alkony fn 4A (irod)

1. (a nap›nappal‹ jelzővel birtokszóként is: ritk) ’a naplemente előtt kezdődő, besötétedésig tartó napszak, a nappal utolsó szakasza; alkonyat’ ❖ eggy nyári napnak alkonyánn (1790–1799 Verseghy Ferenc C4441, 106) | elmegy a nap, Megjön az alkony, Utána az éj, Elülnek a csirkék És ludak és verebek (1844 Petőfi Sándor 8366067, 131) | A téli alkony nesztelen leszállott (1907 Kosztolányi Dezső 9359455, 89) | itt van az alkony, csittul a zaj: elhallgat a fény (1911 Babits Mihály 9014028, 14) | az alkony dalosa a feketerigó, a hűvös estéé pedig a fülemüle (1956 Fekete István 9142002, 102).

1a. (a nap›égitest, a Nap‹ jelzővel birtokszóként is: rég) ’a nap lenyugvása, közeledése a látóhatárhoz, ill. naplemente, napnyugta’ ❖ rablásra megy éppen a’ nap’ alkonyával (1804 Verseghy Ferenc C4438, 169) | [a Hold] újulásától fogva, midőn t. i. alkonykor nyúgoton feltetszik, minden nap jó darabot halad kelet felé, míg meg nem telik (1826 Fazekas Mihály 8138075, 51) | [a Magas-Tátrában] a hajnal s az alkony szikrázó színekkel virít (1930 Móricz Zsigmond CD10) | a nápolyi alkony és beesteledés leírása ez [a Toldi szerelmében], Arany tollából, aki nemhogy Nápolyban, de még Itáliában sem járt soha (1987–1988 Barta János¹ 2019008, 672).

1b. (kissé rég) ’lenyugvó nap, ill. ennek vöröses fénye’ ❖ Az est’ homállyán Ált-törve vissza-Sír, a’ lenyugvó Nap’ alkonya (1829 Uránia C0422, 154) | Túl a réten néma méltóságban Magas erdő; benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére (1847 Petőfi Sándor 8366330, 151) | az alkony felé fordítva szemeit (1859 Eötvös József C1597, 400) | a láda felső nyílásán beszűrődő alkony fénypászmáját (1938 Tersánszky Józsi Jenő 9706013, 82).

1c. (birtokszóként) (rég) ’homály, sötétség, árnyék’ ❖ Szent fáim’ alkonyában (1822 Kölcsey Ferenc C0030, 79) | a’ völgy alkonyában (1825 Bajza József C0724, 20) | a homályos háttért a hegyoldalban tölgyek, gesztenyék, figék és platánok sötét alkonya képezi (1857 Szemere Bertalan C3938, 76).

2. (birtokszóként) ’vmely folyamat, jelenség, időszak stb. utolsó(, hanyatló) szakasza’ ❖ életünknek alkonyátúl meg sem borzadunk (1790–1799 Verseghy Ferenc CD01) | Ifjúság és remény örökre veszve van Az évek’ tengerén Remélni olly nehéz A’ kornak alkonyán (1839 Vörösmarty Mihály 8524269, 253) | a román műidom az Árpád-házi királyok […] fiágának kihunytával a XIII-dik század alkonyán érte nálunk végét (1884 Ipolyi Arnold 8197004, 240) | az általános kulturális krízis, a Nyugat alkonya (1978 Baránszky-Jób László 9027001, 206).

2a. (ritk) ’vkinek az utolsó életszakasza’ ❖ Alkonyom közelg (1843 Pécsi Aurora C1508, 53) | ennek a nagy embernek [ti. Jókainak] az alkonya végtelenül szomorú volt (1906 Mikszáth Kálmán CD04) | Ady alkonya a „Nótázó, vén bakák” fölött vöröslik, Tóth Árpád pályája a honfoglaló lovast idéző „Aquincumi Korcsmában” végződik, Babits a „Hazám”-ban a földgömböt megkerülve visszaszáll az apai házra (1937 Cs. Szabó László 9093012, 105).

2b. (birtokszóként) ’romlás, pusztulás, bukás’ ❖ Mohács- s Budánál vérezél Magyar! – hazádnak alkonyára (1839 Eötvös József 8126034, 40) | [Thort, a mennydörgés istenét] ellenségeinek mérges lehellete ölte meg, amikor a többi istenek meghaltak, az istenek alkonyánál (1931 Kosztolányi Dezső 9359258, 220) | Sztálingrád volt a német fasiszta hadsereg alkonya (1949 Zsigmond László et al. C5117, 233).

ÖU: élet~, est~.

ÖE: ~bíbor, ~csend, ~piros, ~szürkület, ~tájban, ~tájt.

Sz: alkonyos.

Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. alkonyodik; ÉKsz.

alkony főnév 4A (irod)
1. (a nap›nappal‹ jelzővel birtokszóként is: ritk)
a naplemente előtt kezdődő, besötétedésig tartó napszak, a nappal utolsó szakasza; alkonyat
eggy nyári napnak alkonyánn
(1790–1799 Verseghy Ferenc)
elmegy a nap, Megjön az alkony, Utána az éj, Elülnek a csirkék És ludak és verebek
(1844 Petőfi Sándor)
A téli alkony nesztelen leszállott
(1907 Kosztolányi Dezső)
itt van az alkony, csittul a zaj: elhallgat a fény
(1911 Babits Mihály)
az alkony dalosa a feketerigó, a hűvös estéé pedig a fülemüle
(1956 Fekete István)
1a. (a nap›égitest, a Nap‹ jelzővel birtokszóként is: rég)
a nap lenyugvása, közeledése a látóhatárhoz, ill. naplemente, napnyugta
rablásra megy éppen a’ nap’ alkonyával
(1804 Verseghy Ferenc)
[a Hold] újulásától fogva, midőn t. i.tudniillik alkonykor nyúgoton feltetszik, minden nap jó darabot halad kelet felé, míg meg nem telik
(1826 Fazekas Mihály)
[a Magas-Tátrában] a hajnal s az alkony szikrázó színekkel virít
(1930 Móricz Zsigmond)
a nápolyi alkony és beesteledés leírása ez [a Toldi szerelmében], Arany tollából, aki nemhogy Nápolyban, de még Itáliában sem járt soha
(1987–1988 Barta János¹)
1b. (kissé rég)
lenyugvó nap, ill. ennek vöröses fénye
Az est’ homállyán Ált-törve vissza-Sír, a’ lenyugvó Nap’ alkonya
(1829 Uránia)
Túl a réten néma méltóságban Magas erdő; benne már homály van, De az alkony üszköt vet fejére, S olyan, mintha égne s folyna vére
(1847 Petőfi Sándor)
az alkony felé fordítva szemeit
(1859 Eötvös József)
a láda felső nyílásán beszűrődő alkony fénypászmáját
(1938 Tersánszky Józsi Jenő)
1c. (birtokszóként) (rég)
homály, sötétség, árnyék
Szent fáim’ alkonyában
(1822 Kölcsey Ferenc)
a’ völgy alkonyában
(1825 Bajza József)
a homályos háttért a hegyoldalban tölgyek, gesztenyék, figék és platánok sötét alkonya képezi
(1857 Szemere Bertalan)
2. (birtokszóként)
vmely folyamat, jelenség, időszak stb. utolsó(, hanyatló) szakasza
életünknek alkonyátúl meg sem borzadunk
(1790–1799 Verseghy Ferenc)
Ifjúság és remény örökre veszve van Az évek’ tengerén Remélni olly nehéz A’ kornak alkonyán
(1839 Vörösmarty Mihály)
a román műidom az Árpád-házi királyok […] fiágának kihunytával a XIII-dik század alkonyán érte nálunk végét
(1884 Ipolyi Arnold)
az általános kulturális krízis, a Nyugat alkonya
(1978 Baránszky-Jób László)
2a. (ritk)
vkinek az utolsó életszakasza
Alkonyom közelg
(1843 Pécsi Aurora)
ennek a nagy embernek [ti. Jókainak] az alkonya végtelenül szomorú volt
(1906 Mikszáth Kálmán)
Ady alkonya a „Nótázó, vén bakák” fölött vöröslik, Tóth Árpád pályája a honfoglaló lovast idéző „Aquincumi Korcsmában” végződik, Babits a „Hazám”-ban a földgömböt megkerülve visszaszáll az apai házra
(1937 Cs. Szabó László)
2b. (birtokszóként)
romlás, pusztulás, bukás
Mohács- s Budánál vérezél Magyar! – hazádnak alkonyára
(1839 Eötvös József)
[Thort, a mennydörgés istenét] ellenségeinek mérges lehellete ölte meg, amikor a többi istenek meghaltak, az istenek alkonyánál
(1931 Kosztolányi Dezső)
Sztálingrád volt a német fasiszta hadsereg alkonya
(1949 Zsigmond László et al.)
ÖU: életalkony, estalkony
ÖE: alkonybíbor, alkonycsend, alkonypiros, alkonyszürkület, alkonytájban, alkonytájt
Sz: alkonyos
Vö. CzF.; ÉrtSz.; TESz. alkonyodik; ÉKsz.

Beállítások