eljön tn ige 9c3

1. ’〈ember(csoport)(látogatóba v. ott lakni) a beszélőhöz (közeli), ill. az (általa) említett helyre v. vmeddig jön, és (meg)érkezik’ ❖ A’ ’Sidó végre el-jöve, és meg-jelenté, hogy a’ Szának, mellyekkel én a’ meg-ſzabadúltakkal együtt el-vitettetném, mindjárt jelen léſznek (1772 Tordai Sámuel ford.–Gellert 7353003, 183) | A’ vakmer Török Lovasſág [...] Karátsai úr Brigádajához 30 lépésnyire el-is jött, de hogy a’ Hertzeg 1. Srder Reg. béli Bataliont-is ſegíttségére küldött a’ Brigadának, egéſſzen viſſza verettetett (1789 Hadi és Más Nevezetes Történetek 7419010, 336) | [Bonfini] beszéli el, hogy a Corvin család miképen jött el Rómából Dáciába, mely utóbbi helyen egész Zsigmond koráig föntartotta magát (1877 Zsilinszky Mihály CD57) | Mondtam Mariskának, gyüjjön el hozzám egy feketekávéra, ő egy kicsit szabódott, de aztán eljött (1923 Karinthy Frigyes 9309040, 183) | a világ három legünnepeltebb gitárművésze, John McLaughlin, Al di Meola és Paco de Lucia eljött Magyarországra (1996 Magyar Hírlap CD09) | [Gergő] mindennap eljött értem az iskola elé (2008 Szilánkokra hullva 3333001, 10).

1a. ’〈jármű〉 a beszélőhöz (közeli), ill. az (általa) említett helyre v. vmeddig jön’ ❖ Eljött a’ 2 szekér (1812 Kazinczy Ferenc C2562, 241) | Az eddig végzett kikötői munkálatok lehetővé teszik, hogy a nagy hajók is eljöhessenek a partokig (1897 PallasLex. CD02) | Amikor csak tudott, eljött a gyári teherautó és segített a tégla- és faanyag-szállításban (1959 Népszabadság nov. 6. C4811, 6) | [Niccolò] holtteteméért eljön a hullaszállító kocsi (2004 Bikácsy Gergely 3147004, 446).

1b. (kissé rég) ’〈nő, lány a beszélőhöz〉 feleségül megy, ill. 〈feleségül〉 hozzámegy’ ❖ Úgy gyanítom, hogy Asszonyám vele Terkára czélozott, a’ ki pénzes leány, ’s eljönne hozzám, és a’ ki nekem egyszer kellett volna (1803 Kazinczy Ferenc C2556, 84) | azt kérdem húgomasszonytól, eljön-é hozzám feleségül? (1823 Fogarasi Sámuel 7109012, 299) | Eljösz-e hozzám? el?... szépséges Szép fejkötőt veszek, S csak azt mondom: kimondhatatlan Hüséges férj leszek (1844 Petőfi Sándor CD01) | Eljönnél hozzám feleségül, gyönyörű virágszál? (1918 Krúdy Gyula CD54).

1c. ’visszajön, ide visszatér’ ❖ Szabadság már el múlt, nem is-jön Világra, Vólna  embernek igen nagy kárára, Menynybenn meg kötötték ezt ers pórázra, El jön tsak a’ végs trombita’ ſzavára (1772 Orczy Lőrinc 7249001, 5) | Korán elhunyt barátom, Van-é jel síri fádon, Mutatni, hol pihensz? Oh! mert hiába költ már A hír nekem mesét, Hogy még tán eljövendesz (1855 Arany János 8014073, 247) | A fecske eljött tavasszal, fészket kezdett rakni valamely ház eresze alatt (1879 Mikszáth Kálmán CD04) | A szektának harcolnia kell a szombatnak ünnepként tartásáért, s Krisztus akkor jön el, ha a hívek száma 144 000 lesz (1981 NéprajziLex. CD47).

1d. ’〈annak kif-ére, hogy vki a beszélővel együtt, (annak hívására) őt kísérve elmegy (vhonnan vhova)〉’ ❖ parantsoljatok egynek kzletek, a’ ki velem jnne el (1780 Patay Sámuel ford. C0710, 51) | Te el ne jjj vele, hanem maradj a’ Görög Tsáſzár mellett, és sürgesd a’ segítséget, mellyet annyiſzor megígért (1805 Tanárki János ford.–Tasso 8461001, 29) | úgy összebarátkoztak azon az estén, hogy Zobor Nagy mingyárt magával is hívta Toportyánt: jöjjön el véle haza, lakjon vendégként nála addig is, amíg el tudnak indulni (1954 Hollós Korvin Lajos 9252001, 124) | az állomás vezetőjét kerestem. Szabadságon volt, de a helyettese készséggel eljött velem megnézni, miért reklamálok (2008 Népszava szept. 3. C7471, 13).

1e. (rég) ’〈küldemény(ként vmi)〉 megjön, megérkezik, a beszélőhöz (közeli), ill. az (általa) említett helyre v. vmeddig eljut’ ❖ 13 Septembris mentem Kolozsvárra, az holott már valami egy héttel eljött volt a jezsuiták kiűzetése iránt való szomorú parancsolat (1773 Rettegi György 7282002, 312) | Senki nem lévén a’ Hegyallja táján, a’ kivel valóságos Tokaji Ausbruchot [= aszúbort] vetethetnék, téged bátorkodlak fárasztani; végy vagy vetess számomra egy átalag jóféle Ausbruchot. Ha egyszer Pestig eljő, onnét könnyű módom lessz elhozatni (1806 Kis János¹ C2557, 370) | Sándor! igen késn jött el leveled; Te Novembert Írtál abba, ’s azont én Jánus végire láttam (1813 Virág Benedek C4509, 54) | felhatalmazást állitottak ki, s néhány hónap mulva eljött a pénz s annak fele 5689 frt Csoma utódai, illetőleg testvére gyermekei között kiosztatott (1869 Orbán Balázs CD22).

1f. (kissé rég) ’〈hír, divatként vmi, járványos betegség, ill. folyadék〉 terjedve, ill. áramolva ide eljut (vmeddig v. vkihez)’ ❖ Ha Palamedesről a hír hozzátok is eljött, Belusnak fia, ritka vitéz, nagy tábori bajnok (1790–1796 Dayka Gábor ford.–Vergilius 7075008, 97) | a pestis M. Vásárhelyig el jött (1828 Cserey Miklós C4937, 564) | félnek, hogy idáig eljön a víz, mert kiszakadt a váci töltés (1869–1872 Déryné Széppataki Róza 8102008, 259) | S amint a Mária Terézia bécsi barokkja eljutott hozzánk még magyar zamatot is kapott a szegénység parancsolta egyszerűsítéssel – eljöttek a bíderes bútorok is. Eljöttek a városi polgárokhoz s el a vidéki kastélyokba (1910 Lengyel Géza CD10).

2. ’tartózkodási helyéről (vhonnan) a beszélő felé indulva eltávozik’ ❖ Nem zött ily tudóst Urunk a templomból, Midn haragosan eljövén Sionból, Sokat megpofozott farizeusokból S némelyt bottal zött galamb-árusokból (1772 Barcsay Ábrahám 7019026, 52) | Az istálók’ emberein kivűl még minden aludt a’ háznál, midőn eljöttem (1819 Kazinczy Ferenc C2569, 359) | Mikor hazulról eljött, az anyja a saját kezeivel hímzett legpompásabb öltözetét adta föl rá (1877 Jókai Mór CD18) | a dolgok hamar visszajutottak Zoli fülébe, aki úgy megvert, hogy két hétig kórházban feküdtem. Három év után eljöttem tőle, és a nagymamámhoz költöztem (2008 Szilánkokra hullva 3333002, 81).

2a. ’errébb lép, kissé eltávolodik vhonnan’ ❖ De ugyan, a szentek nevére, jöjjön el az ablaktól a hercegnő! (1877 Jókai Mór CD18) | Merovszky (bólint, eljön a kandallótól és leül Szimon mellé) (1930 Zilahy Lajos 9799001, 49) | Nevetve hátradőltek a székeken, néhányan fel is álltak, és eljöttek az asztaltól (1973 Gion Nándor 9190005, 93).

2b. (Sp) ’〈kiindulóponttól, es. fordulótól versenyző〉 gyorsabb indulással (másokat megelőzve) eltávolodik’ ❖ [a Columbia nevű ló,] mely a starttól jól eljött, már ugyszólván megnyerte a versenyt, midőn egyszerre ostor alatt Ezerkilencszázegy nyomult előre és Columbiát ép a célnál rövid fejhoszszal fogta le (1904 Pesti Hírlap máj. 18. C5652, 8) | [evezésben] Svájc és Magyarország jön el legjobban a starttól (1933 Nemzeti Sport aug. 28. C7156, 3) | A fordulóknál azonban a kínai [úszó]lány, He nagyszerűen jött el a faltól, és a százméteres forduló kivételével mindig előbb érintette a falat, mint olimpiai bajnoknőnk (1994 Magyar Hírlap CD09).

3. ’állását, működési területét elhagyva v. tagságát, lakását felmondva távozik vhonnan, ill. (így) 〈ide(, a beszélőével azonos helyre, munkahelyre)〉 állást, tagságot vállalva belép, jön’ ❖ mikor az Udvartól El-jöttem, bútsúztam a’ Nemeſi Kartól (1789 Baranyi László ford. 7016002, 17) | Tisztelteti Gyergyót öreg Boér Antal és [...] ő jön el majd ide követnek (1891 Mikszáth Kálmán CD04) | ez [a munka] volt még, amit megpróbáltam, utána eljöttem ide a csomagolókhoz (1973 László-Bencsik Sándor 9383001, 22) | Eljöttem a kaposvári színháztól, de a nosztalgia megmaradt bennem, hiszen ott játszottak a barátaim (1996 Magyar Hírlap CD09).

4. ’〈kül. személy〉 errefelé jöttében elhalad vhol’ ❖ Be keservesen néztem Minap az ajtóra. Hogy gyanakodó Anyád Be zárta elttem, Mikor alkonyodatkor Eltted el-jöttem (1789 Pálóczi Horváth Ádám 7143008, 315) | Este 8 órakor megindultunk a lyoni vasúton az első helyen, Párizsig a 2-ikon jöttünk. Dijon mellett jöttünk el (1860 Tanárky Gyula 8460002, 172) | [Julianus barát] a Volgán jött felfelé hajóval, azután az Okán tizenöt napig, azután az oroszok és a mordvinok országa között jött el a ruténeken át, s a vereckei szoroson haza (1920 Móricz Zsigmond CD10) | új épületet húztak fel, a régi üzemcsarnokokat kitatarozták. Berlin és Budapest között jártamban hányszor eljöttem előttük! (2001 Népszabadság ápr. 17. C7849, 6).

5. ’〈út〉 errefelé tart, vezet el vhonnan, vmeddig’ ❖ Tiszai rév felől jön el az út onnan (1847 Petőfi Sándor CD01) | az M-5-ös Kecskemétig eljön (2000 Magyar Hírlap CD09).

6. ’〈vmely (várt v. várható) időpont, időszak, ill. vminek az ideje〉 elérkezik, elkövetkezik’ ❖ Meg-lehet pedig esmerni, ha meg-értt-e’ a’ Mag, erröl, ha a’ Tokja, vagy külsö Haja verhenyös barna ſzinü, és már ekkor el-jött az ideje, hogy le-kaſzállyák (1773 Szilágyi Sámuel² ford.–Wiegand 7332006, 98) | Majd áldozó-csütörtökön Esküvőnknek napja eljön (1841–1853 Losonczy László 8277012, 22) | A szép május hónap is eljött. Szentpétervár körül ekkor nyílnak a legelső ibolyák (1872–1874 Jókai Mór CD18) | Ha két pápa civakodik, eljött a pillanat, hogy a világi hatalom urrá legyen az egyház fölött (1940 Háy Gyula 9232002, 14) | gyakorta elmondta, sohasem adja fel a reményt, bátyja meg fog változni, idomulni akar majd, ha eljön az ideje (2008 Grecsó Krisztián 3123001, 15).

6a. ’〈vmely (várt v. várható) esemény, állapot, helyzet〉 sor kerülve rá megvalósul, bekövetkezik’ ❖ El jön hivatlan is ez a’ ſzomorúság Kit követni ſzokott állandób’ boldogſág (1772 Barcsay Ábrahám 7019037, 21) | midőn eljöttek az iskolai vizsgálatok, könyveket adogatott a parasztfiúknak [Kárpáthy Zoltán] (1854 Jókai Mór CD18) | Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! (1935 József Attila 9282127, 269) | bizonyos, hogy egy szabadelvű-szociáldemokrata szövetség a legmegbízhatóbb stabilizáló tényező lehet a köztársaság netán eljövendő válságaiban (1991 Miskolczy László 2003051, 39).

Vö. CzF. eljő · eljön; ÉrtSz.; TESz. jön; ÉKsz.; SzT. eljő, eljöhet, eljött; ÚMTsz.

eljön tárgyatlan ige 9c3
1.
〈ember(csoport) (látogatóba v. ott lakni) a beszélőhöz (közeli), ill. az (általa) említett helyre v. vmeddig jön, és (meg)érkezik
A’ ’Sidó végre el-jöve, és meg-jelenté, hogy a’ Szának, mellyekkel én a’ meg-ſzabadúltakkal együtt el-vitettetném, mindjárt jelen léſznek
(1772 Tordai Sámuel ford.Gellert)
A’ vakmer Török Lovasſág [...] Karátsai úr Brigádajához 30 lépésnyire el-is jött, de hogy a’ Hertzeg 1. Srder Reg.Regiment béli Bataliont-is ſegíttségére küldött a’ Brigadának, egéſſzen viſſza verettetett
(1789 Hadi és Más Nevezetes Történetek)
[Bonfini] beszéli el, hogy a Corvin család miképen jött el Rómából Dáciába, mely utóbbi helyen egész Zsigmond koráig föntartotta magát
(1877 Zsilinszky Mihály)
Mondtam Mariskának, gyüjjön el hozzám egy feketekávéra, ő egy kicsit szabódott, de aztán eljött
(1923 Karinthy Frigyes)
a világ három legünnepeltebb gitárművésze, John McLaughlin, Al di Meola és Paco de Lucia eljött Magyarországra
(1996 Magyar Hírlap)
[Gergő] mindennap eljött értem az iskola elé
(2008 Szilánkokra hullva)
1a.
〈jármű〉 a beszélőhöz (közeli), ill. az (általa) említett helyre v. vmeddig jön
Eljött a’ 2 szekér
(1812 Kazinczy Ferenc)
Az eddig végzett kikötői munkálatok lehetővé teszik, hogy a nagy hajók is eljöhessenek a partokig
(1897 PallasLex.)
Amikor csak tudott, eljött a gyári teherautó és segített a tégla- és faanyag-szállításban
(1959 Népszabadság nov. 6.)
[Niccolò] holtteteméért eljön a hullaszállító kocsi
(2004 Bikácsy Gergely)
1b. (kissé rég)
〈nő, lány a beszélőhöz〉 feleségül megy, ill. 〈feleségül〉 hozzámegy
Úgy gyanítom, hogy Asszonyám vele Terkára czélozott, a’ ki pénzes leány, ’s eljönne hozzám, és a’ ki nekem egyszer kellett volna
(1803 Kazinczy Ferenc)
azt kérdem húgomasszonytól, eljön-é hozzám feleségül?
(1823 Fogarasi Sámuel)
Eljösz-e hozzám? el?... szépséges Szép fejkötőt veszek, S csak azt mondom: kimondhatatlan Hüséges férj leszek
(1844 Petőfi Sándor)
Eljönnél hozzám feleségül, gyönyörű virágszál?
(1918 Krúdy Gyula)
1c.
visszajön, ide visszatér
Szabadság már el múlt, nem is-jön Világra, Vólna  embernek igen nagy kárára, Menynybenn meg kötötték ezt ers pórázra, El jön tsak a’ végs trombita’ ſzavára
(1772 Orczy Lőrinc)
Korán elhunyt barátom, Van-é jel síri fádon, Mutatni, hol pihensz? Oh! mert hiába költ már A hír nekem mesét, Hogy még tán eljövendesz
(1855 Arany János)
A fecske eljött tavasszal, fészket kezdett rakni valamely ház eresze alatt
(1879 Mikszáth Kálmán)
A szektának harcolnia kell a szombatnak ünnepként tartásáért, s Krisztus akkor jön el, ha a hívek száma 144 000 lesz
(1981 NéprajziLex.)
1d.
〈annak kif-ére, hogy vki a beszélővel együtt, (annak hívására) őt kísérve elmegy (vhonnan vhova)
parantsoljatok egynek kzletek, a’ ki velem jnne el
(1780 Patay Sámuel ford.)
Te el ne jjj vele, hanem maradj a’ Görög Tsáſzár mellett, és sürgesd a’ segítséget, mellyet annyiſzor megígért
(1805 Tanárki János ford.Tasso)
úgy összebarátkoztak azon az estén, hogy Zobor Nagy mingyárt magával is hívta Toportyánt: jöjjön el véle haza, lakjon vendégként nála addig is, amíg el tudnak indulni
(1954 Hollós Korvin Lajos)
az állomás vezetőjét kerestem. Szabadságon volt, de a helyettese készséggel eljött velem megnézni, miért reklamálok
(2008 Népszava szept. 3.)
1e. (rég)
〈küldemény(ként vmi) megjön, megérkezik, a beszélőhöz (közeli), ill. az (általa) említett helyre v. vmeddig eljut
13 Septembris mentem Kolozsvárra, az holott már valami egy héttel eljött volt a jezsuiták kiűzetése iránt való szomorú parancsolat
(1773 Rettegi György)
Senki nem lévén a’ Hegyallja táján, a’ kivel valóságos Tokaji Ausbruchot [= aszúbort] vetethetnék, téged bátorkodlak fárasztani; végy vagy vetess számomra egy átalag jóféle Ausbruchot. Ha egyszer Pestig eljő, onnét könnyű módom lessz elhozatni
(1806 Kis János¹)
Sándor! igen késn jött el leveled; Te Novembert Írtál abba, ’s azont én Jánus végire láttam
(1813 Virág Benedek)
felhatalmazást állitottak ki, s néhány hónap mulva eljött a pénz s annak fele 5689 frtforint Csoma utódai, illetőleg testvére gyermekei között kiosztatott
(1869 Orbán Balázs)
1f. (kissé rég)
〈hír, divatként vmi, járványos betegség, ill. folyadék〉 terjedve, ill. áramolva ide eljut (vmeddig v. vkihez)
Ha Palamedesről a hír hozzátok is eljött, Belusnak fia, ritka vitéz, nagy tábori bajnok
(1790–1796 Dayka Gábor ford.Vergilius)
a pestis M. VásárhelyMarosvásárhelyig el jött
(1828 Cserey Miklós)
félnek, hogy idáig eljön a víz, mert kiszakadt a váci töltés
(1869–1872 Déryné Széppataki Róza)
S amint a Mária Terézia bécsi barokkja eljutott hozzánk még magyar zamatot is kapott a szegénység parancsolta egyszerűsítéssel – eljöttek a bíderes bútorok is. Eljöttek a városi polgárokhoz s el a vidéki kastélyokba
(1910 Lengyel Géza)
2.
tartózkodási helyéről (vhonnan) a beszélő felé indulva eltávozik
Nem zött ily tudóst Urunk a templomból, Midn haragosan eljövén Sionból, Sokat megpofozott farizeusokból S némelyt bottal zött galamb-árusokból
(1772 Barcsay Ábrahám)
Az istálók’ emberein kivűl még minden aludt a’ háznál, midőn eljöttem
(1819 Kazinczy Ferenc)
Mikor hazulról eljött, az anyja a saját kezeivel hímzett legpompásabb öltözetét adta föl rá
(1877 Jókai Mór)
a dolgok hamar visszajutottak Zoli fülébe, aki úgy megvert, hogy két hétig kórházban feküdtem. Három év után eljöttem tőle, és a nagymamámhoz költöztem
(2008 Szilánkokra hullva)
2a.
errébb lép, kissé eltávolodik vhonnan
De ugyan, a szentek nevére, jöjjön el az ablaktól a hercegnő!
(1877 Jókai Mór)
Merovszky (bólint, eljön a kandallótól és leül Szimon mellé)
(1930 Zilahy Lajos)
Nevetve hátradőltek a székeken, néhányan fel is álltak, és eljöttek az asztaltól
(1973 Gion Nándor)
2b. (Sp)
〈kiindulóponttól, es. fordulótól versenyző〉 gyorsabb indulással (másokat megelőzve) eltávolodik
[a Columbia nevű ló,] mely a starttól jól eljött, már ugyszólván megnyerte a versenyt, midőn egyszerre ostor alatt Ezerkilencszázegy nyomult előre és Columbiát ép a célnál rövid fejhoszszal fogta le
(1904 Pesti Hírlap máj. 18.)
[evezésben] Svájc és Magyarország jön el legjobban a starttól
(1933 Nemzeti Sport aug. 28.)
A fordulóknál azonban a kínai [úszó]lány, He nagyszerűen jött el a faltól, és a százméteres forduló kivételével mindig előbb érintette a falat, mint olimpiai bajnoknőnk
(1994 Magyar Hírlap)
3.
állását, működési területét elhagyva v. tagságát, lakását felmondva távozik vhonnan, ill. (így) 〈ide(, a beszélőével azonos helyre, munkahelyre) állást, tagságot vállalva belép, jön
mikor az Udvartól El-jöttem, bútsúztam a’ Nemeſi Kartól
(1789 Baranyi László ford.)
Tisztelteti Gyergyót öreg Boér Antal és [...] ő jön el majd ide követnek
(1891 Mikszáth Kálmán)
ez [a munka] volt még, amit megpróbáltam, utána eljöttem ide a csomagolókhoz
(1973 László-Bencsik Sándor)
Eljöttem a kaposvári színháztól, de a nosztalgia megmaradt bennem, hiszen ott játszottak a barátaim
(1996 Magyar Hírlap)
4.
〈kül. személy〉 errefelé jöttében elhalad vhol
Be keservesen néztem Minap az ajtóra. Hogy gyanakodó Anyád Be zárta elttem, Mikor alkonyodatkor Eltted el-jöttem
(1789 Pálóczi Horváth Ádám)
Este 8 órakor megindultunk a lyoni vasúton az első helyen, Párizsig a 2-ikon jöttünk. Dijon mellett jöttünk el
(1860 Tanárky Gyula)
[Julianus barát] a Volgán jött felfelé hajóval, azután az Okán tizenöt napig, azután az oroszok és a mordvinok országa között jött el a ruténeken át, s a vereckei szoroson haza
(1920 Móricz Zsigmond)
új épületet húztak fel, a régi üzemcsarnokokat kitatarozták. Berlin és Budapest között jártamban hányszor eljöttem előttük!
(2001 Népszabadság ápr. 17.)
5.
〈út〉 errefelé tart, vezet el vhonnan, vmeddig
Tiszai rév felől jön el az út onnan
(1847 Petőfi Sándor)
az M-5-ös Kecskemétig eljön
(2000 Magyar Hírlap)
6.
〈vmely (várt v. várható) időpont, időszak, ill. vminek az ideje〉 elérkezik, elkövetkezik
Meg-lehet pedig esmerni, ha meg-értt-e’ a’ Mag, erröl, ha a’ Tokja, vagy külsö Haja verhenyös barna ſzinü, és már ekkor el-jött az ideje, hogy le-kaſzállyák
(1773 Szilágyi Sámuel² ford.Wiegand)
Majd áldozó-csütörtökön Esküvőnknek napja eljön
(1841–1853 Losonczy László)
A szép május hónap is eljött. Szentpétervár körül ekkor nyílnak a legelső ibolyák
(1872–1874 Jókai Mór)
Ha két pápa civakodik, eljött a pillanat, hogy a világi hatalom urrá legyen az egyház fölött
(1940 Háy Gyula)
gyakorta elmondta, sohasem adja fel a reményt, bátyja meg fog változni, idomulni akar majd, ha eljön az ideje
(2008 Grecsó Krisztián)
6a.
〈vmely (várt v. várható) esemény, állapot, helyzet〉 sor kerülve rá megvalósul, bekövetkezik
El jön hivatlan is ez a’ ſzomorúság Kit követni ſzokott állandób’ boldogſág
(1772 Barcsay Ábrahám)
midőn eljöttek az iskolai vizsgálatok, könyveket adogatott a parasztfiúknak [Kárpáthy Zoltán]
(1854 Jókai Mór)
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!
(1935 József Attila)
bizonyos, hogy egy szabadelvű-szociáldemokrata szövetség a legmegbízhatóbb stabilizáló tényező lehet a köztársaság netán eljövendő válságaiban
(1991 Miskolczy László)
Vö. CzF. eljő · eljön; ÉrtSz.; TESz. jön; ÉKsz.; SzT. eljő, eljöhet, eljött; ÚMTsz.

Beállítások