egynyelvű mn 1C3 

1. ’Egyetlen nyelvet használó.’

1a. ’(hivatalos nyelvként) kizárólag egy nyelvet használó 〈közösség〉’ ❖ Jónak látnád-e édes barátom, egy varázsbot csapása által egy nyelvűvé tenni az egész emberi nemzetet? (1810 Kazinczy Ferenc C4939, 256) | [az idegen papok] országlati maximává tétették le vele [ti. I. Istvánnal] azt a politikai lehetetlenséget, hogy egynyelvü ország erőtlen ország (1877 Kossuth Lajos 8250008, 176) | [Brassó megyében] a lakosság mindenütt vegyesen lakik. Teljesen egy nyelvű község egy sincs a megyében (1901 Az Osztrák–Magyar Monarchia CD21) | [a bábeli toronyépítés után] az Isten beavatkozása új létformát adott az addig egynyelvű emberiségnek (1993 BibliaiLex. CD1207) | [a rádióműsor szerint] ha egynyelvű lenne az egységesülő Európa, akkor „univerzálódna” az egész világ (2001 Magyar Hírlap CD09).

1b. (Nyelvt is) ’〈a kétnyelvűvel v. a többnyelvűvel szemben is:〉 olyan 〈személy〉, aki csak az anyanyelvét beszéli, ill. ilyen személyekből álló 〈közösség〉’ ❖ mintha az egynyelvű franciák máról-holnapra Arany Jánost kezdenék bálványozni, akit sohase ismerhetnek meg fordításokból (1922 Kosztolányi Dezső CD10) | magyarul kértek valamit egy üzletben (Kolozsvárott ezzel már évek óta csak az egynyelvű magyar turisták próbálkoznak – reménytelenül) (1989 Romsics Ignác 2015024, 35) | Dél-Franciaországban még él, de már egynyelvű beszélői nincsenek a provanszálnak vagy okcitánnak, amely a középkorban a trubadúrok nyelve volt (1997 Magyar nyelv és irodalom CD13) | A kétnyelvű oláh cigány közösségek iskolai végzettségének mutatói eltérnek az egynyelvűekétől (2006 Bartha Csilla 3019001, 253).

1c. ’olyan 〈tevékenység〉, amelynek során egyetlen nyelvet használnak, ill. olyan 〈intézmény〉, ahol ilyen tevékenység zajlik’ ❖ [a magyarul, németül és tótul is beszélő lajoskomáromi pap] utódja azon kéréssel folyamodott a’ superintendentiához 1819-ben: változtassék a’ három nyelvű isteni tisztelet egy nyelvüvé (1843 Pesti Hírlap CD61) | lesz már egynyelvű előadás is a budapesti Operában (1911 Borsszem Jankó jún. 11. C5030, 8) | egynyelvűvé váljon bármelyik iskola (1997 Országgyűlési Napló CD62) | több országos kisebbségi önkormányzat vezetője jelezte: egynyelvű elektori gyűléseket kívánnak tartani (2002 Magyar Hírlap CD09) | egynyelvű oktatás (őshonos, őslakó vagy emigráns) kisebbségi diákok számára (2006 Borbély Anna 3177007, 606).

1d. ’olyan 〈szöveg, mű stb.〉, amely egyetlen nyelven íródott, egyetlen nyelvet használ’ ❖ [Calepinus szótárának] kiadásai három csoportra oszthatók: a) 1502–1544 között megjelent kiadások; egynyelvűek, itt-ott görög értelmezéssel (1906 Laczkó Géza C5848, 434) | Így született ez a mi modern, soknyelvű „világirodalmunk”: egy egynyelvű irodalomból, egy halott nyelv [ti. a latin] irodalmából (1934 Babits Mihály CD10) | Az egynyelvű [sumér] szövegek értelmezése ma még megoldhatatlan (1989 HaagLex. ford. CD1208) | a szlovákiai magyar diákoknak a nyelvtörvényre hivatkozva először próbáltak meg egynyelvű, szlovák bizonyítványt kiosztani az elmúlt napokban (1997 Országgyűlési Napló CD62) | miután befejeződött a kétnyelvű szótárak felújítása, a következő években elindulhat a magyar egynyelvű szótárak rekonstrukciója is [az Akadémiai Kiadónál] (2002 Magyar Hírlap CD09).

2. (kissé rég) ’ugyanazt a nyelvet, ill. vmely másik személyével v. csoportéval egyező nyelvet beszélő 〈személy, közösség〉’ ❖ [A Fülöp-szigetek] lakoſſai nagy ſzámúak nem egy nyelvüek (1801 Molnár János C0304, 77) | [az avarok és a hunok] egy nyelvüek voltak, mindössze dialektusi különbség lehetett köztük (1895 PallasLex. CD02) | [a nemzet] nemcsak egynyelvű emberek együttélése (1937 Schöpflin Aladár CD10).

3. (ritk) ’olyan 〈eszköz〉, amelyen egyetlen lapszerű, lengő, mozgó alkatrész, vagyis nyelv van’ ❖ [a klarinét] az egynyelvű síprendszer legtipikusabb hangszere (1914 RévaiNagyLex. C5707, 726) | [a] közép-európai zónától délre és keletre eső területeken az egynyelvű tiló az uralkodó, a központi régiótól nyugatra és északra eső területeken pedig a két- vagy többnyelvű tiló az általános (1991 Magyar néprajz CD47).

Sz: egynyelvűség.

Vö. ÉrtSz.; ÉKsz.