, 54) | Sámuel anyja […] fohásza által nemcsak azt érte, hogy Isten fiúval áldotta, hanem azt is, hogy e fiából próféta s a nép bírája vált (1887 Nogáll János 8336004, 238) | [az ember] állati egészséggel, nyugalommal áldott (1926 Kovács Mária CD10).

2b. (ritk, kissé vál) ’(liturgikus mozdulattal kísérve) áldást ad, áldást oszt’ ❖ haját simítva, homlokára Emeltem, mintegy áldva, kezemet (1855 Ney Ferenc 8335031, 266) | [A sírlapon] az egyház [= templom] egyik felén püspök ül karszéken, kezében főpásztori bottal, a másikkal áldva (1884 Ipolyi Arnold 8197003, 184) | a legmagasabb extázisban terjeszté ki a karjait a Donna felé, ki áldva nyújtá fejére a kezét (1904 Jókai Mór CD18) | áldó kézmozdulat (1948 Határ Győző 9227013, 22).

2c. ’〈búcsúzó köszönésben〉’ ❖ Isten veled! Élj boldogúl! Áldja Isten éltedet! (1807 Kisfaludy Sándor CD01) | Azt se mondja: Isten áldjon (1856 Arany János C0647, 63) | Isten hozzád, világom, nyert s lopott dolgaim, porhüvelyem, ég áldjon, száll lelkem szárnyain (1974 Kormos István ford.–Housman 9353070, 238).

2d. ’〈kérés v. dicséret nyomatékosításában〉’ ❖ Csókolj meg már, ha lehet, Áldom az istenedet! (1847 Tompa Mihály 8484019, 35) | ha e követ magyar volt, Ugy tán Ivánról hirt tud mondani. Az Isten áldjon! tedd meg lelkemért, Vezesd ide (1860 Jókai Mór 8209017, 598) | Eressz el, az Isten áldjon. Megbűnhödtem, látod (1933 Füst Milán CD10) | – Folytasd – mondta Micskei –, a jó ég áldjon, folytasd! (1964 Szakonyi Károly 9635001, 76).

2e. (tárgy n.) (rég, nyj) ’〈szitkozódásban〉’ ❖ Huh még azt is a ki áldja, teremti! De már abból csakugyan nem lesz semmi (1848 Petőfi Sándor C3502, 387) | Hüh! A ki áldotta! káromkodék (1870 Jókai Mór C2281, 430) | Hejnye, erre-arra, a ki veri áldja! Igaz volna, hogy ő ügyefogyott, gyáva? (1884 Vajda János C4645, 55).

Ö: meg~.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; SzT.; ÚMTsz.