dördül tn ige 1c3

1. (tárgyragos határozóval is) ’〈viharfelhős égbolt〉 dörögni kezd, ill. 〈villámlás〉 egyetlen nagyon erős, csattanó hangot ad’ ❖ Ablakok roſtéllyit ’s egyéb Vas Munkákat Le vonván verettek azakból Lántsákat, Oſztán mint a’ Menkö ütés után dördül, Vér-Ontásra, a’ ſok Olá öſzve gördül (1785 Magyar Hírmondó C0273, 83) | a’ fellegek dördülének, czikázva csaptak le a’ villámok, és beállt a’ vihar (1844 Pesti Hírlap CD61) | egyszerre csak nagyot dördül az ég (1927 Móra Ferenc 9459027, 6) | amelyik irányból először dördül az ég, abból az irányból jön abban az évben a legfőbb eső (1979 NéprajziLex. CD47).

2. (tárgyragos határozóval is) ’〈tűzfegyver〉 elsülve, ill. 〈tűzfegyverből leadott lövés(ek sorozata)(többször) erős, csattanó hangot ad v. ilyen zajt kezd okozni’ ❖ Dőrdűlvén az ágyú edgymásra mentünkben Víg repesést gyulaszt érzékeny szívünkben (1786 Főldi János 7112007, 133) | hat lövést hallottam dördülni (1851 Jókai Mór CD18) | megnyomta ujjam a ravaszt és nagyot dördült a puska (1917 Elek Artúr CD10) | a karhatalom erőszakkal lépett fel a tiltakozókkal szemben, sortüzek dördültek (1998 Rubicon CD17).

3. (tárgyragos határozóval is) ’〈tárgy〉 vmihez hozzácsapódva, ütközve hirtelen nagyon erős, csattanó hangot ad’ ❖ Iszonyút dördülve vágtatott alá a szikla a meredek lejtőn (1853 Jókai Mór CD18) | a görgeteg elvált szirteiről S dördülve a völgybe legörge (1877 Wohl Stefánia C4560, 49) | a bejárati ajtó nagyot dördült (1969 Abody Béla ford.–Fitzgerald 9001003, 20).

3a. (tárgyragos határozóval is) (irod) ’〈tér(színforma)〉 a benne v. rajta kiadott, ill. általa visszavert hangtól zengeni, döngeni kezd’ ❖ Hah! mint dördűlnek, ropognak A világ két sarkai, Mint lobbannak, mint villognak A mennydörgés szárnyai (1803 Csokonai Vitéz Mihály CD01) | Szilaj lovak patkói úgy dobognak, Hogy ing a föld s a völgyek öble dördűl (1865 Greguss Gyula ford.–Camões 8164004, 138) | a föld egyszerre szörnyet dördül (1938 Babits Mihály 9014106, 20) | A tenger gömbjei földobódnak, dördül a parti szikla, indul a ló a téren át (1969 Horgas Béla 9256010, 23).

4. (irod) ’〈vminek a hangja〉 hirtelen nagyot szól v. huzamosan erősen hangzik, ill. kezd hangzani’ ❖ Éles csattanás dördült a’ völgyön keresztűl (1838 Jósika Miklós 8212010, 67) | Dördül az ének harsogása (1855 Arany János 8014066, 234) | Alig olykor-olykor egy ágyuhang dördül (1932 Babits Mihály CD01) | Utcák zaja dördül egyre (1969 Szemlér Ferenc ford.–Catina 9655003, 122) | józsi öblös nevetése dördült a dobhártyámon (1992 Marno János 2016012, 357).

5. (tárgyragos határozóval is) (irod) ’erőteljes hangon v. megrázó erővel hatva hangzik el vmi’ ❖ Tsak tíz eſztends vólt, mikor a’ Vén-Aſzſzonyi lárma Elst dördlt a’ ſzájából (1798 Mátyási József C3064, 290) | fülébe dördül a’ borzasztó hír (1833 Jelenkor C0226, 807) | dördüljön a szóm a magyar pusztákon (1920 Móricz Zsigmond CD01) | Harmadszor dördül tompán a szó: hiábavalóság (1996 Katolikus Biblia ford. CD1201).

6. (rég) ’indulatos, helyreutasító hangon szól vkihez, rivall vkire’ ❖ jobban érzekenyíti az a’ bnösöket, ha nékik barátságos elállatásokat tesznek, mint ha reájok dördlnek (1783 Kónyi János ford.–Kelemen, XIV. C2739, 380) | – Hogyan!? Miféle beszéd ez!? – dördült az öreg úr nagy szemeket meresztve (1864 Halmágyi Sándor 8177002, 51) | „Elszedem ám nyilaid”, fenyegette Erost a Kroníon. „Csak dördülj”, felel ez, „s ujra te hattyu leszesz.” (1890 Thewrewk Emil ford. C4132, 87).

J: dörren.

Ö: el¹, meg~.

Sz: dördülés, dördület.

Vö. CzF. dördűl · dördül; ÉrtSz.; TESz. dörög; ÉKsz.; SzT.

dördül tárgyatlan ige 1c3
1. (tárgyragos határozóval is)
〈viharfelhős égbolt〉 dörögni kezd, ill. 〈villámlás〉 egyetlen nagyon erős, csattanó hangot ad
Ablakok roſtéllyit ’s egyéb Vas Munkákat Le vonván verettek azakból Lántsákat, Oſztán mint a’ Menkö ütés után dördül, Vér-Ontásra, a’ ſok Olá öſzve gördül
(1785 Magyar Hírmondó)
a’ fellegek dördülének, czikázva csaptak le a’ villámok, és beállt a’ vihar
(1844 Pesti Hírlap)
egyszerre csak nagyot dördül az ég
(1927 Móra Ferenc)
amelyik irányból először dördül az ég, abból az irányból jön abban az évben a legfőbb eső
(1979 NéprajziLex.)
2. (tárgyragos határozóval is)
〈tűzfegyver〉 elsülve, ill. 〈tűzfegyverből leadott lövés(ek sorozata) (többször) erős, csattanó hangot ad v. ilyen zajt kezd okozni
Dőrdűlvén az ágyú edgymásra mentünkben Víg repesést gyulaszt érzékeny szívünkben
(1786 Főldi János)
hat lövést hallottam dördülni
(1851 Jókai Mór)
megnyomta ujjam a ravaszt és nagyot dördült a puska
(1917 Elek Artúr)
a karhatalom erőszakkal lépett fel a tiltakozókkal szemben, sortüzek dördültek
(1998 Rubicon)
3. (tárgyragos határozóval is)
〈tárgy〉 vmihez hozzácsapódva, ütközve hirtelen nagyon erős, csattanó hangot ad
Iszonyút dördülve vágtatott alá a szikla a meredek lejtőn
(1853 Jókai Mór)
a görgeteg elvált szirteiről S dördülve a völgybe legörge
(1877 Wohl Stefánia)
a bejárati ajtó nagyot dördült
(1969 Abody Béla ford.Fitzgerald)
3a. (tárgyragos határozóval is) (irod)
〈tér(színforma) a benne v. rajta kiadott, ill. általa visszavert hangtól zengeni, döngeni kezd
Hah! mint dördűlnek, ropognak A világ két sarkai, Mint lobbannak, mint villognak A mennydörgés szárnyai
(1803 Csokonai Vitéz Mihály)
Szilaj lovak patkói úgy dobognak, Hogy ing a föld s a völgyek öble dördűl
(1865 Greguss Gyula ford.Camões)
a föld egyszerre szörnyet dördül
(1938 Babits Mihály)
A tenger gömbjei földobódnak, dördül a parti szikla, indul a ló a téren át
(1969 Horgas Béla)
4. (irod)
〈vminek a hangja〉 hirtelen nagyot szól v. huzamosan erősen hangzik, ill. kezd hangzani
Éles csattanás dördült a’ völgyön keresztűl
(1838 Jósika Miklós)
Dördül az ének harsogása
(1855 Arany János)
Alig olykor-olykor egy ágyuhang dördül
(1932 Babits Mihály)
Utcák zaja dördül egyre
(1969 Szemlér Ferenc ford.Catina)
józsi öblös nevetése dördült a dobhártyámon
(1992 Marno János)
5. (tárgyragos határozóval is) (irod)
erőteljes hangon v. megrázó erővel hatva hangzik el vmi
Tsak tíz eſztends vólt, mikor a’ Vén-Aſzſzonyi lárma Elst dördlt a’ ſzájából
(1798 Mátyási József)
fülébe dördül a’ borzasztó hír
(1833 Jelenkor)
dördüljön a szóm a magyar pusztákon
(1920 Móricz Zsigmond)
Harmadszor dördül tompán a szó: hiábavalóság
(1996 Katolikus Biblia ford.)
6. (rég)
indulatos, helyreutasító hangon szól vkihez, rivall vkire
jobban érzekenyíti az a’ bnösöket, ha nékik barátságos elállatásokat tesznek, mint ha reájok dördlnek
(1783 Kónyi János ford.Kelemen, XIV.)
– Hogyan!? Miféle beszéd ez!? – dördült az öreg úr nagy szemeket meresztve
(1864 Halmágyi Sándor)
„Elszedem ám nyilaid”, fenyegette Erost a Kroníon. „Csak dördülj”, felel ez, „s ujra te hattyu leszesz.”
(1890 Thewrewk Emil ford.)
J: dörren
Sz: dördülés, dördület
Vö. CzF. dördűl · dördül; ÉrtSz.; TESz. dörög; ÉKsz.; SzT.

Beállítások