elégikus mn és fn  elegikus (rég)

I. mn 15A

1. (Irodt) ’kül. az elégia műfajában alkotó 〈költő〉, ill. az elégia műfajához tartozó v. azzal kapcs., arra vonatk.’ ❖ [Boethius] börtönbe kerűlt s itt írta nevezetes munkáját […], melyben esetét megkapó elegicus versekben ecsetelve, sorsában a bölcsészet elveivel vigasztalódik (1877 Magyar Könyvszemle CD40) | [Antinakhosz] mint elegikus költő is vált ismeretessé Lyde cz. tán két könyvből álló elegiájával (1902 ÓkoriLex. CD28) | elégikus versformák (1964 Pirnát Antal CD53) | Illyés Gyula, Vas István, Fodor József, Benjámin László, Somlyó György, Juhász Ferenc és Nagy László költészete részben elégikus (1974 Pomogáts Béla 2049045, 87) | egy elégikus költő, Szémonidész (1994 Tegyey Imre CD17).

1a. ’az elégiára jellemző v. emlékeztető, abban szokásos 〈hang(nem), hangulat stb.〉’ ❖ [Mezei Ernő képviselőjelölt] rossz szónok, középszerű politikus, de jó író. Hangulatteljesen ír s elegikusan (1881 Mikszáth Kálmán CD04) | [Az aszklepiadészi strófát] legtöbbször és legszebben Berzsenyi írja, elegikus árnyalatú költeményekben (1889 Négyesy László 8329005, 201) | a tengermély fájdalom elégikus szava (1906 Vértesy Jenő CD55) | [B. Radó Lili] új kötetének a tudatosan asszonyi magatartás és elégikus hangjának lágy tónusa ad egységet (1937 Radnóti Miklós 9543017, 528) | a kérdező vers költője meditációra alkalmas tárgyat szemel ki magának s azt a töprengve gondolkodás vagy az elégikus borongás hangulatába ágyazva bontja ki (1983 e. Béládi Miklós CD53) | a halványkék, szűrt fények elégikus aurát vonnak köréjük (1994 Magyar Hírlap CD09).

1b. ’ilyen költői 〈megnyilvánulás〉, ill. ilyen megnyilvánulású 〈alkotó, kül. költő〉’ ❖ [A szónok] elégikus, mézédes szava betölté a termet, s a mély csöndben mélán, búsan rezgett (1884 Mikszáth Kálmán CD04) | A régi álmokra való elégikus visszaemlékezések finom formaérzékkel jelentek meg [Kisfaludy Atala] költészetében (1934 Pintér Jenő CD44) | [Petőfi] egyik nap elégikus, a másik nap gúnyolódó, a harmadikon már átkozódik (1936 Illyés Gyula 9274067, 144) | Tompa himnikusabb, filozofikusabb, Dumný elégikusabb költő (1973 Fried István CD52) | [Arany János Epilógusának első sora] az élet lezárultságát hangsúlyozó elégikus sóhaj (1999 Magyar Hírlap CD09).

2. (vál) ’borongós, levert, elkeseredett 〈lelkiállapot, hangulat〉, ill. erre jellemző 〈viselkedés, megnyilvánulás〉’ ❖ Milyen tiszta ma este az ég, szólt a kereskedelmi ülnök elegikus hangon (1891 Zempléni P. Gyula ford.–Ohnet 8536003, 268) | Samu ur titokzatosan mosolygott, de aztán elégikusan rázogatta fejét (1903 Kóbor Tamás 1081001, 75) | elégikus hangulatban magányosan mentem hazafelé (1938 Weinberger G. Adolf CD52) | – Nem fog odaégni a karaj? – Dehogynem, kapott észbe Kertészné, de az elégikus hangulat, mely átcsapott rajta, az ajtóból még egy hullámot bocsátott Halmi felé (1965 Németh László² 9485042, 415).

II. fn 4A (ritk, Irodt)

’(elsősorban) elégiákat író költő’ ❖ [az] utolsó elegikus […] Parthemios volt (1869 Abafi Lajos C0569, 32) | [Euphorion,] ez a tudós alexandrinus költő épen úgy számítható az elegikusokhoz mint az epikusokhoz (1902 ÓkoriLex. CD28) | Oh adj erőt a bús elégikusnak Himnuszos Ifjuság! (1913 Tóth Árpád 9720027, 20) | A háború, a forradalom és az ellenforradalmi szenvedés Adyhoz közelítették a fiatalabb elégikust [ti. Tóth Árpádot], aki indulása éveiben is rajongott kora legnagyobb költőjének harcos bátorságáért, nagy belső szabadságáért, de hangjában, tónusában távol állott tőle (1955 Kardos László 9305001, 265) | [Vörösmarty] klasszikus hangvétele nem is annyira Berzsenyire emlékeztet, mint inkább Tibullusra, a visszafogott, visszaparancsolt áhítat, ahogy Etelkát szereti, nem Niklát idézi, hanem a latin elégikust (1996 Szabó Magda 9630006, 26).

Sz: elégikusság.

Vö. ÉrtSz.; TESz. elégia; ÉKsz.; IdSz.