dz fn -1B (kiejtve: dzé, jelzőként is)dézé (írva: ritk), dzé (írva: ritk)

1. ’a fogmeder és a nyelv elülső része között képzett zöngés zár-rés hang’ ❖ Sziszegők: s, sz, z, ts, tz, ’s, d’s, dz (1807 Magyar grammatika 8563001, 7) | A kiejtésbeli rokonság példái a következők is: v-f, l-r, m-n, ds-cs-s, dz-cz, gy-ty […] stb. (1870 Névy László 8334006, 100) | [A z betű] az olaszban nemcsak z hangot, hanem dz és még többször c hangot jelöl, p. nazione (ejtsd: nacióne) (1897 PallasLex. CD02) | a középiskolások és a pedagógusjelöltek kiejtési versenyén, továbbá a rádióban bemondónak jelentkezők beszédében az s, sz, c, z, dz pöszén hangzik az esetek harminc-negyven, néha nagyobb százalékban (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13).

2. ’az ezt jelölő írásjegy (dz, Dz)’ ❖ Kettes, avagy pótoló Betk. dz. ds. gy. ly. ny. ſz. ts. ty. tz. zs. ks. ksz. kv (1792 Rosenbacher Ferenc 7284001, 10) | [Pajor István] a dz helyett ajánlja a d betűt, derekán kis vonással áthuzva (1860 Vasárnapi Újság CD56) | A kétjegyű betűvel [ti. dz-vel jelölt hang] neve dzé, ill. ritkán dézé (1980 Nyelvművelő kézikönyv C6413, 451) | A nyelvünkben a 16. század körül megjelent, de nem gyakori dz és dzs hangok jelölésére 1856-ban vették fel az ábécébe a sokak által már amúgy is használt ds betűt, amit 1915-ben változtattak – nem éppen szerencsésen – a háromjegyű dzs alakra; 1901-ben pedig a dz betűt, melynek a kettőzése 1905 és 1950 között dzz formában történt a mai ddz forma helyett (1993 A magyarság kézikönyve CD06).

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

dz főnév -1B (kiejtve: dzé, jelzőként is)
dézé 1B (írva: ritk)
dzé 1B (írva: ritk)
1.
a fogmeder és a nyelv elülső része között képzett zöngés zár-rés hang
Sziszegők: s, sz, z, ts, tz, ’s, d’s, dz
(1807 Magyar grammatika)
A kiejtésbeli rokonság példái a következők is: v-f, l-r, m-n, ds-cs-s, dz-cz, gy-ty […] stb.és a többi
(1870 Névy László)
[A z betű] az olaszban nemcsak z hangot, hanem dz és még többször c hangot jelöl, p.például nazione (ejtsd: nacióne)
(1897 PallasLex.)
a középiskolások és a pedagógusjelöltek kiejtési versenyén, továbbá a rádióban bemondónak jelentkezők beszédében az s, sz, c, z, dz pöszén hangzik az esetek harminc-negyven, néha nagyobb százalékban
(1997 Magyar nyelv és irodalom)
2.
az ezt jelölő írásjegy (dz, Dz)
Kettes, avagy pótoló Betk. dz. ds. gy. ly. ny. ſz. ts. ty. tz. zs. ks. ksz. kv
(1792 Rosenbacher Ferenc)
[Pajor István] a dz helyett ajánlja a d betűt, derekán kis vonással áthuzva
(1860 Vasárnapi Újság)
A kétjegyű betűvel [ti. dz-vel jelölt hang] neve dzé, ill.illetve ritkán dézé
(1980 Nyelvművelő kézikönyv)
A nyelvünkben a 16. század körül megjelent, de nem gyakori dz és dzs hangok jelölésére 1856-ban vették fel az ábécébe a sokak által már amúgy is használt ds betűt, amit 1915-ben változtattak – nem éppen szerencsésen – a háromjegyű dzs alakra; 1901-ben pedig a dz betűt, melynek a kettőzése 1905 és 1950 között dzz formában történt a mai ddz forma helyett
(1993 A magyarság kézikönyve)
Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.

Beállítások