dúcol² ts ige 1a (rég v. nyj)

’〈kisgyermeket〉 ringat, babusgat’ ❖ a gyermek sírt, Rynn Tamás addig hizelge neki, karjain duczolva s apró danácskákat dúdolva neki, míg elaludt (1856 Jókai Mór C2252, 63) | Búzavirág szeme aggva, sejtve nézi, A komor ember hogy dúczolja, beczézi (1891 Lipcsey Ádám C2917, 85) | dúcol: dédelget (1915 Magyar Nyelvőr C5972, 287) | A rívós gyereket ma is a karjába veszi, dúcolja, vagyis a két karján lötyögteti, himbálgatja, rázogatja (1943 Kiss Lajos¹ C5807, 36).

Vö. CzF. duczoltat · dúczoltat; SzT. ducoltat; ÚMTsz. dúcol¹, dúcoltat

dúcol² tárgyas ige 1a (rég v. nyj)
〈kisgyermeket〉 ringat, babusgat
a gyermek sírt, Rynn Tamás addig hizelge neki, karjain duczolva s apró danácskákat dúdolva neki, míg elaludt
(1856 Jókai Mór)
Búzavirág szeme aggva, sejtve nézi, A komor ember hogy dúczolja, beczézi
(1891 Lipcsey Ádám)
dúcol: dédelget
(1915 Magyar Nyelvőr)
A rívós gyereket ma is a karjába veszi, dúcolja, vagyis a két karján lötyögteti, himbálgatja, rázogatja
(1943 Kiss Lajos¹)
Vö. CzF. duczoltat · dúczoltat; SzT. ducoltat; ÚMTsz. dúcol¹, dúcoltat

Beállítások