elfanyalodik tn ige 12a9 (nyj v. irod)

1. ’〈vki(nek a szíve, lelke)〉 elkedvetlenedik, elszomorodik, (csalódott) keserűség fogja el’ ❖ a’ ſzegény bettlen Olvasó megneheztel, hogy érthetetlen verſeket tukmálok rá, ’s még ſem magyarázom meg, félre veti majd könyvemet, és talán minden olvasáſtól is elfanyalodik (1801 Csokonai Vitéz Mihály C1337, XV) | – Emmi jó erkölcsű lány, – ilyenkor [ti. amikor így dicsérték] valahogy elfanyarodott a szíve (1916 Gaál Mózes² CD10) | a lelkünk elfanyalodott, az idegeink megpattantak (1924 Berkes Imre Izidor CD10) | [Mátyás] elfanyalodva készülődött haza. Nem végzett semmit (1927 Móra Ferenc C3205, 127) | [A kedves hazug című előadásban] Mensáros öniróniájában semmi tragikus felhang nincs [...], hisz min is lehetne elfanyarodni egy ilyen színházi, drámaírói, férfiúi zseninek, egy ilyen élet császárának, mint a jó öreg G. B. [ti. George Bernard Shaw] (1981 Népszava aug. 1. C7446, 6).

1a. ’〈vkinek az arca〉 kedvetlen, szomorú kifejezést ölt’ ❖ Szente uram kitalálta a vendége elfanyalodott arcából, hogy annak min jár az esze most (1892 Jókai Mór CD18) | – Te, adj ezért nekem egy kis bonbont. – Miféle bonbont? – Tudod, olyat, amilyet nagyságos és főtisztelendő nagybátyádtól kapsz. A Pista képe elfanyarodott. – Nem kapok én attól semilyen bonbont (1898 Tóth Béla¹ 8485002, 177) | sürgettem, hogy határozzuk meg a házasság napját. Elfanyalodott az arca és ezer kifogást talált (1907 Ambrus Zoltán C0596, 177) | Arca ha elfanyarodna, ó mi is lenne vele! Vigadjon a nő (1956 Nagy László² 9473053, 62).

2. (ritk) ’〈annak kif-ére, hogy vmely kellemetlen íztől v. szagtól vkinek az arca fintorba húzódik〉’ ❖ mohó izlelési vágy mint a gyermeknél, kit kedve hajt a savanyu almába harapni, a ki mihelyt beleharapott, elfanyalodik tőle (1873 Dóczi Lajos ford.–Goethe C1428, XVIII) | [Irma néninek] olyan finom öreg-szaga [volt], hogy gyerekkoromban elfanyalodtam tőle (1993 Népszava márc. 20. C7458, 6).

Vö. CzF.; ÚMTsz.

elfanyalodik tárgyatlan ige 12a9 (nyj v. irod)
1.
〈vki(nek a szíve, lelke) elkedvetlenedik, elszomorodik, (csalódott) keserűség fogja el
a’ ſzegény bettlen Olvasó megneheztel, hogy érthetetlen verſeket tukmálok rá, ’s még ſem magyarázom meg, félre veti majd könyvemet, és talán minden olvasáſtól is elfanyalodik
(1801 Csokonai Vitéz Mihály)
– Emmi jó erkölcsű lány, – ilyenkor [ti. amikor így dicsérték] valahogy elfanyarodott a szíve
(1916 Gaál Mózes²)
a lelkünk elfanyalodott, az idegeink megpattantak
(1924 Berkes Imre Izidor)
[Mátyás] elfanyalodva készülődött haza. Nem végzett semmit
(1927 Móra Ferenc)
[A kedves hazug című előadásban] Mensáros öniróniájában semmi tragikus felhang nincs [...], hisz min is lehetne elfanyarodni egy ilyen színházi, drámaírói, férfiúi zseninek, egy ilyen élet császárának, mint a jó öreg G. B. [ti. George Bernard Shaw]
(1981 Népszava aug. 1.)
1a.
〈vkinek az arca〉 kedvetlen, szomorú kifejezést ölt
Szente uram kitalálta a vendége elfanyalodott arcából, hogy annak min jár az esze most
(1892 Jókai Mór)
– Te, adj ezért nekem egy kis bonbont. – Miféle bonbont? – Tudod, olyat, amilyet nagyságos és főtisztelendő nagybátyádtól kapsz. A Pista képe elfanyarodott. – Nem kapok én attól semilyen bonbont
(1898 Tóth Béla¹)
sürgettem, hogy határozzuk meg a házasság napját. Elfanyalodott az arca és ezer kifogást talált
(1907 Ambrus Zoltán)
Arca ha elfanyarodna, ó mi is lenne vele! Vigadjon a nő
(1956 Nagy László²)
2. (ritk)
〈annak kif-ére, hogy vmely kellemetlen íztől v. szagtól vkinek az arca fintorba húzódik〉
mohó izlelési vágy mint a gyermeknél, kit kedve hajt a savanyu almába harapni, a ki mihelyt beleharapott, elfanyalodik tőle
(1873 Dóczi Lajos ford.Goethe)
[Irma néninek] olyan finom öreg-szaga [volt], hogy gyerekkoromban elfanyalodtam tőle
(1993 Népszava márc. 20.)
Vö. CzF.; ÚMTsz.

Beállítások