elővesz ts ige 9b

1. ’〈vmely zárt helyről, vminek a mélyéből, takarásából〉 előszed, kivesz vmit’ ❖ [rüh esetén] a’ fellyebb emlitett purgáló ſzereket és a’ kenetet iſmét el-kell venni (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 353) | A’ szarkalábmagport és kőolajt valami üvegben kell tartani jól bedugva, hogy szükség lévén reá tüstént elő lehessen venni (1835 Némethy József 8333014, 174) | elmosolyodok magam is, mikor erre a képére ránézek. [...] Akármilyen bánatom van Annuska, csak előveszem és kiderülök (1902 Gárdonyi Géza 9173012, 53) | elő kellett venni az ágy alól azt a kitaposott cúgos-cipőt (1926 Krúdy Gyula CD10) | felállok, hogy a fogason lógó bőrmellényem belső zsebéből az útlevelemet újra elővegyem (1993 Kertész Imre² CD41).

2. ’〈(félig) kész művet, vmely korábbi témát〉(újra) munkába, v. vele való foglalkozásra kézbe vesz, ill. 〈ügyet, kérdést〉(újra) taglal(ni), tárgyal(ni kezd)’ ❖ Bár Te is azt mondhassd róla [ti. levelemről], a’ mit én mondok verseid felől – hogy soha sem tudtam még új gyönyörűség nélkül elővenni (1807 Kazinczy Ferenc C2558, 149) | Tractátusomat azóta kétszer vettem elő; készen nincsen (1814 Kölcsey Ferenc 8253061, 144) | A nevezetes városok mint iskolahelyek tárgyalásánál [Apáczai] megint előveszi az igen kedvelt tanügyet (1858 Erdélyi János² 8131106, 268) | A Nemzeti Színház is azért vette elő most a Kaméliás Hölgyet, mert nagy művésznőjének Bajor Gizinek akart alkalmat adni (1943 Schöpflin Aladár 2032022, 758) | Bírálóink vegyék csak elő próbakép a Nyugat évfolyamait (1947 Lengyel Balázs 2052001, 86) | [a] kérdés, amit elő kell venni, a nemzetközi gazdasági integráció (1973 Marosán György 9425005, 324).

3. (rendsz. felsz módban, honnan v. hol kérdőszóval) ’〈személyt, dolgot〉 előteremt, előkerít’ ❖ még ma feljelentem, ha nekem azt az Angyal lányt rögtön elő nem teremtik. Szájasné, Kománé.: De hát honnan vegyük elő? (1875 Tóth Ede 8486003, 187) | a végek védelmére pénz kell, és a király nem fog tudni máshonnan pénzt elővenni, mint a templomokból (1926 Krúdy Gyula CD54) | csak a strázsamester vakarta meg a füle tövét, hogy hát hol vegye elő a rókát (1927 Móra Ferenc 9459027, 17) | akkrisztusmáriáját ennek a rohadt életnek, honnan, miből vegyem elő azt a huszonötezret? (1960 Urbán Ernő 9742003, 187).

3a. ’〈(korábban már bevált, alkalmas) személyt〉 vmely feladatra, funkcióra, célra (újra) megkeres, előkerít’ ❖ a’ hires Széchenyi (ez által engem ért a’ csíntalan [...]!) két eszes embert vesz elő, Orosz urat t. i. és a’ maréchalt; mi által [...] az igazság tisztán kerül napfényre (1828 Széchenyi István CD1501) | [Henriette] a pópát vevé elő, hogy megkérdje tőle, miféle ház az (1860 Jókai Mór C2253, 388) | ezerféle eset adhatja elő magát, mikor valakit elő kell vennem, akire nem is gondoltam, akire momentán van szükségem (1885 Mikszáth Kálmán CD04) | Mivel idény közben nem igazolhattunk új játékost, ismét Steinitzet kellett elővennünk (1966 Moldova György 9449002, 148) | Ha régi magyarországi vaskohászati probléma merül fel, akkor mindig elővesznek engem. Például holnap megyek le Dunaújvárosba egy tanácskozásra (1998 Magyar Hírlap CD09).

3b. (megkeresve) vallatóra fog, ill. felelősségre von, számonkér vkit’ ❖ a’ férjfi halála után, ſenkit nem veſznek mást el hanem a’ ſzegény özvegyet (1798 Nánásy Benjámin C3301, 526) | Illy erős gyanúra, mint minő e’ körülményben fenforog, a’ vendéglői szolgát sokkal szigorúbban kellene elővenni (1843 Pesti Hírlap CD61) | Böszörményiné elővette a fiát. Te ilyen meg olyan, te cégéres, te, mi van avval a jánnyal! (1911 Móricz Zsigmond CD10) | a vezetés elő fogja venni a forradalom alatti magatartásáért, és ez a fejébe is kerülhet (2000 Szabó Miklós CD17).

4. ’〈vmely képességet, adottságot, tulajdonságot, ill. módszert, eljárást, eszközt〉(újra) használ(ni), alkalmaz(ni kezd)’ ❖ sokkal hatásosabb azt [ti. az érvágást] viszont elö venni (1772 Marikovszky Márton ford.–Tissot C3033, 100) | lehet a’ fölöttébb gyúladt mirígy körül néhány pióczákat rakni fel, és osztán a’ hivesitő borogatásokat, a’ mint előbb javasoltatott, elővenni (1830 Horváth József ford.–Wendt 8187003, 146) | Most már a subás előveszi az ékesszólást (1905 Tömörkény István 8493011, 51) | [Pest] elővette azokat a trükkjeit, amelyekkel hajdanában boldogult – kábító volt és gazdag volt, jómódot hazudott (1925 Krúdy Gyula CD54) | azon iparkodott, hogy a legtapintatosabb s legédesebb hangját vegye elő (1960 e. Füsi József ford.–Cellini 9160002, 112) | ne felejtsék el, hogy honnan indult el ez a kormány, ne felejtsék el, hogy milyen örökséget vett át, és ennek megfelelően vegyék elő akkor kritikai érzéküket! (1990 Országgyűlési Napló CD62) | [Beneš] a határokra vonatkozó céljai érdekében elővette a később oly gyakran használt érvét: Közép-Európában anarchia van, Csehszlovákia az egyetlen stabil tényező (1994 Ádám Magda CD17).

5. ’〈(kóros) állapot〉 hatalmába kerít vkit, úrrá lesz rajta’ ❖ tsak valami kis f fájás vette el (1787 Barczafalvi Szabó Dávid ford.–Miller C0791, 41) | az elevenség akkor vesz engem elő, mikor olly culturájú embert kapok mint ő [ti. a külföldi vendég], ’s felejthetem bajaimat (1822 Kazinczy Ferenc C2571, 206) | mintha a szendergés venne elő a száraz, szaggatott s tökéletesen rugalmatlan előadás alatt (1882 Mikszáth Kálmán 8312145, 206) | magát a hideglelés fogja elővenni, ha mindent elsorolok szép rendjén (1964 Sánta Ferenc 9585001, 99).

6. előveszi magát (rég, ritk)(testileg, szellemileg v. anyagilag) megerősödik, összeszedi magát, erőre kap’ ❖ a’ Nemzet a’ pallérozódásba [...] késöre kezdette magát elö venni (1790 Aranka György C0627, 37) | a’ Frantzia Nemzet üldöz indulattya által vették elé magokat az Anglus és Német Nemzetek, elfogadván amazoknak a’ Vallásért kiüzött munkás és értelmes hazafiait (1806 Teleki László¹ 8472004, 107) | A’ pókkal és pókhálóval tele-ólban, jobban előveszi magát a ló és a szarvasmarha (1816 Pethe Ferenc C3497, 28) | A’ classisbeli tanúlásnál nincs foganatosabb. Ott a’ lassu ösztönt kap, a’ tunya és magát eleresztett megpendűl, [...] ott ami csak nem fa, előveszi magát (1834 Thewrewk József C4148, 23).

7. (kissé rég, ritk) ’sorrendben v. időrendben más dolgok v. személyek elé helyez vmit, vkit’ ❖ ſietve utam’ elő-venni [= előrébb hozni] Kelletik (1787 Gvadányi József C1939, 43) | Vidonka nincs sehol. [...] A szentszék kénytelen volt megváltoztatni a sorrendet, és a két cselédet venni elő (1900 Mikszáth Kálmán CD04) | felolvasták [...] azután a sorrendet, mely szerint a deputationális munkálatokat elő kell venni (1943 Bóka László ford.–Széchenyi CD1502).

Vö. CzF. elévėsz, elővėsz; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT. elévehet, elévesz, előveheti magát; ÚMTsz. ~, elévesz

elővesz tárgyas ige 9b
1.
〈vmely zárt helyről, vminek a mélyéből, takarásából〉 előszed, kivesz vmit
[rüh esetén] a’ fellyebb emlitett purgáló ſzereket és a’ kenetet iſmét el-kell venni
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
A’ szarkalábmagport és kőolajt valami üvegben kell tartani jól bedugva, hogy szükség lévén reá tüstént elő lehessen venni
(1835 Némethy József)
elmosolyodok magam is, mikor erre a képére ránézek. [...] Akármilyen bánatom van Annuska, csak előveszem és kiderülök
(1902 Gárdonyi Géza)
elő kellett venni az ágy alól azt a kitaposott cúgos-cipőt
(1926 Krúdy Gyula)
felállok, hogy a fogason lógó bőrmellényem belső zsebéből az útlevelemet újra elővegyem
(1993 Kertész Imre²)
2.
(félig) kész művet, vmely korábbi témát〉 (újra) munkába, v. vele való foglalkozásra kézbe vesz, ill. 〈ügyet, kérdést〉 (újra) taglal(ni), tárgyal(ni kezd)
Bár Te is azt mondhassd róla [ti. levelemről], a’ mit én mondok verseid felől – hogy soha sem tudtam még új gyönyörűség nélkül elővenni
(1807 Kazinczy Ferenc)
Tractátusomat azóta kétszer vettem elő; készen nincsen
(1814 Kölcsey Ferenc)
A nevezetes városok mint iskolahelyek tárgyalásánál [Apáczai] megint előveszi az igen kedvelt tanügyet
(1858 Erdélyi János²)
A Nemzeti Színház is azért vette elő most a Kaméliás Hölgyet, mert nagy művésznőjének Bajor Gizinek akart alkalmat adni
(1943 Schöpflin Aladár)
Bírálóink vegyék csak elő próbakép a Nyugat évfolyamait
(1947 Lengyel Balázs)
[a] kérdés, amit elő kell venni, a nemzetközi gazdasági integráció
(1973 Marosán György)
3. (rendsz. felsz módban, honnan v. hol kérdőszóval)
〈személyt, dolgot〉 előteremt, előkerít
még ma feljelentem, ha nekem azt az Angyal lányt rögtön elő nem teremtik. Szájasné, Kománé.: De hát honnan vegyük elő?
(1875 Tóth Ede)
a végek védelmére pénz kell, és a király nem fog tudni máshonnan pénzt elővenni, mint a templomokból
(1926 Krúdy Gyula)
csak a strázsamester vakarta meg a füle tövét, hogy hát hol vegye elő a rókát
(1927 Móra Ferenc)
akkrisztusmáriáját ennek a rohadt életnek, honnan, miből vegyem elő azt a huszonötezret?
(1960 Urbán Ernő)
3a.
(korábban már bevált, alkalmas) személyt〉 vmely feladatra, funkcióra, célra (újra) megkeres, előkerít
a’ hires Széchenyi (ez által engem ért a’ csíntalan [...]!) két eszes embert vesz elő, Orosz urat t. i.tudniillik és a’ maréchalt; mi által [...] az igazság tisztán kerül napfényre
(1828 Széchenyi István)
[Henriette] a pópát vevé elő, hogy megkérdje tőle, miféle ház az
(1860 Jókai Mór)
ezerféle eset adhatja elő magát, mikor valakit elő kell vennem, akire nem is gondoltam, akire momentán van szükségem
(1885 Mikszáth Kálmán)
Mivel idény közben nem igazolhattunk új játékost, ismét Steinitzet kellett elővennünk
(1966 Moldova György)
Ha régi magyarországi vaskohászati probléma merül fel, akkor mindig elővesznek engem. Például holnap megyek le Dunaújvárosba egy tanácskozásra
(1998 Magyar Hírlap)
3b.
(megkeresve) vallatóra fog, ill. felelősségre von, számonkér vkit
a’ férjfi halála után, ſenkit nem veſznek mást el hanem a’ ſzegény özvegyet
(1798 Nánásy Benjámin)
Illy erős gyanúra, mint minő e’ körülményben fenforog, a’ vendéglői szolgát sokkal szigorúbban kellene elővenni
(1843 Pesti Hírlap)
Böszörményiné elővette a fiát. Te ilyen meg olyan, te cégéres, te, mi van avval a jánnyal!
(1911 Móricz Zsigmond)
a vezetés elő fogja venni a forradalom alatti magatartásáért, és ez a fejébe is kerülhet
(2000 Szabó Miklós)
4.
〈vmely képességet, adottságot, tulajdonságot, ill. módszert, eljárást, eszközt〉 (újra) használ(ni), alkalmaz(ni kezd)
sokkal hatásosabb azt [ti. az érvágást] viszont elö venni
(1772 Marikovszky Márton ford.Tissot)
lehet a’ fölöttébb gyúladt mirígy körül néhány pióczákat rakni fel, és osztán a’ hivesitő borogatásokat, a’ mint előbb javasoltatott, elővenni
(1830 Horváth József ford.Wendt)
Most már a subás előveszi az ékesszólást
(1905 Tömörkény István)
[Pest] elővette azokat a trükkjeit, amelyekkel hajdanában boldogult – kábító volt és gazdag volt, jómódot hazudott
(1925 Krúdy Gyula)
azon iparkodott, hogy a legtapintatosabb s legédesebb hangját vegye elő
(1960 e. Füsi József ford.Cellini)
ne felejtsék el, hogy honnan indult el ez a kormány, ne felejtsék el, hogy milyen örökséget vett át, és ennek megfelelően vegyék elő akkor kritikai érzéküket!
(1990 Országgyűlési Napló)
[Beneš] a határokra vonatkozó céljai érdekében elővette a később oly gyakran használt érvét: Közép-Európában anarchia van, Csehszlovákia az egyetlen stabil tényező
(1994 Ádám Magda)
5.
(kóros) állapot〉 hatalmába kerít vkit, úrrá lesz rajta
tsak valami kis f fájás vette el
(1787 Barczafalvi Szabó Dávid ford.Miller)
az elevenség akkor vesz engem elő, mikor olly culturájú embert kapok mint ő [ti. a külföldi vendég], ’s felejthetem bajaimat
(1822 Kazinczy Ferenc)
mintha a szendergés venne elő a száraz, szaggatott s tökéletesen rugalmatlan előadás alatt
(1882 Mikszáth Kálmán)
magát a hideglelés fogja elővenni, ha mindent elsorolok szép rendjén
(1964 Sánta Ferenc)
6. előveszi magát (rég, ritk)
(testileg, szellemileg v. anyagilag) megerősödik, összeszedi magát, erőre kap
a’ Nemzet a’ pallérozódásba [...] késöre kezdette magát elö venni
(1790 Aranka György)
a’ Frantzia Nemzet üldöz indulattya által vették elé magokat az Anglus és Német Nemzetek, elfogadván amazoknak a’ Vallásért kiüzött munkás és értelmes hazafiait
(1806 Teleki László¹)
A’ pókkal és pókhálóval tele-ólban, jobban előveszi magát a ló és a szarvasmarha
(1816 Pethe Ferenc)
A’ classisbeli tanúlásnál nincs foganatosabb. Ott a’ lassu ösztönt kap, a’ tunya és magát eleresztett megpendűl, [...] ott ami csak nem fa, előveszi magát
(1834 Thewrewk József)
7. (kissé rég, ritk)
sorrendben v. időrendben más dolgok v. személyek elé helyez vmit, vkit
ſietve utam’ elő-venni [= előrébb hozni] Kelletik
(1787 Gvadányi József)
Vidonka nincs sehol. [...] A szentszék kénytelen volt megváltoztatni a sorrendet, és a két cselédet venni elő
(1900 Mikszáth Kálmán)
felolvasták [...] azután a sorrendet, mely szerint a deputationális munkálatokat elő kell venni
(1943 Bóka László ford.Széchenyi)
Vö. CzF. elévėsz, elővėsz; ÉrtSz.; ÉKsz.; SzT. elévehet, elévesz, előveheti magát; ÚMTsz. ~, elévesz

Beállítások