elit mn és fn 

I. mn 12B2

1. (Kat is) ’a legkiválóbbakból, a legjobbakból kiválasztott egyedekből álló, válogatott, ill. 〈vmilyen területen〉 kiváló, kiemelkedő 〈csoport, réteg〉’ ❖ Nemcsak Görgey táborában, hanem az egész honvédségben s épen az élite csapatoknál s épen a győzelmek következtében, nagyon lenéző magatartás kezdett mutatkozni a polgári egyének, sőt a polgári kormányzat iránt (1869 Salamon Ferenc C3656, 55) | [A kommünben] az elit truppot képezték a betűszedők, a gépészek, a lakatosok meg a cipészek (1888 Jókai Mór CD18) | Némely európai seregben [...] még most is vannak ilyen, főleg lovas-küldönc szolgálatra kiképzett élite lovas-csapatok (1894 PallasLex. CD02) | [Ferenczy Károlyt] egy időben erősen foglalkoztatta is az igyekezet, hogy a kiválóbb modern festőket, akik közt voltak mindig eléggé eltérő törekvésűek, nem elvi programm, hanem a tehetség és kvalitás kritériuma alapján egyesítse és belőlük elít-gárdát alakítson (1929 Ferenczy Valér CD10) | az elit értelmiség (1988 Lányi András 1090001, 23) | ebben a háborúban az agresszornak éppen a legelitebb alakulatai maradtak majdnem sértetlenek (1991 Országgyűlési Napló CD62).

2. ’előkelő, kiváltságos, magas társadalmi állású 〈személy, csoport〉’ ❖ tisztes, uri, elit asszonyokkal (1893 Bródy Sándor C1188, 106) | a fővárosi elit társaság befogad neves írókat, sőt színészeket is (1968 Thury Zsuzsa 9709002, 143) | Égette a csajt, hogy mutassa, ő milyen elite (1971 Csörsz István 9092001, 121) | Sopron elit közönsége szép számmal gyűlt össze a nagyteremben (1997 Varga Imréné CD52).

2a. ’ilyen réteggel, csoporttal kapcs., azzal összefüggő, annak fenntartott v. létrehozott’ ❖ a Vígadó elite báljából a külvárosok táncz-szalonjaiba (1893 Az Osztrák–Magyar Monarchia CD21) | A Hakker-kertben tartották az elegánsabb elite mulatságokat (1899 Vay Sarolta C4394, 352) | [a huszártiszteknek] egy úri világ széles, örökös elit-tánctermét igérték (1907 Ady Endre CD0801) | a korábban Melbourne városközpontjának szélén tömörült magyar reformátusok többsége is „áttelepült” a metropolisz külsőbb – „elitebb” – negyedeibe (1991 Magyar reformátusok CD1210) | Az igazán elit klubokban megörökléssel vagy nagyon-nagyon hosszú várakozással és jó ajánlásokkal lehet tag valaki (2000 Országgyűlési Napló CD62).

3. ’olyan 〈intézmény, szak(ma)〉, amely a többihez képest kiemelkedő színvonalú képzést, ill. társadalmi megbecsültséget biztosít’ ❖ Az audiofil kultúra sosem volt elit szakma. Az igazán tehetséges műszaki szakemberek inkább a haditechnikában vagy a számítástechnikában helyezkednek el (1996 Magyar Hírlap CD09) | a régi egyházi iskolák sem mind voltak elit intézmények (1997 Magyar Hírlap CD09) | A felsőoktatásba járó diákok jelentős része – ez egyébként leginkább pont az elit egyetemek, főiskolák hallgatóira igaz – a társadalom jobb pozícióban lévő családjaiból kerül ki (1998 Országgyűlési Napló CD62) | Nincs olyan felsőoktatási rendszer a világon, ahol ne lennének elit szakok, elit egyetemek (1998 Országgyűlési Napló CD62) | Az elit iskola annak való, aki igazán tanulni akar (1998 Magyar Hírlap CD09).

4. (Mezőg) ’olyan válogatott 〈vetőmag, ill. tenyészállat(csoport)〉, amely jó minőségű szaporítóanyag hordozója’ ❖ akadnak tenyészetek [ti. juhtenyészetek], melyekben a nyírósúly 2-2.5 kg-ra süllyed, míg elite-nyájakban esetleg 5-6 kg-ra nő (1929 Az állatok világa ford. CD46) | A tavaly felhozott sertéseknek csak 58 százaléka volt állami, elit és elitrekord törzskönyvi szinten (1956 Irodalmi Újság szept. 8. C5231, 8) | A német cégek előjogokat élveztek több vonatkozásban, így az elit cukorrépamag behozatalában is (1979 Harmos Ferenc–Shmilliár Manó CD52) | Az elit vetőmag utódnemzedéke az első szaporítási fokozatú vetőmag megjelöléssel kerül magkereskedelmi forgalomba (1998 MagyarNagyLex. C5820, 229).

II. fn 3B1

’a társadalomnak v. a társadalom vmely csoportjának kiváló v. (vmilyen tekintetben) legkiválóbb, ill. vezető szerepet betöltő, magas rangú része, kül. a politikai réteg’ ❖ Midőn egy társaság alakittatik, nem a’ legerényesb, hanem a’ legügyesebb és leggazdagabb emberek képezik a’ részvényesek élite-jét (1842 Pesti Hírlap CD61) | A Borcsa nem tartozott a társadalom elitjéhez, egy korcsmárosnak a lánya volt (1879 Mikszáth Kálmán CD04) | [Giordano] Bruno meg akarta nyugtatni a theológusokat, hogy ő csak a szellemi elitnek, az uralkodó osztálynak hirdeti a maga tételeit (1937 Fejtő Ferenc 2045005, 41) | a felső államhivatalnoki, valamint katonai elit (1982 Berend T. Iván 9049002, 35) | a bukott kommunista eliteket felváltó hatalmi elitek (1990 Kovács M. Mária 2004007, 442) | [a 15. század végére] megkülönböztethetőek lettek egyes „nemzeti öltözetek” is, amelyek ekkor még nem parasztöltözetet jelentettek, hanem az elitét (1997 Magyar néprajz CD47).

ÖU: párt~.

Sz: elitista, elitizmus.

Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

elit melléknév és főnév
I. melléknév 12B2
1. (Kat is)
a legkiválóbbakból, a legjobbakból kiválasztott egyedekből álló, válogatott, ill. 〈vmilyen területen〉 kiváló, kiemelkedő 〈csoport, réteg〉
Nemcsak Görgey táborában, hanem az egész honvédségben s épen az élite csapatoknál s épen a győzelmek következtében, nagyon lenéző magatartás kezdett mutatkozni a polgári egyének, sőt a polgári kormányzat iránt
(1869 Salamon Ferenc)
[A kommünben] az elit truppot képezték a betűszedők, a gépészek, a lakatosok meg a cipészek
(1888 Jókai Mór)
Némely európai seregben [...] még most is vannak ilyen, főleg lovas-küldönc szolgálatra kiképzett élite lovas-csapatok
(1894 PallasLex.)
[Ferenczy Károlyt] egy időben erősen foglalkoztatta is az igyekezet, hogy a kiválóbb modern festőket, akik közt voltak mindig eléggé eltérő törekvésűek, nem elvi programm, hanem a tehetség és kvalitás kritériuma alapján egyesítse és belőlük elít-gárdát alakítson
(1929 Ferenczy Valér)
az elit értelmiség
(1988 Lányi András)
ebben a háborúban az agresszornak éppen a legelitebb alakulatai maradtak majdnem sértetlenek
(1991 Országgyűlési Napló)
2.
előkelő, kiváltságos, magas társadalmi állású 〈személy, csoport〉
tisztes, uri, elit asszonyokkal
(1893 Bródy Sándor)
a fővárosi elit társaság befogad neves írókat, sőt színészeket is
(1968 Thury Zsuzsa)
Égette a csajt, hogy mutassa, ő milyen elite
(1971 Csörsz István)
Sopron elit közönsége szép számmal gyűlt össze a nagyteremben
(1997 Varga Imréné)
2a.
ilyen réteggel, csoporttal kapcs., azzal összefüggő, annak fenntartott v. létrehozott
a Vígadó elite báljából a külvárosok táncz-szalonjaiba
(1893 Az Osztrák–Magyar Monarchia)
A Hakker-kertben tartották az elegánsabb elite mulatságokat
(1899 Vay Sarolta)
[a huszártiszteknek] egy úri világ széles, örökös elit-tánctermét igérték
(1907 Ady Endre)
a korábban Melbourne városközpontjának szélén tömörült magyar reformátusok többsége is „áttelepült” a metropolisz külsőbb – „elitebb” – negyedeibe
(1991 Magyar reformátusok)
Az igazán elit klubokban megörökléssel vagy nagyon-nagyon hosszú várakozással és jó ajánlásokkal lehet tag valaki
(2000 Országgyűlési Napló)
3.
olyan 〈intézmény, szak(ma), amely a többihez képest kiemelkedő színvonalú képzést, ill. társadalmi megbecsültséget biztosít
Az audiofil kultúra sosem volt elit szakma. Az igazán tehetséges műszaki szakemberek inkább a haditechnikában vagy a számítástechnikában helyezkednek el
(1996 Magyar Hírlap)
a régi egyházi iskolák sem mind voltak elit intézmények
(1997 Magyar Hírlap)
A felsőoktatásba járó diákok jelentős része – ez egyébként leginkább pont az elit egyetemek, főiskolák hallgatóira igaz – a társadalom jobb pozícióban lévő családjaiból kerül ki
(1998 Országgyűlési Napló)
Nincs olyan felsőoktatási rendszer a világon, ahol ne lennének elit szakok, elit egyetemek
(1998 Országgyűlési Napló)
Az elit iskola annak való, aki igazán tanulni akar
(1998 Magyar Hírlap)
4. (Mezőg)
olyan válogatott 〈vetőmag, ill. tenyészállat(csoport), amely jó minőségű szaporítóanyag hordozója
akadnak tenyészetek [ti. juhtenyészetek], melyekben a nyírósúly 2-2.5 kgkilogramm-ra süllyed, míg elite-nyájakban esetleg 5-6 kgkilogramm-ra nő
(1929 Az állatok világa ford.)
A tavaly felhozott sertéseknek csak 58 százaléka volt állami, elit és elitrekord törzskönyvi szinten
(1956 Irodalmi Újság szept. 8.)
A német cégek előjogokat élveztek több vonatkozásban, így az elit cukorrépamag behozatalában is
(1979 Harmos Ferenc–Shmilliár Manó)
Az elit vetőmag utódnemzedéke az első szaporítási fokozatú vetőmag megjelöléssel kerül magkereskedelmi forgalomba
(1998 MagyarNagyLex.)
II. főnév 3B1
a társadalomnak v. a társadalom vmely csoportjának kiváló v. (vmilyen tekintetben) legkiválóbb, ill. vezető szerepet betöltő, magas rangú része, kül. a politikai réteg
Midőn egy társaság alakittatik, nem a’ legerényesb, hanem a’ legügyesebb és leggazdagabb emberek képezik a’ részvényesek élite-jét
(1842 Pesti Hírlap)
A Borcsa nem tartozott a társadalom elitjéhez, egy korcsmárosnak a lánya volt
(1879 Mikszáth Kálmán)
[Giordano] Bruno meg akarta nyugtatni a theológusokat, hogy ő csak a szellemi elitnek, az uralkodó osztálynak hirdeti a maga tételeit
(1937 Fejtő Ferenc)
a felső államhivatalnoki, valamint katonai elit
(1982 Berend T. Iván)
a bukott kommunista eliteket felváltó hatalmi elitek
(1990 Kovács M. Mária)
[a 15. század végére] megkülönböztethetőek lettek egyes „nemzeti öltözetek” is, amelyek ekkor még nem parasztöltözetet jelentettek, hanem az elitét
(1997 Magyar néprajz)
ÖU: pártelit
Sz: elitista, elitizmus
Vö. ÉrtSz.; TESz.; ÉKsz.; IdSz.

Beállítások